Az álmosító éjt szétfeszíti az ébredő nap első sugarai. A négyemeletes házak közé, mint ék verődik be a fény. Az eddigi öntelt magabiztos sötét meghunyászkodva húzódik összébb, és alázkodik meg a nyári sugarak előtt. Új nap születik, hogy estik végigjárja az élete stációját. Kun Kálmán királyi rendőr hadnagy ültében is látja a szomszéd házak fényben mosakodó tetejét. Nehézkesen feláll.

Huszonnégy év fiatalsága nem tükröződik vissza a mozdulataiban. Önkéntelenül szemét dörzsöli, mintha ettől várna csodát. A villanylámpa idegesítően őszinte fénye rideggé festi be a szobát. A monarchia hivatali helyiségei amúgy sem a fényűzés etalonja. A célszerűség és persze a takarékosság minden egyéb érvet felülír. A helyiséget megálmodó hivatalnok esztétika iránt korlátoltsága minden tárgynál tetten érhető. Bizonyíték ezekre a plafonig érő irattartó polc, az oldalt elhelyezkedő lemez lavor, és annak állványára helyezett ormótlan pléhkancsó, amely merénylet a jóízlés ellen. A két darab asztal, ha ötlettelenségből, haszontalanságból és a meglehetősen nyomasztó szín kombinációjából valaha olimpiát rendeznének, biz ezen versenyen esélyesként indulnának az éremért. A helység hangulata a ravatalt idézi. Annyi otthonosság és harmónia lelhető fel benne, mint egy siralomházban. Persze tudom a kettős monarchiában ilyen minden helység Csernovic és Fiume között, és akaratlanul mosolyra szalad a szám. Nem, nem, ilyen máshol nincs! Szirmay Sándor fogalmazó barátom hortyog a másik asztal mögött. Fáradtan néhány lépést teszek a kitárt ablak felé. Az friss leheletével szinte hívogat a szabadság vágyát hozza felém. A reggeli szél paskolja arcom, és egy lendülettel a párkányra ugrok. Némi helyezkedés után lehunyt szemmel hallgatom az ébredő nagyváros zaját.

Elkésett szemetes kocsi zörög végig az utcán. Valamelyik házmester németül perlekedik vele. Szemből söröskocsi érkezik, lovak patái mint kardok csatanak össze a kövezettel. Nehéz megtermett állatok horkantva követelnek utat maguknak. Káromkodás, ostor csapkodás közepette üveges tót ér oda, lassan tolja fakerekű talicskáját és a kenetlen kerék kántáló nyikorgása minden zajon átvágja magát. Akár a zene megcsúfolása, gúnyosan visítva ismétli önmagát. A kiabálások, és nyelvek összekeveredve feszülnek egymásnak, majd minden ésszerűséget mellőzve oldódnak szét, és meglepően barátságos embereket hagy vissza a siető reggel. Nevetgélő cselédlányok életerős fiatal kacagása mint üde csengők díszíti fel a már unásig hallott zajokat. Rezignáltan konstatálom ezzel újabb unalmas nyári nap indul, 1914 június 28- a veszi kezdetét. A meleg hétköznap poros unalma majd idővel összemossa a tegnappal, és a közeli holnap egyhangúságával. Aztán nem is olyan soká egymásba gyalulja a mát, a tegnapot, a hetet, majd a nyarat. Kinyitom szemem és gondolatban legyintek hozzá. – Elmúlik,…hát elmúlik, ki emlékszik majd erre a napra. – mondom ki hangosan.

Ijesztően felberreg a telefon. Éles hangja durván vág el minden más zörejt. Első gondolatom felveszem. A második meg minek, csak téves lehet, jobb esetben a fővárosiakat kereshetik. A mi rendőrségi osztályunk egy úgynevezett állományfektető, homályos célokkal, és még homályosabb hatáskörökkel. Senki nem tudja miért is hozta létre a Belügyminisztérium. Nyomozati hatásköröket teljesen lefedi a főváros, és az országos rendőrség, amíg vidéken a csendőrség az úr. Néhanapján persze kivezényelnek a tüntetések szétverésére, vagy még ritkább esetben a vasút állomáson állunk sorfalat különböző magas rangú, és státuszú személyeknek. A rendőrségen belül ezért kaptuk találó gúny nevünket. Ez a fektető. Megfeneklett karrierrel lehet csak idekerülni, még a leszerelésen innen, de az előrejutáson már túl.

A telefon nem hagyja magát, bántó hangja újra és újra felcsattan, sorstársam, Szirmay keze felderítésre indul, kitapogatja a kagylót, emeli és erejét vesztve visszaejti. Csengés abbamarad. Még agyamból a kellemetlen emléke nem kopott mire a csengés újra indul. Fejét ép csak megemelve morog valamit a telefonnak. Sanyi barátomnak haja művészien kócos. Szemét rám emeli, és látni a nézése is kócos. Arcvonásai gyűrötten vetíti előre milyen is lesz őméltósága majd harminc év múlva. A vonal túlsó végén recsegő zörej, mely nem ereszti vissza az álom világába. A rossz minőségű vonal zörgéséből inkább kitalálni a szöveget, mint kihallani. Ifjú fogalmazó barátom támadásba megy át, és közli hívja a fővárosi rendőrséget. A vonal túlvégén nem így gondolhatják mert újra hosszú recsegés rá a válasz. Némi meglepetésemre Szirmay Sanyi aljas módon engem is bevon a beszélgetésbe. – Ismersz Gazsó Mihályt? kérdezi. Nem, hogy nem ismerek, de még ilyen nevű emberről nem is hallottam, ezért rázom fejem. A vonal túl felén nem tágítanak, és Sanyi barátom egyértelművé téve felém nyújtja a kagylót. Úgy tartja mint egy kellemetlen bizonyítékot, melytől mihamarább szabadulna. Talán a fáradtságom okozza, hogy éppen semmi kibúvó nem jut hirtelen eszembe, így kénytelen vagyok az ablakpárkányról leugorva átvenni a kagylót. Sanyi, amint megszabadult az álom és közte akadályt jelentő kapocstól azonnal vissza menekül az alvás megnyugtató világába.

Recsegésből újra hallom a Gazsó Mihály főpincér nevet. De ezen többletinformáció sem indítja be az agyam kerekeit. A vonal annyira rossz minőségű mintha nem ebből a városból jönne, hanem egy másik földrészről, vagy inkább egy másik bolygóról. Éppen azon vagyok, hogy két recsegés között, javaslom a telefonálónak, inkább forduljon a fővárosi rendőrséghez. Mi lehetőségeink igen korlátozottak. Mint egy varázsütésre minden zavaró zaj megszűnik, akár ha előttem állna a telefonáló, már tisztán hallom Gazsó Mihály vagyok a Orientál főpincére. Hangjának ereje még az előbbi recsegéshez méretezve, már-már bántóan erős. Az ismerős jellegzetes raccsolása varázs ütésre indítja be ébredező agyam tekervényeit, és ha az nehezen is, megoldja feladatát.

• ÁÁÁ Misi bácsi… maga az? És újra halhatom a már sokatszor ismételt nevét, amúgy valljam be eddig nem jelentet számomra az semmit. Igaz az Orientál a törzshelyem, és az is igaz, hogy csak jóindulattal sorolható a másodvonalbeli kávéházak sorába, de egy vidékről érkező rendőrnek erre Pontosabban nekem erre se, csak Misi főpincér jóindulatának köszönhető, hogy a lehető legtávolabbi asztalt rezerválta számomra, és sajnos a gyakori adósság felírása is némileg lekötelezetté tesz személye iránt. Ezért ajánlott vele szemben egy barátibb hangot megütnöm.
• Bocsánat hogy segítségét kérem a nagyságos nyomozó úrtól….. Úgy gondolom előbb szabadulok tőle, ha
• Mondja!
• Kérésre telefonálok. Tóni kérését tolmácsolom a nyomozó úrnak. A Tóni művész úr kereset meg még nyitás előtt. Itt várt a kávéházban,… nagyon zaklatott, feldúlt volt, először szavát sem értettem. Csak azért merészelek telefonálni, és a nyomozó úr idejét rabolni…
• Mondja már! – Vesztem el amúgy is véges türelmem.
• Hogyan is kezdjek bele? A Zizi művésznőről lenne szó. Tudom én, a nyomozó úr is tisztelője bájainak.
• Ne fecsegjen! A lényeget! Veszem elő a hivatalos
• Hát pontosan nem értettem, de a művésznőt nem találja. Szállásán hiába dörömböl, nem nyit ajtót! Illetve izé, hogy mondjam, azt ismételgeti, rosszat sejt…
• Mi az hogy nem találja?
• Pillanat türelmét kérem a nyomozó úrnak. Megkeresem, és majd ő pontosan elmagyaráz mindent. Mielőtt tiltakozhattam volna félretette a telefon halgatóját. Hiába hallóztam, csak zúgás rá a válasz. Hosszabb idő múlva újabb kattanás és egymás szavába hallózva Misi már ötven év vendéglátós tapasztalatát is latba véve, lehengerlően egy szuszra közli, hiába keresi a Tónit. Az eltűnt! Talán visszatért húga lakásához, a Szőnyeg utca 1-be, ami a Vízivárosba van. Bármennyire szeretne a továbbiakban segítségemre lenni ez nem lehetséges, mivel a tejes, fűszeres, már várják. Így munkája után kell indulnia. Kérném tisztelettel járna utána ennek az ügynek. Sűrű bocsánatkérések közepette már kattan a vonal, és továbbiakban csak recsegő zúgást Nem helyezem vissza a telefonkagylót. Önkéntelenül a gondosan borotvált államat ütögetem vele. A hallottakon gondolkozom.

Egy, nem vagyok nyomozó! Kettő, ugyan kértem áthelyezésemet, és a papír már a fiókban pihen, esélyem sincs, hogy mostani felettesem ezt támogatná. Utálata irányomban melyet nem rejt véka alá, az ő szavait idézve: “addig tart amíg egyenruhát hordok” és ígéretét sajnos tettekkel is mindannyiszor bizonyítja. Ááá! És az mit számít? Mondom magamnak. Lelki szemeim előtt megjelenik Zizi művésznő formás alakja. Lassan fél éve az Orientál kávéház rendszeres fellépői testvérével. Ha nagyot nem is alkottak a Budapesti éjszakában azért fellépéseik akadnak, bár az első osztályú helyek hétvégén és főleg főműsoridőben nem szerepeltetik őket. De az olyan zenés kabarék, kávéházak mint az Orientál, vagy Flamenco adnak nekik munkát bőviben. Antonió a lány testvére, pesti köznyelvben csak Tóni ragadvány néven címkézve valami megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzek irányába.

Habár, be kell vallanom, utálatomra ő tetteivel nem szolgált rá. Régebben gyakran kerestem Zizi művésznő társaságát, az ő kedvessége és persze bájai feledtették velem a testvére iránt érzett utálatomat, de még egy táncosnő is lekezelő mosollyal tért ki bókjaim elől. Köztudott volt a rendőr pályám el sem indult, és már véget is ért. Az a havi kétszáznyolcvan Korona sem túl jó ajánlólevél. Igaz Zizi művésznőtől mindig kijárt számomra egy baráti mosoly és meghívásomat is diszkrét tapintattal utasította vissza. Így maradt részemről a szép olasz hölgy iránti távoli rajongás. Most, hogy így vissza emlékezek egy érzés kezd gondolattá formálódni bennem és lassan gyanúvá összeállni.

Tóni mozdulatai és a lányra történő nézése nem egy testvéri nézés. Ahogy őrá tekint inkább egy titkos szerető nézése, aki a többi férfiban csak kihívót lát.

• Talán így van, … és akkor mi van? Ezek az olaszok túlfűtött emberek!

Kellemesen búgó női hang kérdezi, bonthatja- e a vonalat. Szelídsége mellett határozottan utasít, szíveskedjek visszahelyezni a készülékre a hallgatót!

Leugrok az asztalról, még a kezemben lévő kagylót visszateszem. Kollégám felemeli fejét. Még elnyom egy rá támadó ásítást, és magabiztos mosolyt küld felém. Férfiként is el kell ismernem, helyes jó kinézetű ifjú, már nem gyerek, de azok szabályos vonásait ártatlan báját még átmentette férfias kinézetébe. Ilyen vonásokkal persze könnyű a női szíveket meghódítani. Az Amorózó kinézet, és az előkelő név biztosította számára a sikert. Ennek ellenére lekezelő modor, nagyképűség Sanyinál nem lelhető fel, igazán jó barát és jó bajtárs. Itt a fektetőben hasonló kilátásokkal indulunk neki az életnek, és persze a rendőr pályánknak. Ő és én, fej-fej mellett, egyformán. Tehát semmilyennel. Talán még ez a nyara van a testületnél és valószínű megtörténik a leszerelése. A nők és az állandó adóssá, a meglehetősen bohém életvitele e szigorúan szabályozott pályán nem ad lehetőséget elnézésre. Persze az én helyzetem egészen más. Édesapám, a híres rendőrkapitány helyettes viselt dolgai vágták el pályafutásom fonalát. Sanyinál egyszerű és profánabb a tényállás, apja adósságai, és sok esetben botrányos viselkedése alapozta meg hírnevét, melyhez sajnos fia is felnőtt, sőt ha lehet ezt még tovább fokozni nagymértékben túl is szárnyalta apja nem túl dicső tetteit. Még egy botrány, vagy ki nem fizetett tartozás és a testülethez nem méltó viselkedés miatt eltanácsolják. Persze itt jegyzem meg, ezekért Sándor velem együtt szinte mindig büntetésben van. Legutóbbi ügye az Arábia kávéházban történt. Az cseppet sem nevezhető hétköznapi esetnek, ahol polcra helyezett pezsgőkre szolgálati pisztolyával lövöldözött. A kiérkező kerületi rendőrök jóindulatúan véletlen balesetről szóló jegyzőkönyvet vettek fel. Sajnos az eset kiderült, és másnapra széles körben pletykaszinten terjedt a városban. Elkerülhetetlen volt, hogy főnökünk tudomására ne jusson. Sándort kihallgatásra rendelték, ahol úriemberhez méltóan vallotta be tettét, hozzáfűzve, a szóbeszéd nem teljesen igaz, mivel arról tesz említést, hogy személy szerint ő sorban lőtte le a polcra kihelyezett pezsgőket. Ez igaztalan!

Mivel részegségében egyet sem talált el, tehát így kártérítést sem kellett fizetnie. Ezzel az ügyet részéről lezártnak tekinti, és a büntetést, melyet fegyverhasználat miatt foganatosítanak tudomásul veszi. Talán büntetésénél is jobban fáj neki, hogy az Arábia kávéház látogatásától bizonytalan ideig eltekinthet.

Egy aljas gondolat körvonalazódik agyamba, és galád módon vissza mosolygok Sándora. Még versenyt mosolygunk, és mint kártyás, kezdem a gyenge lapjaimat felfedni.

• Jó barátom telefonált, igen szövevényes ügyben kéri a segítségemet! Tudod, nő van az ügyben, ezért kérném a diszkréciódat. Sanyi mosolya valamelyest veszít baráti jellegéből, és jogosan mondandómban csapdát
• Nekem aztán elmondhatod barátom. Nőügyben számíthatsz rám!

– Természetesen tudom, de megértheted,… még nagyon az elején vagyok… és persze a hölgyet egyelőre nem adhatom ki! Próbálok megfelelően titokzatos maradni

• Sajnos, át kell mennem a kerületi kapitányságra. Sajnálom, hogy a reggeli raporton nem lehetek Kérlek tolmácsold, hogy halaszthatatlan ügyben intézkedés miatt távoztam.

Sanyi látva, hogy csapdába került, a diszkréció nem teszi lehetővé hogy faggasson. De parancsnokunk reakcióját előre is tudva egyedül áll majd annak dühe előtt. Aztán mint nagyvonalú úr, ki gyáva társát lenézve int, hadd meneküljön a nyomorult. Rágyújt.

• Jó barát vagy! Közlöm némi meghatottsággal Már fújja felém a füstöt.
• Aztán beszámolni!

Meglehetős élénkséggel lépek a fogashoz csatolom fel kardom, felveszem zakóm, és végül sapkám húzom fejembe, ez úgy pontos inkább a fejemet illesztem a sapkába. Sanyi gondolataiba mélyedve akkurátusan szívja és fújja a füstöt, közben a szék hátsó lábain hintázik, akár egy vásott diák.

Pillanatra némi bizonytalanság kezd eluralkodni rajtam. Sándor gyermeki arca láttán lelkem jobbik fele háborogni kezd. A maga nehézségei mellé még az én céltáblámat is átadom neki. Egyedül vállalja egy megkeseredett csak másokat hibáztatni képes őrölt dühét. Aki jelen esetben a közvetlen főnökünk. Aljasság részemről állapítom meg, talán ifjúságom rongyossá olvasott regényhősei nem is engednék az ilyen cserbenhagyást, de én nem vagyok regényhős, főleg nem gáncstalan lovag. Így ezen gondolatok után, egy mesterkélt mosoly kíséretében csapom össze bokámat, és fejemet biccentve intek búcsút neki.

• Este az Amazonban egy pezsgő! Kiált utánam.

Talán az előbbi magasztos gondolat indíthatott azon meggondolatlan nagylelkűségre.

• Kettőre Sanyika, ezért kettővel megyek!

Cigarettát tartó kezével nagyvonalúan int. -Tűnj már el!- Mindketten tudjuk két okból is várat majd magára az ígért pezsgő. Első: este az ügyeletet biztos mi adjuk. A másik racionálisabb, mivel egy pezsgő ára sincs birtokomban, nemhogy kettő. Ablaktalan keskeny lépcsőházban a sötétség elleni küzdelmet mindösszesen egyetlen villanylámpa vívja és kijelenthetem e harcában vesztésre áll.

Igazából fénye arra elég, hogy az ember érzékelje milyen kilátástalan is e harc. A valamikori Adóügyi hivatal irattárának otthont adó épület felajánlás útján került a fővárosi rendőrséghez, és mivel ők sem tudtak mit kezdeni vele, így került hozzánk. Az átengedett épület szűk, sötét szobák labirintusa rendőrségi munkára alkalmatlan, így tehát jó lesz nekünk gondolták. A lépcső alá betuszkolt asztal mögött rendőrkolléga alussza édesdeden álmát. Tőlem telhetően csendben nyitottam a bejárati ajtót, és végre kikeveredek az utcára.

A benti nyomasztó félhomályt varázsütésre váltja fel a nyári napsütés, mely már most ízelítőt ad mi várható a későbbiek folyamán. Béla utca. A belváros egy keskeny mellékútja, mégis kijut a reggeli nyüzsgésből. A szomszéd házmester az utcát söprögeti. Még alig láthatott, mégis szalutálásra csapja össze bokáját. Karomat lendítve intek, melyet vélhet akár tisztelgésnek is. Viszonyunk barátinak nevezhető, gyakran beszélgetünk erről- arról, mindenről, vagy éppen a nagy semmiről. De most nem lassítok.Tovább indulok a Ferenc József tér felé. Cselédlányok hada foglalja el a járdát kényszerítve hogy az útestre lépve engedjek nekik utat. Érkező, téglákkal pakolt szekér majdnem elsodor, kocsisa öklét rázza, talán egyenruhának köszönhetem, hogy a verbális fenyegetés ezúttal elmarad. Mint áradt folyó az utca egyre csak hömpölyög. Emberek tíz vagy inkább, száz-ezrei indulnak a város működtetésére. Most látni, Budapest egy világváros. A nyüzsgés engem is felélénkít, mint erős dopping emeli pulzusom, a sokféle beszéd, inger, észlelés cikázik érzékeimen. A keskeny utcából végre kivergődök a szellősebb Ferenc József térre. Ott már változásként kevesebb a munkás, ezeket felváltotta a hivatalnokok hada, sötét öltöny puhakalap, ez a kötelező hivatali egyenruha, öregebbeknél sétapálca, akár egy rangjelzés. Széles járdát elszórt asztalok foglalják el. Fehér kötényes pincérek ugrásra kész csapata várja az érkezőket. A Venezía kávéház teraszához érkezem. Ahol kihelyezett meleg kávé és briósok feltornyozott halmai várják a szerencsésebb, és nálam mindenképpen gazdagabb, leendő tulajdonosait. Egy minutumig megkísért a leülés gondolata. Jó lehet itt üldögélni, erőt gyűjteni a napi csatározáshoz, vagy csak úgy gondtalanul élvezni a kiváltságosok életét, gyönyörködve a kilátásba. Nincs ember ezen az anyagias világban kit ne érintene meg e látvány. A párából lassan előkúszó Duna part, a keleti napsütés festette Lánchíd, vagy a fölötte éppen glóriát próbáló vár. Az ébredező Gellérthegy ép erőtől dúzzadó óriás első nyújtózkodására emlékeztet. A földhözragadtabbak persze olvashatják a már kihelyezett reggeli újságokat. A hivalkodó szalagcímek, érdekességeket hirdetnek, szemem akaratlanul átfutja e lapokat. Jól sikerült hadgyakorlat, tudatják a harsány betűk, pincérek serege könnyen enged utat, mert e szakma képviselői meglehetősen pontosan mérik fel a leendő fogyasztó anyagi helyzetét. Talán fillére pontosan meg tudná bármelyik mondani, hogy mennyi apró zörög zsebemben, még megsértődni sincs időm célomhoz érkezem. A hetes szám alatt székel a Budapesti Államrendőrség. Nagy, modern épület bár be kell vallani díszítés terén jócskán elmarad a környező paloták mögött, és akad a kinézetében némi nyomasztó börtönt idéző hangulat, naponta eljárva előtte mindig úgy képzeltem építői elsődlegesnek szánt funkciója a védelem. A bejáratnál posztoló rendőr mereven szalutál, rangomhoz illendően lekezelően vissza tisztelgek. Tudom őt hiába faggatnám, ezért muszáj vagyok belépni az épületbe.

Milyen más itt minden. Jobbra a portásfülke üvegablaka mögött hivatali szolga ül, de hozzálépni sem lehet, mert tisztelegve két posztoló rendőr vesz azonnal közre, és csak előre léphetek. Ennyi katonás viselkedés nálunk Sanyival egy hét alatt sem lelhető fel. Szemben egy írnok ül, asztala majdnem akkora mint az egész hivatali szobánk, írógépét csattogtatva fel sem néz majd az írást abba hagyja a lapokat gondosan egymásra helyezi. Nekünk összesen két íróképünk van és mindösszesen egy rajta írni tudó kolléga, bár szerintem ezt csak ő állítja magáról. Főnökömmel kivételesen egyetértve közösen utáljuk az állandó kattogást, a minduntalan elromló gépet. Belátom ez lesz majd a jövő, de nem ma, és nem holnap. Más különbség is akad. Ez a villanyvilágítás. Az égő már-már meglehetősen bántó fényessége számomra több mint zavaró.

• Szitáry Elemér nyomozó urat keresem. Szólok a rám sem néző ügyeleteshez. Egy lapra lehajolva látványosan böngész ujjával, majd bal kezét a telefon készülékre helyezi, jobb keze már a kurblit tekeri, oly látványosan néz át rajtam, hogy kezdem kellemetlenül érezni magam, gyorsan lecsapja a beszélőt, és a válasza is inkább szól két oldalt álló őrömnek.
• Nincs bent!

Igazából nem számítottam, hogy itt találom, ezért meg sem lepődök túlságosan, nem mozdulok, kezdi a lekezelő viselkedése a legrosszabb énemet kihozni. Valamikori tanárom gyakran emlegette, diplomáciai küldetésre ne adjam fejem, mivel szerinte hirtelen támadó haragomat csak makacsságom múlja felül.

Most is érzem e lekezelő modor miatt kitörni készülő indulatom, és utat engedve dühöm szabad folyásának elordítom magam.

• Maga kicsoda itt? Mit bizalmaskodik velem! Azt hiszi kocsmába tértem? Nem ivócimborája vagyok! Nem holmi együgyű polgár, kivel kedvére packázhat! Érti! Én a rendőrség tisztje vagyok! Hivatalos ügyben érkezem és… és maga le sem jelentkezett! Hova kerültem? Micsoda kupleráj van itt,…vagy maga szerint ez a Magyar Királyi rendőrség?

Az ügyeletes tiszthelyettes mind rúgó ugrott fel és feszes tartásban jelentette.

• Szitáry Elemér nyomozó hadnagy úr hivatalos ügyben eltávozott!
• Ügyeletes nyomozó?
• Minden nyomozó házon kívül! Bankrablás történt! Éppen kezdett érdekelni, hol és milyen bankot raboltak ki, de az előbbi fellépésem már nem tette lehetővé a túlzott bizalmaskodást. Így hanyagúl tisztelgek, és köszönés nélkül hagytam el az épületet.

A térre érkezve megállapítom ezt a Vasárnapot sem ússzuk meg forróság nélkül, némi késztetést érzek, hogy egy kiadós alvás után a délutánomat egy fürdőben fejezném be. Hullámok hűsítenék testem és a fürdőköntösben pancsoló, kacér lányok látványa üdítően hatna lelkemre. Sanyi barátom ki híresen jártas a fürdők világába mesélt olyan úrihölgyről akinek strandruhája térdéig sem ért, ez megbotránkoztató, de férfiszemnek, bevallom inkább izgató. Jobb nem beleélni magam, mivel biztos voltam, hogy délelőtti alvásom során a hivatali szolga érkezik. Értesítést hozva az esti szolgálat felől. Pompás négyesfogat suhan el mellettem, benne fiatal hölgyek kacagása csilingel utánuk. Jókedvük engem is felderít. Némi szemlélődés és nyomozói késztetést követően megállapításom a következő. Nem késői mulatásból térnek meg, hanem korai kirándulásra indulnak. Ezt támasztja alá számos csomagjuk, és ételkosarak garmadája, messzi utazást nem terveztek, csak a Budai hegyek elérhető ilyen könnyű lovasfogaton, máskülönben a vasutat választanák.

Megindulok az egyre messzebb kerülő hölgyek után, vidámságuk úgy vonz mint mágnes a vasat. Azok besorolva térnek a Lánchídra, így teszek én is. Meglátva egy üres konflist leintem. A kocsis hangosan köszön, én csak bólintok. Ruganyosan lépek fel és helyet foglalok mögötte. Próbálom gondolataimat ráncba szedni, ez most nehezen megy. A Duna látványa mindig elvarázsol. A víz tekintélye, változó arca mindig kínál látnivalót. Már otthon is sokáig elnéztem a Köröst, még felnőtt fejjel is hosszan bámultam vizét, hullámok szaladását játékos birkozását az elsőségért. A folyó közepére érve mégis sikerül gondolataimat rendezni. Végigveszem a beszélgetést Mihállyal. Próbálok szavaiból egy megfelelő menekülési magyarázatot előásni. Egy olyan indokot, hogy mégis járjon érte egy grátisz vacsora, esetleg ráadásnak még némi sör, persze ezért tenni is kell valamit, és már körvonalazódik teendőim láncolata mely remélhetőleg megoldja az esti vacsorát, és talán még jó esetben a vasárnapi ebéd is kitelik belőle. Lehet hogy Zizi művésznővel az eddig kimért kapcsolatot is sikerül legalább barátira melegítenem. Tehát közvetlen teendőim, elsőnek felkeresem Zizi művésznő lakását, ha otthon találom az is jó, ha nem, az is, pillanatig megfordult fejemben, hogy kihagyom e látogatást és kártyás nyelven szólva blöffölök, de ez nem úriemberhez méltó, ezért ezt gyorsan elvetem. Ha letudtam a látogatást irány az Orientál kávéház. Rám fér egy rendes reggeli, persze Misi főpincért tájékoztatom a nyomozás állásáról, valószínű nagyítani kell érdemeimen a megfelelő reggeliért, de ez még az úriember státuszába belefér. Hol lehet a művésznő? Szerintem valamilyen lovagjának fedi fel bájait, vagy profánabb a magyarázat, otthon alussza ki a fölös pezsgős vacsorát.

Egyelőre félbe maradnak gondolataim mivel a fiakker az alagút felé tér, így meg kell válnom tőle. Gondolkodás nélkül ugrok le a futó kocsiról ezt a kocsis érzékelheti, mert óvatosan vissza fogja a lovát. Nyújtom neki a tíz fillért, rendőrnek nem szokás a fiakerért fizetni, és ezt nem is várják el a kocsisok, de én édes apámtól azt tanultam, szegény embernek számít minden fillér, és rangommal visszaélni nem ildomos, szerinte nem is elegáns . Ő csak tudja, tizenöt évig volt a nagyváradi rendőrkapitány helyettese. Visszafelé kell térnem néhány lépést a Fő utca irányába a Víziváros felé. Ismerem a környéket, de még csak sejtésem sincs melyik lehet a Szőnyeg utca. Gyorsítok lépteimen hogy mihamarabb tudnám le küldetésem. A Palota utcába térve már fogyott lendületem. Utcaseprőt kérdezek, azt fontossága tudatában szlovákul magyaráz, nehezen rakom össze az össze nem tartozó szavakat. Végül látva tanácstalanságomat ezért megindul fölfelé a dombnak. Következő utca a Szőnyeg utca, mutatja. Az lesz! Bontásra megérett két emeletes házat mutat, csak idő kérdése mikor takarítják véglegesen el. Segítőm köszönésemet be sem várva munkáját végezve gyorsan eltűnik, pontosabban elsepreget. Az utca csendes, talán túl csendes is. Sötét hűvös árnyékot vető házak még az erős nyári napfény sugarát is elriasztják, szinte borzongató hideget hoz felőle a szél. Valahogy nem akaródzik belépnem, egy érzés taszít e háztól megfogalmazhatatlan baljós előérzet. A jövendő sejtése ez.

A lövés eldördül!

 

Kigombolt kabátom felső gombjét akaratlanöl összezárom. Kelleténél nagyobb levegőt véve határozottan lépek a kicsiny utcába. A házat a régmúlt patinája bíz nem lengi be, építői tudása lemálott róla, mint a vakolat mely valamikor fedhette. Szépsége ha volt egyáltalán a régmúlt ködébe vész és már nyomaiban sem lelhető fel. A meglehetősen kicsiny ablakai melyek már száz éve is kicsinynek számítottak, és az öregség rosszindulatát kölcsönözte neki. Tulajdonosa beletörődött a megváltoztathatatlan elmúlásba, és nem küzd holmi hiábavaló felújítással, látszik ezek itt csak felületes szépségtapaszok lennének. Talán valami naivan romantikus festő ecsete még elő tudna csalni holmi borzongató érdekességet e házból, de azt csak az értékeli aki nem járt ilyen házak között, és főleg nem élt, lakott benne.

Ívesen ácsolt kapu rozsdás kilincsét nem szívesen fognám meg, szerencsémre két arasznyira nyitva, így lábbal taszajtok rajta egy nagyot, ahelyett hogy engedne, hangos nyikorgás közepette alig tárul. Bolthajtásos átjáróba érkezem, jobbról-balról lépcső indul az emeletnek és az körfolyosóvá egészülve fut egészen hátrafelé.

Az egyenetlen kövezetét fű veri fel. Belátva az udvarba méteres gaz és elszemtelenedett bokrok közt mosott ruhák száradnak, vitorlaként feszülnek a szélnek. Fűrészelt fa, és törmelék halom között egy jobb napokat megélt kerekes kút még tartja magát. Körülötte vásott gyerekek verekednek, inkább csak úgy unalomból, olyan megszokásból ütik egymást. Buda meglehetős gazdagsága itt nem lelhető fel.

Akár lehetnénk a külváros munkás negyedében, ahol a bérlőnek is van bérlője, és az még keres némi fillért néhány ágyrajárón. Méretre készített egyenruhámat féltve torpanok meg a pókháló és salétrom virágot termő átjáróba. Felvetődik bennem a kérdés biztos hogy folytatni akarom a nyomozást, ér ez nekem annyit? A rendőrségi ruhapénzt jócskán pótolni kellet az egyenruhámhoz, igazából ez indított el az anyagi katasztrófa lejtőjén. Ez lett az én Panama csatornám. Vagy inkább javaim Mohácsa, innen már csak foltozgatom a sűllyedő vagyonom lékeit. Bár lasson sok nélkülözés árán még fenntartom magam, mégis be kell látnom az elsüllyedés előbb mint utóbb elkerülhetetlen. Természetesen Sanyi barátom vastagon benne van anyagi bukásom előmozdításában. Ő ajánlotta saját úri szabóját, sőt helyettem alkudott meg vele, siránkozásaimat figyelmen kívül hagyva készült el a ruha. Igaz, anyaga és a munka az tökéletes. Minden alkalommal ha felveszem már múlik mérgem. Szövetét simítva tudom és érzem, így már más ember vagyok. Bizonysságot nyerve barátom állításáról, higgyem csak el, mégis a ruha teszi az embert. Itt legalább is a fővárosban.

Jobbról alacsony ajtó nyílik. Üvegezett ablakrészei majd mint töröttek, fáradtságot sem véve annak eltávolításáról. Kilép egy meghatározhatatlan korú férfi, öregedő harmincas vagy fiatalos hatvanas között bármelyik lehet. Mindketten meglepődünk. Rendőregyenruhám nyugtalanságot kelt benne. Ebből már sejtem volt dolga a rendőrséggel. Nagy darab valaha izmos testét fedi már némi súlyfelesleg és terebélyesedő pocakja is jólétről árulkodik. Nem úgy ruhája. Elhanyagolt, koszos, éppen még az ápolatlanságon innen, de mindenképpen e határ mezsgyén tántorog. Közelebb lépek poros félhomályban arcát fürkészem. Orra minden esetre elárulja, hogy az italt sem veti meg és vöröslő feje árulkodik, az ivásnak már e reggeli időpontban is áldozott. Egyenruhámnak megadja a tiszteletet.

• Jó reggelt, hadnagy úr! Miben lehetek a segítségére?

Kérdése végére már lehajtja fejét és merevem a földet bámulja, ahogy a börtönben szokás.

• Kicsoda maga?

Váratlanul kivágódik a rozzant ajtó és csörögve zörögnek az ablaban az üvegdarabok. A belülről fölszegezett jobb napokat megélt terítő dühösen lebben és alacsony sovány, kinézetében is öregasszony, ugrik közénk. Éveit tekintve talán nem is annyira öreg, olyan mint aki idő előtt feladta volna az élet nehézségei közepette a küzdelmet. Gondok ráncolta arcán ijet, nagy sötét szemek, benne rémület tükröződik. Teste megfeszül, és elszántan védelmezi emberét.

• Gyurka nem olyan! Évek óta becsületesen dolgozik. Bármit állítanak. Az én uram nem olyan! Harciasan, mint felajzott íj feszül nekem. Szememmel intek az embernek, azt kiérti és ráripakodik az asszonyára. Némileg az meg csendesül, majd hangja rikácsolása siránkozássá szelídül. Közülünk nem tágít. A ház ura magasba emeli kezét, ezzel jelezve végére ért a szavak hatalmán, és további ellenkezés esetén következik a testi fenyítés. Az assony ahogy érkezett úgy tűnik el, és viszonylagos biztonságba érezve magát tovább kiabál. Így tudom meg Gyurka a világ legjámborabb embere, akit az ital, és néhány ármánykodó gonosz barát taszajtott a börtön mélyere. Persze az igazság is mindannyiszor kisiklott nála. Megunom a siránkozását és szó nélkül elsétálok az udvarra. Szemlélem a nem is olyan kicsi udvart. A férfi utánam indul, lakás ajtaja előtt belemordul az asszony siránkozásába.
• Kussolj már!

Férfi oldal kerülve elém áll.

• Miben lehetek szolgálatára hadnagy úr?
• Ki maga?
• Swalbe Az itteni házmester, már tíz éve. Tudja az ő ura volt itt a gondnok, int a fejével a lakása felé, anyitt ivott hogy belehalt. Megörököltem az asszonyt, és vele a tisztséget.

Gondolatban hozzáteszem, az ivást is. Talán hallgatásom miatt folytatja

• Évek óta nem volt dolgom a törvénnyel. Az a néhány verekedés az ital miatt … a múltkori ügyről… kérem nem tehetek! Bal kezem a kardamom pihen türelmetlenül szólok- Nem érdekel!
• Gondoltam én, az ilyen csip-csup ügyben a tisztúr nem jár el! Mézeskedik a hangjába.
• Lakik a házban egy művésznő? Zizi nevezetű? A kérdés hallatán fél lépést hátralép, mintha a túlzott bizalmaskodást kerülni szeretné. Fejével int a hátsó lakások felé.

-A második emelet utolsó lakása,…ott a hátsó lépcsőn lehet felmenni.

Most látom a körfolyosó nem fut körbe a hátsó lakások emeletének külön lépcsője van, amelyből jobbra és balra emeletenként nyílik egy-egy ajtó. Talán a cseléd szobánál azért ez több, de polgári lakásnál bíz kevesebb.

• Egyedül lakik? Kérdezem.
• Igen…igen, tudtommal … igen. Bizonytalanodik el, némi félelem keveredik hangjába. Már élettapasztalata óvatosságra Még nem döntötte el ez ügyből hogy keveredhetne ki mihamarább, ha segít, vagy ha nem.
• Nincs itthon. Az éjjel nem jött haza! Kulcsom csak nekem van a kapuhoz és tíz órakkor zárok. Némi gondolkodás után teszi hozzá -Tízkor zár a Víg matróz lent a Duna parton. Jöttömbe mindig zárok. Tudja ez jó pénzt hoz nekem, 10-20 fillér minden érkezőtől, távozótól Ötkor nyitom a kaput. Közben biztos nem jött!
• Ha el se ment? Kérdezem.

-Az asszony még este előtt látta elmenni. Nem ül az itthon,…ezen a lepratelepen? Mutat körbe.- Majd egy éve lakik itt a “művésznő”- nyomja meg az utolsó szót, -ilyen ez idő alatt még nem történt vele,- és hogy mondandójának hangsúlyt adjon lassan csóválja fejét. Közben arcát figyelem, néha az árulkodóbb mint a szavak összessége.

-Testvére az a félbolond, kapunyitáskor itt csinálta nekem a cirkuszt, fel-le szaladgált, kiabált, az ajtón dörömbölt. Zengett a ház. Ígértem neki egy kiadós verést azután fenyegetőzve eltakarodott.

• Ezen kívül történt bármi szokatlan az éjjel? Szeme pillanatra megáll arcomon, majd tovább vándorol és a hátsó udvaron Tudja a fene. Az egész bagázs gyanús, csak baj van ezekkel az idegenekkel. Nekem elhiheti… megérzem a simliseket messziről. Majd mutató ujját sokatmondóan az orrához ütögeti, oldalt hajtja nagy busa fejét, és köp egy – Meg kell hagyni, azért szemre való jószág a nagysága.

Beszélgetés közben áttérünk az udvaron, és a hátsó lépcsőhöz érve előre engedem. Szuszogva indul a lépcsőn fölfelé a lehullott vakolatot kerülgetve követem. Eszembe sincs a takarítás hiányára figyelmét felhívni, és főleg számonkérni. Azért nagyon mélyen lehet lelkében némi kötelességtudat, mert válasz érkezik az el sem hangzott kérdésemre.

• Tulajdonosunk egy vén rabló,… rohadt kupec, fejét oldalt fordítja, de ezúttal a köpés Rég börtönben lenne a helye! Nem fizet ő semmit, sőt súlyos pénzeket követel rajtam, persze az hiába jogtalan, ezért-azért a fizetésem …az valahogy mindig lemarad. -Tudja, mifelénk úgy mondják.

Akinek pénze vagyon, annak igazsága vagyon!

Nem kérdem merre van a mifelénk. A bölcselkedéséhez sem fűzők semmit. Az ilyen beszélgetés lényegét megfogni nem lehet, és nem is akarom. Az igazság is lehet sokféle, attól függ ki is mondja, a faktum lényege sok esetben kicsúszik markunkból akár egy síkos angolna. Felérünk a második emeletre, intek neki kopogjon. Újra és újra lapát nagyságú öklével veri az ajtót. Semmi eredmény.

Igényesebb polgári házaknál már összefutott volna a ház apraja-nagyja, itt semmi csődület. Ez jelzés értékű, úgy látszik e házat kevésbé finnyás népek lakják. A dörömbölést egy intéssel leállítom, a házmestert félretolva rövid szemlélődés után a kulcslyukon benézve látom a kulcs belülről van a zárban. Intek, folytassa. Még egy jó darabig üti az ajtót, mire végleg leállítom.

• Nincs itthon!- Közli.
• És belülről ki zárta be? Kérdezem. Talán nem is annyira tőle. Megvonja vállát.
• Akkor biztos mélyen
• Azt mondta a felesége látta elmenni?
• Így Este, ha engem vár kint ül az ajtóba…. Akaratlanul látja ki jön és ki megy.
• Maga meg azt mondta, hogy nem jött
• Eeez is … Talán…. talán mégis… Bizonytalankodik el némiképpen.
• Az első emeleten van egy lábtörlő hozza fel. Bambán bámul ezért hozzáteszem, -kérem-. Sietősen indul és hamar visszatér. Nekem nyújtja, sajnos én fehér kesztyűs kezemmel átveszem, és már bánom az egész nyomozást, félő hogy kesztyűm soha többé ezt a fehérséget meg sem közelíti. Dobom a poros lábtörlőt az ajtó elé. Egyszerű ló pokrócból vágott darab, szürke színét a vastag portolnyerte, eredeti színe milyen is lehetett fiatal korában azt már földi hatalom ki nem derítheti. Lábammal igazítom, és az ajtó kétujjnyi rése alatt becsúztatom. Közel hajolok a zárhoz, látom régi szerkezet, veszem elő saját kulcsomat és óvatosan helyezem bele, pillanatra megállok, lábammal igazítok a szőnyegen. Lassan forgatom és egyre tolom a kulcsot beljebb és beljebb. Házmester is egész közel hajol így érezni alkoholtol savanyú leheletét.- Jó lenne egy ital! – jegyzi meg. Nézésem szigorával hátrább parancsolom. Lassan az én kulcsom egyre biztosabban hátrább tessékeli a benne lévőt, aztán hirtelen megszalad és könnyen csúszik bele. A leeső kulcs akár csengettyű rajtunk nevet, gúnyos kacagása a kövezetnek ütődve csattan, pattog egyre Ijedten nézünk össze.
• Most maga jön. Intek fejemmel az ajtó felé, kiérti húzza ki a lábtörlőt a kulcs nincs rajta. Fekszik hasra forgatja fejét, hunyorog.- Sötét van, nem látok semmit.- Tápászkodik, és öltözékén látom jól döntöttem, az ő ruhája is tudott porosabb, koszosabb lenni. Kezemmel arrébb tolom és saját kulcsommal próbálkozom. Percek múlva be kell látnom ez nem nyitja. A fáradtság hirtelen tör rám, megszédülök és érzem a nyomozás végéhez hamar nem érhetek, utam elzárja ez az ajtó. A felismerés ingerültté Házmesternek szegezem a kérdést -Ki tudja nyitni?- Van pótkulcsa?
• A betörés nem az én műfajom, sunyi dolog az kérem, én szeretem szemtől szembe intézni a dolgaim!

Őszintének érzem válaszát, látom ő is szeretne mihamarább szabadulni tőlem, és csak az köt össze bennünket, hogy ügyünk végeztével örökre elszakadjunk egymástól. Inkább töltené idejét kedvenc kocsmájában ahol már valószínű nagyon hiányolják hasonszőrű barátai.

• Minden rendes hausmeisternek kell lennie pótkulcsának!
• Akkor én rendetlen vagyok! Jelenti ki szemtelenül.
• A hátsó traktusokhoz bizony nincs, csak némely első lakáshoz, oda én hordom a tüzelőt és viszem a szemetet, oda van, ide vonta meg vállát.

Nyomozásunk holtpontra jutott és jó lenne ezt már mihamarabb átlendíteni, ezért mentő ötletként vetődik fel. Hozza azokat a kulcsokat a régiek nem bonyolították túl a zárakat. Házmester kacsázó lépteivel elsiet. Most hogy magam maradtam rossz előérzetem csak fokozódik és összekeveredik egy nagy adag félelemmel. Többször éreztem életemben ezt az érzést, semmi mással össze nem téveszthető és tudom is mikor, de most nem lépek a gondolataim ezen poros útjára ez annál is könnyebben megy mert a fáradtság olyan erővel tör rám hogy muszáj a lépcsőház falához dőlnöm.

Még jó darabig pihenhetek mire hallom a házmester súlyosan trappoló lépteit. Korholóan kérem számon késése okát. Válaszolnia sem kell, vöröslő feje elárulja valami alkoholhoz jutott, és borízű lehelete bizonyítja jócskán áldozott a Bacchus oltárán. Vállát megvonja és markát kitárva láttatni engedi a legalább hat darab rozsda rágta kulcsot. Mindet átveszem és tollazatát vizsgálva rájövök nem különösebben térnek el egymástól, így szimpatia alapján választok. Az nem csak illik a zárba hanem némi erőszaknak engedve nagy kattanás után enged. Az ajtó még nem nyílik muszáj vállal erősen taszajtani rajta. Benn félhomály. Percnyi várakozás után hozzászokik szemem, de eddigi rossz előérzetem csak fokozódik. A házmester kíváncsiságtól hajtva utánam nyomul, hátrafordulva utasítom maradjon helyén. Én belépek az előtér szürkületébe. Az konyha, kamra, és fürdő is egyben. Nem gondoltam volna hogy a művésznő ilyen szerény körülmények között él, persze az esti túlzott csillogás sem hihető. A helyiségben körbenézve nem volt semmi szokatlan, balra nyílott a lakás egyetlen szobájának ajtaja. Belépek. Izgalmas parfüm bódít el, különleges lágyságával simogatja érzékeim. Oldalt egy nagyméretű ablak nehéz vastag függönyén a fény nem tud általtörni, éppen csak színét fakította meg lágyabbá téve a benti éjszakát. Óvatosan a fűggönyig lépek és szélét egy jó arasznyira elhúzom. A résen éles erős fénysugár tör a szobába, és mint parányi csillagok százai szánkáznak benne a kavargó porszemek. Szoba többi részén is felhígította valamalyestt a nehéz sötétséget és lett sejtelmes félhomály. Körbe nézve a várt látvány fogad. Az ágy bevetetlenül.

Ágynemű gyűrött és kétes tisztasága ápolatlanságát hangsúlyozza, mögötte fésülködő asztal nagyméretű tükörrel, két fiókja kihúzva, pipere holmik rendezetlen tömkelege elszórtan, némelyek felborulva, eldőlve, akár sakk bábuk a játék végeztével. Mellette nagy kétajtós szekrény egyik ajtaja alig, míg a másik teljesen tárva, vállfáról leesett könnyed nyári ruha félig kiesve mintha mászna menekülne, elébe dobott keményfedeles bőrönd teteje nyitva. Fedele engedi láttatni a gyűrött ruhák garmadáit, különféle fehérneműk rádobálva. A szoba másik részét elfoglalva méretes asztal, és túl felől Anzióni kisasszony. Az asztal lapjára borulva mereven nézi az ablakon beáramló fényt.

Gyönyörű metszésű fekete szeme most mintha sötét üveg gyöngy helyettesítené és megbűvölten révedne a távoli semmibe, nagy hajkoronája rendezetlenül terül el az asztalon, részben lelóg és szabadon engedi látni hófehér nyakát, és ruhájából kiszabadult gömbölyű vállát. Újra el kell ismernem gyönyörű nő, és a látvány izgató lenne, ha közben az asztal lapjáról nem csöpögne lassú egyenletes ütemben vére. Ablak felől megkerülöm az asztalt, és egész közel hajolok, jobb oldali halántékán apró lyuk melyet haja részben eltakar. Nem kell hozzáérnem, tudom már halott. Cipőm óra belerúg egy kemény tárgyba, lenézve látom egy pisztoly, közvetlenül a keze közelében. Igen lehetséges lenne hogy a fiatal mindig vidám Zizi önkezével vetett volna véget életének. Minden jel erre mutat!

Pontosabban mutatna, ha nem tudnám azonnal ez lehetetlen! Aki ezt megrendezte hibát vétett! Zizi ugyanis balkezes volt. Különben is egy öngyilkos nem kezd összepakolni, majd félbehagyva lelövi magát. Ez így nem áll össze. Gyorsan tüzetesen a szoba átvizsgálásához fogok. Ágy alá bepillantva egy szabályos téglalapra felfigyelek, elsőnek valami doboznak vélem, talán gazdája rejtette oda. Most a porral nem törődve hasra fekszem és némi nyújtózkodás után elérem, kihúzom, fordítom az ablaknak, és döbbenten látom egész köteg ropogós ötven koronás.

• Azta kurvaistenit! Hallom a konyha felől. Gyorsan oda kapom fejem, a házmester tátott szájjal, és sötétben világító fehér arccal mered befelé. A pénzre vagy a halott nőre gondolt, az továbbiakban nem derül ki. Mert a bennem lévő feszültség feltör és ingerülten ráordítok – Megmondtam maradjon kint!- Jelenléte kizökkent a vizsgálódás ritmusából. A pénzköteget gyorsan átpörgetem újjaim között megbizonyosodva, hogy ez legalább 100 darab ötven koronás bankjegyet takar. Majd lehajolva a lehető legpontosabban próbálom visszahelyezni a megtalálás helyére. Éppen feltámaszkodnák mikor az ágynemű között élesen valami elő villan, elsőnek ékszerre gondolok, de két ujjal óvatosan előhúzva egy hűvösen sötétzöld kesztyű kerül elő, rávarrt féldrágakövek ékesítik, furcsa színű kövei baljósan csillognak a sötétnek. Igazi értékes darab, ez egy más kategória, mint a művésznő hivalkodóan giccsbe hajló ruhái. Sehogy nem illik ide! Ujjaim között kissé eltartva körbe forgatom. Himzése érdekes távolkeleti motívumokat idéz. Némi töprengés után visszahelyezem az ágyra, és a szekrény átnézéséhez fogok. Tetején kezdem, jó néhány kalapdoboz vékony porréteg elárulja nem nyúltak mostanában hozzá. Zsebemből ceruzát veszek elő és avval emelem meg a bőröndbe dobált ruhát, még szemlélődök, de a kesztyűhöz illő darabot nem találok. Újra körbe nézek és belátva tüzetesebb vizsgálatot nem végezhetek, elgondolkozva kihátrálok. A sötétben maradó konyhát gyorsan áttekintem, ez csak olyan helyiség amelyen látni tulajdonosa kevés időt töltött benne, a művésznő jelenlétére szinte semmi nem utal. A szemlét befejezettnek tekintem és indulok kifelé, gondolataimból éles fájdalom és csörömpölés ránt vissza.- Hogy az a… Nyelem le mérgemet, térdemet ütöttem bele a sparhelt nyitva felejtett ajtajába. Muszáj némi simogatással a fájdalmat csillapítani. Behajtott ajtót egy újjal igazítom előző helyére és közben meglepő módon a vas hidegét nem érzem, inkább simogató langyos az ajtó. Tűzhely ellenben teljesen Térdelek és tanulmányozom a zománcos ajtaját, némi könnyed pernye foszlányok hullottak kövezetre. Kihajtom és egészen közel hajolva, látom a tűztérbe elégett köteg. Néha még a szélei fel-fel izzik, elsőnek pénznek velem, némi gondolkodás után két ujjam segítségével óvatosan kiemelem. Egy égett szalaggal átkötött levélkupac. Bár szénné égett feketére változott lapjai mégis egybe vannak, érzem ez a legkisebb hatásra darabjaira esik szét. Szó szerint porrá válik, némi pernye minden óvatosságom ellenére hullik a padlóra. Másodpercnyi gondolkodás után óvatosan visszahelyezem. Közbe amennyire tudom kezem remegését próbálom csillapítani, szemem akaratlanul olvassa a szürke pernyén elővillanó még sötétebb írást. A valaha levélboríték címzésének egy része tisztán olvasható … bánya így kisbetűvel, a címzés felső részén. A feladás helye mintha cirill betűvel írott szófia lenne, egyre több pernye omlik alá, és én kénytelen vagyok óvatosan visszahelyezni mielőtt még teljesen szétesne. Most már ideje elhagynom a lakást, mely szaknyelven innentől már tetthely, ha kutatásom kiderül csúnya letolásnak leszek alanya. Nincs jogom egy ilyen bűntény helyszínét összekuszálni, se illetőségem, se képzettségem erre nem jogosít fel. Lépek a folyosóra. Házmesterem a lépcső forduló legtávolabbi sarkába húzódott, és mint megszeppent áldozat várja az elkerülhetetlent. Szemébe láttom a döbbenetet, félelem bénítottam meg, hiába a vagánysága a halott főleg az erőszakkal halt ember látványa az sokkoló. Letörli izzadt homlokát, és motyogásából kiértem
• Jól jönne egy ital! Most ezzel én is egyetértek. Valahogy az ő zavarodottságából erőt merítek és a körülményekhez képest túlzott magabiztossággal sorolom tehendőit.
• Haladéktalanul elmegy … -látom szemén, nem figyel. Semmi kedvem hozzáérni, mégis muszáj megragadnom, és enyhén megrázom, amint rám tekintet, szavakkal nógatom. – Szedje össze magát! Figyeljen! Végre bólogatni kezd, nagy busa feje fel-le jár.
• Azonnal indul a Fő utcai BécsiBankházba. Ott beszól, hogy telefonáljanak a kerületi kapitányságra. Gyilkosság történt! Haladéktalanúl jöjjenek erre a címre. Aztán tovább rohan az Alagúthoz, az ott posztoló rendőrt idehozza. Megértett engem. Nem túl meggyőzően bólogat.- Na szedje a lábát- és úgy kerül ki hogy véletlenül se érjen hozzám. Éppen a lépcsőre lépne mikor kérdést intézek utána.

• Egy- két órája nem hallott pisztolylövést? Nem észlelt valami gyanúsat? Mozdulata közben megáll, de nem fordult vissza. -Lövést ? Gyanúsat ? Lassan ismétli.- A szomszéd építkezésen már hajnalban Ilyesmire nem figyelünk, gyanús… a művésznő bátyja,… az gyanús. Talán ő többet tudna mondani. Még mindig megmerevedve a következő lépcsőfokot szemléli. Mintha tilos lenne rálépnie.
• Na siessen! Most én állok a gondnok helyére és megbűvölten nézem a sötét bejáratot. Mintha a pokol rémséget ígérő lejárata lenne, egyenesen a gonosz alvilágba vezető út. Valami taszít innen, e helytől, a házból, el innen mihamarább. Leveszem sapkám és megtörlöm izzadt homlokom. A poros félhomály szó szerint fojtogat, alig kapok levegőt. Ki a napfényre! Hagyom magam meggyőzni ne itt várjak a rendőrségre. Indulok a földszint felé és minden lépésem a könnyebbséget hozza meg számomra. Végre kilépek a lépcsőház kétes homályából és fellélegzek. A nappal süttetem

Sugaraknak sehogy sem sikerült arcom hidegségét feloldani, azonban a világosság melege jót tesz lelkemnek és az élménytől borzongó testemnek. Lehunyom szemem, és fénybe fürdetem arcom. Hirtelen az a szorongató érzésem támad mindha valaki figyelne. Nem érzékelek mást csak a ház meglepő hallgatását és mindennapi zajait. Aztán a szemben lévő építkezés hangja minden mást kiszorít. Gőzfűrész sikolya szól és a fa visongva átveszi a munkát. Igazat mondott a házmester, ilyen zajban fel sem tűnik egy kis kaliberű pisztoly hangja. Óvatosan résnyire nyitom szemem, mintha gondtalan napfürdőző lennék és körbepillantok. Néhány lakás ablaka tárva, egy két konyha ajtaja szélesre nyitva, hiába fürkészem semmi gyanúsat nem észlelek. Teszek néhány lépést előre. Olyan sejtésem támad mintha az első emeleti lépcsőházban árnyék mozdulna, nincs mire várnom talán meglephetem. Gyors szökkeléssel iramodok a bejárat felé, közben bal kezemmel le fogom kardom, sajnos így is akadályoz futásomba, azért remélem megelőzhetem. Szemem sarkából látom az árny elválik a faltól és mint szellem tűnik el a lépcsőházból, sötét átjáróban még látni vélem amint kiugrik az utcára. Meglepő gyorsasággal történt minden, esélyem sincs utolérni. Számomra menekülése teszi gyanússá, hiszen egy ártatlan lakó minek szaladna előlem. Beérek a kapualjba, és még néhány lépés ki a házból. Az utcán minden mozdulatlan. A szemben lévő építkezés zajait most felerősödve hallom, lovaskocsik érkeznek elé, néhány már teherrel várja sorát. Ha én menekülnék inkább a másik irányba térnek. Indulok arra. A Duna felé jócskán lejt az utca, és sajnos kövezete annyira egyenetlen hogy lassítanom kell futásomon, így teljesen visszafogom, szinte már gyaloglássá szelídül. Megyek a fő utca irányába és benézve a keresztutcákba szokásos budai életképek fogadnak. Bosnyák gyümölcsárus tollja kordéját az egyenetlen kövezeten, és unott ismétlődő hangon kínálja portékáját. Arrébb falusi öltözékben kosarat cipelő cselédlány szaporázza lépteit. Tovább sietek, szinte majdnem bele rohanok a felfelé törtető rendőrbe. Tekintélyt parancsoló megtermett ember. Abból a fajtábol melyet az Isten nagydarabnak és mégis békésnek teremtette. Szép simára borotvált arcán két oldalra ágazó bajusz mered az égnek, látszik időt és viaszt jócskán áldozott e férfias remekművére. Lemaradva mögötte az izzad káromkodó házmester próbálja utolérni, és egyre csak sorsát ostorozza mely ilyen helyzetet teremtett számára. A rendőr egyenruhámat konstatálva hirtelen tiszteleg, oly határozott, hogy e pillanat ijesztő, és felesleges időhúzásnak érzem most ezt a hivatalos formulát. Lejelentkezését szavába vágva szakítom félbe.

• Nem láttak egy siető sötét ruhás alakot? Az őrmester értelmes arcán látom megértette a kérdés okát. Üldözésem kapcsolatba lehet a bűnténnyel, ezért újra szalutál és alkatához illő mély határozott hangon jelenti – Futó, gyanús alakot nem észleltem! A házmesterre is pillantok, két lihegés közben rázza fejét. Intek jöjjenek utánam, most már együtt sietünk visszafelé. A ház előtt megállva szembefordulók velük és kiosztom a

– Őrmester elfoglalja helyét a kapuban. Nem enged ki senkit! Befelé mehet, de ki nem! Addig marad amíg a kerületi nyomozók meg nem jönnek. Érti, lezárják a helyszínt!- Maga. Mutatok a házfelügyelőre, itt Budán kalfakternek mondva – Visszamegy a lépcsőig és szemmel tartja a művésznő lakását.

Egy mozdulattal útjukra engedem, és én sietősen indulok most a másik irányba a Fő utca felé. Építkezéshez érve futtában kérdezem az éppen utam eltorlaszoló kocsisoktól. Egy kivételtől eltekintve rázzák fejüket. Az talán látott valamit, de nem biztos hogy most, lehet talán régebben, fontossága tudatában nem enged szóhoz jutni. Időt vesztek mire rádöbbenek, ez teljesen hülye. Az előtte parkoló idősebb hajtó homloka előtt hintáztatja tenyerét, jelezve ne foglalkozzak túlzottan véleményével.

-Hadnagy úr! Szólít meg. -A mai fuvar elosztása folyik, ilyenkor számunkra megszűnik az élet. Reményt vesztve tovább sietek. A hosszú kanyargós utcán gondosan benézek minden kapualjba és kérdezem a járókelőket, míg el nem érek a fő utca forgatagáig. Ott már nincs esélyem érdemi kutatásra, emberek tömege siet dolgára. Az utcát ellepik a kocsik, fiakerek, autók sokasága, reményt vesztve körbenézek. jól is jön ez a rövid pihenő hiszen érzem az egyre melegebb nyári reggelen korgó gyomorral történő futás túlzottan nem esett jól. Néhány métert akaratlanul megteszek a lánchíd felé. Az utca túloldalán több ember vitázik, gesztikulálva mutogat. Az kelti fel figyelmem, mintha nem magyarok lennének, valahogy a ruházat, a viselkedés az gyanús. Mögöttük megbújva egy gyönyörű szőke nő figyel, nem is lenne ebbe semmi különös ha nem bámulna egyenesen rám. Zöld ruhája még jobban kiemeli kalap nélküli szőke hosszú hajkoronáját, rajta felejtem szemem. Budapest a szép nők városa, nem ritkaság a szép nő, ez mégis más valahogy több annál. Majd mindketten zavartan fordulunk el. Megindulok fölfelé, hirtelen lépésem megtorpan, és mint villámütés tudatosul bennem a különleges zöld ruhához passzoló kesztyű nem is olyan régen volt kezeim között. Azonnal vissza sietek, de már hiába, mint egy látomás tűnt el a társaság. Az utcán hömpölygő tömeg ellenére sem hiszem hogy sikerülne ilyen gyorsan elmenniük, talán a Duna felé tértek, esetleg valamelyik házba, kapuajba léptek csak be. Vagy érkező kocsira szállva már messze járnak. Belátom egyedül keresését elkezdeni felesleges. Annál is inkább mert rendőrfogat kanyarodik fölfelé, és némileg lemaradva egy tekintélyt parancsoló zárt katonai jármű jócskán pöfékelve, erőlködve követi. Ideje vissza indulnom. Szomorúan konstatálom fejem egyre jobban fáj. Talán kialvatlanság, esetleg a fölös izgalom, vagy az elmaradt reggeli hiánya okozza, ez végül is mindegy számomra, tény, minden lépéssel jobban és jobban fáj fejem. Agyam belsejébe egy gonosz dolgos manó fejszével csapkodva, mindig újra és újra kezdi a munkáját. Főleg gondolataimat zúzza szét, olyannyira, hogy a külvilág megszűnik számomra. Éles dudálás, sípolás figyelmeztet saját érdekemben húzódjak félre. Az egész utat elfoglaló lovaskocsi sietve mögém ér. Platóján két oldalt rendőrök ülnek és puskájukat kézben tartva próbálnak a kocsin megmaradni. A négy ló lendületesen iramodik a dombnak. Járókelőkkel és velem sem foglalkozva gyorsan törnek utat és már csak a zörgést hagyják hátra. Mire ez a nagy mozgósítás? Ezen töprengve csak remélhetem nem a házmester zavart össze mindent, vagy még nem tudom az ügy igazi okát.

Talán a rejtély kicsiny szeletét fedeztem csak fel. A kereszt utcáig érve már rendőr zárja el továbbhaladásom útját. Előtte néhány asszony összeverődve, ki tudja hányadik érzékük ösztönének engedve már tárgyalják az eseményeket. Ami még meglepetés számomra a rendőr hátán lévő puskán szurony csillan elő. Engem látványosan végigmér, de nem szól. Tisztelegve enged utat. Közben látom az építkezés leállítva, civil nyomozók hada kutatja a területet, faggatják a munkásokat. Ház elé érve a kapuban rendőr posztol, és meglepetésemre elállja utam.

• Hadnagy úrnak jelentem, senkit nem engedhetek be! Magyarázkodik zavarában.
• Barom én fedeztem fel a bűntényt!
• Határozott parancson van, itt kell várnia mindenkinek… Már nem fejezhete be mondatát mert egy civil ruhás nyomozó és vele egy századosi rangban lévő katona bújik elő a még mindig csak félig kitárt kapun. Kölcsönösen méregetjük egymást. És be kell látnom e tekintélyek csatájában én húzhatom a rövidebbet. Ezért mintha nehezemre esne, mégis sapkámhoz emelem kezem, és gyors bemutatkozás után rövid jelentés teszek. Beszámolok a gyilkosság felfedezéséről, közlésemmel akarom magam tekintélyét Mindkettő hallgat, részükről még az illem és szolgálati szabályzat előírta kötelező bemutatkozás is elmarad. Közben újabb civil ruhás emberek érkeznek nagy alakú bőröndöt cipelve. Rendőr kérdezés nélkül enged nekik utat.

• Ismerem magát, a fektetőbe teljesít szolgálatot. Jelenti ki a százados.

Bár van tisztességes megnevezése, de ezt nem kérem ki a magam és kollégáim nevében.

• Ki a parancsnoka?…Szalóki őrnagy? Nagy könnyebbség lenne mindannyiunk számára, ha már nyugdíjba zavarnák. Magyar szavakat szépen de érezhető német akcentussal formálja.
• Az egy barom! Nyugtázza röviden a civil-ruhás.

Egyet értek véleményével, mégis úgy tettem mintha nem hallanám és az utca végén egyre nagyobb számban összeverődött tömeg hangoskodása minden figyelmemet lekötné.

• Hogy szerzett tudomást a bűncselekményről? Kérdezi a százados. Beszámoltam a telefonhívásról.
• Miért nem azonnal értesített minket?
• Próbáltam a fővárosi rendőrségen bejelentést tenni, de nem foglalkoztak Amúgy sem volt még akkor bűntényre utaló nyom! Civil-ruhás látványosan noteszt vesz elő, és a felsorolt neveket, időpontokat gondosan felírja. Százados közbekérdez.- Bement a bűntény helyszínére?- Igen.
• Ezt rosszul Nézett fel írásából a nyomozó.
• Akkor hogyan tudnék a gyilkosságról? Mordultam felé.
• Talán nem is kellett volna megtudnia! Szolt vissza a nyomozó!- Hozzányúlt valamihez? Kérdezi most a százados. Néhány mondatban elmondom a bejutás és a rövid vizsgálódásom történetét, gondosan kerülve gyanúmat, és nagyvonalúan hallgatok a pénzről, kesztyűről, és a levelek is kimaradnak beszámolóból. Még be sem fejeztem a százados már utasít.
• Most bemegy levetetni ujjlenyomatát, és innen hazamegy, lefekszik és mire felébred mindent Elfelejti az utcát a telefonhívást. Elfelejti hogy valaha is itt járt és velem beszélgetett. Az állambiztonsági hivatal veszi át a nyomozást.

Ellépek tőlük, valamelyest már barátságosabban utánam szól.

• Egy pillanat,…itt a névjegyem és a közvetlen telefonszámom. Bármi eszébe jut azt csak velem közölheti, ez ügyben csak én vagyok az illetékes, bárki bármilyen rangban kérdezné,…keresné, senkinek erről az esetről nem beszélhet! Még a felettesének sem számolhatbe az itt látottakról,…főleg neki nem! – Ne rontsa tovább a helyzetét, eddig még jól vizsgázott!

Mindig úgy gondoltam én jó nyomozó leszek, vagy vagyok, betekintve a Budapesti nyomozók munkájába még fiatal rendőri múltam ellenére sem érzem magam kevesebbnek, sőt magamnak bevallhatom inkább többre taksálom tudásom mint a piti bűntényekbe savanyodott kerületi rendőrök nagyobb része. Bár körbenézve gyanús hogy ezek első kerületi nyomozók lennének, egy ismerős arcot sem vélek felfedezni közülük. Még látásból sem láttam egyiket sem soha, pedig egységemmel gyakran teljesítek szolgálatot a királyi palotában, így együtt biztosítjuk a vár és annak lakója biztonságát. Túlesve a számomra kellemetlen procedurán az építkezés felé indulok. Posztos rendőr utat enged. Az utca elején szépen hízott tömeg várakozik, elől a jól értesültek azon csoportja melyek munkája mellett mindig szakít idő ilyen látványosságra: cselédek, kofák, gyerekek, tátott szájjal hallgatják azt a néhány bennfentesnek mondott személyt akik mesélésben könnyen jutnak el az apróbb bűnténytől az évszázad vérengzéséig. A csődület most e harsányságot elhagyva vagy éppen csak kisebb lángon égeti. A gyilkosság az más, mostani esetet amúgy sem szükséges nagyítani, evvel a szörnyű bűnténnyel még a legedzettebb, legrégebb óta pletykáló boszorkány jelöltnek is barátkoznia kell. Felrémlik előttem egy ötlet talán a házban leselkedő köztük lehet. Igaz észérv nem szól emellett, de mit lehet tudni. Tudatosan szemlélem a csődületet, háziasszonyok, cselédek és mesterlegények, inasok, nem valószínű hogy bármelyik bujkálna egy gyilkosság helyszínén. Mögöttük a többnek akaró látszani nők és egyéb hölgyek melyek úgy élnek ahogy tudnak és azt árulják amire igény támad, és csak kevesek emelkednek fel a kitartottság magas státuszáig. Az álszent társadalom előttük zárja kapuit, és a fiatalságuk múltával jobb esetben a városi csőcselék olvasztja magába, rosszabb esetben öt perc figyelmet és egy rubrikát kapnak az öngyilkosok füzetében.

Egyenruhám,rangom utat nyit köztük. Azért akaratlanul is felfigyelek egy jól értesült mosónő elméletére. Néhány mondaton belül tudom meg nem is talján volt a kisasszony, hanem francia. Testvérének mondott meg a kitartottja, szeretője. Férje elől szöktek, persze álnéven. Csak hát elfogyott a lopott pénz, azért vállaltak itt munkát. Közben elhangzott jelzőket leírni nem ildomos és nem szándékozom, nők olyan ősi munkájára utal, és annak is a legaljára amelyik említése még a legedzettebb fülű inaslegényeknél is pirulást okoz. Asszonyság nem lehetett túl szégyenlős mert a fel-felhangzó derültséget biztatásnak vélve elméletét igen figyelemre méltóan kerekítette ki. A művésznőre újra a legközönségesebb jelzőt használva. Egy gazdag gróffal szerelmi viszonyt bonyolított, és megunt szeretőjét hátrahagyva éppen szökést tervezett vele. Azt is tudni vélte hogy Isztambul a cél. Ezért a testvérének nevezett kitartottja,…szeretője, megölte mindkettőt. Egy jól értesült inas közbekiáltja, hogy csak egy halott van! Ezt vajon honnan tudja? A matróna ezen cseppet sem akadt fönt, majd meglesz a második, nyugtatgatja a tömeget. Franciák túlfűtött szeretők, őrült mind! Főleg ez! Ő csak tudja. Vasalt a házban majd mindenkinek. Elgondolkozok egy pillanatra talán kérdezném meg, a kisasszony tulajdonát képezte egy zöld ruha, aztán rájövök tiszt létemre nem faggathatom az utcára csődült tömeget. Evvel csak táplálnám a pletykát és nevetségessé tenném a testületet. Amíg túl jutok néhány érdekes kiegészítés azért még megüti fülem, és be kell vallanom nem is annyira elrugaszkodott megfigyelések, ha a nagy adag ellenszenvből fakadó rosszindulatot lehámozzuk róluk, egészen életképes következtetéseknek bizonyulnak. Aki napi könnyed vagy nehéz hangulatban találkozik a művésznővel, az mégiscsak hosszabb időn át figyelheti. Akaratlanul is halva egy-két elejtett érdekes megjegyzést, belátva a maszkírozás alá könnyebben találnak rá az igazságra. Még a nyomozónak erre nincs lehetősége, jelen esetben már módja sem. Az érintettek meg annyit engednek láttatni amennyit érdekük megkíván, bár tanulmányaim alatt óva intettek az ilyen vélemények befolyásától mégis most először gondoltam az ilyen pletykaszintű beszédre talán mégis érdemes odafigyelni. Elgondolkozva indulok újra a Fő utca felé, próbálnám másra terelni gondolataimat, de ez sehogy sem sikerül, sok a gyanús körülmény. Eleve szerelmi ügyeket nem szokás öngyilkosságnak álcázni. A művésznő mindenesetre félt! Bizonyítja hogy gyorsan csomagolt, nő így nem szokott pakolni, főleg olyan hölgy kinek a szépsége az árukészlete. Legszükségesebb dolgait csak úgy bedobta egy bőröndbe, és a kalapjai? Eszébe sem jutott kalapjait elvinni. Az ilyen díva kalap nélkül nem megy sehova, addig most Zizi mindenről lemondott. Csak mihamarabb indulhasson. Igy csak egy rettegő ember menekül. Aztán ott van a pénz, legalább 5000 korona. Az már tekintélyes összeg, kész vagyon, mégsem ez motiválhatta gyilkosát. Ékszerei melyek közt azért értékesebbnek tűnő darabok is akadnak, táskája, pénze, mind ott maradt. Tehát nem rablás történt.

Amúgy a rabló ritkán gyilkol! A művésznő gyilkosa külömben is öngyilkosságnak akarta álcázni úgy gondolta az ajtó rafinált bezárásával ez sikerülhet. A kulcs belülről? Na hiszen. Számomra ez szakállas trükk. Ifjúságom ponyvaregényeiben visszatérő eleme és már ott sem váltották be a gyilkos hozzá fűzött reményeit. Szobában lévő füst szagot elnyomó különleges parfüm bizonyítja hogy hölgy látogatója lehetett, persze lehettek akár többen, úgy gondolom a parfüm nem Zizié, hasonlót sem találtam nála. Jó lenne tudni lehetett e zöld kesztyűje? Zöld kesztyű,…zöld ruha, gondolom tovább.

Áaa ez nem bizonyít semmit! Akár hamarabb is odakerülhetett. Az elégetett leveleket ki és vajon miért akarta megsemmisíteni? Valószínű bennük van a rejtély megoldása, de a titok egyelőre titok marad. Biztos nyomok azért vannak és hiába keverednek közé nemzetközi szálak, gubancolják össze az elhárítás majd megoldja! Talán fáradtságom alakította szűk látóköröm, mert hirtelen a lépésem meglassul, és megvilágosodok, ezek nem kerülheti vagy fővárosi nyomozók, ezek az elhárítás emberei. Sok eddig homály fedte kérdésre már választ lelek. Hát azért érkeztek ilyen gyorsan! Nagy apparátussal. Persze ezek már figyelték Zizit, vagy a testvérét, esetleg gyilkosát. Lecsapni készültek, de elkéstek. -Azt a kurva… harapom el a káromkodást. Az az átkozott telefon, fél hat óta sikeresen lerontottam nyomozóvá válásom esélyeit, emberek évekig dolgoznak előmenetelük tönkretételén míg én két óra alatt ezt le tudom. Alig múlt nyolc és felfedezek egy gyilkosságot, persze az lehetne öngyilkosság, vagy egyszerű szerelemféltés. Az sima ügy! Aztán mehetnék aludni, de ááá …nem, ez gyilkosság. Előrejutásom szempontjából teljesen mindegy, felfedezhetek én egy tucat gyilkosságot megoldhatom a kékszakáll rejtélyét, vagy a világ összes hasfelmetsző ügyét, nekem már mindegy, erkölcsileg halott vagyok, ez ellen nem tehetek, és pont ezért helyzetemen sem ronthatok. Végre körbenézek és némi meglepetéssel látom lábam akaratlanul az Oriental kávéházhoz vezetett. A Fő utcától a Duna felé térve csak néhány sarok, és ha ez már így alakult legalább beszélek Mihállyal. Az úttest forgalma mindkét irányban igen erős, egyre gyakoribbak azok a füstös pöfögő ördög szekerek, erőszakosan csak jönnek dudálnak füstölnek és helyet követelnek maguknak a világból. Jenő kollégám lelkesedése engem nem érintett meg, közülünk ő aki beadványaival ostromolja a Belügyminisztériumot felhívva szíves figyelmüket szükségszerű lenne már számunkra is kiutalni egy automobilt. Jenő egyébbként értelmes, kedves ember, lenne ha nem fertőzte volna meg a benzin füst szeretete. Eszembe jut legutolsó beszélgetésünk akkor lelkesen csillogó szemmel bizonygatta száz év múlva a forgalom felét már e, szerinte csodás, míg szerintem”büdös” szerkezetek adják! Melyek akár 60-80 km-rel is száguldozhatnak majd. -Na hiszen- teljesen őrült ez a Jenőke. Utálatom megerősítésére nagy nyitott autó érkezik. A forgalomban résztvevők rosszallását magára vonva lassítás nélkül ugrat a járdára, benne ülő emberek előbb borulnak balra aztán jobbra, miután a kiesést sikeresen elkerülték már pattannak is elő. Egységes sötét kincstári kalapban, fekete ruhájuk láttán a járda használói is elhallgatnak. A civil ruha ellenére azonnal tudni kivel van dolgunk, titkos rendőrök. Talán ha egyenruhába öltöznének, ennél akkor sem lennének feltűnőbbek. Veszni hagyom a reggelim. Fáradtságom győz, megindulok a bérleményem irányába. Nem vágok át a domboldalon, nincs kedvem lépcsőzni. Inkább kerülök az Attila út-Vérmező felé. Park szélén egy sváb perecárustól veszek két darab perecet. Utcán nem illik enni, egyenruhában pedig nem szabad. Ezért zsebembe süllyesztem és a Vérmező fáinak takarásában mire átérek lopva elcsipegetem. Sajnos e pár falat csak arra jó hogy éhségemre figyelmeztessen. A Rill órásnál ellenőrzöm órám pontosságát, és elkeseredetten konstatálom aznap is nagyvonalúan teljesítette kötelességét. Pontos időre igazítom, és sűrű szidalmak közepette fenyegetem hogyan torolom meg hálátlanságát, ha nem szedi magát össze. A ház harmadik emeletén lakom, bérleményem ha sokkal nem is nagyobb mint a művésznő lakása mégis újabb, modernebb. Kör folyosóról nyíló szobám sokkal világosabb, ezáltal úgy tűnhet barátságosabb. Nagypolgárinak azért ezt sem mondanám, de a cselédlakásnál azért ez is több. Kezdő rendőrtisztnek erre telik, pontosabban nekem erre sem. A fővárosi árak drágulása a közhivatalnokok körében lehetetlen helyzetet teremtett és a lakástámogatási illetmény nevetségesen alacsony szinten megrekedt. Nemhogy nem követi a drágulás mértékét de már fáskamrára sem elég. Szegénységemet jól hangzóan magyarázhatom szerénységgel. A kevés puritán berendezés olyan benyomást kelt, hogy a lakás nagyobb valódi méreténél. Amit biztosan állíthatok, hogy tiszta és rendezett. Ez két dolognak köszönhetem, első: keveset vagyok otthon, második: valamikori dajkám halála után testvére nevelésemet megörökölte tőle. Gondoskodását és szeretetét is örökölte felém, olyan második anyám lett. Aztán hogy melyikünk kiért költözött a fővárosba az már mindegy, Jucus néni heti szinten jön, és a kialkudott pénz értékének többszörösét ledolgozva gondoskodik rólam. Főz, mos, takarít. Olyan hazai ételeket főz mely gyerekkorom boldogságát idézi. Szertartásosan megterít és könnyes szemmel nézi jóízű evésem. Zavarában tiszta kezét törölgeti tiszta kötényébe és fátyolos szemmel kínálgatja, újra és újra szedve tányéromba. Ő a második anyám. Hálám szeretetem irányába túlcsordul vele szemben a társadalmi korlátokat sem vagyok hajlandó figyelembe venni. Persze tartózkodó szerénysége csak a sokadik kérés könyörgés után tudtam rávenni, hogy egyen velem, legalább a lakás csendességében ebédeljünk együtt, és e percekben érzem mennyire magányos vagyok. A város felületes barátságai számomra nem sokat érnek, igaz barátra e nagyvárosban alig leltem. Sok “barát” anyagi dörgölőzése nem tiszta önzetlenségen alapul, míg Jucussal egy a múltunk, emlékeink, szülőföldünk, gyökereink. Ilyenkor ő helyettesíti a családom. Jucus erős mint minden vidéki parasztlány, nem panaszkodik sorsa ellen nem ágál, csak csendben dolgozik és helytáll minden fronton. Húsz év házasságában neki egy boldog perc sem jutott. Részeges férj, napi kinlódások, az élet mérte rá csapásait és mégis csak egyet bánt igazából hogy gyermekáldásban nem részesült. Így számára könnyű volt a döntés, bátran elhagyta mindig részeg férjét és a fővárosba költözött. Rövid volt szabadságharca mert élhetetlen férje utána kullogott. Bár fogadkozott hogy megváltozik, ebből mára semmi nem maradt. Fáradtságom győz, gyorsan az ajtót zárom és ezzel zárom ki a külvilágot, egy pillanatig eljátszom a gondolattal hogy ruhástól fogadom az érkező és egyre türelmetlenebben kerülgető álmot, ezt rendszerető természetem mégis felülbírálja. Veszem cipőm, ruhámat katonás rendben összehajtva a karfás székre helyezem, úgy hogy kiképző őrmesterem sem lelne ebben hibát. Az ágynemű bársonyos hidegségével borzongatja fáradt testem és enyhe kellemes remegés fut át minden porcikámon, hogy aztán az ílluzió kábult zsibbadtságának adja át helyét. Szerettem volna a történéseken még gondolkozni, végigvenni az események láncolatát, következtetés levonása után kijelölni a jövőbeli utam. Aztán a szolgálatban eltöltött második éjszakám álmosságá rám nehezül, és agyam hamar meghódol az érkező hódító előtt, és azonnal kapitulál. Pedig az nem ígérkezik könnyed pihenésnek. Vár rám egy más világ, ahol a racionalitás alulmarad, ahol minden megtörténhet és annak az ellenkezője is. Álmomban üldözöm a zöld ruhás nőt, de mindannyiszor mikor elérném könnyedén továbbsiklik kezeim közül, minél nagyobb levegőt véve annál gyorsabban futok. Végül már tüdőn majd szétpattan és elérem, megragadom, fordítom erővel magam felé, szőke hajzuhataga alol Angelo, Zizi bátyja nézz vissza rám. Ijedtemben elengedem, még a szívverésem is eláll, és ő hangosan nevet, és egyre harsányabb a nevetés, félelmem egyre csak nő. Erővel kényszerítem magam a körbe tekintésre és egyre több eltorzított arcú embert vesz körül. Nevet a nyomozó, arrébb a vidámságában combját ütögető százados, de ott van tele szájjal viháncoló házmesterem, mellette mint jó barátját ölelgeti elöljáró őrnagyom. Csak egyvalaki nem vidám a sarok mögül engem figyel egy nő.

Megismerem Zizi művésznőt. Ő csak szomorúan néz, csak néz és ingatja fejét, oldalt fordultába alig látszik halántékán a golyó ütötte seb. Nevetésük mintha a Duna vizét hergelné, egyre vadabb hullámokat ver, egyre magasabbra kúszik a víz, és másodpercek alatt mindent elönt a koszos áradat. Durván erőszakosan követel magának utat, sodor embert, házat, hidat, mindent végleg magával ragad. A zaj egyre hangosabb és elviselhetetlenebbé erősödik. Felriadok, zihálva levegő után kapkodva szívom tele tüdőm. Izzadt testemhez tapad atlétám, mint középkori páncél feszül rajtam. Ekkor újra halom a dörömbölést. Gondolatom már tisztul ez csak a teremszolga lehet, érkezik az írott parancs hol és mikor állok szolgálatba. Újabb dörömbölés.

• Jól van már, megyek! Kiáltok

Még kell néhány másodperc mire felkelek, nem öltözködöm. Trappolok az ajtóhoz, bárkivel fogadnák ez csak Józsi a teremszolgánk lehet. Apám hangoztatta, úriember biztosra nem fogad, de apám akkor még nem tudhatta milyen nehéz helyzetbe kerül egyetlen fia. Mostanába már lemondok az úriemberségről csak nyernék már valamit. Magabiztosan nyitom az ajtót. Megnyugvással konstatálom, nyertem! Mégis jobb nyerni mint veszíteni, még ha ez esetben a tét nem is nyomott agyon, maximum gatyában fogadni egy idegent, az több mint kellemetlen. Ráadásul ha az efféle fogadást is bukom akkor mit akarok a kaszinóba? Ahol profi szerencsevadászok édesgetik magukhoz a jó sorsot.

Jóska a teremszolgánk magas izmos szikár teste már túl van a fiatalság delején, ez úgy pontos az öregsége az alkony felé viszi( ha lassan is ) lépteit. Erőnek még nincs híján, nem is félteném én őt senkitől, inkább ellenfeléért kellene aggódni ha ősszeakaszkodna vele. Szépen borotvált arcán a nyári meleg aljas izzadságcseppeket varázsol elő, és ha ez nem lenne elég Zrínyi sisakja alól folyamatos patakok fakadnak és méltatlan helyzetet teremtve hogy egy zsebkendővel kelljen folyamatosan törölgetnie magát. Így jócskán veszít megjelenése hivatalos szigorából. Ismerősként üdvözlöm mivel több tucatszor kézbesített már nekem hivatalos vezénylést, újabb és újabb szolgálatok lettek rám testállva általa, ha ő megjelent szabad vagy pihenőnap számomra nem létezett. Jóska mint az őrnagy szócsöve meglehetősen zavartan tolmácsolta, annak mondandóját, mintha egyedül ő tehetne róla.

Ekkor és itt és itt, lépjek szolgálatba. Lassan elunom a várakozást, hagytam arca törlésének időt, már az egyenruha igazításon is túl vagyunk, és mikor újra előkerül a lepedőnyi zsebkendő, végleg elunom, és határozottan biztatom.

• Olyat te nem tudsz mondani amin a mai nap még meglepődöm!
• Levelet hoztam a tiszt úrnak! Biztatóan intek fejemmel, adja csak nyugodtan elő. Oldaltáskájából előkeres egy lezárt borítékot, címzés név, nincs Rendőrségi pecsét igazolja még nem nyitották fel. Átveszem és nem túl kíméletesen már tépem is. Borítékból előkerül egy gépelt lap.
• Nofene! Ilyet még nem Nyugtázom. Hangosan olvasni kezdem.- Magyar királyi satöbbi… satöbbi… olvasom egyre lassabban. Kun Kálmán hadnagyot a szolgálati állományból a mai napon felmentem! Felül bírálatra az indult nyomozás lezárásáig nincs lehetőség!
• Nofene ! Fordítom a levelet,
• Más? kérdezem.
• Hadnagy úrnak jelentem, fentről jött a Az őrnagy úr szabadságolja magát.

Nem mer rám nézni. A körfolyosó cirádás mintájú metlakiját bámulja, mintha minden kacskaringót pontosan szeretne emlékezetébe vésni. – Őrsön mindenki nagyon sajnálja.-Teszi hozzá alig hallhatóan. Végre felnéz, szemében zavar, talán mondana még valamit, de meggondolhatja magát mert feszesen tiszteleg és katonásan sarkon fordul. Tudtam érkezik számomra ilyen levél, gondolatban már ezerszer felkészültem rá, és úgy terveztem akkor és ott, vagy érjen bárhol, méltósággal úriemberhez méltóan viselem. Most rá kellett ébrednem e pillanat súlya nehéz, rettentően nehéz, lelkemet megnyomorgatja, hisz gyerekkorom álmát ez a pár sor zúzza szét. Újraolvasom. Valami fogódzkodót biztatást keresek benne, de csak a gépelt sorokat látom ahogy agresszívan marnak a hófehér papírba, mint kiéhezett toportyánférgek, kik télen a szűzies hóba széttépve hagyják hátra áldozataik maradványait, evvel gyalázva meg táj békéjét. Becsukom az ajtót, levelet az asztalra dobom. -Ááá ez várható volt!- Mondom magamnak, ha szabadságot kaptam akkor azt ott töltöm ahol akarom efelől nem rendelkeztek. Döntök, hazautazom, és boldog megnyugvás kerít hatalmába, a mai nap először érzem úgy hogy jól döntöttem. Ideje menekülni ebből a városból mely festett fesletsége taszít. Messziről, kívülállónak gazdagságot, vidámságot ígér, de a felszaladó függöny mögött csak a megnyomorodott életeket és lelkeket lelni. Én aki beláttam e cifra lepel alá, ott nem találtam mást csak bűnt, gonoszságot és nyomort. Addig szeretett szülővárosom ennek ellentéte, ifjúságom színtere, amely megtanított szeretni, tudást, szerelmet adott nekem és ha még az emlékezés megszépíti akkor is ott van a családom, szeretteim,szerelmem, és a hűs emlékekkel terhes temető, élők és holtak visszavárnak engemet.

Előkeresem bőröndöm gyorsan pakolásba kezdek, néhány forduló után alig találok csomagolni valót. Nem is olyan sok idő amíg elvándorolt, pontosabban átvándorolt tulajdonom a zálogos intézetbe. A pakolásnál testet ölt meglehetősen szűkre fogyatkozott ruhatáram, amely további csökkentést már nem bír el, vagy ha mégis igénybe veszem anyagi felvirágoztatásom ezen kétes hozzájárulását, akkor be kell látnom a bőrönd is felesleges. Esedékes kiváltással sajnos téli ruháim és egyéb értékek csalódottan tovább várhatnak rám. A mostani helyzetemben lelkifurdalás nélkül tulajdonomat cserbenhagyom, pontosabban továbbra is ott hagyom. Így mérlegelve lehetőségeimet elvettem kitérőmet a zálogoshoz. A szerezhető érték nincs arányban a befektetett energiával.Befejezettnek nyilvánítom a pakolást, némi gondolkodást után még pisztolyomat bepakolom, aztán kardomat a bőröndöm tetejéhez szíjizom. Utolsó reménységként még átkutatom a lakást hátha néhány elguruló fillér gazdagíthatná tulajdonom, szekrények, fiókok, üresek. Zsebemből még némi fillért összesöprök ezek a mozdulatok előhívják a reggeli kutatásom emlékeit, némileg eltöprengek ezen, aztán meglepően gyorsan napirendre térek felette. – Legyen másnak a gondja. A lakást zárom. Hátra sem nézve sietek a folyosón. Lépcsőhöz érve kettesével veszem annak fokait. Földszinten meglátom a házmester feleségét, Grubernét, amint mosott ruhákat tereget, néhány szóban eligazítom, kérem szóljon Jucusnak. Visszatértem után majd keresem. Belátom megérdemelt volna pár sort, de ha a délutáni vonattal utazni szeretnék nem húzhatom az időm. Utcán alig jár ember. A gyilkos nyári kánikula mindenkit elriaszt, ez engem nem zavar, sőt minél messzebb kerülők lakásomtól és közelebb szeretett városomhoz annál könnyebben viselem. Valami felszabadult boldogság kerít hatalmába és belekóstolva a szabadság ízébe mint láncát vesztett rab, engem már hatalom vissza nem parancsol.

Szerencsémre a villamos érkezik, és a Nyugati pályaudvarig hamar eljutok. Megállóhoz érve alig lassít én már ugrom, és ezzel a lendülettel sietek a hatalmas kapuk felé. Mint az utazás katedrálisa magasodik az égbe, és felnézve átfut rajtam valami kellemes borzongás. Az utazás temploma az ilyen épület, és én híven áldozom annak oltárán. Már gyerekként elvarázsolt a vonat, mozdony és minden ami ehhez kapcsolódik, most is magabiztos lépteim mögött az utazás izgalma vibrál. Belépve meglepődni sincs időm, olyan tömegbe ütközöm. A nem várt akadály magával sodor mint úszót az erős ár elragad. Vísz középre némi könyöklés árán oldalra térek, és látom rendőrkordon próbálja a hullámzó tömeget visszatartani. Minden érkezőt ellenőriznek. Bármi gyorsan végzik munkájukat a tömeg egyre nő, hullámzik, kavarog. Épp csak szét nem feszíti korlátjait. Feles időm nem lévén egyenruhám biztosította előjogomat érvényesítem, ezért oldalt kilépek a tömegből. Magam hiába szabadulok a bőröndöm még bent ragad és kezdődik a harc tulajdonomért. Én sem és a tömeg sem enged. Összemérjük erőnket és fárasztó küzdelem után én maradok a győztes. Elégedettség eltelít, büszkén húzom ki magam.

• Hadnagy! Kun Kálmi… Kiált felém egy vidám hang.

Tőlem jobbra úri társaság közepette barátom integet.Tekintélyes pocakkal rendelkező apuka, mellette igen jó húsban lévő anyuka kocsikeréknyi kalappal fején, kíváncsi kamaszlány melynek vírulása még várat magára, éppen csak télből szárba szökkent virág, mely tavasz érkeztével már karcsúvá nyúlt, de még bimbózó szépsége előtte áll. Mellette ránézésre is vásott kölyök, kinek bíz jósolható, lesz még dolga a hatósággal. Takarásból kilépve barátom egyre integet, kiáltozik felém.Tisztelegve útjára engedi az igazoltatott családot. Megismerve széles vigyorral fogadom. Kölcsönösen tisztelgünk egymásnak ezt az egyenruha megköveteli, és örömmel barátilag nyújtom kezem. Az egy éves tiszti iskolában kerültünk közelebbi barátságba és ő azon kevesek egyike akit barátomnak nevezhetek.

Előbbi tolongás közben ruhám szenvedett némi gyűrődést, ezt igazítom, simítom és közben barátomat kérdezem mire jó ez az egzecírozás?

• Kolléga ez csúnya ügy! Csodálkozom hogy nem hallottál róla,…postarablás. Némileg kivár aztán elgondolkozva hozzáteszi.
• Vagy valami
• Hogy érted hogy olyasmi? A rendőri terminusban nem tanultunk olyasmiről.
• Zavaros és érthetetlen az egész! Na akkor figyelj! Még az éjjel elrabolják a 83-as posta igazgatóját. Családját megkötözik, aztán kinyíttatják a postáját, és elkezdik kirámolni. … Furcsa… A pénztárt, páncélszekrényt békén hagyják. Te érted ezt? Az utcán járőröző szolgálatos rendőr felfedezi, és értesíti a kollégákat, körbeveszik a postát. Tiszta könnyű fogásnak ígérkezik. Ezután rémálommá változik az egész! … Ahelyett hogy megadnák magukat a bent rekedtek lövöldözve kitörnek. Kész vadnyugat a kiss körúton. ….Aztán gyors nagy amerikai kocsi érkezik és elmenekülnek. Érted mindez a körúton! Csóválja fejét.
• Volt már ilyen, …mi ebben a furcsa? Kérdezem.
• Több dolog. Miért kellett a postaigazgatót elrabolni? Ennek így semmi értelme! Ráadásul a posta egy forgalmas helyen van,…ott nem rabolunk, és nem így postát. Közelben sokkal csendesebb környéken legalább négy hasonló található. Aztán a pénz nem is érdekelt őket! Az hogy lehet? Csak a restan leveleket vitték el, de azt mind, és a lövöldözés? Betörőkre nem jellemző ilyen erőszak.

Képzeld egy rendőr súlyosan, egy meg könnyebben megsebesült. – Nem. nem,… Barátom, postarablók ilyet nem csinálnak! Ezért már kötél jár! Meg a fekete autó…nagy drága külföldi rendszámú, egész Budapesten ilyet nem találsz. Tudod ki vezette?

Kérdőn nézek rá.

• Egy gyönyörű nő!
• Szőke? Kérdezem gyorsan, némi izgatottsággal
• Azt nem tudom, azt a körözés nem említi.
• Valóban -Gondolkodom hangosan.- Kiadták az országos körözést? Ilyen feltűnő autóval nem jutnak messzire.
• …Nemsokára úgyis visszavonnak bennünket, holnap már senkit nem érdekel ez az egész ügy, higgyél nekem! Tudom!
• Ezt honnan veszed?

Nem válaszol, zsebéből összetekert újságot vesz elő és átnyújtja.

• Olvasd!

Kolomp kongása vágja át a zajongást. Az állomás szolga érces, edzett hangja sorolja betolt vonatok úti céljait, köztük az enyém is említésre kerül. Fölnézek az órára, kevés időm maradt. Ezért az újságot zsebre vágom, majd átolvasom. Ezek szerint barátom reszortja ma a sajtófigyelés, és ez az újság egyenesen a nyomdából került hozzá, ez lesz majd az esti kiadás.

• Engedelmeddel, édes mamának elújságolnám a találkozásunkat. Tudod mennyire Örülni fog. El kell jönnöd! Az egyik hétvégén, ebédre? Beleegyezően bólogatok.
• Te Marci éppen anyagi inségbe kerültem, adósod lehetnék tíz koronáig?
• Ej te korhely mikor komolyodsz már meg?

Nem tartom szükségesnek a felvilágosítást felé, eddig sem a végtelen mulatozásom könnyed életem okozta anyagi csődöm.

• Meg kell nősülni! Jelenti ki határozottan. Durcásan mosolyog hozzá, jegyzem meg ezt csak ő tudja így, és még jól is áll neki. Tudom előzőeket azért említi mert otthon két húga eladó sorba érkezett, és személyem minden tartózkodása ellenére azok felebaráti szeretetnél többet akarnak, többet remélnének, szeretnének tőlem. Mindkét testvére szép, okos és bevallhatom mindkettő a maga módján elvarázsol, társaságuk elbűvöl, és az utcán is szívesen mutatkozom velük, mégis szívem foglalt, és kezem már másnak nyújtottam. Persze azt is be kell vallanom (magamnak) az a régi érzés már kopott, fakult, és már nem azon a hőfokon ég mint néhány évvel ezelőtt, de menyasszonyommal összetartozunk, és ha mostanság levélbélyegre kevesebbet is költünk mivel a sűrű napi levelezést felváltotta a heti levélváltás, ő a menyasszonyom és szívem legmélyén tudom marad is mindörökké.

Venné elő tárcáját egy mozdulattal megállítom. -Kérlek, ha lehet, inkább átadom az igazolványomat és abba tennéd bele-. Szegénységemet nem szégyellem, de a rendőr sok esetben rosszabb mint a piaci kofák összessége. Adom keményfedeles igazolványomat, Marci oldal fordul mintha fény felé tartva jobban látna, és egy félbehajtott húszkoronást belehelyez, csapja össze adja vissza. Teszem belső zsebemben.

• Posta érkeztével meg küldöm!
• Ne merészeld! Majd magad meg hozod, akkor biztos eljössz!
• Jóbarát vagy!

Éles hang figyelmeztet a vonatom tíz perc múlva indul.

• Sajnos mennem kell. Add át üdvözletem a kedves mamának, és kézcsókomat küldöm a lányoknak. Tisztelgés helyett kezét nyújtja, meghatottan szorítom meg, jó volt egy igaz barát kezét megszorítani.
• Marci honnan veszed, hogy az ellenőrzést visszavonják? Kérdezem indultamban a pénztár felé.
• Olvasd az újságot! Majd magad is rájössz. Holnap már a rendőrségnek lesz egyéb ..feladata.

Mosolyogva tiszteleg, és indul a tömegbe némi elégedetlenséget elsimítani.

Igaz, rendőrnek, nyomozónak, csendőrnek, nem kell jegyet váltani, jelen hangulatomban mégis inkább némi pénzt áldozok rá csak rendőr mivoltom ne kerüljön előtérbe. Hogy így helyére billent vagyoni állapotom másod osztályú jegyet engedélyezek magamnak. A vonat mellett ácsorgó kalauz készségesen tiszteleg és már nyitja az első osztályú kocsi ajtaját, mielőtt tiltakozhatnék közli itt van hely bőven, míg a másod és harmadosztályon csak nyomorognak. Megtisztelném ha elfogadnám a felkínált kabint. Végülis nem ártok vele senkinek, ha a másodosztály füledsége helyett a kényelmes utazást választom magam számára. Sőt, ezzel az ott utazóknak is csak előnyet keresem, mivel nem apasztom tovább az ülőhelyek számát. Kalauzom előzékenykedik, előttem száll fel és mutatja az utat, némi közelharc árán bőröndömet magamnál tartom és követem. Fülkéhez vezet, melyben oldalt fiatal lány és mellette vélhetően nővére foglal helyet, bár ránézésre az túl idős, és emez szépségét nem találni rajta. Szemben egy fiatalosan öreg, vagy lehet öregesen fiatal úr éppen történetet mesél. Mivel lesz még dolgom véle részletesen ismertetem utitársam, elegánsan szabott öltönye jó ízlésről árulkodik, ápolt külseje igényes, megjelenése bizalmat keltő. Még ülve sem kerekedett pocakja mely e korra már jellemző és hívatlanul is rárakódik a férfi emberre. Belépve balról kölni illat támadt meg, rózsa és levendula birkózik a fülke birtokáért, jobbról kemény szivar füst még tartja magát.

Hölgyekkel kezdve sorra bemutatkozom. Vonat sípol és annak hangja sajnos elfedte az úr nevét. Gondoltam ez az utazás csak epizód lesz életembe ezért napirendre térek fölötte. Gondolkodnom sem kell hol foglaljak helyet. A gyönyörű lánnyal szemben ülök le. A látvány felemás, kegyetlen játéka ez a természetnek. Teremté a rútat és gyönyört a lányok személyében.Talán annó munkája miatt elszégyellte magát és kontrasztként teremté a szépet, lássátok gyarlók tudok én ilyet is! Így lehet az egyes emberekben túlsúlyban a harmónia, míg más ízelítőt sem kap a belőle.

Ezen rövid intermezzo után az úr a történet folytatásához lát. Meg kell hagynom kellemes mesélő. Olyan társasági ember aki bárhol, bármikor feltalálja magát, és mindenre van egy története, amúgy meg mindenkit ismer és mindenhova bejáratos, (persze oly jól értesült hogy ez már természetes). Szépséges útitársam csodálatára szenteltem első perceim. Az úr újabb történetbe kezd és a lány kacag, engedi láttatni gyöngyként csillogó fogát, vidámsága jókedvre derít. Hála Istennek a nővére szemérmesebb, és a keze ügyében lévő legyezővel takarja arcát. Az eszköz nagy szolgálatot tesz hogy merjek arra nézni. Hosszú sípolás és a vonat megremeg, rángás fut végig a kocsikon melyet csattanás követ, újabb és újabb rángások hullámoznak tova, és már hallani az egyre gyorsuló kattogást. A csak vonatra jellemző dallamát. Lehúzott ablakon füst ömlik be, némileg beterít bennünket. A nővér gyors legyező csapásai, és a frissen keletkezett légáramlatok hoznak helyébe friss levegőt. Az utazásunk elkezdődött. Első percek még mindenkinél a nézelődés, és az új látnivalók befogadásával telik, még a legrutinosabb tapasztalt utazó is ilyenkor meg csendesül. A kaland elkezdődik, ez persze lehet hosszú unalmas, de akkor is kaland.

Esetemben a kezdődő utazásom állomásain szörnyűség vár reám, utamat halál kövezte, melyben nemzetek pusztulnak el és országok zuhanak alá, oly sötétség ereszkedik a földre hogy nem kétséges a gonosz teremté újjá a világunkat. A sátán 1914 június 28- án közénk érkezett!

 

Találkozás a halállal!

Szerelvényünk egyenletes ütemben tör ki a városból, Zugló, Kőbánya, munkásnegyedek. Bérházak elhagyják díszeiket, és minden kisebb, zsúfoltabb lesz. Vonatunk átvág a nyomornegyeden.

Összetákolt bódék sokasága, meglepő találékonysággal építenek egybe minden fajta anyagot, zsúfoltság, szegénység nyújtogatja felénk karjait. Gyerekek rongylabdával fociznak, barnára sült felső testükön izzadságcseppek csillognak. Kegyetlen küzdelem alakul ki közöttük, melyet a pokoli napsütés sem csillapít. Mihelyt a vonat melléjük ér egyszerre hagyják abba a játékot és a labdát hátrahagyva futnak versenyt velünk. Egyesek alamizsnáért nyújtják kezüket, mások nevetve kiabálnak obszcén szavakat. Szőke sovány tizenéves fiú tartja a lépést vagonunkkal ő nem integet és nem kiabál, ügyesen a nagyobb bokrokat kerülgetve a vonat ütemét átvéve fut. Azt érezni ez a fiú mindvégig kitart. Nézem megfeszülő tagjait, tisztán látom ugráló izmát és fiatal elszánt makacsságát, szurkolok neki. Szomorúság kerít hatalmába minek az országnak gazdagság, fejlődés, ha az ilyen ifjak ragadnak bele a posványba. Fiú lépése lassul, és felnézve szemünk találkozik, egy pillanatra összefogódzkodok vele, tekintete elszánt, erőt, magabiztosságot sugárzik felém. Ezt az életet nem lehet megtörni. Kitör, kiszakad, felfakad mint az a forrás mely önzetlenül tör a napfényre, hogy testéből tápláljon életet , ez az erő a magyarság forrása. Amíg ilyen tekintet van, addig van remény. A bécsi hivatalnokok pénzt istenítő vallása, uzsorásokat megszégyenítő homályban poshadó dekadenciája nem fojthatja meg ezt a népet. Az erőtől duzzadó ifjú nemzedék a jövőnk. A cseppet sem unalmas negyed látványát szinte falusi házak veszik át, poros utcák, poros állomás, már tudom Vecsésre érkeztünk.

Tekintetem elfordítom, és újra hallom útitársam hangját, már követem gondolatai fonalát, szórakoztató az előadás módja, szókincse gazdag, változatos. Történet szerint vissza lépünk a farsang havába, hőse felvidéki úr, aki majd az év egészében tisztességes gazdálkodó. Aki meglehetős szeretettel van családja és egyéb tőle függő bérlői iránt, e szerencsétlen emberek nem is tudják tudtukon kívül milyen veszélyben forognak az év ezen időszakában. És azon belül is elsődlegesen éjszaka. Bernátsky Kornél Nyitra környéki birtokos szokásához híven az év tizenegy hónapjában példás családapa, az egyházközség erős támasza, és bérlői mentsvára ha éppen anyagi bicsaklás történik életükben. Mindenképpen javára kell írni hogy egy hónapig tart nála mindösszesen mikor Isten és társadalom szabályait kevésbé veszi figyelembe. Ítélőszék előtt, remélem az a tizenegy hónap nyom majd többet a latba. Ezzel a többséggel mi most ne is foglalkozzunk, minket érdekel az az egy hónap, az a hála istennek igen szűk hónap mely sajnos mindig elérkezik Bernátsky uram terminusába. Szavát használva egészségét kúrálni érkezik a Fővárosba. Első napokban még ízgatottan orvosokkal konzultál, sorra járja a fürdőket és mindenhová becsülettel bérletet vált, egészséges reggelit állított hoteljába össze, ebédjét jócskán átvariálva elhagyják belőle a hízlaló dolgokat. Pincérnek hosszan ecseteli milyen káros és veszélyes az ilyen étel, és nem is érti hogy eddig hogy szerethette,például a pörköltet, szinte merénylet a szervezet ellen. Este pohár szám issza a neki hozatott keserű és savanyú vizeket. Érdeklődéssel szív magába minden ártalmatlan pletykát, mi is történt az elmúlt év alatt, míg ő keményen gazdálkodott. Terményfelvásárlóval alkudozott, zsidóval az árpa, komló minőségen vitázott, és hosszas veszekedés, némi köpködés, majd egymás gyalázása után felemlegetve ki és hogyan tette tönkre a másik életét. Majd sokára egymás kezébe csapva biztosítva a másikat, hogy ezen üzleten bíz ő elindult a végső csőd felé. Ilyen rossz üzletet még nem köttetett e földön, de még a mennyben vagy a pokolban sem. Nyílt rablás áldozata lett, és ha a földi törvények nem is, majd az égiek megbosszulják ezen arcátlan rablást. Tehát Bernátsky uram a sokadik undorral lenyelt savanyú víz után, néhány pikáns városi pletykán túl, rosszallóan csóválja fejét a kártya csatákon, ahol kisebb vagyonok cseréltek gazdát, és szörnyülködik még egy cseppet az értelmetlen párbajok fölött. A sokadik ideiglenes jóbarát tukmálására végül is elfogad egy pohár pezsgőt, hangsúlyozva mindössze az alvás végett. Ez Bernátsky Kornél földbirtokos volt tartalékos hadnagy grádicsa a végzett útján. Az ő pezsgője ugyanaz mint Kolumbusznak a Santa Maria, megindul vele egy ismeretlen kontinens felé, belevág egy mindent megváltoztató kalandba, hátrahagyva tisztességét, a családot és nem gondolva a becsületesen dolgozó bérlőivel sem. Bernátsky úr belekerül az élet ringlis-pír jébe. A következő jelenetünk már hátrahagyva a szálló nyugalmát, a Royal mulatóban találjuk Bernátsky úr pezsgővel locsolja a körülötte kán- kán’t táncoló lányokat. Pedig még tíz óra sincs, tizenegy előtt megrendezi az Andrássy úton a konflisok versenyét. Éjfél már a kaszinóban találja hősünket, nyakában egy kétes utcahölgy színes boájával melyet elmondása szerintem potom 100 koronáért vásárolt meg az előbb, újra és újra felemlegetve, ilyen jó üzletet “állítása” szerint még nem kötött. A köré gyűlt társaság ebben nem egyöntetűen egységes, van aki sokallja míg mások csodálják az üzleti érzékét. Közben kegyetlen kártya partit vív Detrich Ferenc hivatásos főhadnaggyal, ez a rettegett katona nem csak a csatákban intéz rohamokat, de a kártyaasztalnál sem ismer irgalmat, Bernátsky úr egy-órára elveszti a birtokait, negyed óra múlva kettes fogatát, hajdústól, ruhástól szerszámostól, már a főhadnagyé.

Felesége ki tudatlanul éppen álmát alussza nem tudva hogy fél kettőre már nincs ékszere, sőt már az ágyat is csak bitorolja, aztán háromkor, a részeg csapodár családapák védőszentje( mert van ilyen) megkönyörült Bernátsky uramon. Épp utolsó értékét a színes tollas boát teszi fel és fordul szerencséje. Fél négyre felesége nyugodtan tovább aludhat immár a saját tulajdonában. Következő partiban a ház is visszakerül, még a bérlők anyagi jövője nem áll biztos lábon mert a föld-jószág, makacskodik.

Többször cserél gazdát Istenítélet szerint egyszer hol ide, hol oda tartoznak, néha egészen összegabalyodva nem lelve helyüket. Pirkadatra a Nyitrai jegyző is megnyugodhat a tulajdon viszonyokkal nem lesz dolga, legalábbis egyelőre. A Február nem hosszú hónap szerencsére, de Damoklész kardja ott lebeg szerencsétlenek felett. Még három hét van hátra Bernátsky Kornél gyógyulásából, és milyen hosszúak azok a téli éjszakát, főleg a kaszinó kártya termében telik lassan az idő, most hősünk győztesen távozott, egyedül a tollas boa, mint a fordulatos éjszaka bizonyítéka került a főhadnagy birtokába. Azt ő nyakába hordva mint győzelmi trófeával dicsekszik minden ismerős, és ismeretlennek. Alkoholgőz némileg távozik fejéből szolgáját azonnal utasítja a lehetősége szerint azonnal a legmesszebb dobja ki e kétes kelléket, megjegyzem ő is csak kesztyűben merte megfogni. Minden vidámsága ellenére a történet elálmosít, elfordulva kivonom magam az újabb történetekből.

Oldalt fordulva megérzem a kapott újságot, ideje átnéznem. Az Est rendkívüli száma, olvasom első lapján. Manapság nem újdonság a rendkívüli szám, sőt mostanság némileg elcsépeltté és lejáratottá teszik az újabb és újabb rendkívüli számok. A világban minden hétre jut valami szörnyűség, valahogy most belsőm megérzi nagyobb jelentőségű ez a mostani hír. Olybá mint cseperedő gyerekként a Tátra lábánál állva láttam azok csúcsait, az égig törő hegyeket, mégis éreztette velem a látvány ez csak a kezdet és mögötte nem emberi léptékkel magasodik fölénk a sötét jövő. Újra és újra olvasom a szűk beszámolót. Zakatol lüktet fejembe a szavak, muszáj tennem valamit, nincs helyben maradásom.

Újságot összehajtom és zsebre gyűrűn. Felpattanok, zavartan, forgolódok, elnézést kérek és távozom. A restaurantot keresem, elsőre rossz irányba indulok, mire rájövök egész a harmadosztályig érek.

Visszafordulok, és újra megteszem az utat. Mindössze két vagonnal ülőhelyem mögött rátalálok. Kevesen vannak, válogathatok a szabad asztalok között, hisz még Ceglédig sem értünk. A legtávolabb foglalok helyet, hátamat fordítva a pincéreknek, ablakon kinézve csak az újság vastagon szedett címét látom. Ferenc Ferdinánd főherceget és feleségét Hohenberg Zsófia hercegnőt Szarajevóban meggyilkolták!

Nekem különleges viszonyom a főherceghez, már hat éve sötét szálak fűznek hozzá, ez mások számára láthatatlan, és nem is könnyen átlátható, mivel kevesen tudják a teljes igazságot. Istenem ez most jó, vagy rossz, töprengek. Mit hoz ez ránk?- Leülhetek? Kérdés váratlanul ér kizökkent a gondolatvilágomból. Felnézek, jelenlegi útitársam áll mögöttem, némán intek és ő velem szembe helyet foglal. Hozzánk siető pincértől kérdezésem nélkül számomra is sört rendel. Barátságos szemében jóindulat, némán ülünk, láthatólag nem akart tolakodó lenni, én meg nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Közben a sör megérkezik, mindketten kortyolunk belőle, jólesik a hideg zamatos ital.

Még mielőtt kellemetlen lenne ez a hosszú hallgatás, talán hogy bizalommal legyek irányába nyugodt hangon biztosít távolról sem akart a történetével megbántani, ha ez számomra kellemetlen, ő bocsánatot kér. Ismeri édesapám meghurcolásának körülményeit és méltánytalannak tartja,…efelől nyugodt lehetek.

• Uram, biztosíthatom nem ez zaklatottságom oka! Olyan események történtek a világba melyek következményei beláthatatlanok. Nekem erre ráhatásom,… és azt hiszem talán másoknak sem
• Akkor elnézést, ha nem az apja jogtalansága…
• Olvassa! Vágok szavába. Elé csúsztatom az újságot. -”Apja jogtalansága”- Dübörög fejemben, törvény…ezek számomra már távoli, üres A jog és törvény meggyalázott fogalmak lettek. Justicia jelképéről galád részeg ember-állatok letépték ruháját és megbecstelenítették, akkor ott a gyalázat megesett.

Emlékszem mindez 1908 március idusa előtt történt, a Bihari-hegyekből a délutáni szél zimankót hozott, rohanó sötét fellegek utolérve egymást taposták agyon, mint fekete bölények lökdösték nyugatnak az előttük tespedőt, és a beteg sápadt napot takarva az este hamar érkezett. Dermedt esőcseppek kopogtak a kövezeten mintha az égiek jeget vetnének, és a jég mázzal vonta be a lenti világot. Szakkörről hazafelé tartva látom édesapám a városi fogatba szál, szolgálatba megy. Ő Nagyvárad rendőrkapitány helyettese. A városi hajtó ostorával nógatja lovait, nem nagy sikerrel. Mellém érve apám megállíttatja a fogatot. Én sapkát levéve előbb a kocsisnak, majd apámnak köszönök. Iskola felől kérdez. Nem kell tanulása nógatni a másoknál oly gyakori fenyegetés, ígérgetés önálla elmarad. Elég apámnak rám néznie és őszinte nyílt tekintete többet ér minden szidásnál,fenyegetésnél. Ekkor láttam apám magabiztos büszkeségét utoljára! Az a sötét baljós este ahol a szél zúgva nevetett fel és az utca végén süvítve falhoz csapja a hónak csúfolt jeget, az az este megváltoztatott mindent. A jog szemembe csorbát szenvedett! A város másik felén a Royal kávéházban már dél óta úri társaság mulat. A Bécsből érkezett nagyhatalmú urak isznak a helyi és környékbéli Román és Szász intelligenciával. Cigányzenész izzadtan húzza újra és újra a számára nem megszokott dallamot. Valahogy idegenül hangzott a magyarok építette házban, e zene, nem találja helyét, és minduntalan hamisan hangzik fel, és valami rossz kifacsarodott gonosz hangulatot hagyva hátra minduntalan szökni próbál. Nem volt apelláta, erőszak történt, most még emberi mértékkel nem büntetendő, de a gyalázat már megesett. A kávéház, mely más értékekhez szokott közönsége döbbent csendben tűrte a kultúra ezen halálát. Fröcsögő gyalázkodás,idegen harsány viccek, röhögés lezárásaként oldalra egy köpet. Jóérzésű ember menekül a kávéházból. Hiszen ezen falak között születtek olyan gondolatok melyek pallérozták az itt élő összes nép elméjét, értelmét, behozva egy több évszázados lemaradást, hiszen az itt élők az életükért küzdöttek évszázadokon át, nem tellett fölös idejük és pénzük kultúrára. Addig a képmutató nyugat, lopott, rabolt, gazdagodott, rabszolga vérén vett jólétet. És Ők diktálják nekünk az erkölcsi mértéket? Délutánra már politikai szövetség szövődött közöttük. Mindegyik más okból és a másik kihasználásáért, becsapása végett esküdött hűséget egymásnak, csak egy cél volt ügyükben közös a magyargyűlölet. Ez tartotta egybe a galád szövetségét. Asztalt csapkodva részegségükben kiabálták ha nem is világgá, de a kávéház meghitt hangulatát törve – Eltapossuk a kutya magyarokat!- akinek nem tetszik az takarodjon Erdélyből,

-vissza velük Ázsiába! Éltették a magyarok gyilkosát Haynaut, és szidták Ferenc Jóskát a puhányságáért, a gyenge kezűségét. A nagyhatalmú osztrák miniszter unokaöccse sűrű köpködés közepette ekkor az asztal mellé hányt. A többi kultúrbajnok ezt megéljenezte. Az egyik leggazdagabb osztrák mágnás fia, a hírhedt brüni nacionalista erre felállva, osztrák himnuszt húzatott, közben a többiek a trónörököst éltették. Nem titkolva hogy Ferenc Ferdinánd köréhez tartoznak, ezek nyíltan magyar ellenesek, sőt mondhatni magyar gyűlölök. Trónörökös hatalmát meg sem várva szervezkedni kezdett, hatalmáért, felmelegítve szövetségét a nemzetiségiekkel. Újra a románság lett a legkedvesebb gyermeke, és keblére ölelve nem foglalkozva vele hogy magát is vérrel keni be, a számtalan Erdélyben ártatlanul legyilkolt magyarok vérével.- Megtörni az átkozott lázadó magyarokat!- kiabálták mindannyian.

Most ez az ember halott, és halott terve, politikája. Az ország magyarság hátrányára történő átalakítása, szó szerint hamvába holt, még talán meg is köszönhetnénk gyilkosának tettét, de tudom a magyar nem ilyen, vállalni fogja a háborút. A háború borzalmát e semmi nemzetért a közös hazáért, mely újra és újra bebizonyítja nem tekinti gyermekének a magyart, és elárulja szokása szerint amint lehet.

Sajnos az a távoli nap ennyi gyalázattal még nem ért véget. Az est érkeztével a szomszédban próbáló színikör lánycsoportja tért be egy teára, Március 15-re próbálnak egy hazafias darabot. A fűtetlen teremből szokásukká vált hogy itt beszélik át az előadás részleteit. Talán romlatlan fiatalságuk, vagy a magyar kokárda mely kabátjukat véve láthatóvá vált. Ez ingerelte a részeg társaságot, részükről verbális mocskolódás vette kezdetét. A lányok jobbnak vélték ez elől kitérni, és szó nélkül távoztak, kivéve egy lányt ki számlával és pénzzel még bíbelődött. E politikai szövetség az eddigi viselkedését is alulmúlva rátámadt a tizenöt éves lányra. A részeg csapat fenyegette inzultálta. A miniszter öccse, mint nagyhatalmú vezér járt ebben az élen. A lány útját elállva szidalmazta. Kokárdáért nyúlt, hogy letépje az ifjú lány ügyesen ellépett előle és köztük cikázva elfutott. Az ajtóban még megvetően visszanézett, és tizenöt év romlatlan bátorsága győzött a csürhe felett. Innentől már nem kideríthetőek a pontos események sora, Részeg társaság utána szaladt és a Körösparton utolérte, bekerítette a szegény gyereket, aki talán nem is hitte hogy az emberi gonoszság idáig süllyedhet. Ütötték verték a lányt, kokárdát letépve sárban tipporták mindkettőt. Majd a megvadult farkasfalka lány ruháját letépve erőszakot követett el rajta, vagy csak akartak, ez már nem kideríthető. Esti műszakjában siető pékinas a lány sikoltását halva segítségére sietett, és mind a tizenhat éve bátorságával szembeszállt a gaztevőkkel, most azok dühe ellene fordult és kegyetlen sakál módjára tépték, rúgták, verték, addig ütve amíg el nem ájult. Apám elsőnek érkezett a helyszínre, felháborodott mint ember, mint szülő, mint férfi, kardjával rendet vágott a részek csürhén. Azok még nem adták a zsákmányt. Több pisztoly lövés dörrent apám felé. Sebet kapott, de nem törődve vele karddal, kézzel ütött vágott míg a meggyalázott lányt ki nem szabadította. Ki tudja meddig tartott volna ítélete, ha kollégái megérkezve le nem fogják. Apám a Körös partjára rogyot, és a lányt látva zokogni kezdett. Nem törődve a koszos hullámokkal melyek át-át csaptak a töltés tetején, mint az emberi gonoszság hullámai melyek beborítják elsodorját a tisztes értékeket, és idővel hiába bocsátunk meg a visszamaradt mocsok örökre hátrahagyja gyalázatát. Apám vállalta tettét. A törvénybe hit, és azt szolgálta egész életében. De a politika nem olyan. Aljas játszmához szokott politikusok támadása védtelenül érte apámat. Aljasság a nyíltsággal szemben mindig előnyben van, mert az érdeke szerint alakítható, formálható, míg a tisztesség az csak egy van, legalább is nálunk. Lehet az nem olyan szép és sok esetben nem is olyan dicső, de családunkban ez az alap, erre lehet csak tartósan építkezni. Űgyben megindult a bűnösök mosdatása, felelősség hárítása. Az ártatlanok mocskolása. Harmadnapra a meggyalázott lány öngyilkosságot követett el, ezen vádak ellen nem akart és nem tudott védekezni, szégyene nagyobb volt vallásos hiténél és a bírósági meghurcolást már nem vállalta fel. Pékinas életét a gondos orvosi kezelés megmentette, elméje visszaemlékezni nem akart. Megbomlott értelme! Talán így látni még rosszabb mintha a halál elragadta volna, mert a veszteség idővel feldolgozható, de szembesülni minden nap az ilyen élet árnyával az szeretteinek talán még rosszabb a halálánál. Szülei élete végleg kisiklott. Tárgyaláson tudtam meg idős szülei egyedüli gyermeke és reménye volt ő, miután az orvosok gyógyulásáról lemondtak elköltöztek egy távoli, messzi faluba, ne legyen a város gunytárgya e bátor gyerek. Környékbeli román és szász “úrak” így már bátran hangoztatták ártatlanságukat, apámat okolva a történtekért. Bécsi politika is mosdatta fiait, a gátlástalan hazugság, pénzen vett “igazságot” főleg a nemzetiségi sajtóban. Nyomásgyakorlás meghozta eredményét. A Gyulafehérvárra helyezett tárgyaláson apámat hatásköre túllépéséért elmarasztalták, beosztásából felmentették, rangját vesztve vissza minősítették közrendőrnek. A beosztását elvesztette, de a váradiak szemében tekintélye, becsülete megmaradt, ezért vállalta tovább a szolgálatát. Ember azt hinné ezen mocskos ügy hullámai lassan elülnek, mikor újabb esemény korbácsolta fel a kedélyeket. A miniszter öccse, Ferenc Ferdinánd főherceg kedvence kikerülve a veszélyből újra munkába állt, és észak Erdély talán legeldugottabb szegletében melyet még soha mióta létezik, krónikások még nem említettek, (megjegyzem közel és távol sem nagyon ismerik) ez a falunak is alig nevezhető nyomor tanya kétes hírnévre tett szert. A nagy jövő előtt álló politikust mely gátlástalanságból jól vizsgázott, képmutatással is fel volt már szerelkezve, ezt az embert az eldugott falu, eldugott fogadójának legeldugottabb istálló sarkában reggelre akasztva találták. Nyomozás idegenkezűséget nem állapított meg, és nyilvánvalóvá vált valaki vagy éppen valakik igencsak segítettek az igazság szekerének sárba ragad kerekét kimozdítani. Bécsi politikai körök örjöngésbe kezdtek, apám és minden ami hozzá tartozott az ellen fordultak. Az eset miatt felkorbácsolt hullámok engem is maguk alá temettek. Apám életét tönkre már nem tehették, míg az én karrieremet könnyedén lökhették a mélybe a hatalom kedvét kereső emberek.

Volt időm ezen eseményeket végiggondolni mivel utitársam újra és újra olvasta az újságot, így gondosan talán még szerkesztő sem nézte át. Most ujjaival követve szinte betűként olvassa egybe mint egy kezdő iskolás. Nem zavarom, inkább iszom, és a söröm elfogytával rendelek magunknak újat.

Soká felnéz, bizonytalan mosoly kíséretében némileg kivár, és az újságot összehajtva csúsztatja elém.

• Barátom, ez háború!… Lehetne másként is, de ez most háború! Persze jobb lett volna hamarabb, még 905-ben mikor a japán elverte a muszkát, a francia sem volt olyan felkészült,…acsarkodó.
• Szerintem már késő,… most már késő. -Halkul el
• Háború? Oroszok? Franciák? Nem fajul ez odáig! Szólok kételkedve… és akaratlanul fejem csóválom- Maximum Szerbia….az ellen talán,…………….. vagy nem így gondolja?
• Ifjú barátom, már megbocsásson maga naiv! Itt olyan háború lesz, hogy ez a sárgolyó beleremeg! ilyet még nem látott a világ!

A kalauz sietősen átiramodik az étkezőkocsin- Szolnok.- Szolnok állomás következik. Kiáltozik. Nem nézve senkire. A vonat kanyarogva érezhetően fékez, megbillennek az asztalra helyezett korsó sörök, összecsúsznak. Útitársam hirtelen felugrik.

• Mennem kell! Megbocsát. Kérhetek egy szívességet ifjú barátom?
• Persze! Vágom rá gondolkodás nélkül, hiszen bírja szimpátiám.
• Én most leszállok. Olyan hírnek vagyok birtokába mely most még érték, Szolnokról táviratkozok New Yorkba és minden másfelé. Ott még nyitva a tőzsde, a bankok. Aranyat, terményt, nyersanyagot kell venni! Gyorsan mihamarabb és minél többet. A kérésem annyi lenne csak, csomagjaimat Berettyóújfalu állomásán leadná? Ugyanis oda tartok, és barátom az újság hírért cserébe egy jó tanács. Menjen ebből az országból, meneküljön mihamarabb, és minél Nem kapott ettől semmit!
• Természetesen -Válaszolok neki- És maga? Elmegy? kérdezem.
• Én?…Hova gondol, magyar vagyok…. Hova is mennék?

Egyensúlyát vesztve előredől és a vonat sivításán át is kintről hallani, Szolnok, Szolnok állomás. Küld még nekem egy félszeg mosolyt, zsebéből pénztárcát vesz elő és egy ötöst dob az asztalra, mosoly másik felét megkapom mielőtt kezet nyújtana. A peronon törtető tülekedő tömeget nézve még felfedezem, hogy aztán végleg szem elől veszítsem.

Az asztalra dobott öt koronásból a sörök mellé még ételre is telik, kihasználva a kínálkozó lehetőséget rendelek gyorsan egy tokányt. Megérkező söröket lelkiismeretfurdalás nélkül fogyasztom el. Így a három sör emeli hangulatom, és már közel sem látom olyan sötéten a helyzetet. Reggelim ebédem vacsorám így egybe letudva a fülkébe visszatérve tájékoztatom a hölgyeket továbbiakban velem kell beérniük. Meglepő gyorsan túl teszik magukat e tényen, ebben nagy szerepet játszik a sörök miatti felszabadult hangulatom. Szinte sziporkázok, soha nem voltam vicces, bár régen annak gondoltam magam, aztán a valóság mindig szembe jött velem. Főleg nem vagyok jó előadó, most úgy látszik a sör vidámságot teremt, jutalmam ezekért, hangos kacagás. A hölgyek figyelmeztetését először nem is értem, Berettyóújfalu következik. Aztán kapkodhatok, hogy útitársam kérésének eleget tegyek. Leadom a bőröndöket és a hátralévő fél órám gyorsan röppen tova. Püspöki állomása után búcsúzkodáshoz látok mivel a hölgyek Kolozsvárig utaznak. Meglepő könnyedséggel kierőszakolom a nővérkétől(ki nem is olyan csúnya már) a meghívást. Kézcsókok közepette kérnek mihamarábbi látogatást tőlem. A fülkét elhagyva újra a napi gondok rohannak rám, aljasság, hogy némi nyugalmat ma tőlük nem lelek. A jókedvet sajna hátrahagyom, a gond velem jön. Ez számomra rossz csere, de ez ellen most nem tehetek.

Nagyvárad! Az én Váradom. Ismert utca, szemben velem ismert házak, száz éves fák integetnek mintha engem vártak volna, néhány konflis most lelkemért versenyez. Várad a fiáker képében a múlt, a poros megnyugtató hagyományt tisztelő, értéket teremtő múlt. Ami azt hiszem lassan csak volt! Az érkező vonat a jövő. A mindent felforgató zajos dübörgő rángatózó, füstbe burkolózó jövő. Most még tart a verseny, bár én tudom ez eldöntetett. Követelem vissza a régi Váradom. A gyerekkorom nyugalmát szívem ez ellen lázad, de eszem tudja ez végleg elveszett.

A velem érkező szürkület valami rossz hangulatot ragaszt rám, számba gyűlik a keserűség bánata és ennek olyan az íze mint az epe. A szívem közbe hangosan dobog és kellemes izgalom jár át. Az érkezők izgalma. Végre itthon vagyok! Vonat lassuló ütemben döcög és hangosan visong. Már nyitom az ajtót és a peronon várakozókat figyelem. Kíváncsi izgalommal bámulják a vonatot és indul a felszállók versenye. Ez olyan verseny melyre akaratlanul is mindenki benevez. Világon e versenyben már egyenlőség termett, szegény-gazdag, férfi-nő, öreg és fiatal a könyöklésbe indulnak valamennyien. A sok bámészkodó között észreveszem barátom.- Futaki uram!- kiáltok hangosan, hogy a csikorogva fékező vonat hangját átkiáltsam -Futaki uram- kiáltok újra és már a szabad kezemmel integetek felé. A megszólításból ne vonjunk le következtetést Futaki Aurél amúgy keresztségben a szolidabb István nevet kapta, kezdő író és szerintem még nagyon sokáig kezdő is marad. Jelen pillanatban újságíró, számtalan tárca, novella, regény, színmű kiadatlan alkotás szerzője. Szerény véleménye szerint “méltatlanul mellőzött szereplője” ő a nagyváradi irodalmi életnek. Aurel uram valamikori diáktársam volt, tehát ergo egyidősek vagyunk, így évei szerint tőlem ezt a megszólítást nem érdemelné ki. Céltudatos gondolkozása mely korát meghazudtolóan már gyerekként előtört belőle, előbb korai versekben majd ifjúsági novellákban mutatkozott meg. Bevallhatom mi egyszerű földhözragadt barátai egy szót sem értettünk ezekből a korai próbálkozásokból. Így tiszteletünk jeléül ragasztottuk rá ezt a megszólítást. Oldalt húzódva a szélső kijáratnál vár. Kinézetre magas, kalap nélkül alacsony, vézna testű, kopott ruhája csak hangsúlyozza soványságát. Szerinte így kell kinéznie egy írónak, akit a művészvilág megrágott és kiköpött. Intek hogy kövessen elhagyva az állomás épületét örömmel üdvözlöm. Kézszorítás és némi baráti hátbaveregetés utána közhelyes kérdések, a válaszra egyikünk sem igazán figyel. Érdeklődöm kit is vár ?

• A cikkemet barátom! Az arany tollat! Várom a nagy storyt ! Pestről mindig érkezik egy-két érdemesebb ember, vagy éppen hölgy, megfelelő tálalásban akár izgalmas is
• Van négy sorom a reggeli lapba, muszáj letennem valami sztorit az Mindössze egy késelés amit ebédtől felhajtottam,… ilyen unalmas napot, pont ma, pont most, nem történik semmi!
• Gyere a Kék Kakasba meghívlak egy sörre! Invitálom, ő csak folytatja elcsukló
• Bicskázás,… mi Piha…. semmi…. vásártéren az a hír ha nem történik bicskázás.

Ami igaz, az igaz, a vásártéren a nagy szegénységnél csak a becsület a nagyobb, bárminemű sértést csak bicskával lehet helyre tenni különben annyi a becsületnek, egész Biharországban bélyegzett ember az aki nem mossa le szégyenét vérrel.

• Gyere ne bánkódj. Ne szaladgálj sztori után, én mondom nem lesz meg a négy Kérdően néz rám nem kis bambassággal.
• Gyere már, szomjan Sürgetem.

Magabiztosságom támasza az a tizennény korona, és némi apró mely vagyonomat jelenti.

• Barátom nem mehetnénk az EMKE- be, reprezentálnom A héten jelenésem elmaradt. Tudom az a költők, írók, törzshelye, vagyonom ezért ahhoz a kávéházhoz nem ad magabiztosságot. Ez az igazság egyik fele, a másikat megosztom vele.

-Annyi időm sajnos nincs, még nem voltam otthon és Léna már vár. Ez így nem teljesen igaz, mert Léna menyasszonyom nem tud érkezésemről, bár úgy gondolom ő mindig vár. Hiszen leveleiben is ezt írja mindannyiszor. Rágondolva lelkiismeretem felháborodik és már bánom a Kék Kakas-ba történő meghívást. Már innen nem visszakozhatok. Legalább Futaki uramat ki szemembe igen jól értesült, kifaggatom az itthoni eseményekről, pletykákról. Lassan oszló tömegen átverekkedjük magunkat, néhány fuvarrra váró kocsist lerázva átvágunk az úttesten és oldalt térve már megérkezünk a Kék Kakasba. Szerintem nagy adag jóindulattal viselheti a másodosztályú szálloda rangját. Valaha az emeleten voltak kiadó szobák, azokat a szűk dohos ablaktalan helyiségeket még a legszegényebb átutazó ügynökök is messze kerülik mostanság. Konyhája szűk keresztmetszetű ez igaz, étlapján különlegességeket ne keressen a betérő. Viszont az is igaz, a kínált ételt finoman készítik, és az adagokat sem szűkmarkúan mérik. Nyáron a kerthelyiség nagy népszerűségnek örvend, százéves fái, hűvös lugasai közkedveltek a környékbeli és az utazó emberek körében. Aki el akar bújni vagy éppenséggel ellenkezőleg, annak ideális. A tulajdonosát dicséri, a sört túlzottan nem vizezi, és a gyerekeknek is jut fagylalt, limonádé igazi citrommal.

Kora este a kerthelyiségben teltház, nehezen kapunk asztalt, én hogy a rendelést le tudjam befáradok a söntéspult elé. Végül egyenruhának köszönhetően tőlem felveszik a rendelést a korsókat magamhoz véve megindulok az asztalunk felé. A dinamikusan fejlődő Nagyvárad népessége hihetetlen mértékben gyarapszik, és a vidéki városok között a legtöbb fejlődést, gazdagságot mutatja fel, szellemi életének is jót tesz e gyarapodás, így érdemelte ki a kelet Párizsa nevet. Nekem ez némi csalódás, hiszen a gyerekkorom ismert városa kezd idegen lenni számomra. Nézésem akaratlanul körbefut és a bejáratnál végre ismerőst fedezek fel, örömöm nem tart soká, a pillanat megdermeszt.

Közben jobbról-balról taszajtanak rajtam egy nagyot. Ezen kellemetlenségen felűlemelkedve asztalunkhoz furakszom. Csapom le a söröket, kérdésre sem válaszolva rohanok a bejárat felé. Újabb és újabb emberek érkeznek, növelve az amúgy sem kicsi zsúfoltságot. Kénytelen vagyok tolakodva utat törni magamnak. Mérgem keveredik némi örömmel. A meglátott személy nem más mint a reggel látott “zöld ruhás hölgy”. Most is zöld ruhát viselt csak fölé kanyarított egy por elleni köpenyt, és most szürke kalapja takarta szőke haját, de a szépsége az elárulta, mint minden nő ő is hiú, nem takargatja szépségét. Másodjára már nem tűnhet el, ez a csúfság nem eshet meg velem. Asztalok között átfutok. Sehol nem látom. Gyorsan döntők, kint folytatom a keresést és illemmel nem törődve, török, könyöklők kifelé. Fel sem nézve lendületemben beleütközöm egy éppen érkező lányba, épp csak nem borítom fel. Kérnék elnézést, és tolnám félre amikor megismerem jegyesem, Lénát.

Zavaromban megemelem sapkám, motyogok valami zagyvaságot,…nőről, zöld ruháról, vonatról, még csak nem is találom értelmét, mondandóm zavarába sülve inkább csak fanyaran vigyorgok. A lány mögött szülei és húga torlódnak fel, így egyre nagyobb tumultus keletkezik a kijáratnál. Kérdőn néznek rám, de én félre tolom őket és Léna kérdésére sem válaszolva átküzdöm magam a kapun. Most már látom a temető felé vivő utcán nagy amerikai automobilba szállnak. A zöldruhás nő, két férfival szemben leül és füstbe-borulva eltűnnek a lejtő kanyarában. Szaladok még néhány métert mire belátom ez felesleges. Utol nem érhetem, fordulok vissza és meglepetésemre újra a menyasszonyomba ütközöm. Férfi vagyok, rendőrtiszt vagyok, de annyira azért nem bátor, hogy e pillanatban meg merjek szólalni. Szép arcán látom mérges. Pisze orra körüli szeplők furcsa táncot lejtenek, fintorba rándult arca homlokán is ráncokat szánt, gyönyörű metszésű szeme most késpengére szűkül, és tekintete szinte sebet ejtve fáj nekem.

• Ki volt ez a nő? kiáltja dühösen!

Annyi más kérdés illene ide, sőt jogos vádak is érhetnének.

• Magának is szép estét Léna drágaságom. Próbálok mosolyogni, de ez nem őszinte.
• Ki volt ez a szőke nő? Kérdezi újra. Hangja remeg dühétől.
• Léna kedves mindent megmagyarázok,… kérem csak ne

Némi gondolkozás után – Rendben! Legyen! Ahogy ön akarja! Jöjjön, elvárom otthon.

Azzal megindul a belvárosi házuk irányába. Anyja apját karonfogva követi. Apja némi részvétel néz felém, szemén látom nem szívesen lenne a helyemben, húga visszafordulva bátortalanul integet, a vesztes csatából érkező katonát szokás így fogadni és a hadfi ilyen nézésből már sejti jobb lett volna a harcmezőn elesni. Lénát nézem, tudom hogy ezt a lányt szeretem, szeretem alakját, testét, az eddig csak férfiaktól hallott humorát, műveltségét. A bátran rövidre nyírt barna haját, amely dacol a régi hagyományokkal. Sajnos sok előny mellett hátránya hogy hiányzik belőle a női kedvesség. Természetében még nyomokban sem lelhető fel a szelíd alázat, nőkre oly jellemző megbocsátás. Makacs, akaratos harcias olyan váradi szüfrazsett, természete minden őt szerető embert próbára tesz. Rövid gondolkodás után úgy döntök nem sietek utána. Majd békülésre adódik még lehetőség. Vissza indulok a vendéglőbe. Futaki uram már a sör felét elfogyasztotta, ez különösebb lelki furdalást neki nem okoz. Mielőtt bármi magyarázatot adtam volna viselkedésemre a söröm felét egy húzásra kiiszom. Csillapítva szomjam elmagyarázom ki után is szaladtam, persze a reggeli eseményeket nagyvonalúan elhallgatom, nem lenne jó a sztorit holnapi labban viszontlátni, kiegészítve a meglóduló képzelete színes fantáziájával. Ő is iszik, majd megtörli művész emberhez illő, semmilyen bajszát.

• Azt a szőkét én is szívesen üldözném! Néz rám sokatmondóan, és cigarettás dobozt keres zsebéből elő.
• Ez nem üldözés,… ez barátom felsülés, a szerencsém tálcán kínálja, én meg újra és újra Aztán lehet a hölgynek semmi köze a nyomozáshoz, de az az érzésem …nem véletlen. Nincs ennyi véletlen.
• Barátom szívesen segítek.- kortyol söréből – Ígértél egy magyarázatot, hogy ne fussak a szenzáció után. Hát

Üres cigarettásdobozát rázza, pöckölgeti, mindhiaba abból némi dohánymorzsánál több nem kerül elő.

• Igen-igen ígértem, és most is azt mondom a négy sorod, hússs,… eltűnik reggelre, mint bűvész kalapjából a nyuszi,…oda! Még negyven sorból sem jutna Higgy nekem!
• Aztán milyen hírt tudsz? Rágja meg szavait és furcsán kételkedve oldalról nézz rám.
• Olvasd! Zsebemből előkerül az egyre gyűröttebb, többszörösen hajtott viseltes Est különszáma. Futaki uram gyorsan átfutja, csak szemével kísérve, úgy nagyvonalúan, és fel sem nézve. -Ez igaz lehet? – Csóválja fejét.
• Ilyen hír nem lehet vicckategória, ilyenbe nem téved egy újság sem!
• Vajon a szerkesztőm már tudja?

A kérdés költői, pontosabban szerkesztői.- mennem kell.- motyogja zavartan.

• Felesleges a sietséged az újság Pesten már az utcán, onnan már szétfutott a hír. Nyugodt lehetsz a szerkesztőd már tudja!
• Én mégis megyek….! Konflisra sem sajnálom a pénzt. Inkább holnap sem
• Ígértem az újságért cserébe…. segítek.

Közben feláll és az asztalra támaszkodik, nyújtom felé az összetekert újságságot de még nem engedem el.- Hallgatlak- közlöm.

• Most röviden. A szőke gyönyörű nagyságával volt két férfi – Igen velük sietett -Szúrom közbe.
• Igen igen, …a nagyobb azt nem ismerem, de ez is hír, biztos nem környékbeli, ilyen rút pofát nem Várakozóan nézek rá. – De a kicsit…. azt igen, azt ismerem! Nyúl az újságért, közben én sem engedem, ő is húzza maga felé, várom a folytatást.
• Neeem, most nem, -közli.- Holnap délelőtt gyere értem és elmegyünk hozzá.

Újságot elengedem, és ő köszönés nélkül rohan kifelé. Maradék sörből bátorságot nyerve indulok Léna megbékítésére, úgy érzem magam mint egy idomár ki először lép szelídítésre váró oroszlán ketrecébe, fegyverzetem kevésnek vélem ezért az állomásra térek. Ahol már csökkent a tömeg, és az éppen záró virágos nénitől 20 fillér felárral csokrot készíttetek szerelmemnek. Az arcomat látva már mindent ért, bő ötven éve üzemelteti kioszkját, több ezer csokor virágot készítve adott némi remény a fiatalemberek szerelmi harcához. A csokor méretét tekintve bíz ez nehéz fegyver a női szívek bevételéhez ezért még ötven fillérel honorálom igyekezetét. Lénánál ez mégsem jön be. A késlekedés miatt volt ideje magas falakat emelni haragjából és valami női megérzés keltette féltékenységgel fordult ellenem, amelyet az általam kergetett nő váltott ki belőle. Olcsó átlátszó virág fegyverrel meg nem hódíthatom. Még egy jó órát tart magyarázkodásom, de kimért hűvössége irányomban alig olvadozik. Apja kel segítségemre, és holnapra ebédre hív. A Fekete Sas Szálloda éttermében névnapját ünnepli a család. Fehér asztalnál mi is békét köthetünk. Így családjába besorólva búcsúzásnál Léna kezét nyújtja. Úgy értékelem ez mégis eredmény, ha győzelmet még nem értem el, azért fegyvernyugvást köztünk beállott.

Sietek most már haza. Természetesen apám szolgálatban. Szomorúan értesülök édesanyám beteg, orvos vizsgálja. Mindhiába, állapota nem javul. Szolgálónk elárulja anyám tiltottam meg értesítésemet. Szegény, látásomtól már jobban van, hangoztatja. Azért arcát pirként megfestő láz nem ezt mutatja. Hazaérkezésem nyugalmát mint máskor, nem lelem. A két szeretett nő, bár más okból aggódásomat bírja, míg egy harmadik, ki zöld ruhát visel, furcsa nyugtalanságot kelt bennem, egyszerre vonz és taszít, reggelig sem tudom kiverni fejemből. Ébredéskor hiába várom apámat nem érkezik. Futaki uram lakása felé tartva a rendőrségen iránta érdeklődöm. A kapus örömmel üdvözöl, régi veterán, kedves embere volt apámnak és barátom nekem. Sőt feszesen tiszteleg ezt én leintem, naftalinos szűkké vált civil ruhának ez nem jár ki, és személyemet is inkább zavarja. Az öreg túlzott becsüléset apámmal ellentétben még nem érdemeltem ki. Fény derül apám szolgálata hosszabbítva van. Mert azt a néhány helyi szerb nemzetiségű, vagy annak vélt kereskedő védelmére rendelték. Más városokban történt némi atrocitás, tudom meg. Apám most a Rácz tüzépnél van beosztásba. Ezen némileg elcsodálkozom hisz köztudott a Rácz tüzépes rég hanyagolja nyelvét, csak néha részegségében jut eszébe származása és persze ha az érdeke úgy kívánja akkor egész jól töri a magyart. A kapus megvonja vállát, ez van majd a tekintetes nagyságos úrnak beszámolok itt járta felől. Egy tekintetes lefokozott rendőr. Milyen kifacsarodott világ ez! Apám hallani sem akarta hogy ő leszerel, világéletében rendőr volt, betűk, számok világa nem érdekelte soha, vagy hajlongjon egész nap? Azt egyenes dereka nem engedi.Talán mégis jobb lett volna ha apám leszerel,gondolok bele.

Mosollyal köszönöm az információt, és innen már gyalog indulok Futaki uram szállására. Körösparti bérleménye nincs messze. Pár száz méter könnyed sétát igényel, és igazán kellemes e kora délelőtti korzózás.

Nagyságos háziasszonya nyit ajtót. A hetven éves dáma sminkben frissen tornyozott frizurával elállja utam.Teljes ékszer készletét magára aggatva, mintha éppen estélyt tartana reggel, bár az is igaz cifra papagáj mintás pongyolában igen csak feltűnő jelenség lenne a vendégei között. Köszönésemet nem fogadja. Kíváncsi szomszédok füle hallatára küld el a fenébe. Író urat felkelteni -kacag- ilyenkor,- újra kacag- még délben sem lehet. Hangjától hideglelést kapok. Nagyságos asszony lekezelő lenézéssel biggyeszti ajkát, hogy belepirulok. Szemének villanása belém folyt minden kérdést és szót. Szokásos vendégszeretet itt morzsákban sem lelhető fel. A jöttömben remélt kávé látom már elmarad és sejtem az aprósütemények sem kerülnek most elő. A hetven éves madame oly eleganciával csapja rám az ajtót, hogy e mozdulattal száműz a felnőttek világából. Némi önérzettel toporgok még a semminek, majd belátva emelt fővel itt vissza nem vonulhatok, megszégyenülve lógó orral kullogok lefelé, az egyre csak gyűlő emberek tömegén keresztül. Isten tudja honnan került elő ennyi lakó, mintha az egész Várad itt adna találkát egymásnak és éppen a megszégyenülésem szinterén kötelező lenne sajnálkozó pillantással követni a visszavonulásom útvonalát.

Úgy döntök kávémat az EMKÉ-ben iszom meg. Nem írom meg mi az EMKE. Ki nem ismeri, annak nem lehet, aki meg igen annak meg minek. Higgye csak ki nem járt benne ez kávéház, csupa üveg, kő, díszítés, tehát tárgyak kávéháza. Nem írom kik járnak ide, kit éltet itt a levegő, és élteti ő a levegőt, nem, nem, nem, azt nem szabad, ne kopjon az itteni varázs. Az EMKE Szentély. Az EMKE szenthely. A magyar irodalom kovásza, mely megtermékenyítette a nehézkes sablonos unalmas világot. Ez a hely keltetője az új eszmének, az irodalom Pilvax kávéháza, innen indult ki a lélek forradalma. Ez az eszme új embert szül, itt a középszerű zseni lesz, a zseni (mert itt van ilyen) világítva emelkedik magasan fölénk, és addig ismétli tanait míg magához nem emel. Földhöz ragadtak, változást nem akarok ezt még nem érthetik. Az ember is kis tudatlan sejtből indul fejlődésnek és értelmét találva, újjá teremti a világot, megalkotva a tudás hatalmát.

Udvarias pincértől rendelek egy kávét. Gyorsan szervíroza, mellé téve egy fél deci Unicumot, talán éve is van hogy itt jártam és akkor így ittam kávémat. Háttérben álló hatalmas szerkezetű állóóra tizet üti el. Ez eszembe juttatja az idő múlását. Az idő múlása az ebédmeghívásom! Már másképp tekintek az Unikumra, gyorsan felhajtom, tőle várom a bátorítást az előttem álló nehéz naphoz mely minden bizonnyal vár reám. Kávé jó, és az Unicum is jólesett. Magas borravalóval viszonzom a figyelmességüket, és a helyére billent önérzetem miatt is jár némi plusz nekik. Távozóban összefutok Miklós Jutkával. -Kezeit csókolom- bókolok neki, ő szememben a nagy Nő. Kacéran mosolyog rám, kapcsolatunk a régmúlt homályába vész, valaha rokonom próbálta szerelmével megszelídíteni, ez mára már kijelenthető nem sikerült. Így a költőnő megmaradt az irodalom Jeanne d’Arc-jának, ellenben unokatestvérem felhagyott a rideg, száraz, jogászkodással és Zebegényi Zoltán néven egyenlőre nem túl sikeres színésszé lett. Legtöbb amit e pályáján elért a hatodik alabárdos-ból, (állítólag) előlépett ötödiknek. Mégis az ő kitartó szerelmének köszönhetem hogy megismerhettem ezt a gyönyörű költőnőt, és némileg sütkérezhetek különös varázsában. Sietségemben is váltok pár szót vele, és ez olyan jólesik, mintha ittam volna még egy Unicumot. Elárulja fotóművész lett. Meghív műtermébe. -Elvár mihamarabb!- Ha fotói is olyan művésziek mint versei, sokra fogja vinni. Bókolok újra neki. Így, hogy a mai kultúrának áldoztam némi időt, ideje ama kultúrbajnokot ébresztésre bírnom. Most bejutok szobájába és megnyugvással állapítom meg neki még szűkebb keresztmetszetű a ruhatára, és egyéb más használati tárgynak is jócskán híján. Mégcsak azt sem mondanám hogy máról-holnapra él, ő teljesen a mának szenteli idejét, tetteit, gondolatát. Mint nem kezdő korhely ébresztésem minden formáját könnyedén hárítja el. Elkeseredésemben az éjjeliszekrényén tartott fél pohár víz láttán aljas gondolatom támad, és mivel órám most hagyta hátra a tíz óra harminc-at, tovább nem várhatok. A pohár vizet, kíméletlenül öntöm a nagy tiszteletű Futaki uram arcába. Persze nála még a pohár sincs tele. Negyedóra múlva már ismerős hajtót keresünk a Városháza előtt. Némi tudományos mérlegelés, és magyarázkodás után választotta a legkopottabb fiákert. A kocsis ábrázata nem túl biztató, olyan forma ahogy az ifjúsági regényekben a gonosz szereplőt szokás rajzolni.

Ilyenformán viszontláttam már ezen arcot rablógyilkos, haramia, kalózkapitány és minden egyéb nem kívánatos figura ábrázatjába. A Mihó villához!- adja ki parancsát barátom. A kocsis végignéz rajtunk, és csóválja fejét, szemén látni -a jól meggondolták? -néma kérdést. Aztán vállát vonva pattintja ostorát és megindul a városon kívül eső kocsmához. Szerény tudásom az építés terén nem jogosít sokra, mégis bizton állíthatom ezen épületnek a villák világához nincs köze, “Mihó villa” híresen hírhedt kocsma. Melyet a tisztességes emberek messze kerülnek, a városi söpredék törzshelye ez.

Futaki uram percről percre józanabb és érdekes változáson megy át karaktere. Izgalom ül ki arcára akár a vadászkutya mely szagot kapott és gazdájának bizonyítani akarja hasznosságát, sőt nélkülözhetetlen ségét. Meglehetősen gyűrött inge félre gombolva, izzadt hónalján egyre nagyobb foltot hagyva színezi azt. Zakóját térdére helyezve csak forgatja gyűrögeti. Az egész emberre ráférne egy mosás, persze ahova megyünk ott kinézete még elegánsnak is mondható. Remélem tudja mit csinál.

• Tegnap ígértem segítek Előkerítjük élve vagy holtan. Meglesz! Nevet viccén.
• Inkább élve, ha lehet -mosolygok.- Folytatja -Fedor Konstantin akit keresel, Koszta névre is Kisstílű csaló, szélhámos, hamiskártyás, amiben különbözik a többi hasonszőrű csalótól, nem buta ember. Iskolázott. Ezért a törvény még fogást nem talált rajta, ami valljuk be nagy szó manapság.

Hallottam a bíróságon beszélni,.. okos ember,… ezért veszélyes. Vigyázz vele!

• Mit tudsz még róla? Kérdezem.
• Majd semmit,… azért annyira nem okos hogy vigye A börtöntől kimondottan fél, aval megfogható. Apja Fedor Ferdinánd Korian örmény kereskedő,… volt, ha egyáltalán ő az apja.

Beszélik az anyja kikapós nő. Ha nadrágot látott azonnal elalélt. Apja italba keresett vigasztalást onnan meg már…- legyint- lefelé visz az út. A kis Konstantin négy elemit bizton járt, majd valami lopásba keveredett és kicsapták. Apja elég gyorsan elkártyázta, elitta vagyonát. Aztán az anya egy szélhámos pópával lelépett. Az öreg Fedort egyik mulatós téli éjszaka, hogy ki és miért verte agyon, azt már nem tudni. A tizennégy éves Konstantin árva lett, nevelőszülőkhöz került, ahonnan elszökött, a becsületes munkát kerülve csavargott ez jó ajánlólevél a zsiványságra,… hát ennyit tudok. Ezt a bíróságon tőle hallottam. Ő vallotta, egy igen zűrös ügybe keveredve. Közbe megérkeztünk a kocsmához, barátom kér egy koronát és indulnánk befelé. A kocsis kijelenti egyedül itten nem vár!

Végül én maradok vele. Futaki uram közli, talán még jobb is így. Az épület kinézetre mindennek látszik csak csárdának nem, gondozatlan ólak összessége az egész. Hozzátapasztott istálló hátsó része megdőlt, teteje beszakadt. Ráadásul kerítése elől ledőlt, máshol nem is volt. Szemét és trágya halmok mindenütt. Apró jószágok mint meghódított territórium büszke úrai szaladgálnak össze-vissza. Vicces népek járnak erre, jó humorról árulkodik a “villa” elnevezés. Elmúlt tizenegy óra, és eszembe jut az ebédmeghívást. Mérlegelem ide, vagy majd jócskán késve oda szeretnék e menni, itt gyilkosok, rablók, hamiskártyások csapata, ott szerelmem, jegyesem, és családja vár. Döntésem gyors és határozott, természetesen ide, most ezek számomra kevésbé félelmetesek. Barátom már jön, arcán fura izgalom, szinte lázban ég. Látni, szagot kapott. Rálelt a biztos nyomra és nem ereszti. Kocsiról lelépek és elé sietek.

• Kérlek, függesztenénk fel a keresést ebédre vagyok Veszem könyörgőre.
• Nem lehet, most még otthon érhetjük! Határozottságának ellentmondani nem Beletörődően bólintok.- Majd megbékíted- Nyugtázza.
• Lehet-e a vihart lecsendesíteni? A vulkánt visszafojtani? Kérdem, sírossá váló
• Igazad van Kálmi, …hát menjünk,… beszéljünk Erre bemondja.
• Indulás a kaparók szállására! És félig felemelkedve, domborodó melle tekint előre a poros útra.Talán Kolumbusz nézhetett ilyen határozottsággal indulásakor az

Még messzebb térünk, és még rosszabb környékre tartunk, ha lehet ezt mondani. Már egyöntetüen a városon kívül járunk. Soha semmilyen jóindulattal városhoz ez a nyomor nem tartozott. Igaz a büszke város ezt nem is vállalná fel, lelkiismeretfurdalás nélkül tagadná meg az itt élőket. Ez városom Taigetosza. Egymáshoz kapaszkodó vályogházak tucatjai, még a Körös szabályozását végző kubikosok számára épült. Szállása volt ez minden vándorló munkának, valamikor lakói építették a töltést, utat, vasutat és minden egyéb hasznosat. Aztán persze idővel tovább álltak és a házak maradtak, jogtalan beköltözők is akadtak mindig. A hatóságok kirakták őket, aztán rövid időn belül vissza szivárognak, ezt a sziszifuszi harcot megelégelve inkább némi bérletet szed tőlük a város,

több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Persze erre felé a városi törvény nem érvényes. Kocsisunk erősen csökkenő lelkesedését egy ezüst kétkoronással szítjúk fel. A tucat házból elsőre jó helyre nyitunk be. Szoba ablaktalan inkább egy ól, közepén rozzant asztal mögötte egy nő ül.

Íjesztően fehér az arca, ijesztő üres tekintettel előre bámul. Fekete zárt ruhát visel. Fekete kendő szorosan fejére kötve, tudomást sem vesz rólunk.- Fedor Konstantin keressük!- Közlöm még kintről.- Maga a felesége? Nem válaszol, még csak nem is mozdul. Sokadik kérdés és elmaradó válasz után tanácstalanul nézünk össze. Valahogy nem akaródzik belépnünk, nem is volna tanácsos, mert bent sem gyertya, sem petróleumlámpa nem ég. A nyitott ajtón jut be némi fény, igy látni valamit. Barátom int, kiértem, vonakodva belépek és az utolsó öt koranásom az asztalra helyezem. Végre lenéz, továbbra sem szól.- Maga a felesége? Kérdezem. Előre néz, szája mozog, mégsem jön ki belőle hang.

• Fedort, Kosztát keressük! Kérdezi Futaki barátom, újra és újra. Már éppen elunnánk amikor a nő váratlanul megszólal.
• Nem vagyok a felesége! Ígérte…. mégsem vett el soha!

Ennyi némaság után megborzongat hangja. Nem a szavak értelme hanem ahogy mondta, annyi keserűséget hallani ki belőle.

• Hol találjuk…. a barátai vagyunk,…nem akarunk neki rosszat!
• Nem érdekel mit akarnak vele….

És messze harangozást hoz felénk a szél. A gong nem minden feleselését hallani. Dél van. Fekete Sas-nál most nem túl vidám lehet a hangulat.

• Most temetik anyámat….Hallják…! Hallják! vércse szerű hangon kiált. Tőlünk döbbent
• Este óta itt várom. … Elment,… hozz pénzt. Igérte veszünk koszorút szalaggal, ahogy Az a szemét megint becsapott!
• Hová ment? Kivel találkozott? Kérdezem.
• Hova hova, nem tudom… kivel a halálfejessel, biztos azzal!
• Milyen halálfejesről beszél ? Mondjon már el mindent! Sürgetem, mert semmit nem értek az egészből
• Még tavaly ősszel járt itt. Kint állt mint maguk, … sovány nagydarab, ilyen nagy embert még nem láttam. Ruhája furcsa volt, olyan idegen, errefelé nem jár így senki. Az arca, az arca, meg ijesztő…. falfehér csontos arca, mint a templomban faragott halálfejnek… A szeme meg szürke, értik, nem kék, nem barna,.. hanem szürke, Az urammal, mert idegenek előtt így mondjuk, valami ideges nyelven beszélt, karattyoltak ősszevissza. Nem jiddis mert szolgáltam a Fájer fűszeresnél azt ismerem,- rázza fejét- román sem abból is kiértek néhány szót, de ebből Elcsalta. Estére az meg pénzzel jött meg. Aztán uram eltűnt előbb csak napokra, …aztán hetekre. Részegségében néha beszélt ezt- azt, amazt.
• Hol járt? Kérdezem.
• Nem Fent a hegyekbe,… egyszer beszélt valami laktanyáról ott kuslatott, megfogták nagyon megverték, de hazaengedték. Egy hétig nyomta itthon az ágyat. Akkor nagyon félt, mégsem lett baja belőle. Aztán újra elhallgatott.
• Gondolkozzon, minden részlet fontos sürgetem lágy határozottsággal.
• Minden útja után papíros volt nála,… dugdosta előlem, én mégis láttam!
• Az újságban rejtegette, egyszer részegen feküdt, akkor megnéztem. Izgatottan kérdezek rá – mi volt ráírva-
• Nem tudok olvasni.-mondja- Amúgy idegen furcsa kacskaringós írás, uram sok nyelven beszél, írt, bírta az örményt, a románt, hucul-muszkául is tudott valamennyit. Fene tudja követni milyen nyelven,… sajnos hajlott a hazugságra erősen. Becsületes munkát inkább kerülte mint megfogta Szar hazug ember! Hát az isten vétkeimért ezt adta,…én már a negyven év alatt megszoktam. Sokszor azért nem vert meg, csak néha….
• Írás, arról beszéljen? Hova kinek vitte? Mit tud még?
• Halálfejűnek vitte! Tavaszra már csizmába járt, mindig velem pucoltatta… egyszer látom a bélése Papíros volt oda dugva. A mocsok meglátta hogy kihúztam, megvert. Akkor nagyon megvert. A szemét. Pedig nem tehettem semmiről, olvasni sem tudok. ….Aznap este titokban követtem. A régi temetőig lopakodott a mocska, hátul esik egy összedőlt kápolna, előtte nagy kőkereszt ott már várta a halálfejű, valamit tárgyaltak, majd Koszta odaadta a papírokat kapott érte egy marék pénzt,… hajlongva eltakarodott.
• Nem mertem megmozdulni féltem. Nehogy a halálfejű észrevegyen, ezért Kosztát nem kellett követni mert tudtam ha pénze van a városi kocsmába megy. Leissza magát, aznap haza sem jön.
• Halálfejű sokáig várt, már eluntam, kezdett esteledi. Nem jó ha ilyen helyen ér a sötét. Mikor jött egy lovas,… gyönyörű szőke hajú nagysága, férfi módra ülte meg a lovat. Drága külföldi ruha volt rajta, én csak tudom, évekig dolgoztam vasalóként. A keresztnél megállott. Furcsán vetette, hányta magára a keresztet sokszor egymás után, hogy a hideg kirázott tőle. Imádkozott egy rövidet. Majd együtt távoztak. A halálfejű gyalog lépésben vezette a kisasszony lovát.
• Hogy nézett ki a nagysága? Türelmetlenkedem.
• Nem láttam tisztán. Fiatal volt az biztos,… de már sötétedett.
• Neveket nem hallott?
• Nem tudok neveket… nem hallottam, Csak rázza fejét.

Újra vissza süllyed a közömbösség bánatába. Ül és tudomást sem vesz rólunk. Felváltva kérdezgetjük, nem mozdul, nem lát, nem hall. Elméje mely pillanatra kinyílott most végleg bezárult.

Sokadik válaszolatlan kérdések után ráhajtjuk az ajtót. Kocsisunk megkönnyebbültem üdvözöl és sajnos örömében egyre beszédesebb, néhány közönséges történetet megoszt velünk amin hangosan csak ő nevet. A város előtt utasítom vigyen a régi temetőbe és lehetőleg a hátsó fertályához ahol a régi kápolna állt. -Addig  nincs már út, benőtte azt régen a gaz. Nem jár oda más csak a Halál!- Viccén jóízűen nevet. Sokat van ma emlegetve a halál, nem jó állandóan megidézni, mert megjelenik. Temető széléig jutunk kénytelenek vagyunk gyalog folytatni az utat. Magam és Futaki uram sem járt soha még ebben a temetőben. Kocsisunk tőle telhetően eligazít felemlegetve ötven éve nem temetkeznek már ide. A nagy kollera járvány után nyitottak új temetőt a városba. Nem jár ide más csak a halál. Megint jót nevet. Derékig érő gaz, bokrok, rég nevüket vesztett bedőlt sírok. A hatalmas fák között vezet némi út. A fák sűrűje őserdőt idéz. Nem esik messze. Bokrok között szépen rálátni a kápolna romjaira, már ami maradt belőle, kő és törmelék halom az egész, isten hagyta vidék ez állíthatom. Embernél nagyobb kőkereszt mohával lepve, mintha nem őtven, hanem ezer éve hagyták volna el. Felvillan gondolatomban a Fekete Sas hotel étterme ahol már valószínű nem várnak rám és ha szóba kerülök túlzott vidámságot nem okozok. Érdekes delet már rég elharangozták és mégse vagyok éhes, pedig a reggelim is kimaradt, most azt érzem talán soha többé nem is leszek. Felajánlom a visszafordulást Futaki uramnak, közben nadrágomból szedegettem a csimbókokat. Az rázza fejét és a dombról le szaladva felém integet. Kényszeredetten követem. Kőkereszt mellé érve körbejárom. A kereszt repedéseit átvizsgálom, de semmi gyanúsat nem lelek. – Gyere- hallom hangját,de nem látom honnan szól hozzám. Némileg hangosabb rekedtes kiáltás- Gyere már!- Nem türelmetlen, mégis érzem azonnal mennem kell. Romokat körbejárom és a túl felén fedezem fel. Meglepetésemre meredten lefelé néz, mint aki csapdába került és mozdulni sem mer. Kérdéseimre válasz nem érkezik. E részen a bokrok egészen rátelepednek a romokra, bemerészkedve a falakig. Így nekem sem egyszerű az odajutás. Kőhalomra felugrok és kőről-kőre lépkedve megyek, míg fölé nem érek. Látom a nyári melegben is hűvös árnyékban egy ember ültében a romnak támaszkodik , pontosabban egy test, egy halott. Sapka nélkül hosszúra hagyott haját a szél borzolja, mintha kócolgatná. Maga elé meredve a földet bámulja. Fentről azonnal megismerem a tegnap látod Fedor Konstantint, közismertebb nevén Kosztát. Utasítom Futaki uramat ne nyúljon hozzá. -Ha kérnéd se nyúlnék-, válaszolja csendesen. A romok tetejét körbejárom és a hulla mellé érve egész közel hajolok hozzá.

Nagy kísértés érzek, de nem nézem át zsebeit. Körülötte minden követ, téglát átvizsgálok, nyomokat sehol nem látok. Túl kemény, kőtörmelékes a talaj. A megmaradt kápolna oldalának támasztották, látszik úgy helyezték a kövek közé hogy kevésbé legyen észrevehető. Nem messze tőle a megmaradt faldarabból egy tégla hiányzik, így olyan mélyedés, fülke keletkezett amely felkelti figyelmem, közelebb lépkedek.

Külső szélén frissnek látszó törés. Letört kődarabot meg is találtam a törmelék közé beesve, teljesen éles világos felülete elárulja nemrégen keletkezhetett. Most már egész közel hajolva a rejtekhely szélén fekete festék csíkot fedeztek fel. Valamikori fém ládákat festettek ilyen színű vastag festékréteggel. A láda szűkösen férhetett csak bele, és aki innen kivette nem ésszel dolgozott, hanem erővel rángatta onnan ki. Közben a fém láda sarka letörte a rejtekhely szélét. Mást nem találva intek barátomnak mehetünk. Nem esik nehezére a távozás. Olyannyira, hogy a kocsiig alig érem utol.

Karját meg fogom, és magam felé fordítom. Közben a szemébe nézve határozottan kérem, a történtekről senkinek nem beszélhet, főleg nem írhat róla. A rendőröknek sem…. rázom meg. Érted!… majd én magasabb szinten elrendezem! Nem válaszol csak bólogat. Némán ülünk a fiákerben. Hajtót utasítom vigyen vissza a városba. Innentől fogva mindhárman szótlanul merülünk gondolatainkba Futaki uram sárgára vált arcán látszik a hányást fontolgatja, előnyét, hátrányát és

egyéb lehetősége híján oldalt hajolva öklendezni kezd. A lendülete határozottsága már a múlté, olyan mintha a sírok között felejtette volna. Én óvatosan veszem számba lehetőségeimet, fontolgatom mibe tenyereltem és mi végett botlok minden nap újabb hullába. Hajtónk nem tapintatból hanem megfontolt érdekből hallgat. Sok száz fuvarral háta mögött hatodik érzéke megsejteti mikor is kell, és érdemes hallgatni, vagy éppen beszélni. Most ajánlatos számára a hallgatás, és ha ettől remél több borravalót, hát most bíz csalódnia kell. A Körös partig vitetem magunkat, pénzt összekaparva fizetek és elköszönök tőle. Nem figyelmeztetem a hallgatásra mert akkor estére már Váradon mindenki tudná utunkat. Úgy teszek mintha egy felesleges kocsikázás lett volna részünkről. Villamossal visszább térünk a Főposta felé, és közben Futaki uramat újra megkérem a hallgatásra. -Maradj otthon, ne beszélj senkivel- Látom arcán az eset megviselte, nem esik nehezére az utasításom betartása. Első utam a postára vezet. Tárcámból előveszem a százados kártyáját, és a legszebb arcú postás kisasszonnyal hivatom. Meglepetésemre azonnal kapcsolják, postáskisasszony kér hogy lépjek a fülkébe. Alig emelem kagylót fülemhez mérges hangját megismerem, -ki beszél -ordítja nem túl kedvesen. Bemutatkozom és a történteket nem szépítve, nem mellébeszélve, tömören beszámolok a velem történtekről. Meglepetésemre sem válasz, sem kérdés nem érkezik. Éppen kérném a kisasszonyt ellenőrizné a vonalat, mikor a sűrű csendből kihallom a szavát. – Honnan beszél?- A Nagyváradi Főpostáról közlöm.- Maradjon vonalba.- ne bontsa a vonalat! Utasít. Majd hallom hogy a kagylót mellé helyezi, és hosszú nyomasztó csend veszi kezdetét. Bár lehet ez csak nekem tűnik így.

-Itt van- Kérdezi. -Igazat mondott! Most átmegy a rendőrségre ott már várják magát. Nem szól! Nem beszél! Érti, kuschen, hogyan is mondják maguk…Nem pofázik! Na így valahogy,..megmutatja a hullát a rendőröknek! Azok biztosítják a helyszínt. Maga reggel hat órára jelentkezik a rendőrségen… nálam. Mára ennyi volt, leléphet.

Kattan a készülék és szétkapcsol a központos kisasszony.

Utasítása szerint a rendőrségre indulok. Meglepetésemre két fogat már indulásra készen vár. Furcsa nézések kereszttüzében kerülök. A kíváncsiságtól sárgára vált arccal méregetnek, rangtól függetlenül. Mivel bármennyire is hihetetlen a rendőr is ember, és őt is gyötri a kíváncsiság mivel még magyarázatot sem kérhet és kaphat tőlem ez már kínzás számukra. Ráadásul pont én vagyok a titkok tudója akit vagy kedvelnek, vagy utálnak, de nem közömbös senki velem szemben. Első kocsiban egy öreg rutinos nyomozóval és két egyenruhás tisztel ülünk régről ismerem őket. A második kocsiban négy rendőr, annyit még meg tudok elindult négy csendőr is a helyszín biztosítása végett. Erős lovak viszik, szinte repítik a kocsit így beszélgetésre nincs mód, ajánlott két kézzel kapaszkodni. Helyszínen látszatra nincs változás. Rendőreink lesbe állnak, úgy hogy minden oldalról rálátva figyeljék a helyszínt. Bárki térne vissza észrevétle nem lehet.A halottat és annak környékét békén hagyják, valószínű erre utasítást kaphattak. Így rövid időn belül az első kocsival visszatérhetek én is a városba. Központ előtt megállítom a fogatot, és búcsút véve rendőrtisztektől látom milyen vívódás részükről hogy csak így mehetek. Nem csak a rendőröknek kellemetlen jelenlétem engem is zavar ez a különös szituáció. Így marad a hűvös viszony velük szemben.

A Fekete Sas Szálloda felé veszem az irányt, órám szerintem délután öt óra is elmúlt, öt óra késés belátom nem magyarázható. Némi vékony reménysugár jelenik meg gondolatom végén hátha vacsorára hívtak és csak én értettem el. Lelkem mélyén tudom érzem, ez nincs így, ígen kicsi, sőt semmi erre az esély, de ha már itt járok betérek a szállodába, hogy első kézből szerezzek információt. Indulok az étterem felé. Főpincér hajlongva köszön. Szemem átfutja a kevés bent ülő vendéget, nincs ismerős. A főpincért kérdezem.- A tanácsos úr és kedves családja,… ja…igen igen… igen itt ebédeztek, hogy névnapot ünnepeltek azt nem tudom. Azt hittük valami halotti tort ülnek… -Hogy nem-… A hangulat igen szomorúnak tűnt. Még desszertet, süteményt, vagy a híres tortánkat sem kérték! Meglehetősen hamar, talán már egy órakor távoztak.

Más kiutat nem látva menyasszonyomhoz indulok. Belátva a virág kevés lesz! Fábián kereskedésbe betérek. Anyagi keretem tudva kimerült, de a vén zsivány régi ismerős és tudom nála van hitelem.

Elseje után már esedékes rendőrikeretem és abból tartozásom bőven rendezhetem. Mindenből a legjobbat kérem, jelen helyzetemben nincs itt a spórolás ideje. Belga csoki Lénának a legnagyobbat választom. A papa dobozos havannát kap, nagyságos asszonynak a legfinomabb likőrt rendelem.

Ajándékokkal felfegyverkezve érkezem, és sűrű bocsánatkérések közepette üdvözlöm a családot. Kézcsókkal köszöntöm a mamát, némi bókot is szánok rá. Az apját könnyen magam mellé állítom a havannával. Nyugtázom hogy a húga nem is haragudott rám. Sőt ezen események fényében egyenesen hősnek tekint. Léna az már nehéz eset, érkezésemre azonnal a szobájába vonul. Megjegyezve van akitől elhányja magát. Nem úrilányhoz illő megjegyzése az anyjából szörnyűlködést váltott ki.

Kijelentése a jelenlévőket is igen megbotránkoztatja és ezáltal még jobban pártomat fogják. Hosszas könyörgésre sem jön elő, így apja engedélyét bírva én keresem szobájában fel. Más kiutat nem találva, töredelmesen feltárom a gyilkosságok láncolatát, és mind e percig mesélve történteket. Megesketve hogy az elmondottakról senkinek nem beszélhet.

A vallomás, eskü, borzongató előadás, olyan jól sikerül hogy Léná-nál a mellőzöttség mérge átcsap holmi talán nem is olyan alaptalan féltéssé. Már egész este a kezemet szorongatja és sötét jövőt vizionál életemnek, talán ebbe némileg érzek olyat hogy nem szeretne menyasszonyként már özvegy lenni. Az est lezárásaképp a család átvonul a kert lugasába. Léna és én a kinti hintán lengve élvezzük a beállott békét. Apa megelégedve életével, szivarozik, anya már a második cherryjét kortyolgatja, még Léna tizennégy éves húga is óvatosan kap az ajándék likőrből, “csak az ízéért”. Végre egy boldog családi este.

Szerelem van többféle, a költő írta szerelem mely magas hőfokon ég és felperzsel mindent maga körül, majd üszkös romokat hátrahagyva múlik el. Aztán persze mindig új szerelemre gyúlva mint Főnix madár születik újra és újra, és annak múltával maga is belehal egy kicsit. És van a mi szerelmünk Lénával. A szerelem temploma között ez nem karcsú, könnyed légies szerelem. Nem holmi csipkés tornyok között hamis színekben játszó üvegablakon áttörő csalfa fény, mely csak a pillanatnak él. A mi szerelmünk örök, tömör piramis szentélye mely van és lesz. Az idők kezdete óta ott áll, és ha az idő már meghalt, még akkor is állni fog.

 

Másnap hat órakor egyenruhába bújva jelentkezem a rendőrségen. Százados az emeleten kapott szobát, már várt. Belépve látom vaságy betuszkolva, ezen aludhatott. Így nem is csodálkozom a százados gyűrött ábrázatán. A Budán megismert fess nyalka katona már a múlté. Borosta jelzi a küllemén spórolt időt, fekete karikák szeme körül a kialvatlanságát hangsúlyozzák. Már e korai időpontban felöltözve egyszerű zománcozott bögréből kávét kortyolgat. Gondolataiba merülve rám se néz. Nincs több szék a szobában így állva várom utasításait.

• A legpontosabban újra elmondja a megérkezésétől eltelt eseményeket – Utasít. Katonásan A legrészletesebben feltárom a történteket. Nem kérdezz közbe, hagyja hadd mondjam végig.
• Beszélni akarok először annak a Fedornak az özvegyével! Majd a barátja is sorra kerül! Ígérem!

-hangzik baljóslatúan- Maga elkísér!

Az udvaron már vár ránk a rendőrség legjobb fogata. Több szó köztünk nem esik. A régi temető felé kerültünk. Érkezésünkre előlép a Budán már megismert nyomozó. Százados hozzá sietett, és valamit az mutat, izgatottan beszélnek, talán vitatkoznak is egy sort. Számomra nem egyértelműen ki és kinek is a felettese. Kitérő után indulunk a Kaparók utcájába. Százados velem semmit nem közöl, mégcsak nem is szól, gondolataiban merülve nézi az ébredező, lassan mozgásba lendülő tájat. Kocsit oldalra állítatja, ne legyen annyira szem előtt. Engem maga elé engedve követ. Ajtónál int és én ököllel dörömbölök. Sokat nem várva már nyitom az ósdi rozsdás vas kilincset. Sarkig kitárom az ajtót.

Megállok, mivel kikerülni nem tud mérgesen taszajt rajtam.- Menjen arrában- utasít. Szótlanul hátrafordulok és oldalt lépek, engedem előre, lendületesen a küszöbig lép és ő is megtorpan. A látvány sokkoló. Az ajtón beáramló éles fényben a tegnapi asszonyka akasztva. Enyhén oldalra himbálózik. A szoba homályából vissza lengve lassan fordul felénk és torzult arccal vicsorog ránk, mintha az érkezőket csúfolná. Majd lassan a másik oldalra leng, és fordul még tovább befelé. Arráb lépve öklendezni kezdek. Azonnal látni, az asszony halott. Százados rám néz, csóválja fejét. Nem szól hanem a szobába lépve rólam teljesen megfeledkezve kutatásba kezd. Kevés berendezést átnézni nem nehéz. Ütögeti, kopogtatja a falat, még a rozzant asztal alá is bebújik. Rosszul létem még tart, hullámokban vissza-visszatér, bár már az üres semmit öklendezem. Százados mellém áll, és némi részvétel szemléli kínlódásom. Falfehér arccal próbálom összeszedni magam.

• Visszamegy a temetőig… a nyomozókat ide küldi! Magára nem lesz szükségem. Figyeljen! Utasításom a következő. Itteni halálesetek nem titkosak, beszéljen róla bátran, Barátja megírhatja. De semmi kombináció! A Budapesti ügyet említeni tilos! Bólogatok, rendben, értem.
• Holnap hatkor jelentkezik nálam! Most

Tanácstalanul megindulok a kijárat felé, és úgy dülöngélek mintha részeg lennék. Őrnagy utánam kiált- vigyázzon magára – vissza fordulok, feszült gondterhelt arcán látom rám sem néz. Valahová mellém, mögém, bámul. Mintha szellemeket látna körűlőttem kergetőzni. A messzi dombok alján fekete füst kúszva emelkedik az ég felé és lassan rátelepszik az egész vidékre.

Az út rövid. Intézem a rám bízott feladatokat és rossz hangulatom mogorvává tesz. Vitetem magam vissza a városba. Keserű üres közömbösség hatalmasodik el rajtam, nem vagyok ura sorsom irányításának. Tehetem e ezt vajon szeretteimmel? Kihívva magam ellen a rossz sorsot, egy számomra ismeretlen ügyben. Gátlástalan mindenre elszánt gyilkosok dühét magam és szeretteim ellen fordítom. Az százados szándékát megértve már tudom, csalinak használ, odadob a kegyetlen ellenfélnek, feláldozható bábu vagyok a sakktábláján. Egy leírható veszteség. Ösztönöm azt súgja veszélyben vagyok!

Jelige: Krim