Déryné Program – Két összeillő ember

A Déryné Program keretében láttuk vendégül a Békéscsabai Jókai Színház színészeit, akik a Két összeillő ember című darabot adták nálunk elő. A színmű Szécsi Pál és Domján Edit tragikus sorsú szerelmét mutatta be. Szécsi Pál szerepében Nagy Róbertet míg Domján Edit szerepében Komáromi Anettet láthattuk. További képek ide kattintva érhetők el

VI. Szandai Víg-a-dalom

Lezajlott a VI. Szandai Víg-a-dalom a Szandaszőlősi Művelődési Házban a Szakajtó Szolnoki Népzenei Műhely Egyesület és a Vass Lajos Népzenei Szövetség szervezésében. A találkozón összesen 14 egyéni szólista, népdalkör, zenei együttes mérettette meg magát, néhanyan közülük arany minősítésben is részesültek. Gratulálunk! További képek ide kattintva érhetők el

Szandaszőlősi és Öcsödi Papírfonó Klub kiállítása

A Szandaszőlősi Papírfonó Klub vezetője, Szabó Sándorné Zsuzsa több papírfonással kapcsolatos videóban is szerepel csatornánkon. Egyszerű papírból készíthetők csodás eszközök, melyek nem csak díszei az otthonnak, de funkciójukat is abszolút képesek betölteni. A Szandaszőlősi Papírfonó Klub tagjai az Öcsödi Papírfonó Klubtól tanulta a papírfonás művészetének rejtelmeit, 2019 óta pedig kétheti rendszerességgel működnek a Szandaszőlősi Művelődési…

Lampionos est a Smart Zenekarral

A Smart Zenekar újra nagyszerű táncos hangulatot teremtett fellépésével, mint ahogyan azt évek óta megteszni minden nyáron itt, a Szandaszőlősi Művelődési Házban. 2022. július 22-én sem volt ez másként, 19:00 és 23:00 óra között léptek fel nálunk, a táncos lábúak és a zene kedvelőinek legnagyobb örömére. Bővebb fotógaléria ide kattintva érhető el.

Szandai Nyár 2022

Szandai Nyár – 2019 után 2022-ben végre újra megrendezhettük a városrész legnagyobb rendezvényét, buliját. A program során a színpadon bemutatkozott több helyi, a művelődési házban működő csoport, vendég táncos fellépőket is fogadtunk. A közönség színpadon láthatta a Békéscsabai Jókai Színház színészeit. Az est sztárvendége Kollányi Zsuzsi volt. Az este i-jére a pontot a RetroZóna tette…

Szandai Halételfőző rendezvény

2022-ben végre sikerült megrendezni a Szandai Halételfőző Rendezvényt, ahol a csapatok előre regisztrálással vehettek részt. Képviseltette magát a Béke Nyugdíjas Klub, a Szandai Szenior Nyugdíjas Klub, a Bereczki Máté Gazdakör, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint természetesen a szervezők. Családias, baráti légkör járta át a rendezvényt, mindenki nagyon…