Őseim karjai lassacskán
Végleg kámforrá válnak,
Nélkülük nekem nincs hazám,
Ha Mennyország kapui tárnak.
Szorgos kezük a végsőkig
Én értem dolgoznak,
Életük nem tarthat bármeddig,
Hisz terhet jócskán hordoznak.
Apám tiszta lelke
Fájdítja én szívemet,
Harag néhol benne,
Hisz ő alkotta véremet.
Anyám kedélye valahogy
Szélsőséges folyamat,
De benne rejlik valahol
Sok kis törődő mozzanat.
Őneki úgy érzem,
Tartozom még egy versszakkal,
Érte a köszönetet halmozom,
Hisz megáldott engem szárnyakkal.
Sírjaik elébe majd én
Törött szívvel borulok,
Fájdalmam múlásáért
Imádkozom ott, s akihez csak tudok.
Ezért kérem a Jóistent,
Hogy neveljen meg engem,
Hogy apám s anyám ha elhunynak,
Nyugodva őrizhessék lelkem.
Jelige: érzelem
