Tudja, kedves Imre, az én szegény kis unokám, drága Szilvikém, nagyon készült a mai ünnepségre, ami nem is csoda, hiszen nem minden nap öt éves az ember. Én vállaltam a tortát, az urammal már jó előre megvettünk minden hozzávalót, még a díszítéshez is ezeket a manapság divatos fittyfenéket, nehogy kimaradjon valami. Bevásárlás előtt mindig írok listát, hát, én sem vagyok már húsz éves, és hála Istennek nem kell ezeket az agyserkentő kapszulákat szednem, de azért a pontos jegyzék sokat segít a boltban. Jaj, köszönöm, igazán kedves! Korán reggel már sütöttem, krémeket kevertem, volt már fél tíz is, mire a kész tortával el tudtunk indulni ide, a lányomékhoz. Előtte, még otthon, megeskettem Sanyit, a páromat, hogy út közben úgy vigyáz a csomagra, mintha az élete múlna rajta – negyedórányi kitartó unszolás után végül ki is jelentette, hangosan, érthetően, a szájával. A gyertyát meg a fáklyát én hoztam a ridikülömben, hogy majd a köszöntés előtt kerüljenek a helyükre, így a tortát is könnyebb volt bedobozolni és szállítani. A lányoméknál aztán amúgy dobozostól bevittük a kamrába, nagyon jó hűvös kamrájuk van, olyan cső van a falban, ami a klímából jön és nyáron hűteni is tud. Kicsi koromban az én nagyszüleim nyáron a jégverembe pakoltak, télen meg kinyitották a spájz ablakát. Az biztos, hogy nem romlott meg náluk semmilyen étel. Igen, szépen telt a nap, a gyerekek a szobájukban játszottak, az uram meg a vejem a teraszon beszélgettek, hogy ne legyenek láb alatt, mi meg a lányommal a konyhában készülődtünk. Nem volt nagy ebéd, csak egy húsleves, aztán egy rántott meg egy szaftos hús körettel, időben készen lettünk vele. Ebéd után egy kicsit kimentünk a kertbe ejtőzni, aztán amikor Szilvikém drága már sokadszor kérdezte, hogy mikor lesz a köszöntés, bevonultunk a nappaliba. És ekkor történt. Mi csak a lányom kiáltását hallottuk, de aztán az okát is megtudtuk. Valaki evett a tortából! De nem úgy, hogy egy szeletet szépen vágott volna belőle, hanem vagy kimarta az egyik sarkát egy kanállal, vagy direkt beleharapott, nem tudjuk, de teljesen tönkretette az egészet. És látni kellett volna a kis Szilvikém arcát, hát azt el nem felejtem egy darabig… Gazdája, az persze nincs. Egyszer láttam ugyan Zsoltikámat, ő a másik unokám, amint éppen kijön a kamrából, de nagyon meg leszek lepve, ha kiderül, hogy ő volt. Sokat veszekszik a húgával, viszont ez már túlmenne minden határon.
***
Már reggel oda akartam adni a tesómnak a szülinapi ajándékát, de már nem volt a szobájában. Én csináltam neki még tegnap este, vacsi után, amikor már felmentünk. Tetszik tudni Imre bácsi, nekem jó sok legóm van, de ezek nincsenek mind összerakva, hanem a darabjaik benne vannak egy nagy dobozban. Bármit össze tudok rakni, ami csak eszembe jut, és egy szép piros-kék ágyat építettem, amire pont elfér egy Barbi. Kipróbáltam. Titokban elcsórtam egyet Szilvikétől, mert a bátyja vagyok, és bármikor bemehetek a szobájába. Amikor én is lementem, pont akkor jöttek a nagyiék. Láttam Papó kezében a hosszú dobozt és tudtam, hogy torta van benne, amit Mamika sütött. Hú, igen, nagyon finomakat süt, nekem az egyik kedvencem a pozsonyi kifli, a mákos is, meg a diós is. De a tortát is szeretem, én a múltkor gesztenyéset kaptam, hát az nagyon jó. Anya egy kicsit már ideges volt a sok dolga miatt, úgyhogy gyorsan megittam a kakaót és Szilvikével felmentünk játszani. Most a Marokkó a kedvencünk, még Apáé volt régen, ez ilyen pálcikahúzogatós, csak nem szabad egyiknek sem megmozdulnia. De, annak az egynek szabad. Az ajándékot aztán csak délután adtam oda, amikor a köszöntés volt, de akkor már nagyon sírt a torta miatt és meg sem nézte rendesen. Igen, nagyon finom volt az ebéd, Anya és Mamika együtt csinálták, és a kedvencem is volt, ami a pörkölt galuskával. Aztán Apa azt mondta, hogy nyomás mindenki kifelé a kertbe, mert szép idő van és úgyis annyira tele van a hasunk, hogy már nem bírunk enni semmit. Én mondtam, hogy én tortát azt tudnék enni, mert az édesség és ahhoz nem kell éhesnek lenni, de úgy tett, mint aki nem hallotta. Ezt gyakran csinálja velem, sajnos. Mondtam odakinn Szilvikének, hogy egyfolytában kérdezgesse Anyáékat, hogy mikor köszöntünk, mert minél hamarabb elkezdjük, annál hamarabb lesz torta is. Aztán végre sikerült neki és bementünk. Én egyből az asztalhoz ültem, nehogy majd rám kelljen várni, de meghallottuk kiabálni Anyát és kiderült, hogy elromlott a torta, mert valaki beleevett. Apa azonnal rám nézett, én mondtam, hogy nem én voltam, nem is jártam a kamrában, és szerencsére elhitte, mert látta rajtam, hogy most nem hazudok. Igen, néha kicsit muszáj, de most nem. Aztán Anya levágta a tortából, ami meg lett harapva, Mamika feltette a megmaradt részre a gyertyát és a lángszórót, és felköszöntöttük Szilvikét. De nagyon könnyes volt az arca és nem is fújta el a tüzet. Odaadtam neki az ajándékát, szerintem örült is volna neki, ha a tortája egyben maradt volna. Hogy kicsoda? Nem tudom, szerintem Anya biztos nem, mert nagyon igazian sikoltott, Papónak meg sok cukor van a vérében, nem is eszik csokit sem. Vagyis… láttam még a köszöntés előtt Apát, hogy bement a kamrába valami szerszámért, aztán végül nem is hozott ki semmit. De a kezével törölgette a száját, láttam. Hát, ez egy titkos dolog most.
***
Imre bátyám, teljesen kivagyok. Nem gondoltam még reggel, hogy ekkora balhé lesz itt délután… Pedig olyan szépen indult a nap, reggel sikerült rendet tennem a kertben, aztán még a teraszt is felmostam. Tíz körül megjöttek anyósomék, láttam, hogy meghozták a tortát, így a köszöntés fénypontja nem marad el, úgyhogy minden rendben volt. Igen, úgy hallom, már mindent tud, Szilvikém öt éves lett, drága pici tündérkém. Apósom meg én kiültünk ide, a teraszra, azt mondták az asszonyok, hogy ne zavarjuk őket, majd szólnak, ha meg lehet teríteni a nagy étkezőasztalt. Valójában hat személyes, de ilyenkor ki szoktam húzni nyolcasra, hogy kényelmesebben elférjünk. Jó fej az öreg, beszélgetve meg is ittunk két-két rövidet a türelmetlenség ellen. Jaj, de neveletlen vagyok, megkínálhatom? Később? Rendben. Közben apósom egyszer bement, hogy ránézzen a lányokra, de a fejét csóválva jött vissza, szerintem elhajtották. Végül készen lett az ünnepi lakoma, úgyhogy asztalhoz ültünk. A kanalamra rá volt ragadva valami kis kaja maradék, úgyhogy szóltam Évának, a nejemnek, hogy adjon már egy tisztát. Mosogatógépünk van, és sajnos előfordul, hogy ez vagy az nem tisztul meg teljesen. Szikrákat szórt a szeme, ahogy rám nézett, aztán később négyszemközt megérttette velem, hogy a szülei előtt senkit sem szégyenítünk meg, a feleségünket meg pláne nem. Ebéd után nem tudtunk sokat odakinn lenni a kertben, mert az ünnepelt nem hagyott békén minket, drága kis szívem, nagyon szerette volna megkapni az ajándékokat és persze a tortát is, aminek viszont, mint kiderült, hiányzott egy darabja. És tudja, mi a fura most? Hát az, hogy egyikünkről sem tudom elképzelni, hogy beleevett a szülinapi tortába. Még Zsoltikámra gyanakodtam egy percig, de amikor megkérdeztem, őszintén válaszolt. Ismerem minden kis rezdülését, tudom, mikor nem mond igazat, de most őszinte volt. És abban is biztos vagyok, hogy a torta még ép volt, amikor a dobozba került. Talán az úton történt valami, de ha igen, és apósom a hibás, akkor most nagy bajban van, már amennyire anyósomat meg a nejemet ismerem. Mondjuk, Éva mániákusan tökéletesre törekszik mindenben, és ha esetleg meglátta, hogy az úton megsérült a torta, kinézem belőle, hogy megpróbálta helyrehozni. Szilvikém miatt is, meg azért is, hogy megóvja apósomat az anyósom haragjától. Csak nem sikerült, és a torta még sérültebb lett. Nem tudom. Teljesen tanácstalanok vagyunk, ráadásul a kislányom csak sírdogál, a maradék tortából enni nem akar, és az ajándékokat sem bontotta ki. Jaj, ne haragudjon már, Imre bátyám, hogy átjön ide elkérni valamit, én meg belerángatom egy családi csetepatéba. Igen? Csak a bűnjel raktárt vezette a kapitányságon? Ó, akkor még nagyobb elnézést kérek, amiért nyugalmazott rendőrnyomozóként mutattam be és hozom is mindjárt, amit kért, de most muszáj visszamennem egy percre. És köszönöm!
***
Most nincs kedvem beszélgetni, Imre bácsi, mert szomorú vagyok. Igen, a torta miatt. Az igenis fontos, mert azt én kaptam, nekem kell elfújni rajta a gyertyát és én kóstolom meg először. Mondta Mamika, hogy amikor majd lesz a zsúrom, akkor süt egy másikat, de az már nem olyan. Igen, majd vasárnap. Sokan eljönnek, csak a Zsófi nem, mert én sem mentem el az övére. Mert beteg voltam. Azt mondta, azért nem jön el az enyémre, mert majd ő is jól megbetegszik. Nem, már nem beszélek vele, örök haragban vagyunk. Az oviban? De, ott sajnos igen. Egy asztalnál kell enni vele és az ágya mindig az enyém mellett van. De majd szólok az óvónéninek, hogy máshova tegye. A torta? Csokis volt, Mamika csinálta és ő nagyon tudja a sütést. Amikor megláttuk rajta a harapást, mindenki vigasztalni akart, de nem tudtak, pedig Papó még nevet is adott a tortának. Anya levágta róla a harapásos részt, még elővett egy Nutellát is és bekente vele a kenés nélküli végét, de az már nem olyan, nem ettem belőle. De most nincs kedvem beszélgetni, Imre bácsi. Igen, hallom, hogy hívnak odabenn, de most bemenni sincs kedvem. Na, jó, de van. Bemegyek. Lehet, hogy majd mégis megkóstolom a tortát is. De csak később. Most nem.
***
Á, el is felejtettem, Imre bácsi, hogy maga meg itt szomorkodik. Meg sem kínáltuk semmivel, hozhatok egy kávét, vagy valamit? Vagy töltsek egy kupica pálinkát esetleg? A férjem meg az apám szerint nagyon itatja magát. Nem? Jó, de azonnal tessék szólni, ha mégis! Most mit szól ehhez? Szilvikém szülinapja nagyon elromlott. Pedig olyan szépen indult minden. Én készülődtem a konyhában, Laci rendet rakott a portán, aztán jöttek a szüleim, anyámmal főztünk, a fiúk a teraszon iszogattak… Az ebéd is jól sikerült, csak aztán jött a köszöntés. Az a nyavalyás torta! Éreztem én, hogy ezt már nem kellene anyámékra bíznom, annyi remek cukrászda van a városban, az utcánkban is van egy, csak megrendeltük volna, reggel Laci elszaladt volna érte, aztán most mindenki nevetne. Hát ebből most okultam. Mikor bementem érte a kamrába és megláttam a roncsolást, felkiáltottam. Dühös voltam, aztán meg kétségbeesett, hogy most mi lesz. Szerintem az apám tud valamit, mert amikor berohantak és a többiek mind a roncsot nézték, ő csak a kezeit figyelte. Mintha szégyellne valamit. De ha kiderül, hogy a szállítás közben okozott bajt, akkor lesz nemulass! Ja, nem, dehogy, nem tőlem, hanem az anyámtól. Ő az ilyesmihez jobban ért. Aztán törtem a fejem, mit csináljunk. Végül levágtam a torta harapásos végét és az utolsó szelet oldalát bekentem jobb híján mogyorókrémmel. Színben hasonlított, az ízek meg összeillenek. Tudja, mogyorós csoki. De kis csillagomnak nem lett jobb kedve, csak a szemeit törölgette. Rá sem nézett az égő fáklyára, mondjuk én is utálom, eszméletlen büdös, kíváncsi lennék melyik idióta találta ki, és a gyertyát sem akarta elfújni. Nem kért egy falatot sem, talán majd este vagy holnap megkóstolja. Na, ne haragudjon, hogy itt magára zúdítom a bajaimat, de ez most nagyon kijött belőlem. Laci volt itt? Akkor jó. Nekem most be kell mennem, megnézem, mi a helyzet odabenn. Esetleg hozhatok egy kis bort? Kávét? Nem? Jól van, ránézek Lacira, nehogy elfelejtse magát.
***
Ideülök egy kicsit magához, odabenn nagyon felfokozott a hangulat. Nem zavarom, ugye? Tudja, kedves Imre, nekem most nagyon rossz a kedvem, mert nem tudom, mitévő legyek. Kér egy kortyot? Nem? Csak negyven fokos, simogatja a torkot, de ha nem, hát nem. Tudja, Margit, a nejem, nem könnyű eset. Ha van valami családi esemény, amire például egy tortát akar sütni, akkor már napokkal előtte pezseg, le sem tudom állítani, igaz, nem is merem. A héten minden nap menni kellett boltba, mert vagy változott a torta koncepciója, vagy csak a biztonságos tartalékok végett. Engem meg ez a túlbuzgás a plafonig fel tud küldeni. Na, aztán ma reggelre végre meglett minden, Margit már hajnalban neki is látott ténykedni, de nekem is korán kellett kelnem és készenlétbe helyezkednem, hogy megszereljem a sütőt, ha netán elromlana. Szerencsére minden működött, kilencre már a torta is benne volt a dobozban, de ekkor kezdődött a szisztematikus kiidegelésem, amihez a nejem nagyon ért. Azt mondta, hozzam én a tortát az úton, de vigyázzak, nehogy valami baja legyen. Jó, rendben, vigyázok, mondtam neki. Mire közölte, hogy mondjam utána, és itt elkezdett valami nevetséges hablatyot. Én meg ellenálltam, közöltem vele, kizárt, hogy úgy esküdözzek itt, mint alapkiképzés után a jánoshalmai laktanyában. De nem állt le, csak mondta és mondta. Végül megadtam magam és felesküdtem. Az úton volt egy kis malőr a metróban, mert a doboz megbillent a kezemben és a sarka nekicsapódott a mozgólépcső oldalának, de nagyon. Szerencsémre a Margit előttem állt és nem vette észre, de nagyon aggódtam, hogy vajon történt-e valami a tortával. A lányoméknál egyből bevittem a kamrába, aztán még ebéd előtt sikerült megnéznem. A lélegzetem is elállt! A torta egyik sarka lényegében megszűnt létezni, az ütközéstől először kaphatott egy oldalcsapást, majd a feltorlódott része szemből is, és az egész belepréselődött a tortatestbe. Borzasztó látványt nyújtott és az idióta fejemmel senkinek sem mertem szólni. Óvatosan szereztem a konyhában egy kanalat, aztán a kamrában megpróbáltam ezzel valahogy visszaállítani a kezdeti állapotot, vagy legalább egy hasonlót, de nem sikerült, sőt, egyre rosszabb lett a helyzet. Végül feladtam, ekkor már úgy nézett ki, mintha valaki kiharapta volna a sarkát. A mosdóban lemostam a kanalat, majd odatettem a kikészített evőeszközök közé. Később a vejem ki is szúrta, hogy van rajta valami ételmaradék, mert pont ahhoz a terítékhez ült le, de szerencsére csak kért helyette egy másikat. Szilvikém vigasztalhatatlan volt, amikor meglátta a sütit. Próbálkoztam persze nála, hogy ez egy különleges torta, amilyen senkinek nincs, mert mindenki az unalmas szögletes meg kerek tortákat kapja, még nevet is adtam neki, hogy ez a Sarkatlan Csokivarázs, de csak sírt, sírt… Tudom, hogy oda kellene állnom a család elé és vallani, szerintem a lányom gyanakszik is rám, de már lehet, hogy késő. A Margit? Hát, ha kiderül, szerintem legalább két hétig nem fog szólni hozzám.
***
A szomszédom, Lacika, nagyon dolgos, ügyes kezű gyerek, állandóan a házukat szépítgeti, mindig eszébe jut valami, amitől a kis lakóhelyük szebb és jobb lehet. Ha nem hallom a garázsából a fúró vagy a csiszoló gépek zümmögését, akkor már hiányérzetem van. Tudom, hogy főleg a famunkákat szereti, egy szék, vagy egy kisebb szekrényke már nem akadály neki, de a fémmel is szépen boldogul, a postaládájukat például maga csinálta. Láttam még délelőtt, hogy itt vannak a nagyszülők, nyilván valami családi ünnep miatt, úgyhogy csak délután jöttem át hozzájuk, amikor már bevonultak a kertből. Ki akarom festeni holnap a fürdőszobát és meg akartam kérdezni Lacikát, nincs-e véletlenül egy festőhengere kölcsön, mert az enyémet még tavaly elkérte a postásunk és azóta sem hozta vissza. Azt reméltem, hogy talán már hazafelé készülődnek a nagyszülők és nem zavarok meg semmit, de tévedtem. Egy hatalmas családi ribillió közepébe csöppentem. Már a bejárati ajtóban hallottam a hangzavart, és el is akartam gyorsan távozni, hogy majd később visszajövök, de Lacika nem engedett el. Jöjjön már be Imre bácsi, mondta, van most nálunk egy kis probléma, de mindjárt megoldódik. Behívott a nappaliba, ahol rövid időre csend lett, aztán mondtam, hogy én inkább kinn a teraszon várok. De alig ültem le, a családtagok elkezdtek egyenként kijönni hozzám, szó szerint letámadtak és most csak a fejemet kapkodom. Komolyan mondom, ilyen kellemetlen napom még nem volt soha. Mikor hozza már Lacika azt a hengert?
Jelige: BUXUS501
