Mókaland tábor 2022 – Harmadik turnus

2022. július 18-22. között 25 gyermeket láttunk vendégül a szandai MókaLand táborok harmadik turnusában is. Helyi programok mellett a gyerekekkel mentünk moziba, múzeumba valamint elutaztunk Tőserdőre is kincseket keresni. A gyerekek ezúttal is remekül érezték magukat, összességében többen jelezték mindhárom csoportból, hogy nagyon várják a 2023-ra meghirdetett táborainkat is!

Szandai Nyár 2022

Szandai Nyár – 2019 után 2022-ben végre újra megrendezhettük a városrész legnagyobb rendezvényét, buliját. A program során a színpadon bemutatkozott több helyi, a művelődési házban működő csoport, vendég táncos fellépőket is fogadtunk. A közönség színpadon láthatta a Békéscsabai Jókai Színház színészeit. Az est sztárvendége Kollányi Zsuzsi volt. Az este i-jére a pontot a RetroZóna tette…

Szandai Nyár

Fantasztikus hangulatban telt a 2022-es Szandai Nyár a Lengyel Antal téren. Köszönjük a táncos produkciókat a Dalma Dance Clubnak, a szandaszőlősi Verseny Dance Aerobic csoportnak, a szandaszőlősi Gyermek zumba csoportnak, a Free Feelings Hip-Hop Tánccsoportnak. Színpadon láthatták a Békéscsabai Jókai Színház színészeit. Az est sztárvendégeként Kollányi Zsuzsi / Kollányi Zsuzsi akusztik duó koncert //Szolnok// lépett színpadra közönségének. Az est hangulatának i-jére a RetroZóna zenkar…

Szandai Halételfőző rendezvény

2022-ben végre sikerült megrendezni a Szandai Halételfőző Rendezvényt, ahol a csapatok előre regisztrálással vehettek részt. Képviseltette magát a Béke Nyugdíjas Klub, a Szandai Szenior Nyugdíjas Klub, a Bereczki Máté Gazdakör, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint természetesen a szervezők. Családias, baráti légkör járta át a rendezvényt, mindenki nagyon…

Szandai Nyár 2022

S Z A N D A I N Y Á R 2022. július 2-án 17:00 órától újra Szandai Nyár Szandaszőlősön, Lengyel Antal téren! 17:00 órától tánccsoportok bemutatkozása 18:30 órától Zenevonat – zenés válogatás musical és könnyűzenei dalokból a Békéscsabai Jókai Színház színészeinek közreműködésével 19:30-tól színpadon Kollányi Zsuzsi Duó 21:00 órától fergeteges hangulatot teremt a RetroZóna…

Szandaszőlősi gyereknap

Szerencsére az időjárás a pártunkra állt, és a reggeli borús időt egy igazán nyári forróság követte délután, így felhőtlenné téve gyermeknapi rendezvényünket. Rengeteg játék, arcfestés, kézműveskedés fogadta a gyerekeket, szüleiket. Kitelepült a Szandaszőlősi Fiókkönyvtár, bábelőadást tartott a Portéka Színpad, valamint itt volt a Játékos Tudomány interaktív játszóházával. A gyereknapról bővebben

Sárándi Gabriella és tanítványai – Fonalból szőtt álmok című kiállítása

Kolléganőnk, Sárándi Gabriella valamint tanítványai szőtt szőnyegeiből nyílt kiállítás a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A kiállításon felléptek a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. A kiállítás megtekinthető 2022. június 17-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében. Bővebb galéria ide kattintva tekinthető meg.