Betti nagyot sóhajtott, amikor kilépett a kollégium ajtaján a balzsamos, langyos nyári estébe. Június eleje volt, és végre lezárult a vizsgaidőszak. Édes nyár, édes szabadság! Szinte mintha akkor tudott volna igazán mélyen, tisztán lélegezni hosszú idő után, amikor a tanulási kötelezettség súlya nem nyomta többé a vállát.
A Tisza-parti sétányra érve megállt egy pillanatra, hogy megnézze a telefonján, írt-e már a barátnője. Igen, már ő is úton volt. Megbeszélték, hogy a sétány melletti új teraszon kezdik az estét, hogy megünnepeljék a sikeres vizsgákat.
Betti könnyű nyári szettje nem volt különleges, nem akart szűk miniruhában feszengeni.
Nem akart különösebben tetszeni senkinek, csak egy felszabadult, csajos estét szerettek volna eltölteni Ágival.
Végre ő is megérkezett. A két lány boldogan üdvözölte egymást, és elindult a napernyők alá. A színes vászonernyők alatt szelíden kukucskáltak a Tisza-parti naplemente utolsó fénysugarai.
Egy frissítő hosszúlépés igazán jólesett a lányoknak a meleg nyári estén. Kicsit beszélgettek, aztán tovább sétáltak a Szapáry úton lévő szórakozóhelyre, ahol egy ismert DJ volt az aznap esti fellépő. Betti nem szerette annyira a tömeget, kicsit tétovázott, amikor meglátta a bejárat előtt kígyózó sort.
– Kell ez nekünk? – kérdezte Ágit, aki nevetve válaszolta:
– Jaj, ne izgulj már mindig! Jó lesz, meglátod.
Betti megadóan vállat vont, és beálltak a sorba. Tömeg ide vagy oda, hetek óta várta már, hogy önfeledten táncolhasson Ágival.
A sztárvendég még nem érkezett meg, de addig sem unatkoztak. Egyik zene jött a másik után, a két lány pedig boldogan mozgott az ismerős ütemekre. Bettinek a zene, a tánc mindig olyan felszabadító érzést adott, mint szinte semmi más. Ilyenkor érezte magát kirobbanóan energikusnak, magabiztosnak. Megszűnt számara a tegnap, a holnap, a vizsgák, a jövőbeni tervek – csak az a pillanat létezett, amikor eggyé válhatott a zenével.
Talán egy óra is eltelt már, mikor a két lány megállt pihenni egy frissítőre. Ági mellé szegődött egy ismerős fősulis srác, Ági pedig nem tiltakozott, amikor a fiú meghívta egy italra. Betti mosolyogva nézte őket, amikor barátnője egy bocsánatkérő pillantással követte a fiút a táncparkettre. Úgy döntött, kimegy levegőzni egy kicsit a diszkó elé. Ahogy abbahagyta a táncot, hirtelen rázuhant a fáradtság. A zene tompa morajként szűrődött ki a bejáraton. A lány megborzongott. Kimelegedett testének hűvös volt a szabad levegőn.
Ekkor lépett oda mellé egy magas, barna hajú fiú. A szeme színét a sötétben nem tudta Betti meghatározni.
– Fázol? – kérdezte a srác. Betti gúnyosan felhúzta a szemöldökét.
– Most jön az a csajozós duma, hogy szívesen felmelegítenél? – felelt kérdéssel a kérdésre.
A fiú felnevetett. És ez a kellemes hang csodálatos módon azonnal átmelegítette a lányt.
– Jaj, dehogyis. Ennyit nézel ki belőlem? Csak szerettem volna megkérdezni, visszakísérhetlek-e – nézett Bettire. A lány csak egy másodpercig hezitált, majd bólintott.
– Miért ne? Majd csak nem rabolsz el – próbált viccesebb hangot megütni, hogy az előző éles megjegyzésén enyhítsen.
Együtt sétáltak vissza a buliba. Betti automatikusan keresni kezdte barátnőjét a tekintetével. A fiú félreértette, mert rákérdezett:
– Kivel jöttél?
Betti élvezte egy pillanatig a fiú kíváncsiságát, majdnem-féltékenységét. De nem akarta tovább húzni a srácot, ezért válaszolt, hogy a barátnőjével. Abban a pillanatban ki is szúrta Ágit a bulizó tömegben. Láthatóan nagyon jól érezte magát, és nem vágyott más társaságra a fiún kívül, aki vidáman forgatta őt a latinos dallamokra.
Az idegen srác azonnal értette, mi a helyzet, és egy italra invitálta Bettit. Ő azonban visszautasította, mert szeretett volna tisztább fejjel észnél lenni, hogy Ágira is figyelhessen. A barna srác azonban nem hagyta annyiban.
– Ideje lenne bemutatkoznom, ha már eddig udvariatlan módon elmulasztottam – mondta. – Szalay Gergő vagyok – nyújtotta a kezét Bettinek, aki a villódzó fényeknek köszönhetően végre tisztábban láthatta új ismerőse szemeit. Kék – gondolta magában -, mint a tenger…
Valami megmagyarázhatatlan erő kerítette hatalmába, ami arra késztette, hogy feltegyen egy kérdést:
– Táncolunk? – Maga is megdöbbent a saját merészségén.
Úgy tűnt, hogy Gergőt is meglepte ezzel. – Nem igazán szeretek táncolni – nézett bocsánatkérőn a lányra, aki csalódottan lehajtotta a fejét. Nagyon rosszul érintette a visszautasítás. Ám ekkor Gergő megérintette a kezét. – Ha nem zavar, hogy nem vagyok valami jó táncos, megpróbálhatjuk, mire jutunk együtt – mosolygott Bettire. A lány elgyengülve nézett fel rá. Sosem tapasztalt még ilyet… mintha hipnotizálták volna.
– Kiszáradt a szám – nyögte. – Talán mégis innék valamit.
Gergő felvonta a szemöldökét. – Most már ne szórakozz velem – mondta, de a szavai puhán, kedvesen csengtek, nem durván. Finoman megfogta Betti kezét, kicsit közelebb vonta magához a lányt, és a zenét követve lépegetésre ösztönözte. Betti akarata ellenére még egy lépést tett felé, de annyira zavarban volt, hogy nem mert felnézni. Tudta, hogy akkor el fog veszni a tengerszínű tekintet örvényében. Hát létezik ilyen? Ez lenne az? – kérdezgette magától hitetlenkedve.
Gergő tényleg nem volt gyakorlott táncos, de nem is érezték indokoltnak, hogy tovább próbálkozzanak. Csendre vágytak mindketten. Gergő Betti füléhez hajolt. A lány összerezzent, de a fiú csak a hangzavar miatt emelkedett föléje. – Nagyon meleg van idebent. Mit szólnál egy sétához a Tisza-parton?
Betti csak bólintott, nem tudott válaszolni. Szívében dübörgött a zene és valami más, amitől mámorosnak érezte magát – de nem az alkohol volt az. – Várj – kiáltott fel hirtelen. Gergő kérdőn pillantott rá. Azt hitte, Betti meggondolta magát. – Szólnom kell Áginak!
A fiú megértően bólintott. Megvárta, amíg Betti elköszön Ágitól. A két barátnő szorosan megölelte egymást. Ági vidáman rákacsintott Gergőre barátnője válla fölött, de egyúttal az ujjával intve jelezte, megbánja a fiú, ha nem vigyáz a barátnőjére. Gergő mosolyogva bólintott, jelezve, hogy vette az adást.
A Tisza-parton sokkal kevesebben voltak már, mint amikor a lányok elindultak ketten a teraszra. Megnyugtató volt a csend ölelése a diszkó zaja után.
Gergő Szolnokon nőtt fel, gyerekkori sztorikat mesélt, melyeken Betti jókat nevetett.
Elképzelte a barna, kék szemű fiút angyali szőke apróságként. Kiderült, hogy sok közös ismerősük is van.
Aztán egyszer csak kifogytak a szavakból. Mindkettejük léptei lelassultak, egymás ritmusához igazodva. A közelükben senki nem volt, csak a Tisza vizében fürdő csillagok hallották, látták őket.
A víz néha csobbant egyet. Gergő egyszer csak megállt, és megfogta Betti kezét. Háttal nekitámaszkodott a sétányt szegélyező kőkorlátnak, és maga felé fordította a lányt. Betti érezte, hogy ez az a pillanat, de nem számított a kérdésre:
– Adhatok neked egy puszit?
Annyira kedves, gyengéd kérdés-kérés volt, hogy a lány szinte elolvadt. Lerohanásra számított, nem egy óvatos engedélykérésre.
– Persze – dadogta teljes zavarban.
És akkor megállt az idő. Megszűnt a külvilág. Egy finom érintés az egyik arcán… a másik arcán… végül az ajkain. Csukott szemmel várta a folytatást… majd kinyitotta a szemét.
A fiú vágyakozva nézett vissza rá. A szemeiben ugyanaz az érzés tükröződött.
– Írhatok majd neked? Szeretnék veled máskor is találkozni. De akkor is válaszolj, ha te nem akarsz, mindenképpen írd meg – hadarta, és akkor már ő is zavarban volt egy kicsit.
Betti elmosolyodott. – Válaszolok, mindenképpen – ígérte.
– Már most írni fogok, ha hazaértem – bizonygatta Gergő. Betti felnevetett. Nem hitte el; biztos volt benne, hogy a fiú is fáradt már, és ahogy hazaér, az alvást választja majd.
Ekkor már megszólaltak a hajnal első hírnökei, és a két fiatal madárcsicsergés közben intett búcsút egymásnak a kollégium előtt.
Betti tánclépésben suhant a lifthez. Gyorsan lezuhanyozott, és épp a sminkje maradékát mosta le, amikor a telefonja megrezzent. Betti szeme tágra nyílt, es elakadó lélegzettel ugrott oda. Remegő kézzel nyitotta meg az üzenetet, nem akarta beleélni magát, biztosan Ági az.
Szalay Gergő üzenete: „Szeretnék veled randizni a héten. Eljönnél velem?”
Betti vadul dobogó szívéhez szorította a telefont, és úgy érezte, szétfeszíti a boldogság.
Legszívesebben világgá kiabálta volna ezt a csodát.
A hajnali Nap első sugarai beragyogtak a kollégiumi kis szoba ablakán.
Jelige: „Üzenet”
