Hírlevél – 2019. április 10. (I. évf. 2. szám)
Önnek nincs jogosultsága a tartalom megtekintéséhez.
Önnek nincs jogosultsága a tartalom megtekintéséhez.
Kezdeményezői voltunk 2014-ben egy közös megyei közgyűjteményi portál felállításának. A Damjanich János Múzeummal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárral együtt hoztuk létre a Szolnoktár portált, amely egy közös felületen mutatja be a három közgyűjtemény digitálisan is elérhető szolgáltatásait. 2018-ban pedig Szolnok Anno címmel elektronikus folyóiratot indítottunk e portál felújításával, abból a célból, hogy a már meglévő helyismereti…
Az Ifi csupa innováció, ötletek halmaza, amelyet a könyvtár a fiatalokkal együtt hozott létre. Az Ifjúsági részleg a fiatalok találkahelye is. Biztonságos hely, ahol a szabadidőt minőségi módon, kulturált körülmények között és hasznosan tölthetik el. Az Y és Z generációk eszközhasználati és információkeresési szokásai azonban jelentősen eltérnek a korábbi korosztályok gyakorlatától. Az új generációk megszólításához,…
A célkitűzések megvalósításához a könyvtárban olyan helyiséget kellett kialakítani, ami megfelel az ifjúság igényeinek. az ifjúság érdeklődésének folyamatos fenntartása a könyvtári szolgáltatások iránt, az ifjúsági programok megvalósítása, a részleget használó fiatalok igényeinek, kompetenciáinak megismerése, ifjúsági körök létrehozása, a fiatalok mind nagyobb számának ösztönzése az olvasásra, a könyvek szeretetére, a könyvtári szolgáltatások igénybevételére az információhoz és…
A részlegben fő közösségépítő tevékenységként ifjúsági körök működnek heti vagy havi rendszerességgel. A hagyományos könyvtári programok szervezése is közösségépítő funkciót hordoz. Közösségépítő programokat az ifjúság igényei alapján és velük együtt szervezzük. A fiatalok művészeti tevékenységüket is bemutathatják a részlegben. Az ifjúság mindig erősen kötődik az alkotó tevékenységekhez. Változatos képzőművészeti ágakban mutatkoznak be a fiatalok a…
2019. április 13-án szombaton egész napos rendezvénnyel ünnepelte a Verseghy Ferenc Könyvtár. “Amit szívedbe rejtesz” elnevezésű program ötletgazdája, Milosits Dániel, akivel a SzolnokTV készített interjút. A Kultúrkorzó magazinműsor összeállításában Danyi Zsuzsanna szerkesztő Mácsai Pál színművészt is megszólaltatta, aki a Huzella Péter Kossuth-díjas művésszel közös estjük részleteibe és Villion költészetébe is beavatja az érdeklődőket. link