Még most is eszembe jut az illat,
s arcomra igaz mosoly illan.
A csengő hang, amely elaltatott,
s kíváncsi fül, mely meghallgatott.
A két kar, mik meleget adtak
és finom tea mindig akadt.
Máig te vagy a menedék,
Léted csöpp szívembeég!
Neked mindent elmondhatok,
rengeteg terhet ledobhatok.
Bármily fáradt kedélyed,
léptem vigyázva szemléled!
Vicceiden mindig nevetek,
nálad sok finomat ehetek,
mindig felviszed a kedvemet,
veled nyugodt lehetek,
és akármikor mehetek.
Örülök, hogy az unokád lehetek!
