Szurmay Ernő olvasóterem
Emlékezés
A Verseghy Ferenc Könyvtár a megye hatáskörű könyvtáraként kitüntetett figyelmet fordít a megyében megjelenő kiadványok és a megyében működő nyomdák, kiadók, illetve sokszorosítói tevékenységgel foglalkozó cégek termékeinek beszerzésére. A 717/2020. (XII.30) Korm. rendelet a kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról, megőrzéséről és használatáról szóló jogszabály alapján a Magyarországon működő nyomdák (sokszorosító szervek), gyártók, kiadók és forgalmazók – az OSZK-nak…
Hatalmas mennyiségű választékból gazdagítjuk gyűjteményünket. Könyvtáraktól, intézményektől, egyéb jogi és magánszemélyektől érkeznek ajándék dokumentumok. Szívesen fogadunk Jász-Nagykun-Szolnok megyére, a megyeszékhelyre, az egyes településekre vonatkozó dokumentumokat, helyi szerzők szépirodalmi műveit. Az utóbbi években megjelenő, csak jó állapotban lévő, tiszta dokumentumokat áll módunkban befogadni. Könyvtárunk fenntartja magának a jogot, hogy az ajándékkönyveket egyéb módon is hasznosítsa (tovább…
A szakmai nap részletes programja: 9:30-9:40 Czakóné Gacov Katalin, VFK igazgató köszöntő és bevezető 9:40-10:10 Sörény Edina, EMMI Könyvtári és Levéltári Főosztály, főosztályvezető: A könyvtárügy aktuális kérdései 10:10-10:40 Kovács Péter, Jászkerület Nonprofit Kft. – Városi Könyvtár Jászberény, könyvtárvezető: A minősített jászberényi könyvtár 10:40-11:10 Czakóné Gacov Katalin, VFK igazgató: Megyei helyzetkép 11:30-12:00 Károly Nóra, VFK helyismereti könyvtáros:…
2019. május 13-án hétfőn szakmai workshopra került sor a Verseghy Könyvtárban.
A Český Krumlov Fotóklub kiállítása nyílik 2019. június 4-én a Művészeti Szalonban. A június 28-ig látható tárlatot Kolozsi Sándor nyitja meg.
A jubileumi 90. Ünnepi Könyvhét városi megnyitójának díszvendége Laczkfi János. Az íróval Levágott fül című kötetének bemutatóján is találkozhat a szolnoki közönség 2019. június 13-án 17 órakor a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Az Ünnepi Könyvhét helyi programjairól eseménynaptárunkból tájékozódhat.
A Verseghy Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtárosaiból álló bábcsoportunk több mint tíz éve alakult. 2014-ben vette fel a Minerva bábcsoport nevet. Azóta várja a könyvtárba érkező óvodás, kisiskolás csoportokat, s kéthavonta szombaton az érdeklődő családokat zenés bábelőadásaival. Számunkra ez egyfajta lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet a mesék, az olvasás és a könyvtár fontosságára. A korcsoport…
Az Ifi csupa innováció, ötletek halmaza, amelyet a könyvtár a fiatalokkal együtt hozott létre. Az Ifjúsági részleg a fiatalok találkahelye is. Biztonságos hely, ahol a szabadidőt minőségi módon, kulturált körülmények között és hasznosan tölthetik el. Az Y és Z generációk eszközhasználati és információkeresési szokásai azonban jelentősen eltérnek a korábbi korosztályok gyakorlatától. Az új generációk megszólításához,…