A lelkembe égett Május 13-a. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon búcsúztattam először egy édesanyát. Egyetlen alkalommal kért tőlem helyettesítést az egyik kedves kollégám, azóta sem tudok kilépni ebből a körből. Eleinte személyleírás alapján kerestek az elhunytak hozzátartozói, később már név szerint. Azt sejtettem, hogy karmikus feladatot kell teljesítenem, ha már ilyen makacsul kitart a búcsúztatás évtizedek óta, csak azt nem tudtam, hogy mi volt az ok-okozati összefüggés előző életemmel.

2012. Április közepéig kellett várnom, ekkor kaptam lehetőséget egy Reinkarnációs- Utaztatós- Kommunikációs tanfolyam elvégzésére. A spirituális tudatosságom fejlesztése ezt megelőzően már a ’80-as évek közepétől folyamatos volt.

Az utazásom megkezdése előtt mindent részletesen megbeszéltünk a Mesterrel. Konkréten meg kellett határoznom, hogy mire vagyok kíváncsi előző életemből. Számomra első helyen a – miért kaptam feladatul a búcsúztatást- kérdés szerepelt. Kíváncsi voltam arra is, hogy milyen tudást hoztam magammal? Volt-e művészi tevékenység? A jelenlegi családtagjaim közül kivel volt kapcsolatom?

Az utazáshoz ismerni kellett a relaxációs, meditációs technikákat. A laza testhelyzet eléréséhez, a vizuális képzelet szárnyalásához elengedhetetlen ezek alkalmazás szintű tudása.

Magas fákkal körbevett képzeletbeli réten feküdtem. A fa lombjáig kellett felemelkedni, és az egyik vastag ághoz kötni az „ezüstfonal” egyik végét, a másikat a kezemben tartva egyre magasabbra emelkedni. Az ezüstfonal valójában egy végtelenített sűrített fénycsóva volt, ami összekötötte a jelenlegi és az előző életemet. ( A visszaúton az előző életből segített visszatérni a jelenbe. )

Addig kellett emelkedni, amíg a Föld el nem tűnt a szemem elől. Amikor már nem láttam a Földet, erős fehér fény ölelt körbe Érezhető energiával töltött fel. Lebegő helyzetben talppal a Föld irányába kellett fordulni, és lassan ereszkedni először a felhőkig, majd a földre. Itt már elengedhettem az ezüstfonalat. Abban a pillanatban az érzések képpé alakultak. Olyan volt, mint amikor tetszés szerint oda-vissza lejátszhatom a videó felvételeket.

Egy kőből épült nagy ház udvarára érkeztem. 16 év körüli fiú voltam. Bőrből készült gömbölyű utazótáskával a kezemben. Apró kockás öltöny volt rajtam, de a nadrág csak térdig ért, vastag zoknit viseltem a cipő és a nadrág között. Bementem a házba, egyedül az Öcsém üdvözölt (Ő volt jelenlegi életemben az Apukám). Anyukám háttal állt nekem, de nem fordult meg. Az Apukám egy magas támlájú székben ült, Ő sem nézett rám, csak annyit mondott, hogy menjek a szobámba. Az asztalon találtam egy újságot, 1816. augusztus 25-i dátummal.

A következő képsorok már azt az időszakot rögzítették, amikor egy kispap értem jött, és elkísért a Teológiára. A kispap a jelenlegi Öcsém volt. Fából készült keresztet viselt a nyakában. (Jellemzően ilyen feszület nélküli kereszteket gyűjtött!!) A pappá avatásomra sem a szüleim, sem a testvérem nem jött el. (Ebben az életemben egyetlen diplomaosztómon sem tiszteltek meg a szüleim!!)

A misézések alkalmával a zsúfolt templomban arcokat nem láttam, csak imádkozáshoz lehajtott fejtetőket. Alig vártam, hogy kiürüljön a templom. Szürke munkaruhát, és fejfedőt öltöttem. Éjszakákba nyúlóan restauráltam a freskókat, szobrokat. Aranyfüst lemezeket készítettem. (A festés, és a „tüzes„ művészeti forma jelen életemben a tűzzománc technikában valósult meg. Mindenre festek, de legszívesebben a falra.)

Egy könyvtárszobában éltem az életem. A szabadidőmet olvasással töltöttem. (Tanulmányaim során gyakran éreztem, hogy ismerős a szöveg.)

Püspöki rangot értem el. A következő képsorokon már egy tornyos ágyban feküdtem, felpolcolt párnákon, fejemen vizes ruha borogatással. Két apáca térdelt az ágyam mellett. Végig kellett élnem a halálomat. Az utaztató 5-től számolt visszafelé. Harmadiknál már fátyollelkem kilibbentem a testemből. Végtelenül jó érzés volt. A gondolat erejével cikázhattam pillanatok alatt oda, ahová szerettem volna. Az elhunyt lelkektől megtudtam, hogy 7×7 napig még a földi síkon tartózkodik a lélek. Ez főleg azoknál fontos, akik elintézetlen ügyeket hagytak a gyors haláluk miatt.

Végig kellett nézni a temetésünket is. A koporsón csak azt láttam, hogy 1800-1891. A többit takarták a vállukkal a papok, akik a koporsót vitték. Itt sem láttam arcokat. Sajnálom, hogy nem néztem meg a nevemet. Gyorsan ellibbentem a temetésemről. Jót mosolyogtam azon, hogy fogalmuk nem volt milyen embert visznek a vállukon, a papi méltóságnak szánták minden cselekedetüket.

Örömmel beszéltem a szellemi segítőmmel. Őt nem láttam, csak a hangját hallottam. Megkérdezte, hogy választ kaptam-e mindenre. Igennel feleltem.

Elmondta, hogy jelenlegi életemben népművelőként arccal kaptam az embereket. A búcsúztatás azért lett feladatom, hogy lelki vigaszt nyújtsak a rászoruló családtagoknak. Tőle tudom, hogy amit szeretetburoknak érzékelek magam körül, az olyan ragyogás, ami belőlem jön. A legtöbb „földangyal„ (fénymunkás) rendelkezik ezzel a képességgel. A határtalan szeretet energia áramlást mások is érzékelik. A nekrológok írásához kell az előző életből hozott tudáshalmaz,és tapasztalat. Nagyon nehéz feladat átadni a hozzátartozóknak mindazt, amit a halott üzenne. Vigyázni kell arra, hogy véletlenül se törjem meg a realitásokat. Megterhelő, és egyben megtisztelő feladat is a végső búcsút közvetíteni. „Földangyalnak”, vagy „fénymunkásnak” lenni hatalmas felelősség, ám ezt a hivatást nem az egyén választja, a feladat az, ami a választott egyénre szabott. Nem opcionális, és nem szezonális. Ha egyszer kiválasztottak az a kötelességem, hogy szeretetet közvetítsek, fényt és hálát teremtsek. Ez hatalmas felelősséggel jár, viszont a fényt szolgálni az univerzum leghálásabb foglalkozása. Sajnos rengetegen élik le úgy az életüket, hogy nem fedezik fel az igazi valójukat. Csak bolyonganak a világban, fals életutakat járnak be és közben elfecsérlik az idejüket haszontalan dolgokra. Szellemi Mesterem szerint nagyszerű képességekkel rendelkezem, legyek büszke arra, aki vagyok. Fontos a létezésem, tegyem azt amire hivatott vagyok, így teljesíthetem be a vállalt életfeladatomat. A KARMÁMAT!!