Merülés az égben
Kitekintek az ablakon,
És ott az alkonyat,
Ha így teszek egy másik napon,
Kicsit más fogad.
Hol bíbor vörös jelzi,
Szeles idő közeleg,
Ez mindig változik,
Először meleg,
Majd ahogy a napkorong,
A horizont fele halad,
Sötétség nyúlik el a tájon,
Hidegen, komoran.
Van hogy nem uralkodik,
Piros fény a vidéken,
Egy felhő arra úszik,
S hiába a Nap az égen.
Mintha csak komisz kölyök volna,
Ki a világot játékból ellopja,
Majd mint tengernek hulláma,
Tovahömpölyög a távolba.
Bár még látható a napsugár,
Mint kámfor eltűnik nemsoká,
És akkor miképp a szentjánosbogarak,
A város lámpásai lángra lobbannak.
Közös erővel hirdetik a fényt,
Sötétben a világost, és a reményt.
Míg a kilátástalanságból kiút nem akad,
Míg el nem érkezik a pirkadat.
