Éjszaka
Csendes az este, körülöttem a világ alszik
Az ablakon a hold élénk fénye be-behajlik
Árnyjátéknak ad színteret és a szél vígan játszik
Ide oda lengeti a fák lombjait, s közben fuvolázik
A morcos eb is csak fél füllel éber, teste ellazul ágyában
Nem zavarja semmi sem, csukott szemmel őrzi a házat
A pók se nem sző, se nem vár zsákmányt hálójában
Csak áll gondtalan, talán velem együtt kémleli a tájat
Kémények sora magukból gomolygó füstöt pöfékelnek
Ropogó kályhatűz töri némaságát az éjjelnek
Rá haragudni, csendesíteni azonban mégsem lehet
Hisz ily hideg időben: bárcsak lehetnél hozzám közelebb!
Halkan szuszog ágyában a megfáradt lélek
Ki tudja, mit álmodik, talán rosszat, vagy épp meseszépet?
Bajszos társunk sem vadászik már a nagy sötétségben
Kéz alá bújva melegszik s dorombol jólétében
Alszik a világ, s én rajta csodálattal tekintek végig
Mily nagyszerű a csend, ha az mindent elbénít
Mily felemelő a fény, mi szórakoztat vagy felmelegít
Megvárom hát, míg engem is szépen lassan elszenderít
