Kolozsi Zsombor – A farkas lovag

A Hold már magasan járt az éjszakai égbolton. John egy, a kúriára néző dombról kémlelt. A kivilágított épületet, még ezekben a sötét órákban is jól lehetett látni. Elefántcsont színű falai szinte úgy világítottak mintha a Holdat akarták volna utánozni. A kertben több őrt is lehetett látni, ahogy unottan járkálnak, fegyvereik kezükben pihentek. Nem is sejtették, hogy éppen egy ragadozó méri fel a területet. John utat keresett közöttük, hogy elkaphassa valódi prédáját.

Harris Reynolds volt a célpontja, aki túlságosan is magasra mászott a drogbirodalom ranglétráján. Az egyik legnagyobb kábítószer kartell vezetője, aki annyi politikust tartott a markában, hogy szinte érinthetetlen volt, de csak szinte!

A fiú talált egy rést az őrök útjában, amit csak egy pillanatra nem láttak, de csak ennyire volt szüksége. John fogta magát és lelopakodott a dombról egészen a kovácsoltvas kerítésig. Egy átlagembernek ez a kerítés túl magas lett volna ahhoz, hogy észrevétlenül átmásszon. De a fiú gyorsan és a lehető legkisebb zajjal átjutott majd amint földet ért, elrejtőzött a közelben lévő bokor mögött. A növény levelei között át nézve várta ki a megfelelő pillanatot, amikor a két őr nem látja azt a kis területet, amin egyenesen eljuthatott az épület falához, a tuják mögé, várt….és amikor eljött a lehetőség megragadta azt. Átsuhant a két őr között, épphogy sikerült neki átvetődni a bokor mögé, mielőtt még a két őr ijedten megfordult volna. Nevettek egymáson egy kicsit és fáradságuknak betudva a hangot, tovább folytatták munkájukat. John is folytatta munkáját, végig haladt a fal mellett és az ablakokat próbálgatta. Már éppen kezdte feladni a reményt, hogy bejuthat egyszerűen csak az ablakon át, és hogy most új ötlettel kell előállnia. De az utolsó ablakot nem csukták be, így bemászott azon és egy puha szőnyegre érkezett. A falakon régi, John számára ismeretlen festmények lógtak, a legtöbb régmúlt csaták emlékeit őrizték, de volt egy festmény, amin megakadt John szeme. A képen egy szakállas férfi ült az asztalfőn, az asztal másik oldalán egy férfi menekült, akinek farkas feje volt. A fiú lelkében mintha felnyüszített volna valami a kép láttán. Sosem látta ezelőtt, de mégis, mintha egy régi sebet látott volna, ami csak azzal, hogy ránéznek, visszahozza az esés fájdalmát. Eltávolodott a kellemetlen műtől és inkább folytatta az útját. Elővett egy lezárt tasakot a zsebéből, amiben egy fekete zokni lapult. Indulás előtt kapta ezt a „szagmintát”, egy könnyen meggyőzhető alkalmazott juttatta el hozzájuk. Habár nem igazán volt kedvére az ötlet, de ezzel tudta a leggyorsabban megtalálni Harris-t, ezért mélyen beszívta a ruha darab aromáját. Egy dolog biztos volt, a férfi ezzel akár kínozhatott is volna. De legalább volt min elindulnia.

Elkezdett haladni a folyosón és közben finoman ízlelgette orrával a levegőt, hogy szagot fogjon. A keresgélést néha megzavarta egy-egy őr, de éles érzékei segítettek neki előre tudni, hogy mikor fognak jönni és így időben el tudott rejtőzni. Tizenöt perccel később, sikerült megtalálnia Reynolds hálószobáját. Balszerencséjére a szoba nem volt őrizetlen, az ajtó előtt egy árgus szemmel figyelő őr állt. Éppen hogy vissza tudott bújni a sarkon, amikor meglátta. A sarokból ki pillantva meg tudta vizsgálni a férfit. Úgy állt ott akár egy szobor. Masszív test alkata és kopasz feje volt, a nyakában lógó dögcédula alapján katona volt és az egyértelműen látszott rajta hogy harcedzett. Nem tudott volna elég közel lopakodni ahhoz, hogy csendben megölje, egy szemtől szembeni harc pedig biztos felverte volna a bent alvót. El kellett csalnia a helyéről és eszébe is jutott valami, vissza sietett pár sarokkal arrébb ahol is egy kis asztalon meg is találta azt, amit keresett. Egy zsoltár, kicsi és nem csap nagy zajt, ha leejti, de akkorát igen hogy felkeltse az őr figyelmét, felkapta és vissza ment. Amikor oda ért, felkészült, majd pedig ledobta a földre a könyvet. Minden izma pattanásig feszült, amikor a leeső könyv hangja után meghallotta az őr egyre közeledő lépteit. Érezte, ahogy kezein, körmei penge éles karmokká változnak. Amint a férfi elég közel ért, John előugrott rejtek helyéről és karmaival feltépte a volt katona torkát. Meglepetéstől és ijedségtől az ajtónálló, tágra nyílt szemmel bámult gyilkosára, majd holtan rogyott össze, Johnnak éppen hogy csak sikerült elkapnia testet. Lefektette és lecsukta a halott szemeit. Mivel össze vérezte a padlót fölöslegesnek találta, hogy elrejtse a testet, inkább gyorsan végez aztán a kijutással már nem lesz gond. Karmos kezével elfordította az ajtó gombot és belépett a szobába. Bent egy nagyon túl díszített hálóterembe ért, tele volt mindenféle faragással a fal, a kandalló, amiben már csak parázs volt olyan fehér volt, mint kívülről a ház. A szoba jobb oldalán egy nagy baldachinos ágy volt, amiben ott aludt békésen a nagy drog kartell vezető, John első megbízásának célpontja, Harris Reynolds. Rendkívül hangosan horkolt, hatalmas hasa mintha egy domb lett volna, ami fel le mozgott, amikor levegőt vett. Ahogy fölötte állt meg tudta vizsgálni a férfi arcát is. Nagy kefe bajusza és tar kopasz feje volt, valamint nagy orra és kis szemei. Fiatal barátunk nem hezitált sokat, ez a férfi rossz ember, megbüntetni nem tudja a törvény, tehát valahogy máshogy kell bűnhődnie. Karmai hegyét a férfi tokás nyakához tette, majd pedig egy gyors mozdulattal döfött. Fel sem ébredt, mintha még mindig aludt volna, ha nem vesszük figyelembe a nyakából folyó vért.

A fülébe helyezett adóvevőből ekkor meghallotta az úr hangját, aki erre a küldetésre küldte.

• Szép munka volt Lupus, a célpont halott, már csak ki kell – John nem értette
• Honnan tudták, hogy kész van?- Értetlenségére reagálva a hang ismét megszólalt.
• A szoba be van poloskázva, de most koncent….- hirtelen elhallgatott, majd pedig ismét megszólalt- Baj van, nézzen a háta mögé!- hátra nézett, éppen ekkor szaladt be a szobába egy hét év körüli kislány, vörös haját két copfba hordta és egy rózsaszín pizsamát hordott. A könnyektől a szemében és a szobában uralkodó sötétség miatt nem látta, hogy nem az apjához szaladt. A sírástól csak akadozva kérdezte:
• Apa! Mi törtét Willy bácsival?- John átkozta magát amiért nem figyelt oda hogy jön e Viszont most nem tudta, hogy mit csináljon, ha megszólal azonnal lebukik, de valamit tennie kell. Ekkor ismét megszólalt az a férfi hang.
• Nem hagyhatsz szemtanúkat, az egész akciót tönkre Intézd el!
• Hogy mi? Erről semmi szó nem volt! Nem fogom megtenni!- amint megszólalt a lány megrémülve szólalt meg.
• Te nem apa vagy! Kicsoda vagy te? És miért vagy itt?- a férfinak elfogyott a türelme a vonal másik oldalán.
• Ha magadtól nem teszed meg, akkor rá veszünk.- egy elviselhetetlen sípolást halott, ami kíméletlenül csapott le az agyára. Érezte, ahogy már a fogai hegyesebbé válnak, majd a csontjai eltörnek és máshogy forrnak össze mint ahogy azelőtt voltak, izmai pedig igazodnak a Az egyszerű fekete póló és nadrág elszakadt rajta, a fekete szőr nőtt a testén és szemei sárgában pompáztak. Így a kislány előtt már nem a fekete göndör hajú tinédzser srác állt kék szemekkel, hanem egy két méter magas, éjfekete, vérfarkas. John utolsó emléke az, hogy a szörnyetegtől megrémült lány elszalad és ő pedig utána veti magát.

Amikor reggel magához tért azt hitte, hogy az ágyában fog felkelni, a kis, istenháta mögötti faluban, Görögországban. Bárcsak ott lett volna, de helyette egy erdőben feküdt, egy öreg tölgy tövében, meztelen testét vér borította, nem tudta, hogy kié lehetett, de elfogta a rosszullét. Körülnézett maga körül és borzalmas látkép terült elé. Egy húskupac, ami egykor ember lehetett. Rózsaszín ruhaanyag volt a test körül, a föld vöröslött a kiontott vértől, húscafatok voltak szét terítve, az egyik apró kar hiányzott. A fiatal halott arcon, a kimondhatatlan fájdalom látszott. Életben volt, amikor John idehozta és szétmarcangolta. Ahogy felsejlettek a fiú előtt a képek és rájött szörnyű bűnére, felfordult a gyomra és elhányta magát, majd leborult a tölgy lábához és zokogott.

Vissza emlékezett régi életére, amikor még érezhette az otthon melegét, családja szeretetét. Egyszerűen, szegényesen éltek a szüleivel és a kishúgával a faluszéli viskóban. Kishúga, Emily beteges lány volt, szinte mindig ágyhoz volt kötve, ritka volt, hogy huzamosabb ideig talpon tudott maradni. John anyja egy nagyon kedves és törődő asszony volt, sose emelte fel a hangját, de még így is bármikor rendre tudta utasítani Johnt, ha az rossz fát tett a tűzre. Apja, rendes és tisztességes ember volt, aki mindent megtett azért, hogy eltarthassa családját. De Emily drága gyógyszerei mellett nehéz volt, ezért John segített ahol csak tudott. Egyik munkái között volt az, hogy tüzelni való fát keresett a közeli erdőben.

A tizenötödik születésnapján is kint volt az erdőben, gyűjtögetett bőszen és olyan mélyre ment az erdőben, mint még soha. Miközben keresgélt észrevette, hogy régi moha lepte oszlopok között jár. Az oszlopokat követve egy szobor csoporthoz ért, ahol sok furcsa nő és férfi emlékműve állt. Az egyik férfi szobor, aminek egy villám volt a kezében olyan erős fénnyel kezdett világítani, hogy Johnnak elkellet takarnia a szemét. Miután eltűnt a fény, a fiú a földre zuhant fájdalmában, a csontjai eltörtek majd máshogy álltak össze, az izmai is elkezdtek változni ezzel pokoli fájdalmat okozva neki. Az agonizálás közepette újra erős fény támadt, most viszont az ellenkező irányból, ahol egy másik férfi szobra állt, de ennek szarvas agancsa volt. A fájdalom a fénnyel együtt eltűnt és John olyan gyorsan szaladt haza, ahogy nagyon megterhelt teste csak bírta.

Mire hazaért már késő este volt, biztos volt benne hogy az anyja már aggódik érte. De a házban a lámpák furcsa árnyakat festettek a falra, John nem tudta hova tenni ezt, ezért megszaporázta a lépteit. Az ajtó előtt állt amikor szürcsölő hangot hallott meg. Benyitott és amit ott látott, azt sosem fogja elfelejteni. Az apja a földön feküdt, abban a régi kopott ingében, amit mindig látott rajta, de ezúttal az inget vér borította ami a nyakából fojt. Követte a szürcsölő hangot, egyenesen a nappaliba, ahol az anyját találta, köténye ami mögé gyermekként nem egyszer elrejtőzött, most vértől volt mocskos. A fotelben ült a nappali közebén. Még lélegzett, de nagyon gyenge volt, a száján látszott hogy motyog valamit, John közelebb ment és oda térdelt szeretett anyja lábához.

• Mentsd meg a húgod! Védd meg őt!- mondta, majd pedig olyan álomba merült, amiből soha többé nem ébredt fel.

John szemét könnyek mardosták amikor kiegyenesedett, majd amikor meghallotta Emily halk sírását, felkapta a piszkavasat a kandalló mellől és berontott a szobába. Mérhetetlenül megkönnyebbült amikor látta a lányt, akin nem volt semmilyen sérülés. Már épp oda ment volna, hogy megölelje, de ekkor egy olyan erős ütés érte oldalról hogy a falnak vágódott.

Nevetést hallott a támadás irányából, halk, de erőteljes nevetés volt ez, ami udvariasan csöndes, de mégis mindenki meghallja. Egy férfi lépett elő az árnyékból, magas termete és nagyon sápadt bőre, valamint, szőrtelen arca és vállig érő haja volt. Johnnak egy pislantásra se volt ideje, a sápadt férfi máris ott tornyosult fölötte. Végig mérte a fiút, majd pedig beleszippantott a levegőbe és undor ült ki az arcára.

• Ki engedte be a kutyát?-kérdezte, majd pedig elkezdett hátrálni vissza Emilyhez, aki a rémülettől meg se tudott mozdulni. Könnyedén leült a lány mellé az ágyra és mintha csak egy kedves vendég lenne, megkérdezte:
• Ő lenne a fivéred?- Emily bólintott- Jaj, szegény gyermek! Tudod előbb utóbb lemészárolt volna titeket, bizony. Az olyanok mint ő idővel mindig elveszítik a kontrollt. Igazából hatalmas szerencséd van, hogy eljöttem kedves otthonotokba.- egykedvűen körbe nézett- Én megmentelek téged, nem csakhogy kijutsz ebből az ágyból, de amíg a testvéred farkas lesz a bárányok között, te jóval magasabb körökben fogsz – egy mély lélegzetet vett, majd újra megszólalt- Ideje munkához látni.- felvágta a csuklóját a körmével és elkezdte a kicsordogáló, szinte fekete vérével elkezdte Emilyt itatni, aki úgy ívott mintha egy isteni bor érintené az ajkait. John nem bírt megmozdulni, minden sejtje követelte, hogy tépje darabokra az előtte álló szörnyeteget, de a teste eleve nehezen akart mozogni az erdőben történtek után, de az ütés után épphogy ébren tudott maradni. Amikor már a határain volt, lépteket hallott amik gyorsan közeledtek, berontottak a szobába és elkezdtek hatalmas robajjal tüzelni. A sápadt férfi ekkor felkapta Emilyt az ágyból és távoztak az ablakon át. Mielőtt még elájult volna hallotta a szörny hangját
• Válj erőssé kutyus! Én és a kedves húgod szeretnénk majd játszani veled!- ezután minden elsötétült. Pár nappal később már nem John Kralidis volt, hanem Lupus, egy vérfarkas.

Annak az estének az emléke azóta minden éjjel kísérti. Feltápászkodott a földről és elkezdett a puszta kezével ásni. Amikor elég mélynek találta, néma csöndben a kezébe vette a kislány maradványait és a sírba helyezte, majd betemette. Nem tudta mióta ült már ott, a sír előtt, de egyszer csak egy penge érintette a torkát. Egy lány hangja szólalt meg a háta mögött.

• Egy mozdulatot se! Különben még egy sírra lesz szükség.- a kard nem mozdult a torkától de a lány ekkor mellé állt. Nem volt valami magas, de karcsú volt, szőke haját szoros kontyba fonta. Undorodva tekintett a vértől mocskos, pucér fiúra. Már éppen megszólalt volna, amikor megérkezett valaki más, egy férfi. Öreg volt, de mozgása könnyed volt akár egy tollpihe. Magas és daliás alkata volt, harcedzett, kezében egy takaró, amit ráterített
• Nyugodj meg Hedvig! Kétlem, hogy ez a fiatal ember bárkinek ártani
• De Gregory mester! Ön is tudja, hogy mi történt. Ez a szörnyeteg csak tegnap este két férfival és egy lánnyal végzett. És kitudja, hogy hányan voltak előttük, a legjobb lenne itt helyben kivégezni.- a lány tiszteletteljes hanggal beszélt, de érezni lehetett szavai mögött az
• Kedvesem, azt mondtam, hogy nyugodj meg. Ha nem vagy erre képes akkor menj vissza a lovakhoz és ott várj.- a Gregory nevű férfi nyugodt volt, viszont ellentmondást nem tűrő. John viszont ekkor hosszú órák óta először, megszólalt.
• Jobb lenne ha hagyná a hölgyet azt tenni amit tenni akar. Bármilyen fájdalmas halált szánt nekem, százszor annyit érdemlek. Csak először hadd figyelmeztessem önöket. Egy ügynökség küldött engem abba a házba. Pontosabban egy lovagrend, Ordo Draco-nak nevezik Nagyon veszélyesek, azokra vadásznak akiket a törvény nem tud megbüntetni. És valahogy képesek voltak rávenni arra hogy elboruljon az agyam és megöljem a kislányt.
• Ugyan miért tettek volna ilyet?- kérdezte hitetlenkedve Hedvig
• Azt mondták nem maradhatnak szemtanúk. Tudnak az olyan szörnyekről mint én, gondolom maguk sem különbek. Legyenek óvatosak!- az öreg, akit a lány valamely oknál fogva mesternek hívott, láthatóan elgondolkodott, de nem vágott közbe.
• És tudom, hogy nincs jogom kérni maguktól semmit, de a húgomról lenne szó. Két éve elrabolta egy vámpír, eredetileg én akartam utána menni. De félő, hogy elkéstem, Emily meghalt, vagy, ami még rosszabb, belőle is vérszívó Könyörgöm, ha valaha megtalálják, segítsenek rajta. Vegyék ezt utolsó kívánságnak!- a lány csentben bólintott, majd a magasba emelte kardját. A napfénye megcsillant a mesterien kovácsolt kard, majd a kard pengéje elindult, hogy elválassza John fejét a nyakától. Mielőtt viszont elérte volna, egy éles hang ütötte meg a fülét. Gregory mester kardja ütközött össze Hedvigével. A lány meglepett arccal, leengedte kardját és arrébb állt, hogy az öreg álljon a helyére.

• Szörnyű bűnt követtél el és lehet, hogy halált érdemelnél.- nem dühből mondta ezeket a szavakat, egyszerűen mintha azt mondaná, hogy szép idő van, egy tényt közölt.- De én sosem hittem, hogy a halál vezeklés lenne a bűnökre. Ha más embereken a legjobb tudásod szerint segítesz, az már valami.- kezet nyújtott neki- Jöjj velünk fiam és segítünk, hogy másokon segíts.- John egy darabig csak nézte a felé nyújtott kézre, majd végül elfogadta a segítő kezet és felállt.
• És most hová megyünk?- kérdezte a vérfarkas
• Haza!- mondta a lovag