Advent a téren

Advent a téren elnevezéssel adventi műsorra vártuk a szandaszőlősieket. Kürtjátékot adtal elő a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola kürtös növendékei. Felkészítőjük Csáki Kálmán. A Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapofkú Művészeti Iskola 3.d osztályos tanulói is megörvendeztettek bennünket, hiszen versekkel, közös énekkel és furulyajátékkal is készültek. Felkészítőkük a tanítónénijük, Sokvári-Sedon Katalin volt. A műsor végén a Tiszavirág…

Ladnai Bálint – rendhagyó történelemóra

Ladnai Bálint magángyűjtő szenvedélye a katonai emléktárgyak, ruházatok, antik, már nem éles fegyverek gyűjtése, rendszerezése, kategorizálása. A Szandaszőlősi Művelődési Házban ötödikes gyerekek is meglátogatták a kiállítást, melyen Bálint egy érdekes történelemórával is megörvendeztette a résztvevőket. További képek ide kattintva érhetők el.

Márton-napi Libabál táncház

Hagyományosan megrendeztük a Márton-napi Libabál táncházat, a Szandaszőlős Táncegyüttes, a Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttes közreműködésével. A táncház elején még kisebb gyermekek és szüleik voltak jelen, az est további részében az ifisek és a felnőttek vették át a főszerepet. Az est teljes egészében a Tarsoly Zenekar szolgálta a talpalá valót! További képek ide kattintva érhetők el.

Márton-napi ludasságok

November 11, Márton napja. A hagyomány szerint, a sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor…

Töklámpás party

Rendhagyó program volt az első Töklámpás party, hiszen a szandaszőlősi lakosok közreműködésére is szükség volt a program sikerességéhez, mely, ahogyan a képeken látható, sikeres is lett! Mi vittünk zenét, asztalokat, forralt bort és forró teát, a sütiket, üdítőket, rágcsálni valókat és a remek hangulatot pedig ez a nagyszerű közösség! Gyermekek és szüleik is jól érezték…