Hild Viktor könyveiből

Hild Viktor (1855-1929), amikor 1902-ben a vármegyeszékhelyre került már kellő tapasztalattal rendelkezett közgyűjteményeket illetően. Haladéktalanul munkához látott, hogy Szolnokon is megvalósítsa az oly régóta hiányzó intézményeket.

„Múzeum és könyvtár, semmi egyéb. Feladatnak ez is nagy, s ha szakértelem és pénz van hozzá, a leghálásabb. A közművelődés előmozdításának legerősebb tényezője. Létesítéséhez pedig azonnal hozzá kell fognunk, mert – periculum in mora – késlekedésben a veszély. Az anyaggyűjtést nem szabad halasztani addig, amíg a kultúrpalota felépül, mert addig számtalan tárgyat, amit most még megmenthetünk, elszednek előlünk. Minden késedelem nélkül szakmegbízottal kell fölkutatni a vármegyét, összeíratni, megbecsültetni a magánosoknál lappangó muzeális tárgyakat, és mielőbb megszerezni azokat, ha lehet ajándék, ha nem, vétel útján. Ez áll a régi könyvekre is! De sietnünk kell! Ez legyen egyelőre a programunk.” – fogalmazta meg a Független Lapban 1913-ban. A nagyszabású tervek valóra váltását azonban az I. világháború meghiúsította.

Szolnokon az egykori Katonavárosban, az Oskola (ma Arany János) utcában álló lakóházban élt. A székelykapus lakóház 1902 és 1903 között épült, amelyet a tulajdonosa maga tervezett. Kifejezve Erdélyhez, Kolozsvárhoz és Kalotaszeghez kötődő emlékeit. Az utcai kétablakos szobába tervezte elhelyezni értékes régészeti magángyűjteményét és könyvtárát magába foglaló hatalmas faragott szekrényét és íróasztalát. Itt a munkaszobájában gyakran fogadta tudós barátait.

Hild Viktor lakóháza – Fotó: Németh István

Hild-hagyaték megszerzésében a város szakértőnek felkérte Móra Ferencet is, aki a gyűjteményt jól ismerte és Hild Viktort többször is felkereste Szolnokon.

Hild Viktor síremléke – Fotó: Kósa Károly

„Nekem is van halottam a szolnoki temetőben, az édesanyám, ha őt meglátogatom, fölkeresem az én kedves barátom sírját, Hogy megsimogassam fejfáját.” – írta Móra Ferenc.

Forrás:

Hild Viktor 1855–1929. Egy tudós portréja. Szerk. Kaposvári Gyöngyi és Pató Mária. Szolnok, 1998.

A tulajdonjegyet tartalmazó kötetek a Verseghy Ferenc Könyvtár gyűjteményében:

Toldi Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története. Pest, 1851