Fényképgyűjtés felhívása

Képpel írt várostörténet – 2019.06.07.

Szeretettel várjuk Önöket a 2019. június 7-én pénteken délután a Kertvárosi Közösségi Házba. Bízunk benne, hogy szívesen megosztják velünk fényképeiket és emlékeiket. A kihelyezett munkaállomásokon beszkenneljük a képeket. A tulajdonosa haza is viheti. Korábbi gyűjtőnapok beszámolói: http://szolnoktar.hu/

Szolnok Anno emblémája

Szolnok Anno

Kezdeményezői voltunk 2014-ben egy közös megyei közgyűjteményi portál felállításának. A Damjanich János Múzeummal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárral együtt hoztuk létre a Szolnoktár portált, amely egy közös felületen mutatja be a három közgyűjtemény digitálisan is elérhető szolgáltatásait. 2018-ban pedig Szolnok Anno címmel elektronikus folyóiratot indítottunk e portál felújításával, abból a célból, hogy a már meglévő helyismereti…