Lassan eltávolodom és
többet nem térek már vissza.
Lelkem az éjben elterül
mint a sötét tinta,
de mindent ami voltam most végleg
itthagyok, a végtelen éterből
örzöm majd az álmotok.
Én leszek az eső,
a szél és a bánat,
én csókolom majd
ráncos orcádat,
én leszek a csöndben
a pillanatnyi élet,
hűvös szellővel jelzem
majd, hogy élek.
Ott fehérlek majd a távoli fényben,
ott ragyogok majd a holdas égen,
ködös estéken én leszek
a pára és tőlem lesz szebb
az élet magánya.
Eljöttem már végleg
de emlékeim megmaradtak néked,
arcom már fakó, megsárgult a kép is,
felejts hát el engem,
így tettem már én is.
Jelige: versben mondom el
