Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére.
A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe.
A hivatalos ünneplés Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik. Budán rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. Bár délután a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmeneten részt vesznek a közjogi méltóságok is, az eseményen elsősorban a hívők tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja.
Ezen az ünnepen adományozzák a legtöbb állami kitüntetést, köztük a Magyar Szent István-rendet.


