Másvalaki Kutatások alapján nem mondanám, hogy egyedi. Sőt éppen, hogy szokványos, és egyenesen gyakori. Hetvenkilenc százalékból mégis ez az egyetlen, amit próbálok leírni… De teljesen hiteltelen. Kezdhetném úgy is, hogy kicsit olyan, mint a föld. Nem avaros, nem mohás, nincs benne kék, vagy zöld. Ha belenézek, poros, fojtó eső szagát érzem, Föld-szín csigák csúsznak belém…
Sötétlő éjben reszket a nyárfa, Szívem is épp úgy, míg kerestelek. Itt vagy és mégis égek a lázban, Nem, nem, nem, én nem szerethetek. Röpül az idő és fakul a tér, Te csak nevetsz, míg belül lángolok. Már porrá égek, neked mit sem ér; Nem, nem, nem; így nem maradhatok. Rémálom gyötör, magadhoz ölelsz, “Mondd,…
Béke Szívemben csend, lelkemben nyugalom. Úgy érzem, most a Világot uralom. Társam a Tűz, melegít, ha fázom, Lábam bokáig hűs Vízben gázol. A Földön járásom laza, lebegő, mert átjár a könnyű, égi Levegő. Harmat csöndben csöppen mélyet. Indában lágyan kering az élet. Párás, zöld fű rendre éled. Fényes patak útja vezet. Világosság nyújt…
Borús kikeletem Bús-szavú harangoló barlanglakó, cseppnyi csilingelő kiserdőbe vagyok én. Halálfakó arcomon lepel heverne ha ugyan felelni merne „Él-e vagy holt ez a csemete?” Banánfaló aranyhajú barangoló elmegy kis rejtekem elibe. Fagy-halott kóma faragó hegyezné ki belőlem eme egyszerű kérdést egyszeribe. „Él- e vagy holt ez a csemete?” Fagybarlangom hótakaró, leplezi meztelen testem egybe. Maró…
Jövő Írnom kellene nem? Magamból háncsolni Valamit talán az utókornak. Persze ha kíváncsiak lesznek Vagy értik amit mondok De csak értik majd nem? Az emberek sosem változnak 200 év ide, 200 év oda A fájdalom és a magány- Örök emberi sors
Úgy szeretek egyedül lenni Úgy szeretek egyedül lenni mint bolyongó felfedező, Ki felfedezi azt miről azt hitték felfedezték megnézi, s gyönyörködik benne. Néha, van nap mikor túl egyedül vagyok s ilyenkor nem szeretek egyedül lenni. Mert az az ember vagyok ki egyszerre egyedül boldog, de magányában szomorú. Bár nem lehet magányos, hisz körülveszi…
Kortárs rapszódia Fehér, téli hajnalon a csend fekete ruháját felvette. Látványától megdöbbenve megfeszült az idő, már szinte érezni lehetett éles húrjait. Véletlenül megvágta a létezést. Apró azálea szirmok hullottak szellemtestéből. Ti kortárs költők! Nem érthetitek e látványt, mert csak éltek megkeseredett magányotok hanyatló világában. Száraz képzeletetek gyökerét nem tápláljátok a szépség kifogyhatatlan italával.…
Egy rég megígért vers. Ezt most neked írom mert gyönyörűbb vagy mint az első nyári napsugár: Ölelésed kedves, és meleg köszönöm, hogy eltölthettem ennyi időt veled. S bár szemedből néha a könny csepeg, mikor kell mindig felém nyújtod kezed. Azt hiszem mondtam már hogy gyönyörű vagy. És mikor ezt mondtam, tisztán lelkedre gondoltam. Hisz a…
Még: Mindig (Egy álomkép darabokban) Nem tudok szabadulni tőled. Régen nem is akartam. 9 év telt el, s még azóta is zavarba hoz, ha megjelensz az utcán, ami ritkaság számba megy, de hiába nem látlak szüntelen veled van tele a fejem. Szabadulnék, bár nem akartam, s most már hiába: nem tudok. Lényemmé váltál, szinte ösztönné,…
Éjszaka Csendes az este, körülöttem a világ alszik Az ablakon a hold élénk fénye be-behajlik Árnyjátéknak ad színteret és a szél vígan játszik Ide oda lengeti a fák lombjait, s közben fuvolázik A morcos eb is csak fél füllel éber, teste ellazul ágyában Nem zavarja semmi sem, csukott szemmel őrzi a házat A pók se…
