Könyvajánló 14 év feletti korosztály számára
A címre kattintva elérheti online katalógusunkat.
Meyer, Stephenie: Midnight Sun – Éjféli napEzzel a várva várt kötettel visszatérünk az Alkonyat regényfolyam világába, újra felelevenedik Bella és Edward szerelmi története a kezdetektől. A kötetben megismerhetjük Edward múltját, belső életének összetettségét és vívódását, mivel az ő oldaláról megközelítve olvashatjuk újra a történetet. |
|
Graceffa, Joey: Az éden gyermekei – Az éden gyermekei-sorozat 1. részAz emberek által tönkretett Földön minden élet elpusztult. Kétszáz éve azonban egy zseniális tudós, Aaron Al-Baz kialakított egy mesterséges világot, Édent. Úgy tervezte, hogy az emberek majd itt várják ki, hogy a Föld évszázadok alatt meggyógyítsa önmagát. Legalábbis ezt tanítják az ökotörténet tananyagok, és így tudja Éden minden átlagos lakója. Édenben minden párnak csak egy gyermeke lehet, a második gyermekek sorsa halál. Ez várt volna Rowanra is, ha édesanyja nem rejtegette volna születése óta. A lány időközben tizenhat évessé cseperedett, de teljes elzártságban él, amit egyre nehezebben visel. A kamasz Rowan annyira kiéhezett a külvilágra, hogy éjszakánként kerítésük tetejéről nézi a várost, majd egy este titokban felfedezőútra indul. A kaland során nem csak a romantikával találkozik életében először, hanem az események sodrában egy olyan titok derül ki számára, ami alapjaiban rengeti meg világát. Rowannak menekülnie kell, hogy mentse életét, de a bizonytalan jövő talán változást hoz és egy új remény ígéretét is tartogatja számára. |
|
Cole, Kresley: Dead of Winter – A tél halottai címmelA Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent Az Arkánum Krónikák sorozat harmadik része Kresley Cole tollából: Dead of Winter – A tél halottai címmel. Evie-t szinte elvarázsolja a nehézségek nélküli élet a Halálnál, mígnem Jacket elkapják a Szeretők, a két legrettenetesebb Arkánum. Bármit megtesz, hogy megmentse, ha kell, még a Halál lenyűgöző műkincsekkel és kényelmi eszközökkel teli börtönéből is megszökik, mit sem törődve egykori szerelme lopott pillantásaival. Evie nekivág a veszélyekkel teli posztapokaliptikus pusztaságnak, hogy a szövetségeseivel összeállva közösen támadjanak a Szeretőkre. A haditerv megszületik, Evie-nek, Jacknek és Aricnak szövetkeznie kell, ha élni akarnak. Vajon mi a nagyobb lehetetlenség: túlélni a rabszolga-kereskedőket, a pestist, a zsákosokat és a többi Arkánumot, vagy rávenni Jacket és a Halált az együttműködésre. Vajon ez a bizarr hármas le tudja győzni a Szeretőket, mielőtt egymást ölnék meg? A Méreghercegnővel és a Végtelen lovaggal kezdődő nagy kaland A tél halottaival folytatódik. |
|
Tóth Krisztina: BálnadalA borító grafikus szemmel nézve nem olyasmi ami elsőre megfogna. Pedig úgy gondolom ,hogy ez nagyon fontos ha az ember azt szeretné, hogy felfigyeljenek a könyvére. Visszafogott, egyszerű és olyan semmilyen. Első ránézésre nem tudnám megmondani miről is szólhat a könyv. A Magvető Kiadó nem a legerősebb a borítók terén DE elolvasva a művet viszont úgy gondolom ,hogy igenis illik a szerzeményhez a borító és lesz egy hangulata. |
|
Matthew Dicks: 21 tétel a szerelemről„Be kellene vezetni, hogy minden tizedik szelfi után kötelező elolvasni egy könyvet.” A szerelem a legfontosabb mozgatórugója minden emberi cselekedetnek. Dan nem akar csalódást okozni szeretteinek ezért elhatározza, hogy egyedül birkózik meg mindennel. Hogy legyőzze szorongását, mindent listákba rendez, s ezek a hol vicces, hol szívszorító feljegyzések hűen tükrözik aktuális lelkiállapotát. Érdekes szerkezetű könyv, mivel ezeken a listákon mint naplóbejegyzéseken keresztül ismerhetjük meg a világot és annak eseményeit. Kreatív módon enged betekintést egy ember gondolataiba, annak hétköznapi harcaiba, álmaiba. |
|
Kőhalmi Zoltán: A férfi aki megølte a férfit aki megølt egy férfit„Kérem, tegyék el a fegyvereket! Vagy legalább a hangtompítókat tegyék fel, ez egy könyvtár!” A stand up comedy és a Showder Klub rajongóinak nem kell bemutassuk Kőhalmi Zoltánt. Karinthy-gyűrűs magyar humorista, építészmérnök és immáron íróról beszélünk. A szerzőre jellemző humorral meséli el történetét, amely a manapság oly népszerű skandináv krimi sarkaiból kifordított világában játszódik. Vicces sztori, jó stílusparódia, abszurd és okos írásmű. Első könyvnek több mint ígéretes. Kávéval és kéregzúzmópálinkával ajánlott! |
|
Szegi Balázs: ElsőkNapjainkban egy rejtélyes gyilkosság történik, de ahhoz, hogy megértsük a történteket vissza kell utaznunk időben egészen a föld keletkezéséig. A sorsot, a történelmet nem más alakította így, mint egy Titkos ősi szövetség, egy magyarokból álló társaság. Lackfitól már tudhatjuk milyenek is a magyarok, de egy jó adag humorral átitatva találkozhatunk sztereotípiákkal ebben a könyvben is amiről magunkra ismerhetünk. A szerző első művét ajánljuk olvasásra. |
|
Benedek Szabolcs: Király!„Volt köztük alacsony és magas, okos és buta, jó fej és tökfej…” A humor közelebb hozza a véresen komoly históriákat is hozzánk. A kötet úgy próbálja megszerettetni a magyar történelmet olvasóival, hogy a történelmet és királyaink életét humoros módon mutatja be. Az életrajzok fiatalos nyelvezettel íródtak, olvasmányosak és szórakoztatóak. A Trónok harca magyar változata, amelyből az adott uralkodóról és annak koráról is sok mindent megtudhatunk. Lakatos István illusztrációi jól illeszkednek a könyvbe. A kötet kimondott célközönsége a mai fiatal korosztály, de bátran forgathatják az idősebbek is, akik szeretik és értik a történelemben a humort. |
|
Csepella Olivér: Nyugat + zombik A képregény létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé. |
|
Zub, Jim: Baldur’s Gate lehendák: Sárkányok háborúja (Dungeons & Dragons 1.)Felvonultatja a szerepjátékos alap kellékeket: kardcsaták, nyilazások, varázslatok, hamar hulló városőrök, gaz goblinok, elfek, titkos társaságok, tolvajok és persze sárkányok, valamint némi politika és intrika. A képregény egyaránt szolgálhat beugróként a D&D és a Baldurs’s Gate világába, de azoknak is érdemes kezükbe venni, akik már valamelyest ismerik ezt a világot, akár a szerepjátékokon akár a videojátékokon keresztül. |
|
Maros Edit: Bonyolult egy bandaMaros Edit Bonyolult egy csaj tiniregényének a folytatása, amelyben egy kamasz lány szemszögéből ismerhetjük meg a világot. A főszereplő Adél, akit elhagyja szerelme, sőt a legjobb barátnőjével sem tudja megosztani gondjait, hiszen nem beszélnek. A ki nem beszélt probléma szakadékként tátong köztük. Az élete tovább bonyolódik. Adél szülei érzékelik, hogy valami nem jó dolog történik gyermekükkel, így sürgős levegőváltozást javasolnak neki. Beíratják az iskolai sítáborba, ahol kénytelen lesz az ottani közösségi életbe részt venni. |
|
Campisi, Megan: A BűnevőAz 1600-as években a Bűnevő egy létező “szakma” volt. Testünk bűnei az evés által, az ő teste bűnei lesznek. Az eltávozók lelke így egyenesen a mennybe repül, egyetlen bűne sem marad, ami lehúzná azt. A bűneinket pedig a Bűnevő viszi tovább. |
|
Miller, Frank: 300Frank Miller képregénye a Thermopülai-szoros híres védőiről Spárta legjobb 300 katonájáról szól. A mindent eldöntő 3 napos csatát jeleníti meg. A görögök vívnak a perszák ellen. A Fantasy elemeit találjuk benne, úgymint képzelt lények, szuperképességekkel felruházott hősök, sportos férfiak, varázslatok. A mágiával átitattot perzsa haderő áll szemben, a hazájukat védő nyers erőt megtestesítő görögökkel szemben. Leónidasz sírfelirata ( Szimonidész, Kr. e. 480. ) „Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” |
|
Orwell , George: 1984Az 1949-ben kiadott mű Orwell legnépszerűbb munkája, és az „orwelli” jelzőt ennek világára használjuk. Ez a regény vezette be a mindenlátó Nagy Testvér alakját. Újbeszélül talán csak annyit mondanánk a regényre: duplapluszjó, és nem csak azért, mert tartunk a Gondolatrendőrségtől. Egy meglehetősen nyomasztó regényről van szó, ami nagyon fontos és mély kérdéseket feszeget, a szabadságról, az igazságról, a társadalomról, politikáról. Fizikai harcok helyett egy lélektani csatát mutat be. Orwell előrevetített jövőképe nem, vagy éppen nem teljesen valósult meg, de 2021-ben is még mindig aktuális tud maradni. „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a múltat, az uralja a jelent is.” |
|
Powell, James : 2084Képzelt riport a klímaváltozásról. Vajon véletlen vagy direkt egybeesés, hogy 84-re végződik az évszám a címben. Lehet ez Orwelli egyezés, de jelent már meg Sansal Boualemnek is 2084 című szintén negatív jövőképet lefestő könyve a világ vége alcímmel. A számmisztika szerint ez az „áldozat” száma, amely lemondásra mártírságra, egyfajta szorongásra utalhat. Ez esetben is disztópikus műről van szó. Fiktív interjúkon keresztül mutatja be milyen sors várhat a Földre és az emberiségre 2084-re. Mélyen számtó gondolatokat vet fel a könyv. Vajon van még időnk megtérni és változtatni a világunk sorsán? A szerző elismert geológus, geokémikus és klímakutató. A könyv környezetbarát anyagok felhasználásával készült. |
|
Kirkman, Robert : The walking dead: ÉlőhalottakEbben a képregénysorozatban sem távolodunk el a disztópiáktól, most egy posztapokaliptikus világba csöppenhetünk. 2010-ben rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció. A társadalomnak vége. Ilyen körülmények között kell élni, egy holtak által uralt világban. Több eltérés is észrevehető a Netflix-es sorozathoz képest, így a sorozatot jól ismerőknek is bátran ajánlott olvasmány. |
|
Rabinovici, Doran : A földönkívüliekA történet egy érdekes rádió bejelentéssel kezdődik, ahol a bemondó hírként olvassa be, hogy megérkeztek a Földre a földönkívüliek. Csak ennyi! Utána kezdődik az intellektuális megközelítése a kérdésnek (milyen viselkedési formát válasszunk velük szemben?). Mégis mit tennénk, mi magunk, ha ez tényleg megtörténne? Hogyan reagálnánk erre a hírre? A hihetetlen mellett egyre gyorsabban zajlanak az események, mire leáll a légi közlekedés, megszűnik az áramellátás és a tömeghisztéria elindítja azt a végzetes folyamatot, amely miatt szinte önként lökjük oda a Földünket az idegeneknek. |
|
Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolvaSzirmay Ágnes egyik nagy kedvencünk. Többször is járt már könyvtárunkban író-olvasó találkozó keretén belül, vagy éppen irodalmi pályázatok zsűrijeként. Érdemes követni ő és családja munkásságát, mivel férje Kemény István, és gyermekeik Kemény Lili és Kemény Zsófi is írnak. Most Szirmay Ágnes első megjelent könyvét ajánljuk. Ha szívesen olvasnál egy a kulisszák mögött játszódó történet vagy egy ”reménytelen szerelmeseset”, akkor a szappanopera trilógia első kötete pont neked való. Ebben a könyvben nem csak egy szerelmi és felnövéses történet találkozhatunk, hanem egy nagyon éles szemmel megírt könyvvel a magyar szappanopera kulisszatitkairól is. |
|
Lovecraft, H. P. : Árnyék Innsmouth fölöttLovecraf írásainak széles rajongótábora van. Szinte biztos hogy mindenki hallott már Cthulhu-ról, a Nagy Öregekről vagy a Necronomicon-ról. A könyvek olvasását elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretik a lassabb folyású, hátborzongató történeteket. E kötet esetében a borító szép külcsíne méltón tükrözi a belső értékeket is. A kötet ezúttal három lazán összefüggő történetet tartalmaz: a Cthulhu hívása, Árnyék Innsmouth fölött és A dolog a küszöbön című -novellákat. Lovecraft ezen könyve a Cthulhu mítoszt, talán legjellemzőbb három történetét tárja elénk. Na de hogy mi is történik Innsmouth-ban? Természetesen delejes, csontig hatoló borzalom! A novellák képesek megrémíteni az olvasókat a maga brutálisan reális leírásaival.Csak erős idegzetűeknek ajánljuk! |
|
Phillips, Tom : A világ hülyéiavagy Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség. „A legapróbb hiba is képes változtatni a civilizáció menetén.” Az ember a teremtés koronája. Hatalmas eredményeket érünk el a földön, legyen szó művészetről, tudományról vagy bármi másról. Ám néha sikerül mellényúlnunk. A könyv ezeket a mellényúlásokat gyűjti össze és tárja az olvasó elé, ezzel is egy lehetőséget adva, hogy tanuljunk a történelem hibáiból. Történelmet, tudományt, politikát és popkultúrát egybegyúrva izgalmas eszmefuttatásokat olvashatunk az emberiség legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól. Például Ming Cseng-tö császárról, aki a lámpásfesztivál idején a palotában raktározta a puskaporkészletét. Vagy éppen egy bizonyos osztrák hadseregről, amelyik egy részeges éjjelen önmagát bírta megtámadni. A könyv közérthető és közvetlen, emellett humoros formában tárja az olvasó elé a világunk égető problémáit a kezdetektől napjainkig. Ez a könyv érdekes lehet mindenki számára, aki szereti a történelem vagy a tudomány apró betűs részeit. |
|
Huxley, Aldous : Szép új világEredetileg 1932-ben megjelenő disztópikus mű, amely rengeteg kiadást ért meg. Aki imádta Veronica Roth A beavatott című művét, az ezt a könyvet is imádni fogja. 2540-ben játszódik a történet, amikor a Földön egy állam létezik, a Világállam, aminek jelszava a következő. „Közösség, Azonosság, Állandóság”. A Világállamban az egyik legfontosabb kérdés a társadalmi egyensúly megteremtése. Ahol programozott a szaporodás és a születés is. Egy pete, egy embrió, egy felnőtt egyed. A Bokanovszkij-eljárással kezelt pete azonban sarjadzani, burjánozni képes vagyis egy embrióból akár 96 kifejlett felnőtt egyed is kinyerhetővé válik. |
|
Gaiman, Neil : Sandman: Az álmok fejedelmeA Sandman-t minden idők legjobb képregényének titulálják. 4 kötetben megírt történetek Morpheus eredettörténetével, Káin és Ábellel, valamint a pokolról, azokat benépesítő alakokról, démonokról, az ördögről szólnak. A történetben erősen érezhető a mitológia, a történelem és a klasszikus irodalom. A történet Mr Burgess-szel kezdődik, aki megpróbálja a lehetetlent, parancsolni a Halálnak. A Sandman képregény az alapja a sikeres Netflixes LUCIFER sorozatnak, amelyben Lucifer Morningstart Neil Gaiman karakteréből mintázták. |
|
Határtalan Régészet magazin 2020/4.szám – Határtalan Régészet magazinSosem volt állatok, képzeletbeli, mitológiai történetek lényei. A 1990-es évek végétől, a Harry Potter könyvek megjelenése után, újra előtérbe kerültek a képzeletbeli teremtmények (kedvencem aragog, főnix). Mágikus lények már az ókortól léteznek, a mitológiai lények a görög, római, germán világban. A szám ezekről az ókori, középkori bestiákról, fenevadakról, hiedelmekről szól hiteles forrásokkal megjelölve. Ha kíváncsiak vagytok a szarvas nyulak vagy a láncos kocák történetére ajánljuk figyelmetekbe! |
|
Daniel Höra: Kill you!Adott egy átlagos gimnazista. Szeret a barátaival lógni, egy átlagos életet él. Minden kezd összejönni a számára, az iskolabuszon megismerkedik egy jó fej lánnyal is. Ám mostanában suli után egyre gyakrabban azon kapja magát, hogy csak a videojátékok érdeklik. Elkezdődik a mélyrepülés egyre rosszabb lesz a kapcsolata az ismerőseivel, családjával, kimaradozik az iskolából, szép lassan a virtuális világ teljesen beszippantja. A Scolar Teen sorozatok laza stílusban, egyszerű nyelven megírt kisregények a kamaszokat érdeklő témákat járják körül, bőséges alkalmat kínálva az azonosulásra. Túltoltad a bulizást? Zaklatnak cseten? Kiközösít az osztály? Elhagyott a pasid vagy a csajod? Tök átlagos, ami veled történik, vagy bajban vagy? Nem vagy egyedül. Olvass Scolar Teent |
|
Greg Weisman: War of the spark: Ravnica (Magic the Gathering)A könyv története a Magic the Gathering kártyajáték multiverzumában játszódik a Ravnikai csata idején. Találkozhatunk hősökkel, sárkányokkal, hatalmas mágusokkal. A háború tétje hatalmas a várost fenyegető sereg vezére Isteni szintre szeretne felemelkedni, így erejének nem lenne párja, végtelenül uralkodhatna az idők végezetéig. A nagy és a kisebb erők is összefognak a városban és a csata dübörög. Vajon ki lesz a hős, aki eldönti a csata kimenetelét? A játékot ismerő és szerető személyek számára érdemes elolvasni, hogy jelenik meg és egészül ki a kártyákon már jól ismert világ könyv formájában. (A könyv angol nyelven kölcsönözhető) |
|
Soo Kim: Élj úgy, mint egy koreaiAz Oscar-díjas Élősködők, a K-pop, a street food, a kiváló minőségű kozmetikai termékek és a csúcstechnológia – Dél-Korea világszerte egyre népszerűbb. De vajon mennyire ismered az igazi Koreát és az ott élőket? Ez a nagyszerű útikalauz bevezet az ország különleges történelmébe, bemutatja földrajzi adottságait és a helyi szokásokat; közelebbről is megismertet Korea lüktető kulturális életével: a rendkívül sikeres filmiparral, az egyedülálló rajongói kultúrával, a divattal. Ha kíváncsi vagy, hogyan kell úgy randizni, ahogy a koreaiak, ha érdekelnek a helyi látványosságok, a koreai gasztronómia vagy a harmóniára törekvés, azaz a „nunchi” művészete, akkor megtaláltad a könyvet, amit kerestél. Az Élj úgy, mint egy koreai hiteles és nem utolsósorban szórakoztató bevezetés a koreai kultúrába, gondolkodásmódba és életstílusba. |
|
Manon Fargetton – Jean-Christophe Tixier: Ha jön a hullámVörös pöttyös, kell-e ennél többet mondani. Francia szerzőpáros YA regénye. Őszinte, megindító és elgondolkodtató regény a szülői hazugságok következményeiről, önmagunk kereséséről, a kamaszkori függetlenné válásról. „Az életet ocsmány, gigantikus karneválnak látom, amiből szeretnék kilépni. Nincs rá mód, hogy másként éljünk? Hazugságok nélkül? Nem törődve azzal, hogy mit szólnak majd? Nem attól rettegve folyton, hogy néznek ránk mások, hogyan ítélnek meg bennünket? Félredobva a képmutatást, ami arra kényszerít minket, hogy egymás mellett éljünk anélkül, hogy valaha is igazán megismernénk a másikat?” |
|
Lackfi János: Hogyan írjunk verset?„Varró Dániel kolléga mesélte, hogy egyik magyartanára azt tanácsolta, úgy lehet jó verseket írni, ha olyan lányba szerelmes az ember, aki úgyse szereti viszont. …Éppen ezért tehetséges költőinket rendszeres, kegyetlen kínzásokkal kellene minél nagyszerűbb és nagyszerűbb versek megírására serkenteni.” Lackfi János egyetemen, fesztiválon, versműhelyekben, internetes fórumokon több mint 20 éve tanít írástechnikai trükköket fiatalok és felnőttek sokaságának. |
|
Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!A főszereplő évek óta súlyos betegséggel küzd, 18. születésnapján végre a kezébe veheti a sorsát, és ő dönthet az életéről. Küzd az életéért, de sajnos nincs tovább, és ő élni akar, bármennyi idő is adatott meg neki. Van egy lehetősége, ha ezt választja, többé már nincs visszaút, élhet úgy, ahogy ő szeretné. |
|
Légrádi Horváth Péter: EuropaturmKét kötetes sci-fi utazás egy elsőkönyves író tollából, egy alternatív világba, ahol az idilli Egyesült Európa a vezető hatalom, amely befolyással bír az egész planétán. Belső hatalmi harcok és az elnyomott népek lázongása töri meg a centralizált rendszer hatalmát, amely beláthatatlan következményekhez vezet… |
|
Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékirataiYomiuri-díjas japán szerző új könyve. A könyv 3 generációnyi jegesmedve életéről szól, kölyök koruktól kezdve. De még annyi minden másról is! Az olvasó a három jegesmedve (egy író, egy cirkuszművész és egy környezetvédelmi aktivista) nézőpontjából pillanthat rá a 20. század második felének történelmére, egy idegen kultúrában való boldogulás egyszerre szívszorító és komikus helyzeteire. A könyv olvasása során rengetegszer lehet olyan érzésed mintha nem is állatokról, hanem emberekről olvasnál. Néha olyan kérdéseken gondolkodnak ezek a medvék, amik még nekünk sem feltétlenül jutnának eszünkbe. Talán ők jobban is látják az emberek világát, mint mi magunk! Hogy min jár az esze egy cirkuszi jegesmedvének, vagy egy állatkertinek? Esetleg belekukkantanál egy író jegesmedve gondolataiba? Akkor mindenképpen olvasd el ezt a könyvet! |
|
1001 Film amit látnod kell, mielőtt meghalszHa kedvenc mozidról szeretnél többet megtudni, vagy azt eldönteni, mit nézz meg ma este, az 1001 filmhez bátran fordulhatsz. |
|
J.K. Rowling: Ickabog„Akkora, mint két ló. A szeme tűzgolyó. A karmai borotvaélesek. Vigyázz, mert jön az Ickabog…” Minden épeszű ember tudta, hogy az Ickabog csak legenda, rossz gyerekek ijesztgetésére való. De a legendáknak megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy néha önálló életre kelnek…Az Ickabog kötetet nem szabad teljesen a Harry Potterhez hasonlítani. Az Ickabog teljesen más felépítésű történet, ami nem egy meghatározott korosztálynak íródott, hanem mindenkit megcéloz, aki szeret olvasni. A valóság elemeit ötvözi a képzelettel, belegyúrva a jelenlegi problémákat, küszködéseket, hiányosságokat, amik annyira jellemzőek a világban.A világ egyik legkiválóbb elbeszélőjének sajátos hangulatú meséjét a szereplők színes tárháza és a fantáziadús cselekmény tesz jó olvasmánnyá. |
|
Böszörményi Gyula: A Barnum rejtélyAz Ambrózy báró eseteinél említésre méltó a korhű ábrázolás, ennek ékes bizonyítéka, hogy a mű elkészítését hosszas kutatómunka előzte meg. Ez teszi hitelessé a korrajz szempontjából, eredetivé pedig a könnyed, humoros stílus, a nyelvezet és a szereplők kidolgozottsága. A 6. kötet 1901-ben játszódik, amikor a Föld legnagyobb cirkuszi látványossága érkezik Budapestre. Ahol sok ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni. Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd. |
|
Carlos Ruiz Zafón: Éjféli PalotaCarlos Ruiz Zafón idén elhunyt világhírű spanyol szerző, Köd-trilógiájának 2. kötete jelent meg a könyvpiacon. Éjféli palota című könyvében izgalmas, misztikus helyszíneket, szereplőket találunk (tűzdémon, holt lelkek, Eljövendők Társasága). Különleges helyszínen játszódik: Kalkuttában. Misztikus ifjúsági regény vagy horror (időnként Stephen Kinghez hasonlítják) vagy kalandregény azt mindenki maga döntse el, mindenesetre a cselekmény alapján igen pergős és cselekménydús történtre számíthatunk. |
|
Anna Sheehan: Hosszú álomAz utolsó oldalig nagyon izgalmas és fordulatos volt. A karakterek nem laposodtak el. Otto és Rose beszélgetési a legszebbek „Vagy előttünk vagy utánnunk hatalmas lyukak tátonganak, és én félek beléjük nézni…Mintha valami tövises bozót, vadrózsa akarna lehúzni a mélybe, ahol örökre csapdába esnék” |
|
Marie Lu: Az ifjú kiválaszottakFantasy trilógia első kötete. Az alvilági démonok közül természetesen Adelina Amouteru , Raffaele és Enzo tetszett a legjobban. Talán mert mindhárman erősek, képesek vezetni másokat, döntéseket hozni és persze sokszor bizonytalanok, kétségbeesettek, esendőek.
|
|
TrigunA legendás Eszeveszett Vash, a revolverhős fejére 60 000 000 000 dupdollár vérdíjat tűztek, s ha feltűnik valahol, az egész várost evakuálják. A valódi Vash azonban jóval hősiesebb a hírénél – még ha teljesen tökkelütöttnek is tűnik néha. |