Csendben lépkedj, fényt
fel ne kapcsold!
Hagyd sötétben, hagyd pihenjen
minden halott.
Hisz nincs megnyugtatóbb
annál, hogy minden
véget ér?
Ez a rend, ez nem
káosz.
Az ember csak nyugtalanságot
akar, mert szereti az unalmat.
Fél ha elveszti gépesített közönyét.
Én is félek emiatt. Mily tévút,
s balga nyomor ez!
Bennem háború zajlik,
szüntelen bombáz e világ.
Minden percben felrobbanok,
megégek, mint a lángoló
házukban bennrekedt
ártatlanok.
S ezért alszok túl jól. S álmodok:
Fenséges a boldogság,
életszerű a halál,
végtelen a felejtés.
Tán ha ébren pokol lesz.
Most itt a menny?
Kettős élet ez.
Tudom, tudom, felkelve az ágyból,
látom, hogy eljött a tavasz.
Szebb, mint tavaly lesz.
Nyugtalanságomat felcserélem az
éjjel tanult izgalmas rendre,
mely oly fényes, fehércsendes,
mint a havazás a decemberi télben.
S így is, maradjon lekapcsolva a villany.
Legyen örök az éjszaka!
Nem kell ide világosság.
Aludjunk, mint a hullák.
Nyugalom érje el minden lelki kínt.
Csak a csillagoké legyen
minden esti fény.
