Egy betyár post scriptuma
Más csillagok járnak, sorsunkban elvesztünk,
Isten Országútján haj de eltévedtünk.
Más szövi helyettünk életünk fonalát,
Idegen hatalom hajt reánk rabigát.
Maradtunk néhányan, mi, akik szegények
Gyilkos nagyuraknak nem hajtottunk térdet.
Ellöktek maguktól a tisztes polgárok,
Előttük kutya is szívesebb minálunk.
Sebekre lelkünkben gyógyír a szemfödél,
Élősdi betyárt az Isten se kímél.
Így kerültem én is gyászos bitófára,
Szegény legényeknek keserves sorára.
Lám, az idő sem gyógyítja mindig a sebeket,
Nehéz vaslánc húzza föld felé kezemet.
Igazságot földön nem kaphatott lelkem,
Talán az Úristen kegyesebb a mennyben.
Szívemet búbánat ejj… hányszor megnyomta,
Örömhír nem jöhet, más azt bitorolja.
Szemem tele könnyel az utolsó éjszakán,
Álom édes szárnya, mért’ nem borulsz reám?
Ég felé kitárom vérző két kezemet,
Istenem, Istenem, ne hagyj el engemet!
Pár lépés a bitó, úgy hallom, megjöttek,
Utolsó perceim madárként röpködnek.
Fölöttem a felhők, az égi vándorok,
Várjatok, cimborák! Mindjárt elindulok!
Felállott a betyár, fölállott a dombra,
Melyen a bitófa ütve egy halomba.
Olyan ott az a fa, mint Krisztus keresztje,
De Megváltónknak lelke nem lakozik benne.
Ó, ha az a leány mostan velem lenne,
Pillantást vethetne szenvedő helyemre.
Csókot is inthetne egyszer, utoljára
S lelkem vígan szállna Örök Boldogságba.
Gyönyörű zöld szemét reám nem függeszti,
Mosolyra ajkait felém nem biggyeszti.
Csak áll ott némán, odalent a sorban,
S nézi, hogy a betyár táncol a hurokban.
Elrúgja még egyszer az akasztottak táncát,
S indul megszemlélni az Isten Országát.
Nem nézi a leány. Elfordítja fejét.
Bánata, ha van is, nem találja helyét.
Smaragdzöld szeméből eltűnik a bánat,
S csókot int tétován a halott betyárnak.
Mert hiába a betyár, mást szeret a leány,
Szívének senki volt az akasztott zsivány.
Ó, ha tudta volna pedig, amaz hogy szereti,
Szívének szerelmét csak neki engedi…
…Hát mostan tudjátok jószívű polgárok,
Megírtam a verset, el is olvastátok.
Betyárnak ne menjen, kinek lelke tiszta,
Ki, amit kifőzött, annak levét issza!
