Pisztoly

Lövés.
Elhangzott egy újabb, ahogyan lelőttem a célpontomat. Ölni első alkalommal félelmetes tud lenni, de egy idő után megszokja az ember. A szétloccsanó vér, kifröccsenő szervek, a csúnya seb, amit a golyó hagy maga után, részévé válnak a hétköznapoknak. Ma is így volt.
– K-kérlek, k-kímélj meg! – dadogta célpontom, ahogyan rászegeztem pengémet.
– Hmm, rendben, legyen! – vontam meg vállamat, félredobva a pengét.
– Köszön…
Mielőtt befejezhette volna mondanivalóját, pisztolyomat előrántva már golyót is eresztettem a szívébe. A találattól összerogyott, haldokló teste felém zuhant, egyenesen a karjaimba. Ideje sem volt reagálni. Eldobni a pengét mindig beválik mint figyelemelterelés. Mindig meglepődnek, hogy elhajítom fegyverem.
– Nem kell megköszönni a gyors halált – csókot adtam a homlokára, ahogyan az élet lassan távozott szeméből.
Semmi személyes, de az öregért egyáltalán nem kár. Egy korrupt üzletember volt. Zsarolás, adócsalás, irathamisítás, minden is volt a számláján, amit egy ilyen hájas disznótól el lehet várni. Nézzünk csak rá! Tipikus fekete öltöny, kék nyakkendő, kopaszodó fej, dohány és whisky aromája! Valóban csak egy a sok közül. Egyáltalán nem volt különleges. Ugyanakkor ez nem mondható el a körülményekről…
– Apa, itt vagy? – szólalt meg egy gyengéd, fiatal női hang.
Fene! Nem volt hát egyedül?! Rohadjon meg Boss-Boss! Azt mondta nincsen élettársa. Ez szándékos volt tőle! Csőbe húzott a bitang! Fuh, amint ezzel megleszek, egy újabb szívességet kell majd visszafizetem. Micsoda egy nyűg!
Így tehát odalopakodtam, ahol hallottam a hangot. Megbújtam csendben az ajtó takarásában. Nem szerencsés szemtanúkat hagyni! Ez egy alapvető szabály a bérgyilkosoknál! Lőfegyverem a kezemben volt, alaposan megtöltve, számítva arra, ha egy egész sorozatot is kellene bele eresztenem az illetőbe. Itt jön aztán egy igazi Ász!
Ugrottam is, felkészülve, hogy lelőjem a nőt! Egy elkényeztetett kis luxus csitrire számítottam. Szőke haj, lebarnult bőr, 94-50-92 méretekkel tökéletesen adja az apuci pici lányát. Hátha még Gucci táskája is van!
Nem is tévedhettem volna nagyobbat! Az illető egyáltalán nem nézett ki kényes típusnak, hanem csak egy átlagos életet elő átlagos lánynak. Haja fekete, bőre kissé sápadt volt. Rendesen fel volt öltözve, idomai nem szúrták ki az ember szemét. De mindez úgysem számított igazán! Már készültem lelőni, amikor lesokkolódtam, hogy mi van a kezében. Egy pisztoly! Nem voltam elég figyelmes, meghallotta volna a lövést? Az nem lehet! Nem véletlenül használok hangtompítót már évek óta. Akkor is! Most itt van előttem! Vendettát akar venni apja haláláért?
Tehát szemben álltunk egymással, pisztolyt szegezve a másikra. Meglepően igazi profiként kezelte a helyzetet, rezzenés nélkül farkasszemet nézett velem.
– Szóval te ölted meg Apát, ugye? – várta a megerősítést nyugodtan.
– És te következel! – szorítottam rá pisztolyomra.
– Oh, abban biztos vagyok! – mondta szarkasztikusan képembe kacagva – Neked, nagy férfinak ez lenne a legnagyobb dicsőség, hogy megöl egy ártatlan 17 éves lányt? Biztosan büszke lennél magadra!
-Ártatlan? – húztam fel szemöldökömet. – Az ártatlan kislányok nem tartanak fegyvert a kezükben – jegyeztem meg pimaszul.
-Inkább vagyok az, mint te! – közölte gúnyosan. – Mellesleg a vér az ingeden, meg az elhajított penge, széttört kerámiák, szétszórt papírok nem segítenek a te ártatlanságod bizonyításában.
– Kuss! – emeltem fel a hangomat a sok okoskodására. Bűnös vagyok, de erre nem kell emlékeztetni.
– Jaj, gyerünk már, miért nem nevetsz egy kicsit? Hiszen mi mást is tehetnénk? Hahaha!
– Te mégis min nevetsz? Éppen megöltem az apádat!
– És?
– És!? Nem szeretted egy kicsit sem? A családtagod volt, gondoskodott rólad!
– Hagyjuk már! – szólt vissza ingerülten. – Értem, hogy neki aranyból volt a mája is, de ez nem jelent semmit!
– Semmit!? Neked nem jelent az semmit sem, hogy nem kellett szegénységben felnőnőd, lopnod, csalnod, hazudnod, és végső soron ölnöd azért, hogy megéld a bizonytalan holnapot!? – kezdtem kissé kiakadni ezen a lányon, én, Ász, az alvilág koronázatlan királya.
– Mindent megadott nekem, kivéve a legfontosabb dolgot: figyelmet. Nem törődött soha se velem, az a rohadék!
– Akkor is a családtagod volt, szeretned kellene!
– Mit szeressek rajta!? Ki volt tömve pénzzel a zsebe ennyi! De tudod miért?
– Mert egy kegyetlen kapitalista üzletember volt?
– Is. De főleg azért, mert prostituáltakat futatott. Szegény, ártatlan nőket láncolt a bordélyához. A legszörnyűbb az volt, hogy ő terelte őket erre az útra! Eltulajdonította minden vagyonukat, majd választás híján mind hozzá fordultak ,,menedékért”. Az sem állt távol tőle, hogy fiatal iskolás lányoknak tegye tönkre az életét! Anyám sem volt más eset… Az erőszakolásait illetően…
– Elég, értettem! – már közbe kellett szólnom. Nem bírtam tovább hallgatni a rémtörténetet, ami történetesen a valóság volt. – Oké, lehet tévedtem, igazad van, a csávó nem érdemel semmilyen tiszteletet, viszont már mindegy, hiszen halott. Hálásnak kellene lenned!
– Hálásnak?! – nézett rám csodálkozva. – Mert!? Csak mert megölted!? Szeretném, hogy tud, én már hónapok óta tervezgettem merényletem, te meg csak így jössz és huss! Máris elrontasz mindent!
– Merénylet? Úgy érted?…
– Igen. Én akartam megölni a tulajdon apámat – tájékoztatott a legnagyobb természetességgel.
– Lány, veled valami nagyon nincs rendben, tudod?
– Mondja nekem a bérgyilkos!
– Igaz – mosolyodtam el újfent a kijelentésen. – De akkor is, fiatal vagy, nem kell a bűn útjára lépned!
– Különben?
– Különben!? Hogy különben mi vár rád?
– Igen.
– Nem szeretnéd azt tudni, hidd el nekem! Kegyetlen és hideg egy bérgyilkos élete.
– Azt látom! – mondta ironikusan. – Éppen itt bájcsevegsz valakivel, aki pisztolyt szegez rád. Ennyire „jó” lennél, hogy egy tapasztalatlan gyerek megfogott? Látom mennyire kegyetlen és hideg is vagy!
Sajnos igaz, ami igaz. Bérgyilkosként ezen az estén többször is megbuktam. Csapdába kerülök egy gyerkőc által, bájcsevegek vele, miközben érzelmeket is mutatok. Mi van velem!? Kelletlenül is elgondolkoztam a kijelentésén.
– Szóval? Miért is ne akarjak gyilkos lenni?! Mit változtatna a világon, ha egy jelentéktelen senki megölne egy embert? Mondd el nekem, te mindent tudó, tapasztalt bérgyilkos! Milyen is ölni?
Teljesen kész volt a csajszi! Valamiért ölni szeretne mindenáron. Való igaz, hogy elvileg nálam senkinek sincs ebben több tapasztalata. Mégis. Kicsit nem szürreális, hogy én, Ász, az alvilág koronázatlan királya próbál erről valakit lebeszélni? Hova halad ez a világ?
– Rendben – bólintottam. – Azt hiszem erről beszélhetek, már nem számít! Mellesleg, hogy is hívnak?
– Kasszandra a becsületes nevem! – informált büszkén.
– Engem Ásznak hívnak, örvendek! – nyújtottam neki a másik, szabad kezemet, hogy kezet fogjunk. Nem igazán értette a gesztust, de amint látta, hogy figyelmem egy kicsit sem lankad pisztolyáról, közelebb hajolt, viszonozta a gesztust és végül kezet fogtunk.
Meg kell hagyni, hogy van mersze a lánynak kezet fogni egy profi bérgyilkossal. A legtöbb kézfogásomnak mind ugyanaz a vége. Megvágom a kezüket a rejtett tőrjeimmel. Most viszont ezt nem tehettem meg. Tudtam, ha bármely cselt érzékel, nem habozik majd meghúzni a ravaszt.
– Milyen név ez, hogy Ász? – furcsálkodott.
– Álnév persze. Minél több információt tudunk eltitkolni, az annál kedvezőbb.
– És te honnan szerezted ezt a nevet?
– Amilyen zakkant vagyok, minden gyilkosságom után egy ász kártyát hagyok a tetthelyen. Nekem ez a motívumom. Klisés, de én szeretem. Főleg, mert az ász, mindig az áldozatok vérével van megrajzolva – elvigyorodtam, ahogyan az utolsó mondatomhoz értem.
– Kicsit túl sokat fecsegsz magadról annak ellenére, hogy a létezésednek is titoknak kellene lennie – tette hozzá gúnyosan.
– Arra kértél, hogy mondjam el, miért ne legyél gyilkos. Úgy gondolom igazságosnak, ha a penge mindkét oldalát bemutatom. Ezért mesélek neked a nagyon titkos praktikáinkról is.
– Nem félsz, hogy ezeket továbbadom?
– Mégis kinek?
– A rendőrségnek, mondjuk?
– Hehehehe! – akaratlanul is elkezdtem ezen fanatikusan röhögni.
– Mi az, valami vicceset mondtam? – nézett értetlenül Kasszandra.
– A zsaruk, a fejvadászok, a többi bérgyilkos is mind utánam kutatnak már évek óta. Még egyszer sem tudtak megcsípni! Pedig összefogásuk azt jelenti, hogy elismerik a hatalmamat. Ez olyan, megtisztelő! – kezemet a mellkasomra helyeztem az utolsó kijelentést téve. Őszintén boldogsággal tölt el, hogy el vagyok ismerve!
– Lehet, hogy nem vagyok normális, de te akkor mi vagy? – kacsintott rám Kasszandra.
– Kérlek! Nem én választottam, hogy bérgyilkos legyek. De ha már így hozta az élet hadd legyen benne örömöm, nem?
– Gondolom…
– Gondolkodni? Nem! Ezt a szakmán belül tilos! Ezt még én is betartom!
– Mert? Nem kell kitervelni egy gyilkosságot, alapos nyomozást folytatni az áldozat után, majd a bizonyítékokat eltüntetni? – tekergette a fejét értetlenkedve.
– Ha ott tartasz, mint én, akkor már nem. Ezek mind berögzött dolgok lesznek. Ahogyan haladsz feljebb a ranglistán, az önálló gondolatok annál értéktelenebbé válnak. Csak a sok előre betanult szerepet kell tudni eljátszani. Nem szabad sokat gondolkodni, nincs erre idő, ezért kell tudni mindent!
– Szóval a kreativitás haszontalan? – kezdett egyre jobban lecsüggedni Kasszandra.
– Pontosan! – közöltem egy nagy mosollyal.
– De a vérszomjra mindig szükség van, nem? – próbált egy biztos pontot keresni, amibe belekapaszkodhat, pisztolyát még mindig le nem véve rólam.
– Meglepő módon, nem! Nem lehet csak fej nélkül össze-vissza lövöldözni. Mellesleg eléggé kérdéses, hogy golyó egyáltalán eltalálja-e a célpontot. Nekem biztosan, mivel van tapasztalatom, de egy kezdőnél simán félremehet 10-ból 11-szer is.
– A fenéket, simán le tudlak lőni! – jelentette ki határozottan.
– Biztos vagy ebben? – kérdeztem vigyorogva.
– Biztos, mint a halál!
– Értem – bólogattam -, ebben ez esetben csak egy dolgot lehet tenni…
Gondolkodás nélkül, visszaoldottam pisztolyom, majd leejtettem a földre. Így teljesen védtelenné váltam, de minden feltétel teljesült, hogy lássam megvan-e benne, ami az öléshez kell. Ez teljesen megért nekem ennyit. Ha meg is halok, akkor sem lesz áldozatom hiába!
– Gyerünk, lőj le! – kértem meg a lányt udvariasan.
– Mi? Te most komolyan eldobtad a pisztolyt? – csodálkozott újfent.
– Igen! Gyerünk, próbáld meg! Mire vársz még, itt vagyok védtelenül! Ha olyan biztos vagy a vérszomjadban és képességeidben, akkor ideje lelőnöd!
– Szóval egy profi bérgyilkos megadja magát, majd arra kér meg, hogy lőjem le. Oké, teljesen rendben van, semmi olyan, amire ne számítottam volna!
Pontosan láttam Kasszandra tekintetében, hogy hazudik. Levegőért való kapkodását nagyon jól éreztem, a felgyorsult lélegzetét is, a remegését, amitől majdnem összeesett tisztán láttam. Teljesen átölelte őt a félelem. Pont őt, akinek ölnie kellene, és nem engem, akinek áldozatnak kellene lennie! A sors kegyetlen főleg, ha trükköket kell játszania rabjain! Lehet mindenre számított, de arra a mozzanatra nem, hogy önként átadom magam közelgő lövedékének. Nem hibáztatom, Ász már csak ilyen bolond!
Viszont hamarosan kezdtem megunni, hogy Kasszandra halálfélelmével küszködik. Vagy emiatt, vagy a maradék emberségem által vezérelve közelebb lépdeltem hozzá, vele ellentétben egy csepp félelem nélkül. Tudtam, ha eddig nem lőtt, akkor most sem fog. Ha viszont mégis, akkor legalább hamarabb elmúlik az unalomérzetem. Ebben a szituációban nem tudtam veszteni!
Mikor odaértem karjaimat felemeltem és ráhelyeztem vállaira. Bérgyilkosként is én vagyok az idősebb! Az az idősebbnek meg feladata, hogy ott legyen, és útmutatást adjon a fiatalabb, következő generációnak! Kasszandra észbe kapott, mellkasomhoz nyomta a pisztolyt, de már túl késő volt! Elkezdtem beszélni, a legnagyobb őszinteséggel, ami tőlem telt.
– Semmi baj, ha nem megy! Senkinek sem kellene értenie ahhoz, hogy emberéleteket oltson ki. Annyian tudják ezt ösztönösen megtenni! Sajnos én sem vagyok már kivétel. Neked egyáltalán nem kell ezt a példát követned! Fiatal vagy még, előtted áll az egész élet! – fejeztem be egy őszinte, jószándékú mosollyal.
Kasszandra továbbra is csak némán állt. Kellett neki még pár pillanat, hogy átérezze a dolgokat. Én is csak álltam, kezeimet a vállain tartva. Nem voltam benne biztos, mi fog történni. Az egyetlen dolgot, amit tudtam, hogy a lány bármit is tesz az meg fogja határozni az egész életét. Fejemben gyorsan végigpörgettem a lehetséges opciókat és a következőkre jutottam: 1. Megpróbál lelőni. 2. Összerogy zokogva. 3. Kérdéseket fog feltenni az élet értékéről.
– Húzz a fenébe, te nyomorék gyilkos! – kiabálta hangosan, ahogyan a visszafojtott indulat, végre kitört belőle.
A pisztolyt magasra emelte, már éreztem is, a lövést! Eljött értem a vég, éppen itt volt már az ideje! Készen állok meghalni, ezen úgyis túl kellett volna már esnem!
Majd ismét tévedtem! Elfordult tőlem és messze elhajította a pisztolyt. A pisztoly útját befejezvén nagyot dobbant a padlón. Akárcsak a szívem. Megkönnyebbültem, hogy befejeződött, nem kell orosz rulettet játszanom a halállal. Legalábbis mostanra…
– Szóval ez a gyilkos, nem is én? – néztem rá bizonytalanul.
– Igen – mondta megkönnyebbülve. – Mind csak emberek vagyunk. Ameddig nem kerül hozzánk a hatalom, addig ártatlanok is. Amint a kezembe került ez a pisztolyt, elvesztem. Csak arra tudtam gondolni, hogy véget vetek apám életének Megkapjuk ezt a fajta hatalmat, ami könnyen el tud uralkodni rajtunk. Tönkre tesz minket, vezetni fog, hogy önző vágyaink elérése használjunk, ahelyett, hogy megvédjünk vele másokat. Szerencsémre te jöttél és felnyitottad a szemem! Köszönöm! – hálás tekintettel nézett rám, ahogyan a köszönömöt mondta.
Ezután hirtelen könnyekkel átölelt. Átölelt. Engem. Engem, akit még a saját anyja is eldobott! Egyetlen egy ölelés volt, az egyetlen, amit valaha is kaptam. Nem voltam képes érzelmeimet kordába tartani, önkétlenül visszaöleltem a lányt. Felnyitottam a szemét, ő is az enyémet. Ezen gondolatok között elmélyedve valamiért a szemem se volt már száraz többé…
– Megvédeni másokat, azt mondod?
Kasszandra csak bólintott egy mosollyal az arcán.
– Akkor, ha megbocsátasz – engedélyt kértem Kasszandrától, hogy megforduljak. Ő megadta azt a pillantásával.
Lassan kiszabadultam Kasszandra őszinte öleléséből. Komfortosan elindultam az ellenkező irányába, hogy összeszedjem eldobott pengémet. Most tiszta volt, mivel az elterelésre, nem orvgyilkosságra használtam. Ugyanolyan jó állapotban volt, mint amikor vettem. Egyetlen különbség a rátapadt vér mennyiségének a tudata. Én már biztosan nem, de a pengém még megtisztulhat a purgatóriumban. Ezért is léptem vele Kasszandrához.
– Ezzel a pengémmel, amivel megannyi embert megöltem, ugyanannyit meg is védhettem volna. Nem fogok ezzel jóvá tenni semmit, tudom… De akkor is, még szeretnék valamit tenni. Kasszandra, elfogadod ezt a pengét tőlem, esküdve, hogy csak másokat fogsz védelmezni, ölni soha?
Kasszandra hezitált egy picit, de ahogyan könnyeit eltörölte, megragadta a felajánlott pengét.
– Igen, Ász, elfogadom! Ezennel megígérem, hogy soha nem fogok ölni, csak védelmet nyújtani a rászorulóknak! – jelentette ki büszkén.
Újra kezdett visszatérni lelkébe a boldogság, ahogyan annak lennie kell. Egy gyerek hadd legyen csak feltétel nélkül boldog, ráér még szembesülni a rideg világgal. Mondjuk jókor mondom, hehehe! Éppen megöltem az apját, ergo árvává tettem. No igen, hogyan tovább?
– Ász! – nézett rám kérlelő szemekkel. – Magaddal viszel? – tette hozzá kislányosan.
– Tudod, egyáltalán hová megyek legközelebb?
– Nos nem, de a szüleim már hallottak, keresztszüleim nincsenek, az árvaházat inkább kihagynám, az utca meg egy kemény hely. Legalábbis egyedül – vigyorgott rám.
– Javíthatatlan vagy – ráztam a fejemet a kijelentésére. – Kénytelen leszek magamhoz venni téged. Úgy érzem, ennyivel tartozom neked.
– Hurrá! – kezdett el ujjongani – És akkor merre tovább? – kíváncsiskodott.
– Ismersz egy Boss-Boss nevezetű személyt?
– Hmm, Boss-Boss… Valami rémlik, mintha apám párszor említette volna a nevét.
– Üzlettársak lehettek?
– Talán. Miért kérdezed?
– Van vele egy befejezetlen ügyem. Mondjuk azt, hogy átvert; de ezen kívül is sokkal tartozik az a szemétláda! Az alvilágban káosz van, amióta Pestis, közöttünk a leghatalmasabb meghalt. Örökségéért hihetetlen harcok mennek. Boss-Boss és bandája erősen rájátszott a halálára, és nem nyugodnak, ameddig övék nem lesz a hatalom.
– Mondjuk ez tényleg kegyetlen és hideg! – jegyezte meg elképedve.
-Tudom! – erősítettem meg véleményében. – Ezért nincs vesztegetni való időnk! Minden egyes pillanatban, amikor tétlenkedünk, Boss-Boss csak erősebbé válik! Szóval rajzoljuk meg az ászt, és tűzzünk!
Odaszaladtam a hullához, hogy végrehajtsam a szokásomat. Vére még mindig nem alvadt meg, így ezzel nem volt gond. Úgy látszik, kevés spenótot, brokkolit, salátát evett a fickó, hiányzott belőle a K-vitamin.
– Kész is! – mondta sürgetve Kasszandra. – Siessünk!
– Várj! – szóltam rá.
– Mi az?
– Ez így mégse lesz jó! Mintha valami hiányozni. Hmm… Áh, meg is van! – emeltem mutatóujjam a magasba.
Egyáltalán nem értette, miről beszélek. A kártyára firkálni kezdtem újfent úgy, hogy ő ne lássa.
7
– Kész! – mutattam meg lelkesen az átdolgozott kártyát. Az ászt már keresztül metszette egy kasza.
– Ez mit is akar jelenteni?
– Mostantól kezdve partnerek vagyunk. Így illendő, ha osztozkodok a dicsőségen új társammal, Kaszával!
– Kasza? Oh, értem! – vette hamar az utalást. – Igazán előállhattál volna valami kreatívabb névvel is mondjuk – duzzogott egy picit.
– Szerintem viszont kiváló ez a név neked, tökéletesen illik rád! Éles tud lenni a nyelved, mint a kasza egy vágása. Vagy éppen gyengéd, akárcsak a mozgása.
– Hahaha, köszi!
Így tehát Kaszával meg is voltunk. Nyilván az ablakon jutottam be, ott is távozunk. Véres ingben nem lett volna szerencsés végiglejtenem a lépcsőházon. Nem kockáztathattam meg, hogy meglát valaki.
– Kasza, add a kezed! A háztetőkön ugrálva fogunk továbbállni. Tudom, ez még új neked, de hidd el…
Minek is magyaráztam? A gyerek újra meglepett. Már előttem járt, kint a háztetőn, lelkesen ugrándozott az éjszakában cserépről cserépre. Mintha csak erre született volna, hogy velem tartson.
– Éljen a gimnasztika klub! – kiabálta hangosan.
Sokat kell még tanulnia. Ha tovább kiabál, mindjárt lebukunk! Mindegy, ennyi lecke elég volt neki mára. Ahogyan nekem is! A sok monológommal együtt is alig volt 10 perces ez a meló. Elfáradtam. Sajnos Ász, az alvilág koronázatlan királya is csak egy ember. Egy ember hatalommal, aki ezt nem jóra használta fel. Boss-Bosst még mindenképp meg kell állítanom! Lehet, utána visszavonulok. Kaszának még van jövője, nem úgy, mint nekem. Felelősséggel tartozom érte, időt, energiát és ami a legfontosabb, érzelmeket fektettem a megismerésébe! Nem leszek a legjobb példakép számára, de biztosan tudok majd neki irányt mutatni! Védelmezni fogom, kerüljön ez bármibe!
Őszintén bízom abban, hogy semmi rossz nem vár ránk az elkövetkezendőkben…

Jelige: Commedia dell’arte

+64