Ünnepi Könyvhét megnyitója

16:00 Ünnepélyes megnyitó Közreműködnek Sindel Liza és Balázsné Tóth Hajnalka gordonkaművészek Szalay Ferenc polgármester Szőllősi Kata diákpolgármester Závada Pál író Kapcsolódó rendezvények Írd ki magadból írópályázat díjátadó Veszíts, hogy nyerj! játék eredményhirdetése Könyvterasz

Sarkatlan csokivarázs

Tudja, kedves Imre, az én szegény kis unokám, drága Szilvikém, nagyon készült a mai ünnepségre, ami nem is csoda, hiszen nem minden nap öt éves az ember. Én vállaltam a tortát, az urammal már jó előre megvettünk minden hozzávalót, még a díszítéshez is ezeket a manapság divatos fittyfenéket, nehogy kimaradjon valami. Bevásárlás előtt mindig írok…

Nagymama üzenete

Egy elektronikus értesítés kapcsán tudtam meg ,hogy irodalmi pályázatot hirdettek, gyermekeknek és felnőtteknek. Amikor elolvastam a felhívást,elhatároztam, hogy én is elindulok, bár nem vagyok hivatásos író. Mindig szerettem az irodalmat, középiskolás koromban pedig egyik kedvenc tantárgyam volt a magyar nyelv és irodalom. Egykori magyar tanárnőm emlékére készült ez a kis írás. A jó hangulatú, érdekes magyar órák emléke…

Egy Birodalom Halála

Az álmosító éjt szétfeszíti az ébredő nap első sugarai. A négyemeletes házak közé, mint ék verődik be a fény. Az eddigi öntelt magabiztos sötét meghunyászkodva húzódik összébb, és alázkodik meg a nyári sugarak előtt. Új nap születik, hogy estik végigjárja az élete stációját. Kun Kálmán királyi rendőr hadnagy ültében is látja a szomszéd házak fényben…

A szeretet ereje

Csodálatosan szép májusi délután van. Most tértem haza a Szivárvány klubból. Nagyon jól éreztük magunkat a foglalkozáson, sokat beszélgettünk. Hiszen a klub életében a legfontosabb az, hogy megoszthatjuk másokkal örömeinket, bánatunkat és közösen viselhetjük a problémákat is. A társas élményeket, a személyes jelenlétet nem pótolja semmi, erre egyre inkább szüksége van az embereknek, főleg nekünk…

Vérmező lovagjai

Az Alagút szája koromsötét volt. A nagy hidegben jégcsapok lógtak le a tetejéről, kísértetiesen csillantak meg a sápadt holdfényben. Mínusz hat fok, Marci megnézte a lépcsőház hőmérőjénél. A lélegzetével kipárolgott levegő kis ködfelhőként követte, ettől még félelmetesebb lett az utcát belépő feketeség. A bombatámadások miatt karácsonykor sem lehetett este gyertyát gyújtani. Csak a pincében, egy…

Egy emlékem Jászberényről, avagy Déryné Széppataki Róza, mint divatikon

Előszó: Rövid novellám “cselekményében” sajnos fikció :-), de Déryné Széppataki Róza ruhák, kiegészítők, ékszerek iránti rajongása, saját ruhatervezései, a divatleírások mind hitelesek, melynek alapjául Déryné Naplója szolgált. Novellámban gondosan ügyeltem arra, hogy a fikció és a hitelesség pontosan kimért, megfelelő elegyét alkossam meg ahhoz, hogy jól szórakozzon és egyben új ismeretet is szerezzen az Olvasó.…

Négy keréken Toszkánába

(úti-regény, részlet) 2016. május 21. Még egy óra és indulunk. Valóra váltva ezzel egy régóta vágyott tizenöt éves álmot, végre eljutunk Toszkánába. Akkor nyáron, 2001 forró nyarán, a pesti panelban főve először láttam a Napsütötte Toszkána című filmet. Azonnal beleszerettem a zöldellő dombokba, a távol kéklő hegyekbe, az olajfaligetes lankákba… Szóltam Endrének. Ő is megnézte.…