Úgy szeretek egyedül lenni
Úgy szeretek egyedül lenni
mint bolyongó felfedező,
Ki felfedezi azt miről azt hitték felfedezték
megnézi, s gyönyörködik benne.
Néha,
van nap mikor túl egyedül vagyok
s ilyenkor nem szeretek egyedül lenni.
Mert az az ember vagyok
ki egyszerre egyedül boldog,
de magányában szomorú.
Bár nem lehet magányos,
hisz körülveszi egy egész emberkoszorú.
S néha,
van nap mi föl sem kell
néha
van nap mi le sem megy.
S néha,
minden nap péntek
néha
olykor önfeledten vigyorgok.
S néha,
minden nap sugár megsimogat
néha
minden felhő átkarol és betakar.
S néha
minden ember szomorú
néha
minden csont elfárad.
S néha
én sem vagyok az igazi
néha
senki sem az.
S néha
A csend is az egészben szétárad
Végtelen nyugtalanság,
Mi sok embernek megmarad az.
Nekem? Békesség, nyugalom, szeretet, szép emlékek
Melyben eszembe jutok köztük én is
És egyfajta valós igazság.
S akkor,
Úgy szeretek egyedül lenni.
