Előtte hegyként tornyosul az ajtó. Rajta ujjnyomokból mocskos tavak, hullámain vitorlások hasítanak szürke csíkokat vésve a műanyagba, míg körme saját húsába váj. A tavat ölelő töltésről gyerekek gurulnak le visongva, majd odalenn göröngyökké fagyva a tóba hullanak gyomrában pánik sistereg halszagú örvény vezeti szemét a kilincshez aztán halottsiratók vonulnak a tóhoz jajveszékelve ugranak a göröngyök…
Jó volt látni téged, Ismét, újra! Megpendült a szívemnek, Lágyabb húrja. Szerenádot adnék, Éjnek-éjjelén. Felfelé tekintenék, A Csillagok felé! A legfényesebben te ragyogsz! Az erkélyen, némán állnál. Kacéran mosolyogsz, A vesémbe látnál. Hisz, szerelem szóval, Nem dobálózik az ember! Könnyeim sósak, Mint a háborgó tenger. Átöleltelek, ismét, Éreztem friss illatod. Emlékeket idéz, Bájos kis arcod.…
Az égen a telihold ragyog S körülötte a szikrázó csillagok. Nekik suttogom, Milyen boldog vagyok. Tökéletes nyári éjszaka. De nem az évszak maga, Amitől szárnyal a lelkem. Hanem a szeretet – s szerelem. Voltak nehéz időszakaink, Okoztunk egymásnak Nem kevés kínt. Sírtam miattad Éjszakákon át, De a szerelem Mindig vitt tovább. Terveinket mindig Együtt szőttük;…
Nincs menedék,tudom,hogy vége, nem rajtam múlott az egész. Csak lenne már a lelkemben béke, és lennék egy kicsikét merész. Nagyon fáj a hiányod, nem véd meg tőle semmi. Szembenézek az űrrel védtelen vagyok ezzel A magányos keseremmel. Szeretni téged jó volt, a szívemben éreztem a tavaszt. De most a szívemen ezer folt, és közönyöd húsba…
Puha ágakon lebegek, Virágzom. Érzem, amit lehet. Lecsapódik a pára, Didergek. Mulandó, mint minden. Átszelem a tisztást, Őz lábának megyek. Születni, csak életből lehet. Villám robajlik, Hangoskodom. Majd holnap pihenek. És még mindig nézem a naplementét, Próbálok azonosulni vele. Látni a képmásom. Biztos csak a tükröződés miatt tűnik idegennek. Jelige: Örökség
Szeretetből szerelem szerelemből szeretet újra, újra és újra megfogod a kezemet, elengedhetlek, ellökhetlek számtalanszor hibázhatok, elronthatom újból felemelsz. Megkeresel és megtalálsz hiába bujkálok nem tudok elrejtőzni önmagam elől, mert olyanok vagyunk mint, két bújócskázó kisgyerek játszunk a kihívásokért. A kalandot keressük és közben mindketten rádöbbenünk, hogy az igazi kihíváshoz ahhoz hogy, megtanuljuk egymást szeretni maga…
Papucsban csoszogó, könyvek közt motozó, harmatot zokogó múló Idő, te sápadt mosolyú, szelíd kerítő, az élet kútjából könnyeket merítő, te Matató Motoszka, ki elveszed orozva a Szépség talmi külső vázát, hogy bensőjét csak azok lássák, kik elsírták már lázas gondjaikat, s elsiratták széthulló önmagukat, kik egymásra rakták a múló éveket, kik elmondták már a legszentebb…
Ezernyi hajszálerezeten ereszkedek lelkedhez, varázslatot kereső mozdulatokban, évmilliós robbanásban a mindenség gyökerei közt. Gyűrűit veti a szó, s csendes szikrát szór, a vihar cserepein ívelő repedés, a felhők végtelen tenyerén, viaszcsipke reménységben, könnycsepp közepében. Láss angyalokat a függöny ráncaiban, boldogságot füstfoszlányokban. Olvaszd a sziklacsendet, holdfénycseppnyi ezüsteső percet. Kristályszívben csillanó Lélek, visszatérő örvénymélyen, életkerék reménységben. Temetve-bolyongva…
