Új nap virradtával fémláncok csörögnek,
A rabok sorsában nincs helye örömnek,
Bádog tányérjukban ma sem lakik bőség,
És minden rezdülést figyel éber őrség.
Eltérő figurák, ezerféle vétkek,
Egységes a státusz: mind-mind elítéltek,
Egynek sincsen neve, csak ruháján száma,
Gyehennaként őket várja a kőbánya.
Itt vagyok közöttük, egy senki a sorban,
Valaha nekem is részem volt a jóban,
De véget ért a szép, utolért a gazság,
Vér ömlött miattam, ez a nagy igazság.
Erővel óvtam meg azt, ami az enyém,
Menekülés helyett voltam kemény legény,
A közös tettünkért helyetted vezeklek,
Belém égett véged, sohasem feledlek.
Lendül a kalapács, bűnömre lesújtok,
Elítélt rabként én bármerre is bújok,
Pörölyöm alól most repül ezer szilánk,
Visszahullik porként a gaztettünk miránk…
Bűnhődés van soron, a múltad besaraz,
Viseled bélyegét, így maradsz ugyanaz…
Nem lehet lemosni, hisz nincs már új kezdet,
Nagy árat fizetsz még, hogy törleszthesd tetted.
Jóvá sosem teszem, töröm a köveket,
Elkerülöm vele a fegyvercsöveket,
Mely a törvény által kionthatná éltem,
Bűnös lelkem szállna pokolra a szélben.
Megszökhetnék talán, de aztán merre?
Bujkálnék erdőbe? Szállnék a tengerre?
Emberek közt lenni nincs már többé jogom,
S bárhova jutnék is, vétkem bánni fogom.
Jelige: Rabság
