A Szandaszőlősi Művelődési Ház kedvcsinálója, programajánlója
Magyarországon már 131 éve varázsol el bennünket korosztálytól függetlenül. Egy igazi csoda, mely ez első perctől kezdve ámulatba ejt, megnevetett, elkápráztat, lesokkol, megdöbbent. Ha megkérdeznénk bárkit, hogy mi jut eszébe először róla, a válasz lehetne: bohócok, artisták, elefántok, kötéltáncosok, bűvészek, állatidomárok, zsonglőrök, lovak. Gondolom, már kitalálták, hiszen ez nem is lehetne más, mint a cirkusz. Legyen szó „utazó cirkuszról”, vagy pedig a Fővárosi Nagycirkuszról, amely már 1971 óta ugyanazon helyszínen Budapesten a Városligetben fogadja vendégeit. Az idei évben XIII. alkalommal rendezték meg a Fővárosi Nagycirkuszban a Nemzetközi Cirkuszfesztivált, melyet a világ legnagyobb fesztiváljai között tartanak számon.
forrás: Fővárosi Nagycirkusz galériája
Az itt előadott lélegzetelállító produkciókból készítettek számunkra egy csodálatos előadást. A varázslatos győztesek című műsorban végig követhetjük „Fényhajlító” segítségével az évszakváltozást. A hideg, borongós télből átfordulunk a meleg, mosolygós tavaszba. A szemünk előtt bontakozik ki a művészek, a tánckar, a zene, a fények segítségével a tökéletes harmónia. Eme csodálatos műsort az alábbi linken tudják megtekinteni, melyhez nagyon jó szórakozást kívánunk az egész családnak.