Olga

Delete

Olga akkor kezdete érezni, hogy valami nagyon megváltozott, mikor már nem tudta kezébe venni a naplót.

• E-napló! Az meg hogy?- morfondírozott magában.

Szerette a naplót. Negyven évig biztonságot, támaszt adott neki. Ha becsöngettek, fogta a naplót és elindult az osztályba. Néhány éve, mikor új helyre költöztek, elhallgatott a csengő. Állítólag zavarta az alattuk lévő fejlesztő központ diákjait. De ő azután is mindig pontosan indult. Tudta, érezte, hogy mikor csengettek be, akkor is, ha többé nem csengettek be. A többiek még beszélgettek, tettek-vettek, kávézgattak, de ő indult. Indult, és a naplóra támaszkodott. Arra lehetett. Mióta az nincs, egy kis könyvbe írja a jegyeket, és az egyik fiatalabb kollégája megmutatta, hogy hogy lehet az e-naplót kinyitni, és hová lehet mindent beírni. Persze számítógéppel, nem kézzel, úgy mint régen.. Nem lett jó barátja az internet.

Mindenhol internetes elérhetőséget kérnek, és e-mail címet. Bence, az unokája kreált neki egy címet, meg is tudta jegyezni, néha olvassa is, de néhány levelet a kukába dobni sokkal jobban esik, mint elolvasni. A múltkor is levelet kapott egy Adolf keresztnevű illetőtől.

• Hülye neved van? Kuka!- nyomott rá dühösen az ikonra. Kifejezetten jól esett neki kukába dobni a levelet.

Nem értette, hogy a II. világháború után hogyan adhatja bárki is az osztrák rohadék keresztnevét annak a gyermeknek, akit kilenc hónapig hordott a testében. Aztán megtudta, hogy Fényes Adolf, a szolnoki festő is zsidó volt, és már nem haragudott annyira a névre.

• Jó, de ő jóval előtte kapta a nevét!- mondta Elzának a piacon, mikor találkoztak.

Beültek a cukrászdába, kávét ittak, karamell tortát rendeltek mellé, és megbeszélték az élet dolgait. Ezt havonta egyszer biztosan megtették. Időnként csatlakozott hozzájuk Andi is, aki tavaly ment nyugdíjba a kormányhivatalból. Olga Elza és Andi iskolatársak voltak, és Olga élénken emlékezett rá, és néha húzta is azzal Andreát, hogy a megyei párttitkár lánya volt az „átkosban”. Akkor a háború előtti korszak volt az „átkos”. Az vigasztalta, hogy ez is „átkos” lesz valamikor. Csak ő azt már nem biztos, hogy megéri.

• Talán azért tartunk itt, mert nem tudjuk elfogadni a múltat, csak átkozni!- mondta Andreának az egyik cukrászdai beszélgetés után.

Andi az „a” osztályba járt a város elit általános iskolájában. Ide járt az összes pártfunkcionárius gyermeke. A „b”- be jártak a boltvezetők, tanárok gyermekei. A „c”- be a többi. A „futottak még” gyerekek. Ő cés volt. Ma sincs ez másképp. Az unokája iskolát váltott és egy német-magyar két tannyelvű iskolába ment, ami körzetes volt, kötelesek voltak felvenni, és mivel németet nem tanult.

• Még jó, hogy nem! dühöngött Olga, ha ez szóba került.

Így a gyereket a gyengébb osztályba tudták felvenni, hiába volt kitűnő tanuló. A többiek pedig ájultan nézték, hogy Bence mennyire okos, pedig nem is az „a”-ba jár.

Szóval csütörtökönként a „lányokkal” megbeszélték az élet dolgait.

• Megőrjít az a sok baromság, amit email-en kapok!- kezdte Andi. – Nem is értem sokszor, hogy mit akarnak!
• Ne olvasd el! Töröld!- javasolta Olga. – A múlt héten is kaptam egy levelet, amit ráadásul meg sem tudtam nyitni, valami jelszót kértek, de nem volt jó a Cirmi 63, amit mindig használok, úgyhogy elegem lett! Töröltem a farncba! Delete! Olyan finom, mint a karamellkrém! Próbáljátok ki! Delete!- Olga élvezettel kanyarított egy halmot az aranyló krémből. – Bence ki is nevetett miatta, de tett alá egy hangot, így most már ha törlök valamit cuki kis puffanás jelzi! Csajok, bizisten jobban esik így! Törölve! Ahogy Ottót is töröltem nyolcvanötben! Emlékeztek?
• Tényleg- kontrázott Andi- már többször kaptam olyan levelet, amit egy másik levélben lévő jelszóval lehetett felnyitni! Normálisak?? Van, aki pepecsel ezekkel?
• Ne csináljátok! – okoskodott Elza – Manapság minden ügyet elektronikusan intéznek, ha törlöd olvasatlanul, magadnak árthatsz vele! Lehet, hogy fontos!
• Ha fontos lenne, levelet írnának!- vágott közbe Olga.
• Hát azt írtak! Most már így küldenek levelet!- zárta le a vitát Elza

A pincérnő hozzájuk lépett:

• Elnézést, megkérhetném a néniket, hogy egy kicsit halkabban beszélgessenek, zavarják a többieket!
• Néniket…Néniket?- Elza megdöbbenve forgatta gyöngyházfényűre rúzsozott ajakain a kifejezést – Néniket?
• Lányok, lehet, hogy tényleg egy kicsit hangosabbak vagyunk a kelleténél!- kelt a pincérnő védelmére Andrea.
• Nénik? Azért kiabálunk, mert süketek vagyunk?- morfondírozott a vérig sértett Elza, még mindig a megszólításon tűnődve.
• A fenét! Azért üvöltünk, mert tanárok vagyunk! Minden tanár üvölt! Nézd meg Andreát, Ő nem üvölt, pedig egy fél évvel idősebb nálam! Szalajtott!
• De nagyra vagy avval a pár hónappal! Egyébként tényleg kiabáltok! Tavaly mikor a fiad autóval vitt minket le Zamárdiba, azt hittem megőrülök! Végigüvöltötted az utat!
• Miért nem szóltál?
• Sokra mentem volna …De… Lányok a vendégeim vagytok! – zárta le a csevegést Andrea.
• 4720 forint!- tette eléjük a számlát az a pincérnő, aki az imént nénizte le őket.

Andrea akkurátusan kitett két kétezrest, egy ötszázast, egy kétszázast és egy húszast. A pincérnő szenvtelen arccal söpörte be a pénzt és indult a pult mögé.

• Drágám! – szólt utána Andrea.
• Parancsoljon!
• Ez az a hely, ugye- egészen közel furakodott a lányhoz- amiről múltkor hallottam a rádióban- ahol a rehabilitációban részt vevő drogosokat és prostituáltakat alkalmazzák? Gratulálok, hogy felvették!

Azzal belekarolt az ajtóban várakozó barátnőibe és kivonultak a néptelen cukrászdából.

• De bunkó vagy!- minősítette Olga.
• Lenénizett minket, ez a minimum, amit megérdemel, bár szerintem fel sem fogta!

Olgát otthon az unokája várta.

• Mama! Nem diktáltál mérőállást és a leolvasókat sem engedted be! Meg fognak büntetni, kottyos öregasszony!- azzal fogta Olgát, a karjaiba kapta és össze-vissza puszilgatta.
• Nem tudsz segíteni kisfiam?
• Nem, Mama, hajnalban indulok Bécsbe. Meg tudod oldani! Öt diplomád van, könyörgöm! Hívd fel őket!

Másnap reggel akkurátusan leült Dezső íróasztalához- ott volt a vezetékes telefon, mobilon nem tudott tárcsázni- maga elé tette a számlákat és hívta a megadott számot.

• Jelenleg minden munkatársunk foglalt! Jelenleg minden munkatársunk foglalt!

Mikor tizedjére hallotta a csilingelő gépi hangot tudta, hogy jól tette, hogy nem főzött kávét. Úgy érezte, legalább száznyolcvan a vérnyomása, közben látta magában, hogy hogyan emelkedik lassan, de kitartóan a telefonszámlája.

• Elza! Ülj be a kocsiba, és gyere értem! El kell vinned az ügyfélszolgálatra!- hívta végül a barátnőjét.

Mindig így intézték a dolgaikat. Ki tudja mennyien vannak, volt már, hogy órákig kellett várni, és nincs parkolója az ügyfélszolgálatnak. Ahhoz meg éppen elég messze van, hogy ne menjen gyalog. És persze, még nem volt 65 éves, így, ha busszal megy, még jegyet kell vennie.

Az ügyfélszolgálat bejárata  gyanúsan néptelen volt. A sorszámadó automatánál egy ügyfél és egy alkalmazott vitatkozott. Benézett. Sehol senki. Egy ablaknál ült egy idősebb úr, de a többi ablak szabad volt. Várt, várt, majd odalépett a sorszámadó automatához. A szemfüles alkalmazott eléugrott:

• Állj! Ezt nem teheti!- teljes testével védte az automatát.
• Mi az, hogy nem tehetem?- Olga úgy érezte, megüti a guta.
• Csak telefonos bejelentkezés után tudjuk fogadni!
• Micsoda!!! Akkor miért nem veszik fel a telefont??? Tűnjön innen!- Olga már üvöltött. Úgy érezte a rendszer bedarálja és mocskos mancsával darabokra tépi
• Ne beszéljen úgy velem, mint a macskájával! – védekezett a derék dolgozó.
• Tessék?? – Olga megdöbbent. Cirmit mindennél jobban szereti, soha nem szólna hozzá emelt hangon. Mondjuk, lehet is érteni minden mozdulatát, nem úgy, mint ennek a szegény ajtónállónak.
• Péter! Azonnal menjen a pihenőbe!- lépett elő a terem belsejéből egy hölgy, mert már mindenütt hallották a kiabálást.
• Jöjjön Asszonyom!- szólt hozzá, behívta, húzott neki sorszámot, és három perc alatt elintézték az ügyét.

Még remegett, mikor beült Elza mellé.

• Ne kérdezz semmit! Holnap elmesélem!

Belépett az ajtón, lerogyott egy székre és zokogott. Minden eszébe jutott. Dezső, a férje, aki meghalt és magára hagyta őt már három éve. A hivatal, ahová soha a büdös életbe be nem teszi többet a lábát! A járvány, ami miatt csak a rideg képernyőt bámulva taníthatott. Úgy érezte, hogy most nem ő törölt, hanem őt törölte a rendszer végérvényesen az életből.

Ekkor halk nyávogást hallott és egy puha test simult hozzá, mintha vigasztalni akarná.

• Parancsoljon hercegnőm! Jó étvágyat!- tette még könnyes szemmel a prémium tápot Cirmi elé, és elmosolyodott, mikor eszébe jutott, hogy mit szólna az a szegény fiatalember, ha látná, hogy hogy beszél a macskájával.