Csókban felejtett dallamok
Tavaszba öltöztek az emberek az utcán
Csendben nézek valaki után
Előre, hátra, inkább maradok
Nem tudom eldönteni, én magam ki vagyok.
Összefújja tagjaimat a márciusi szél
Annyi minden van, mi annyi mindent ér
Ölelésben és csókban felejtett dallamok
S én, aki egy szomorú kis valaki vagyok.
Porként szórja lelkemet a megmaradó élet,
Minden apró fájdalomban keresem a szépet
Nem sejthetek semmit, de mintha tudnék mindent
Szívből feltörő rímekben lelem meg az édent.
Mert másokban hiába keresem önmagam
Csak metaforák jelzik, merre van az utam
Örökössé tenni minden mozzanatot,
Talán megteszem, s majd rájövök, ki vagyok.
