Ezernyi hajszálerezeten ereszkedek lelkedhez,
varázslatot kereső mozdulatokban,
évmilliós robbanásban a mindenség gyökerei közt.
Gyűrűit veti a szó, s csendes szikrát szór,
a vihar cserepein ívelő repedés, a felhők végtelen tenyerén,
viaszcsipke reménységben, könnycsepp közepében.
Láss angyalokat a függöny ráncaiban,
boldogságot füstfoszlányokban.
Olvaszd a sziklacsendet, holdfénycseppnyi ezüsteső percet.
Kristályszívben csillanó Lélek,
visszatérő örvénymélyen, életkerék reménységben.
Temetve-bolyongva valahol túl a karcokon,
összefonódik álom és valóság, jelenélű acélos látomás.
Jelige: Lélektánc
