135 éves a Szandaszőlősi Általános Iskola és AMI

A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idén 135 éve működik. 2026. május 11-17. között zajlott az iskolai tehetséghét, melynek részeként nyílt meg ez a kiállítás a Szandaszőlősi Művelődési Házban, melyre valamennyi kiállítási darabot az iskolába járó gyermekek és szüleik, valamint az iskola pedagógusai készítették. A kiállítás 2026. május 26-ig tekinthető meg. További képek…

Örökség

Kun-Karcag és a környező tanyavilág népe tisztes viszonyt ápol az Úristennel. Szép vonalú, magas tornyú templomokat emelt a tiszteletére, de Isten felszentelt embereit közvetítőként leginkább csak házasságkötéseknél, keresztelőknél és temetések idején veszi igénybe. A Mindenhatóval kapcsolatos egyéb ügyes-bajos dolgait lerendezi egy szűkre szabott áldás-üzenettel vagy egy-két vaskosabb káromlással. Úgy tűnik, Isten is úgy véli, ennél…

Középkori ablakzsiráf

Gyermekeink képes gyermeklexikona volt az Ablak-Zsiráf. Én ezt kis kezdőbetűvel és egybeírva műfaji meghatározásként alkalmazom. Tehát ez is lexikon, csak egy kicsit egyedi. Az a tény, hogy megyénk 150 éves, csak azt jelenti, hogy ezen a néven ilyen fiatal: 1876 előtti múltja is bőséges, kutatott. Ezt az évfordulót én úgy ünneplem, hogy hogy nem az…

Családom története

Épp a délutáni kávénkat fogyasztottuk el az ebéd után. Szűk családunk tagjai, ki-ki a saját vackába visszavonultan sziesztázott, de én és a nagymamám ketten maradtunk a konyha nyugalmas melegében. Hirtelen – talán mert eddig sosem kérdeztem – a falon lévő egyik képről érdeklődtem tőle: – Kiket ábrázol ez a fotó, mama? Tudom, hogy a te…

Egy emlékem Jászberényről, avagy Déryné Széppataki Róza, mint divatikon

Előszó: Rövid novellám „cselekményében” sajnos fikció :-), de Déryné Széppataki Róza ruhák, kiegészítők, ékszerek iránti rajongása, saját ruhatervezései, a divatleírások mind hitelesek, melynek alapjául Déryné Naplója szolgált. Novellámban gondosan ügyeltem arra, hogy a fikció és a hitelesség pontosan kimért, megfelelő elegyét alkossam meg ahhoz, hogy jól szórakozzon és egyben új ismeretet is szerezzen az Olvasó.…

Szélcsend

Vad erőszakossággal telepedett ma ránk a Szél. Kiszálltam az autóból, és megborzongva néztem fel az égre, ahol sosem látott élességgel, ragyogó tisztasággal fénylettek a csillagok. Csodálni akartam az eget, de a Szél nem engedte. Mert a Szél féltékeny. Belekap a hajamba, a hátamat veregeti, s csak taszít, lök előre, míg el nem éri, hogy lehajtsam…

Valahol

Hideg, havazásra hajló februári délután, térdig érő, szürke fellegek. Az előttem kanyargó út lassan homályba vész, forgalom alig, így vezetés közben kicsit nézelődöm, de a kopár jászsági vidéken, az út menti gazos árokparton és a fázó, felszántott fekete tájon nemigen akad látnivaló. Itt – ott elszórtan áll még ugyan néhány ásító tanya, de olyan messze…

Az aranykalitka – egy grófnő története

Megszöktem. Összepakoltam a holmimat. Egy kisebb poggyásszal érkeztem még 1840 tavaszán. Most, hét évvel később, ugyanazzal a poggyásszal távozom a törökszentmiklósi Almásy kastélyból. A szobalányok lakhelyén keresztül hagytam el a kastélyt. A padló néha megreccsent alattam, de szerencsére az asszonyok állandóan olyan fáradtak az egésznapos robotolástól, hogy szokás szerint mély álomban aludtak. Amikor kiléptem a…