Vérmező lovagjai

Az Alagút szája koromsötét volt. A nagy hidegben jégcsapok lógtak le a tetejéről, kísértetiesen csillantak meg a sápadt holdfényben. Mínusz hat fok, Marci megnézte a lépcsőház hőmérőjénél. A lélegzetével kipárolgott levegő kis ködfelhőként követte, ettől még félelmetesebb lett az utcát belépő feketeség. A bombatámadások miatt karácsonykor sem lehetett este gyertyát gyújtani. Csak a pincében, egy…

Egy emlékem Jászberényről, avagy Déryné Széppataki Róza, mint divatikon

Előszó: Rövid novellám “cselekményében” sajnos fikció :-), de Déryné Széppataki Róza ruhák, kiegészítők, ékszerek iránti rajongása, saját ruhatervezései, a divatleírások mind hitelesek, melynek alapjául Déryné Naplója szolgált. Novellámban gondosan ügyeltem arra, hogy a fikció és a hitelesség pontosan kimért, megfelelő elegyét alkossam meg ahhoz, hogy jól szórakozzon és egyben új ismeretet is szerezzen az Olvasó.…

Négy keréken Toszkánába

(úti-regény, részlet) 2016. május 21. Még egy óra és indulunk. Valóra váltva ezzel egy régóta vágyott tizenöt éves álmot, végre eljutunk Toszkánába. Akkor nyáron, 2001 forró nyarán, a pesti panelban főve először láttam a Napsütötte Toszkána című filmet. Azonnal beleszerettem a zöldellő dombokba, a távol kéklő hegyekbe, az olajfaligetes lankákba… Szóltam Endrének. Ő is megnézte.…

A Sátán játszótere

Amíg az árvaház épületében halotti csend uralkodott, René fülében megállás nélkül zengett a Rekviem dallama. A melódia egykettőre leigázta, birtokba vette a testét, míg végül a szíve erre a mélabús ritmusra pumpálta elátkozott vérét. Homlokát a térdére hajtotta, és igyekezett egyenletesen lélegezni. Magába szívta a nyitott ablakon beszökkenő eső illatát, a dohos bútorok- és az…

A KÖNYV!

Gyönyörűen sütött a nap. A tanteremben síri csend uralkodott. Irodalom óra volt. Rozmaring tanár úr szigorúan sétált a padsorok között. Most kérte számon, azt a házi feladatot, amit a nyári szünetre feladott. Történetesen egy, bármilyen jellegű könyvet kellett elolvasni. Szótlanul vártuk, hogy kit szólít fel. Én tartottam talán a legjobban ettől. A nyári szünetet ugyanis…

Eprek

Fájós nyakkal emelkedek fel az epertövek közül. Fel kell őket szalmázni, mondta a mama, különben tönkremennek. Minél előbb, mert már így is van rajta termés. Igaz, ezért aztán egyesével az összes epertő köré nagy adag szalmát terítek, miközben vigyázok a sok-sok zöld és fehér szemre, amik szemérmesen bújnak meg a háromrészű méregzöld levelek alatt. Már…

Romba dőlt románc

F. Sanyi nem volt egy jóképű legény, sem egy Adonis. Mégis a suli sztárjai közé tartozott. Mert volt egy szuper motorja, azzal járt 21 kilométerről iskolába. Gyakran versenyzett motocross bajnokságokon, olykor igen jó eredménnyel. Motoros bőrszerkóban járt, menő szkafanderrel a fején. Ezért imponált neki, hogy a sok lány közül éppen őt szemelte ki magának. A…

Regényrészlet

2. fejezet: 890. Anglia Kora hajnalban keltem a Nap első sugaraira. Sif még aludt, ezért csendben kihúztam a ládából az egyik barna felsőruhát, aminek a szegélyeit aranyhímzések díszítették, a bőrvértemmel és az övemmel együtt felvettem őket. Sokkal puhább anyagból készültek, mint az én gönceim, de a nyakamat mertem rá tenni, hogy nem bírták annyira a…

Gattay család balladája

Első Ének: Aszály 1 Forró, meleg nyári nap ez, a Nagykörűi vidéken, Ugyan mennyi takarmány lesz ebben az idényben? Tán hiába volt, amit Tótáék földjein a sok földmíves vetett? Esőben szegény nyarat tudhatunk magunk megett. 2 Amennyire tudták a nyáron locsolták a zsellérek, Egész nap a csatornára jártak a legények. A múlt év termése se…

Üvegtigris 4.

KÜLSŐ. ÜVEGTIGRIS BÜFÉ – REGGEL (zene) A büfé felett és környékén egy repülő száll, mely reklámcsíkot húz maga Ü V E G T I G R I S felirattal /zene/ Ezalatt a műúton Csoki berreg a Babettájával. Csoki: Ízirájder öcsém! A büfét 2 jó nő hagyja el, épp akkor, amikor Csoki megérkezik. Berobog a büfé…