Hideg, téli éjszakára ébredek,
A szemem lefagyott, a testem remeg.
Csíp a kezem, a lábam, a fejem,
Nem tudom mi történt velem.
Szétnézek a kietlen vidéken,
A fák csupasz ágai halkan recsegnek,
A hóban szánkóznak deres falevelek,
Fehér színbe öltözött a kikelet.
Fejemre esik egy piciny hópehely,
Mint könny, végigszalad a testemen.
Követem remegő tekintettel útját,
És hátamon végigfut egy hideg borzongás.
Testem szöges dróttal átkötötték,
Látom a májam rózsaszín felületét,
A lábaim csonkolva lógnak lefelé,
Hideg szél fújja a combom fekete hegyét.
Akár egy, már nem élő húscafatot,
Kezeimből kitépték a csontot,
Ereimmel, vénáimmal felkötöttek,
Mint Golgota hegyén Jézust a keresztre.
Csöpp. Csöpp. Csöpög a vérem.
Vörösre festi a fehér hópihe-tengert.
A ködben elenyész, aki nem kel fel,
És kiáltásomat végleg elnyeli a rengeteg.
A hó csak esik tovább halkan, könnyedén.
Kismadarak pihennek a fák melegén.
Édes Napunk a halálakor megfesti az eget,
S a deres ágak utoljára felnyúlnak fényébe.
Jelige: Kókla
