Ezerkiláncszázkilencven október vége volt
istenem, már harmincöt éve! autó
száguldott veled a szolnoki kórházba
illetve csak száguldott volna
de a benzinárak emelése
elégedetlenséget,
az elégedetlenség blokádot generált
életed többi útja sem volt könnyű
a start mező
a falu széli házikó küszöbén állt
szegény földműves szülők
hét gyerekkel
az út az iskoláig több kilométer
gyalog, a hideg napokon
felváltva jártatok,
akkor még nem kellett
jelzőlapra tenni
az iskolakötelezettség nem megfelelő teljesítését
nem létezett gyermekjóléti szolgálat,
se jelzőlap, és lábbeli is csak egy pár
amit meg kellett osztanod a testvéreiddel
így mesélted később
kíváncsi voltál a világra
és a világ is kíváncsi lett rád
aztán egyenesebb út következett
elvégezted az iskolát
családot alapítottál
dolgoztál
ám a munka nem az életed része
lett, az életed
lett a munka része
mindenkinek jót akartál
de mindenkivel jót tenni lehetetlen
este hatkor hazaérve
utad a kazánházba vezetett, ott üldögéltél
gondolataidba mélyedve és a cigaretta elszívta előled az életet
ezerkilencszázkilencven október végén
épp a taxisblokád idején lettél rosszul
autó vitt kórházba, de Szolnok előtt
megállított a blokád
akárcsak a betegség
és nem fértél hozzá
az úthoz, az utadhoz
amelynek végén
a gyógyulást reméltük
hiábavaló volt a kérlelés
a könyörgés
a zárlat nem engedett
nem nyitottak ajtót vagy folyosót
a blokád az blokád
minden eljutni vágyóra vonatkozik
hiszen éppen ez a lényeg
hogy mindenki vegye észre
megálljon
és ne jusson el
legalábbis ne időben
teljesen megbénult a forgalom
ahogy az életünk is
aztán a sofőr
kitalálta, hogyan kerülje ki a blokádot
gáton és dűlőkön vezetett
– néha szükség van kerülőutakra –
végül bejutottál a kórházba
megkaptad a kezelést
utad a gyógyulás lett
legalábbis azt hittem
utolsó estéden
a fotóinkat mutattad a szobatársadnak
a családom, mondtad büszkén
de ezt csak később tudtam meg
két nappal Mikulás előtt
ezekilencszázkilencven december
negyedikén,
akkor már nyoma sem volt blokádnak az utakon
vittem a magam készítette mikuláscsomagot
neked, utam az ágyadhoz vezetett volna
ám aznap blokádot szült közénk a halál
elzárt tőled, láthatatlan
lábnyomoktól hemzsegett a folyosó és az ajtó nyitva állt
a kórteremből steril lepedő
ordított kifelé, hogy nem érkeztünk időben
de a blokád az blokád
aztán végül ezt is feloldották
elkísérhettelek utolsó utadra.
Jelige: apu
