/Szabó Lőrinc Tavasz c. verséből „csipegetve”/
Mi az? – kérdezte Marcsi.
Roham – felelte az Epilepszia.
Megérkeztél?- kérdezte Marcsi.
Meg ám! – felelte az Epilepszia.
Szeretsz? – kérdezte Epilepszia.
Nem szeretlek! – felelte Marcsi.
Hogyan is szerethetnélek?
Orvul jössz és hátba támadsz,
kérdeznélek s nincsen válasz.
Kitépsz, kiragadsz magamból engem
s elveszek üres tekintetemben.
Bamba képzetek, köd lepte képek,
tapogatózom s tétován lépek,
nincs utam,sem kitaposott ösvény,
tévelygek kábán, más most a törvény.
Törvény? – kac, kac,..törvénytelen vagyok,
nincsenek bíráim,betartandó tanok.
Te vagy uralkodóm, űzöl és parancsolsz,
szilaj őrülettel fejemben landolsz.
Milyen világ ez? – csak Te és Én tudom,
agyamban tüskéid,számolatlan szurony.
Döfnek, szakítanak, forog a világ!
Öntudatlan börtönéből, Marcsi kiállt?
Kik vagytok, ki vagyok, hol és mikor?
Mi ez, mi amaz, most, vagy valamikor?
Nem tudom, nem értem, nem akarom,
saját óceánom,hullámzó zavarom-
Egy perc, egy óra, egy nap – ki tudja?
Én nem tudom, s ki tudja is hazudja.
Sergőben forgok, micsoda helyek,
egyforma a nappal s az éjjel veled.
Üres tekintetem illó pára gőz,
virág az elme, kinyílik, s újra győz.
Életre hívom magamból engem,
megint meneteltem árral szemben.
Akkor hát szép lesz a világ?- kérdezte Marcsi
Még szebb és boldogabb!- feleltem Én.
Nélküled és mégis Veled.
Jelige: akácvirág
