Óvári Papp Gábor 1867. november 22-én Tordán született. Gimnáziumi tanulmanyait Kolozsvárott végezte. Egyetemet éveit Kolozsvárott és Bécsben töltötte. 1891-ben avatták doktorrá.

Dr. óvári Papp Gábor – Szolnoki fejek

1896-ig tanársegéd volt a kolozsvári egyetemi klinikán. A magyar nemességet 1916-ban, az e. ü főtanácsosi címet 1923-ban kapta. 1897-től Szolnokon a megyei közkórház igazgató főorvosa lett. Népszanatóriumot hozott létre a belvárosban. 1907- ben engedély kért a belügyminisztertől szanatórium felépítésére Kálvin utca 5. (mai Sóház utcai) alatti telkén. Az épület felépítését 1910-ben engedélyezték úgy, hogy a kórház minden beteget felvehet, kivéve a heveny ragályos és elmebeteget. A kórház jól felszerelt volt. Az I. világháború után megnőtt az ország középső részén a csecsemőhalandóság. Az 1915- ben alakult Stefánia Anya- és Csecsemővédelmi Szövetség szolnoki fiókja szorgalmazta egy gyermekkórház építését.

A szolnoki Stefánia-ház – Anya- és Csecsemővédelem, 1928

Az I. világháború alatt a szolnoki sebészeti tartalékkórház vezetője volt, a II. o. vörös kereszt díszjelvény, a Ferenc József rend lovagkeresztje (a hadi ékítményekkel) tulajdonosa volt. 1923-ban egészségügyi főtanácsosi kitüntető címet kapott a kormányzótól.

A város képviselő-testületével és a szanatórium tulajdonosával 1931-ben elhatározták, hogy a „Papp Gáborban” hoznak létre csecsemőkórházat. Több ezer pengő gyűlt össze, létrejött a 28 ágyas részleg, vezetője dr. Krámer Dezső főorvos lett. A Népjóléti Minisztérium a szegény családok gyermekeinek napi 3,70 pengő kórházi költségét megtérítette.

 

Papp Gábor Szanatórium - Szolnok
A szolnoki Papp-szanatórium – Képeslap

Dr. Óvári Papp Gábor irodájában a városi művésztelep festőinek képei voltak láthatók. Halála előtt az 1934-ben nyílt városi közkönyvtárnak 600 kötet könyvet ajándékozott. A szanatórium vezetését 1937-ben dr. Várhelyi Béla szülész-nőgyógyász vette át. Az intézményben több elismert orvos tevékenykedett, például dr. Várhelyi Béla nőgyógyász, dr. Jankovich Zoltán sebész, dr. Halász Imre orr-fül-gége szakorvos. Az intézményt a jól fizető betegek vették igénybe, de nem tagadták meg az elsősegélyt és a kisebb műtéteket a rászorultaknak, amiért pénzt nem fogadtak el.

Az Országos orvosszövetség vármegyei fiókjának elnöke, számos egyesület tagja volt. Számos tudományos munkát írt.

1895-ben nősült. Felesége: Tamási Teréz (1871-1964). Gyermekei: Gábor (követségi titkár), Zoltán (Nemzeti Bank tisztviselő) és Ella (özv. vitéz Haasz Sándorné).

1934-ben vonult a nyugalomba.

Forrás:

Csecsemőkórházat létesítenek Szolnokon. Városok lapja, 1929.10.

Dr. Óvári Papp Gábor. Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1933.12.07.

Dr. Óvári Papp Gábor. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Hivatalos Lapja,1933.12.21.

Dr. Óvári Papp Gábor kitüntetése. Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1923.06.03.

A megyei orvosszövetség közgyűlése. Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok, 1922.07.06.

A tulajdonjegyet tartalmazó kötetek a Verseghy Ferenc Könyvtár gyűjteményében:

Hirschler Ágoston és Terray Pál: A diaetetika tankönyve. Budapest, 1900