A stégen ülve nézem a vizet,
amikor látom, mindig más és más.
Lassan hullámzik, hol habzón siet,
felszínén villan aranysáv varázs.
Ring a csónakom, az égbolt pírlik,
csendben figyelem e színorgiát,
a szürkülő est bíborban díszlik,
a város fénye nyugodt éjt kíván.
Ekkor tűnik fel, mint egy káprázat,
lazacszín ködben úszva a vízen,
hajkoronáján szikrák játszanak,
csillogó fényét fürtjébe hímzem.
Szédült varázslat, zsongó bűvölet,
szirének dala hallatszik hárfán,
tiszta víztükör mossa bűnömet,
ringatózva kék hullámok hátán.
Első látásra szerelem talán?
Naplementébe bújtatott Szolnoki talány.
Jelige: Akácvirág
