A Szolnoki Ipartestület 1885-ben alakult meg. Az 1872-ben megszüntetett céhrendszer után 1874. március 25-én létrejött a Szolnoki Ipartársulat. Először egy kisebb lakóházban, majd a Magyar Királyi Szállóban kapott helyet a szervezet 1875-ben.

Lengyel Antal (1839-1906), az ipartestület elnöke és az önálló székház építtetője

Felajánlásokból pénz gyűjtésébe kezdtek, hogy önálló székházat építsenek a Molnár utcában vásárolt telken. Az alapkövet 1876. szeptember 20-án rakták le. 1877 júliusában készült el az akkor még földszintes épület, amely a tanoncoktatásnak is helyet adott.

A koraeklektikus stílusú L-alakú, 1-1-3-1-1 tengellyű alápincézett épület bal oldalán félköríves záródású kapu, masszív tölgyfa ajtóval. A kissé előugró falsík díszítését és erősítését a rusztikából kialakított szegélyek, sarokmirozás szolgálja. A homlokzat jobb szélés a kapunak megfelelő formban nagyobb ablak került. A középrizalit két szélén egy-egy falpillér, a közepén lévő bejárat mellett egy-egy faloszlop, ión oszlopfőkkel. A földszint ablakai és a középrizaliton található két falfülke fölül íves záródású alul végigfutó könyöklő párkánnyal. A falifülkék felett az ipari szakmák szimbólumait ábrázoló két falplasztika látható.

Amikor 1884-ben az ipartestület törvényileg megszüntették, 1885-ben megalakult a Szolnoki Ipartestület, amelynek megnövekedett feladatai miatt bővítésre szorult a székház. Az átalakítás költségeinek fedezésére kötvényt bocsátottak ki. Az emeletráépítéssel alakult ki az Ipartestület székházának mai ismert arculata. A földszinti szerkezeti elemek egyszerűbb megoldást kaptak. A középrizaliton a főpárkány felett tömör mellvéden egy díszes óra kapott helyett.

A Rákosi-korszakban az épületet államosították. 1993-ban kapta vissza a Szolnok és Vidéke Ipartestület. 1994-ben és 2010-ben újították fel a székházat.

Forrás:

Illyés Csaba: A Szolnok és Vidéke Ipartestület […]. Jászkun Krónika (1994.09.02.): 1.

Kaposvári Gyula: A szolnoki ipartestület egykori székháza. Vasárnap (1991.11.03.): 22.