Juli egész nap a nagyanyjánál volt. Amióta szülei megvették a kis parasztházat a falu szélén,
gyakran töltötte idejét a mamánál. Ennek lassan már két éve. Előtte egy másik településem éltek, de
házuk fokozatosan lakhatatlanná vált, felújításra pedig nem telt.
A kislány harmadik osztályos volt. Az iskolából sokat hiányzott, gyakran betegeskedett.
Ennek ellenére jól tanult, virult benne a lelkesedés és a szorgalom. Szórahajló volt, olyan, aki a
falubelieknek illedelmesen köszönt, de ha arra volt szükség, hallgatott. Hallgatni különösen jól tudott.
Apja nemrég veszítette el munkahelyét, anyja néha eljárt napszámba. Az anyagi gondok egyre
nyomasztóbbá tették a mindennapokat, fokozatosan felgyülemlett a feszültség, a harag, a mély
sóhaj és a hangos szó a négy fal között. Legutóbb is viharos veszekedésre ért haza az iskolából. Épp
az értesítőjét szerette volna anyjával aláíratni, de az ráförmedt és beküldte a szobájába. Azt mondta,
elég neki a saját baja, nem kell, hogy Juli is ott lábatlankodjon. Ezért is szeretett inkább a mamánál
lenni, ott sosem volt láb alatt, nem olvasztott rá bűntudatot a létezés. A nagyanyjának mindig
szívesen segített a ház körül. Munka után bekucorodott a kiskonyha sarkában terpeszkedő sezlonyra
és hallgatta az özvegyasszony érdekes elbeszéléseit a régi időkről. Juli két dolgot kedvelt nagyon: a
rendet és a meséket. Amikor egyedül volt otthon, azt játszotta, hogy égigérő toronyba zárta a gonosz
mostoha és addig nem szabadulhat, míg rendet nem rak. A rendrakást művészi szintre fejlesztette, a
könyveket vigyázba állította, az asztalterítő sarkait szimmetrikusra igazgatta, a beszáradt ruhákat
szorosan egymás mellé rendezett oszlopokba pakolta a szekrényben. A cipőkről sem feledkezett
meg, a szekrény polcain a lábbeliket szigorú hadrendbe sorakoztatta. Ilyenkor gyakran apja
negyvenkettes cipőjébe bújtatta apró lábfejét. Varázscipő volt az a javából, amely felszabadította az
átok alól és benne a világ végére is eljutott. A rendrakást az anyja is méltányolta, ám a köré szőtt
meséről Juli sosem mesélt neki.
Már alkonyodott, amikor hazaindult a nagyanyjától. Mozdulatlanságba burkolózott a falu,
száraz csönd lengte be az utcákat. Azért, hogy ne unatkozzon, kitalált egy játékot. Elhatározta, hogy
hazáig kiáll három próbát. Már csak a feladatokat kellett kigondolnia. Az elsőt a félelmetes Fáni
néni ihlette. A hajlott hátú, varjútollra emlékeztető gúnyát viselő öregasszony az út jobb oldalán
lakott. Minden gyerek félt tőle, azt mondták rá, boszorka. Ha meglátott valakit, hangos
jajveszékelésbe fogott. Sose volt férjnél, gyereket nem szült, csupán egy iromba macska sertepeltélt
folyton körülötte. A kislány az út bal oldalán szökdelt hazafelé. Már messziről kiszúrta az öreg
Fánit, amint botjával botorkált a kiskapuja felé. Juli arra gondolt, hogy úgy fog a bokrok
takarásában elosonni, hogy a boszorka ne vegye őt észre. Ha nem sikerül, oda az első próba. De
Fáni tekintete elől nem volt nehéz megszökni, nem aggatta azt másra, csupán a földet pásztázta
vele, azon igyekezve, hogy fel ne bukjon a lába mellett sendergő macskában.
Juliban büszkeség támadt, úgy gondolta, jöhet a következő próba. Tudta, hogy a sarki portát őrző
kutya igen hamis. Legalábbis az irgalmatlan ugatásából erre következtetett. A kislány képzeletében
az eb oroszlánná változott, kitalálta, hogy úgy kell ellopakodnia a vérszomjas állat mellett, hogy az
meg se mukkanjon. A veszélyhez közeledve lépteit lélegzetével együtt lelassította. Néhány perc
elteltével a második kihíváson is túl, Juli lassan hazaért. Már messziről látta, hogy édesanyja
kerékpárja nem állt a ház előtt. A bicikli hiánya az anya távollétéről pletykált. A kislány befordult a
kiskapun, és útja a verandán át a konyhába vezetett. Hiába köszöngetett hangosan, apját se találta
otthon. Sebaj, gondolta, legalább nyugodtan kigondolhatja a harmadik próbát.
A hideg csönd és a konyhaasztalra nőtt rendetlenség veszekedésről árulkodott: egy felborult
üveg, két kupak, hivatalos iratok és számlák hevertek rajta összevissza. Óvatosan letörölgette a
folttá duzzadt italcseppeket, az iratokat egymásra, az asztallap széleivel párhuzamosra rendezte, a
kupakokat és üveget a szemetesbe dobta. Közben azon tűnődött, hol lehet a másik kupakhoz tartozó
üveg. Hirtelen támadt ötletével harmadik próbatételként az elveszett üveg előkerítését tűzte ki célul.
Rendrakás után kiment a házból, szétnézett az udvaron. Ezután egészen hátra sétált, az alsóépületek
irányába. A farakáson túli tákolmányban folytatta a keresést, de hiába. Az istállóban aztán ugyanaz
a szag fogadta, ami a konyha levegőjét keserítette meg. Előbb az oldalára dőlt kisszéket pillantotta
meg. Oda akart ugrani, hogy felelmelje, mikor észrevette a vértelen némaságban himbálózó varázscipőket.
Jelige: Próbatételek
