Pethő Kinga: Ha hagyom, hogy összedőljön a világom
Egy sötét romos ház előtt állok. Egy vaskapu tornyosul előttem, mely a legmélyebbre száműzött emlékeimet zárja el. Omladozik a fal, repedezik a talaj. Mély lélegzet, zaklatott pillanat s belépek a kínok birodalmába. Nyirkos leheletem lepi be a légteret, melynek súlya majdnem összezúz. Tudattalanul vonszolom nehéz testem. Ahogy sétálok a hosszú, sötét folyosón mindenhonnan sikoly telíti…