Könyvkultúra Szolnokon

2025. június 12-én az Ünnepi Könyvhéten nyílt meg a Könyvkultúra Szolnokon című kamarakiállítás a Szurmay Ernő olvasóteremben. A Szolnok950 jubileumi emlékév városi eseményeihez kapcsoló tárlat szervezője Máté Ágnes osztályvezető volt. Közreműködő munkatársak:  Engel Aranka, Károly Nóra, Kovács Péterné, Kőszegi Judit, Majzik Judit, Marsiné Volter Mária, Tóth Etelka Edit és Zsákai Erzsébet.

1. vitrin

Ferencesek Szolnokon
A ferencesek 1686-ban érkeztek Szolnokra. A török hódoltásg idején nem tartózkodtak itt állandóan a rendtagok, de erre jöttek Gyöngyösről Szegedre tartván. Hamarosan oktatási tevékenységet is elláttak a gyógyítás és a szegénygondozás feladata mellett. Az elemi oktatásban vállaltak szerepet, majd később gimnáziumot is alapítottak. A gimnáziumot negyven évig irányították ferencesek. Hivatalosan 1950-ig – a szerzetesrendek feloszlatásáig – voltak jelen a város életében.
A szerzetesrendek feloszlatása nemcsak emberi sorsokat tört darabokra, hanem az évszázadok óta őrzött, gyarapított gyűjtemények is pusztulásra ítéltettek.
A szolnoki ferencesek tízezer kötetből álló könyvgyűjteményének csupán csak töredéke menekült meg. Közel száz kötet a Damjanich János Múzeumba került; köztük egy 1583-ban nyomtatott Biblia. Néhány kötet pedig a Verseghy Könyvtár gyűjteményében is megtalálható. Forrás: Boros Ildikó: A Szolnoki Ferences Rendház Könyvtárának katalógusa. Szolnok, 1991. [Kézirat]

2. vitrin

Az 1850-es években a kőnyomás űzésére és a könyvnyomtatásra a legfelső politikai hatóságoktól kellett engedélyt kérni. Ez a nagyon bürokratikus út volt az oka, hogy 1852-1860 között Pesten nyolc, Budán kettő, vidéken pedig összesen csupán tíz kőnyomó intézet létezett. 1866-ban, már szabadabb légkörben, nyomdáink száma Budapesten tizenhétre, vidéken százötre gyarapodott. A Kiegyezés 1867-ben magával hozta a nyomdászat újabb felemelkedését is. Felszabadult a privilégium-szerzés kényszere alól. Ez a haladás nem annyira műszakilag, mint inkább a nyomdák számára igaz. A nyomdászok társadalmi helyzete emelkedett. 1866. július 22-én az elős magyar munkásegylet, a Könyvnyomdászok önképző-egylete volt. Ebből nőtte ki magát a Magyar könyvnyomdászok és betűöntők egylete. 1865. október 15-től 1867 végéig jelent meg a Gutenberg, a nyomdászat s a vele rokon szakmák közlönye Egerben. 1869-ben indult meg a magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők közlönye, a Typographia magyar-német nyelven. A nyomdák számának szaporodását a hírlapirodalom adta. 1870. január 1-jén 268 magyar és 146 idegen nyelvű; összesen 414 hírlap és folyóirat jelent meg a magyar korona területén. 1877-ben 20.000 lakoson felüli városok közül csak Békésen, Cegléden és Nagykőrösön nem volt nyomda.

„Nyomdászok közt szokásban volt, hogy beteg társaik névsorát hírlapokban közölték. Ez a lajstrom, a működő segédek számához képest, rendesen igen hosszú volt, mert a nyomdai foglalkozás nem tartozott az egészséges munkák közé. Gyakori jelenség volt, hogy a nyomdász-segédek a feszített munka, a gyakori éjjelezések miatt, idegesek lettek, miből több kór fejlődhetett. A sok állástól lábukon viszértágulatokat kaptak. A betűket gyakran szedték szájukba, mi nyálpazarlást és emésztési zavarokat okozott. Szembajok is gyakoriak. Tüdőbajban 25% halt meg, s Neufville szerint szintén igen sok nyomdász-segédet öl meg a tisztátalanság által előmozdított hagymáz. Betűöntők szintén igen ki vannak téve a súlyos kórtüneteket okozó idült ólommérgezéseknek.” Forrás: Ballagi Aladár: A magyar nyomdászat történelmi fejlődése 1472-1877. Bp., 1878.

Bitterman Dános Mihály könyvkötő 1713-ban tette le a polgáresküt és így budai polgár lett. A legközelebbi Bittermann-adat 1805-ből származik; ekkor született Bittermann Károly Óbudán, aki felnövekedve a pesti Trattner és Károly-féle könyvnyomdában tanulta ki a nyomdász mesterséget. Tanulói évei után vándorútra kelt: Bécs, Lipcse, Drezda, Prága, utána ismét Bécs, ahol megnősült. Majd visszatért Pestre a Trettner nyomdába. A fennmaradt források rendkívüli képességekkel megáldott személyként jellemzik, aki nem kívánt egy életen át segédként dolgozni. Önállósodni szeretett volna. Zombor főispánja a nagy fejlődés előtt álló Szabadka városát ajánlotta neki székhelynek. 1844-ben el is nyerte a városban a nyomdai privilágiumot. Tudatosan törekedett dinasztia alapításra. A saját nyomdája mellett fiainak is biztosított nyomda létesítésére privilégiumot. Szabadkán József fia lett utódja, aki apja szellemében vezette tovább a nyomdát. Bittermann Nándor Zombor városába került, ahol ő volt egyben az első nyomdász is. Bittermann Andor Zentán nyitotta meg műhelyét. Negyedik fia, Ede pedig Kaposváron, majd Pécsett, Jászberényben és végül Szolnokon.

A leltárban szolnoki nyomda még nem szerepel, viszont a későbbi első szolnoki nyomdász neve igen. 1859-ben Bittermann Ede (1840-1890) kapta meg az engedélyt, hogy nyomdát nyithasson Kaposváron. Átmenetileg 1860-1862 között Pécsett működött. 1866 elején kötött szerződést a Somogy újság megjelentetésére, mint a város egyetlen nyomdásza. Nála jelentek meg az 1863-as mutatványszámok is. Együttműködése azonban nem volt hosszú életű a kiadóval, illetve a szerkesztőséggel. A következő év végére ugyanis a nyomda tönkrement. Ezután Jászberénybe költözött, így teremtődött meg a városban a technikai feltétele a lapkiadásnak 1867 őszén. Az első hely újság, a Jász-Kunság nyomtatása fűződik a nevéhez. majd 1868-tól már Szolnokon működött.

Bakos István (1841-1890) két éven át Bittermann Edével együtt tevékenykedett Jászberényben, majd ő is Szolnokra tette át székhelyét 1879-ben, továbbra is kiszolgálva jászsági megrendelőit. Nyomdászi pályafutásának fontos mozzanata, hogy 1877-1879 között ő állította elő a Jász-Nagykun-Szolnokmegye Hivatalos Közleményei című közigazgatási kiadványt. Később is vállalt folyóirat nyomtatást: pl. Budapesti Közlöny, Kiskunfélegyházi Híradó. Emellett készített anyakönyvi kivonatot és egyéb köziratot, nyomtatványokat a helyi közigazgatási szervek megbízásából. Az egyik legnemesebb vállalkozása pedig Gyárfás István A Jász-kúnok története című három kötetes monográfiájának megjelentetése volt 1883-ban. Bakos István fiatalon, mindössze 49 éves korában hunyt el. Műhelyét fia, ifjabb Bakos István vette át.

Ifj. Bakos István 1875-ben született. Mindössze 15 éves volt, amikor özvegyen maradt édesanyjával 1890-ben átvette a nyomdaműhely működtetését. Egy év múlva tagja lett a Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyletének. 1894-ben kapta meg működési engedélyét a Szolnoki Törvényszéktől. Számos képeslap, kisnyomtatvány és könyv őrzi egykori készítője nevét.

3. vitrin

 

Háy Géza 1890 és 1904 között Jászberényben tevékenykedett, majd ezután tette át vállalkozása székhelyét Szolnokra. Kisnyomtatványokat és újságokat adott ki. Hirdetései arról tanuskodnak, hogy fontos volt számára a könyvkötészet is. Szerkesztésében jelent meg a Szolnoki Lapok 1902-ben. Jó barátságot ápolt Hild Viktorral. Tagja volt a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületének. 1914-től 1919 márciusáig a Haladás című szolnoki lapot szerkesztette. 1920-ban a fehér terror áldozata lett. A Héjjas különítmény tagjai elhurcolták és Abonyban kivégezték.

Rényi (Róth ) Dezső könyv- és papírkereskedő 1906-ban indított vállalkozását Szolnokon. A vármegyei kórház szerződéses papírbeszállítója volt. Több folyóirat, könyv, kotta és számos képeslap; művészo reprodukció megjelentetése fűződik a nevéhez. A szolnoki iskolák értesítőit is ő nyomtatta évről évre. A megrendeléséért cserébe pedig a jeles tanulók számára könyvjutalmat ajánlott fel. Az 1910-es években 2-5 szedőt, 1-1 gépnyomót és 1 szedőnőt alkalmazott a nyomdában a három nyomdagépe mellett. Az 1940-es évek elején pedig szedőtanoncol is szorgoskodtak műhelyében. Tagja volt a Magyar Könyvkereskedők Egyletének, valamint az Országos Izraelita Tanítóegyesületnek. A Magyar Papír- és Írószerkereskedők Országos Szövetsége pedig vidéki igazgatósági tagjának választotta. 1935-ben Rényire magyarosította nevét. 1939. december 3-án hunyt el. Özvegye vitte tovább a vállalkozást, aki 1945-ben a deportálásból visszatérve a háborús viszonyok következtében már olyan állapotban találta az egykori üzletet, hogy azt nem lehetett üzembe helyezni. A Rényi Nyomda 1948-ban szűnt meg.

Wachs Pál 1893-ban kezdte meg működését Szolnokon. Képeslapok, kisnyomtatványk és röpiratok mellett újságok nyomtatását is vállalta. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Tűzoltó Szövetség lapját 1912-től 1930-ig a Wachs nyomda jelentette meg. Egy ideig pedig a Wachs NYomdai Műintézet nyomta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Hivatalos Lapját is az 1930-as évek második felében.

 

4. vitrin

A kölcsönkönyvtár eszméje – akár hivatásos könyvkereskedők létesítették, akár olvasótársaságok – lelkes követőkre talált Németországban, Ausztriában és nálunk is. Hazánkban II. József uralkodása idején vállalkozik elsőnek egy bizonyos Kleinod kölcsönkönyvtár megnyitására (1787) Sporon városában. Általában könyvkötők alapítják ezeket a gyűjteményeket. Sopronban több is volt a XVIII. században. Szakkörökben közismert a Heckenast-féle kölcsönkönyvtár létesítésének története. Az 1838-as pesti árvíz a könyvkereskedő gyönyörű és igen gazdag könyvraktáraiban os kíméletlenül pusztított. Heckenastot nem bénította meg a szerencsétlenség: megrongált könyveit kiteregette, megszárította a Városligetben és olcasón árusította. A megmaradt példányokból alapította meg aztán a kölcsönkönyvtárát, melyet természetesen alaposan kiegészített és később is újabb és újabb anyaggal gazdagított…Heckenast 1847 folyamán, hosszú és munkás könyvkereskedői múlt után megvált kölcsönkönyvtárától és az üzletével együtt a lipcsei származású Edelmann Károly könyvkereskedőnek adta át. Edelmann a kölcsönkönyvtár átvétele után szintén nagy gonddl őrködött az intézmény felett; gyarapította és igyekezett az aktuális szükségletet ellátni. A katalógusokat Heckenast szellemében többször kiadta. Ekkor a Helytartótanács már nem ragaszkodott olyan szigorral a kölcsönkönyvtárak kötött számához. A XIX. század második felétől kezdődően mind nagyobb és nagyobb számban létesültek kölcsönkönyvtárak, mely a kor szellemi emelkedésével és az irodalmi élet gazdag fejlődésével magyarázható. 1939-ben mintegy húsz nagy magánkölcsönkönyvtár és talán mégegyszerannyi kisebb működött a fővárosban. Vidéken os foglalkoztak mindenütt könyvkölcsönzéssel a városokban megtelepedett könyvkereskedők. Egy időben sokan a kölcsönkönyvtárak ellen érveltek: az írók és kiadók attól tartottak, hogy ez az intézmény lényegesen csökkenteni fogja vásárlóközönségüket, az etikusok a közerkölcsromboló munkáktól féltek, a higiénikusok az epidémák terjesztőjét látták a kölcsönkönyvtárakban. Az ellenérvekre tulajdonképpen nem is azok cáfoltak rá, akik rámutattak arra, hogy a kölcsönkönyvek jó reklámot jelentenek az írónak, kiadónak egyaránt; hogy az erkölcsromboló művek nemcsak a könyvtárakból, de az irodalmi piacról is írtandók, vagy hogy a baktériumok a közegészségügyet az élelmiszerpacokon még inkább veszélyeztetik, mint a könyvpiacokon, ahol egyébként ez a veszedelm minimális; a cáfolat legerősebb érve a kölcsönkönyvtrak elterjedése, azok népszerű és nagyszámú használata volt. Forrás: Magyar Könyvszemle LXIII. év Harmadik folyam 2. 1939.

Faragó (Fuchsz) Sándor 1880-ban született Szolnokon. Szülei Fuchsz Lipót és Szaudek Betty. Fuchsz Sámuel teljes mértékben asszimilálódni kívánt, ennek érdekében Faragó Sándorra változtatta nevét. Szolnokon a két világháború között többféle termékkel, elsősorban könyv- és papíráruval gazdagon ellátott üzletet működtetett. Ehhez kapcsolódva nyomdát alapított 1904-ben. A vármegyei kiállításon nagyaranyéremmel kitüntetett, Gorove utcai (ma Kossuth Lajos utca) Könyvnyomdai Műintézete dísz kötészetet üzemeltetett. Többhelyiséges üzletében árulta a különféle igényeket kielégítő papírtermékeket a toalettpapírtól, a szekrénypolc díszcsíkokon, szalvétákon, névjegykártyákon, fénykép-és bélyegalbumokon, italcímkéken, falvédőkön keresztül a naptárokig, levelezőlapokig.

Emellett a Remington amerikai vállalat képviseletében írógépeket, és ennek tartozékait forgalmazta. Árusított és kölcsönzött új és antikvár könyveket, gramofonokat, lemezeket, kottákat, és hangszereket, sőt még egy játékosztályt is működtetett. Rendszeresen rendezett árusítással egybekötött állandó képkiállítást. Elsősorban a szolnoki művésztelep országosan is elismert festőinek munkáit: a Pólya testvérek, Zádor István, Fényes Adolf, Aba-Novák Vilmos festményeit, grafikáit mutatta be. Faragó Sándor nyomdai részlege bár nem volt nagy vállalkozás a kor követelte minőségi színvonalon állt. Habár nem vált országosan is közismertté, mert kevésbé rangos írók-költők-tudósok voltak megrendelői, azonban a Bagoly emblémával, a Faragó Könyvkereskedés ex libriszével ellátott könyveket, nyomtatványokat, kiadványokat város és vármegyeszerte kedvelték, használták és olvasták.

Amint az a leltárívekből kitetszik — a számbavételkor volt is olvasnivaló bőven: „514 db kötött ifjúsági könyv; 19 db játékok könyve; 7 db diák lekszikon; 18 db Révai nagy lekszikon; 73 db különféle nyelvtan; 68 db jogi kötött könyv; 47 db szakácskönyv; 6 db vegyes szótár; 36 db különféle térkép; 1757 db fűzött különféle szépirodalmi könyv; 34 db kotta.” Mindemellett az üzlet működtetett egy 2620 tételes kölcsönykönyvtár részleget, ami igen jelentős kultúraközvetítő és szórakoztatási feladatot vállalt. Különösen, ha a több mint két és félezernyi kölcsönkönyvtári állományhoz hozzászámítjuk az 1961 db vegyes ponyvaregényt is. Zsidó származása miatt a bergen-belseni koncentrációs táborba hurcolták a II. világháború idején. Üzlete 1948-ig szolgálta Szolnok város közösségét, melyet ezután államosítottak.

5. vitrin

Kautz Károly (1872-1924) Abonyban született cipészmester, aki kezdetben Szolnokon dolgozott. Szinte minden pénzét könyvekre, valamint különböző találmányok modelljeire költötte. Egy saját találmányáról pontos leírás is fennmaradt. Egy ideig Budapesten élt, majd visszaköltözött Szolnokra. Megkereste a város tanácsét, hogy vagyonát Szolnok közösségére hagyja, ha helyet adnak neki a szegények házában. Mivel volt hely az intézetben, nem ütközött akadályba a különc suszter elhelyezése. A végrendeletében valóban minden könyvét a városra hagyta. Az összegyűjtött művek pedig értékesnek bizonyultak. A loképatrióta cipészmester adománya nemes cselekedet volt. A hagyaték gondozását kezdetben Kiss Gábor, a Verseghy Kör főtitkára, az 1933-ban megalakult Városi Könyvtár- és Múzeum Egyesület tagja végezte. Az 1933. május 3-án alakult egyesület 793 db kötetben 658 mű adományozásával tehát a szolnoki közkönyvtár alapítójaként tartja számon Kautz Károlyt.

Hild Viktor (1855-1929) újságíró, történész, levéltáros 1902-ben költözött a a megyeszékhelyre, ahol Szolnoki Lapok címmel újságot indított. 1920-ban nevezték ki főlevéltárosnak. Óriási magánygyűjteményét, mintegy 800 kötetes szakkönyvtárát, régészeti leletekből és egyéb muzeális tárgyakból álló gyűjteményét, feljegyzéseit és kéziratait, továbbá numizmatikai gyűjtését 1934-ben egyetlen leánya és örököse Hild Elza Szolnok város részére ajánlotta fel. Az 1933. május 3-án alakult egyesület 1518 db kötetben 847 mű adományozásával tehát a szolnoki közkönyvtár másik alapítójaként tartja számon Hild Viktort. A városi könyvtár 1990-ben vette fel nevét.

6. vitrin

	Sipos Orbán (1835-1926) giimnáziumi tanár, alispán és tanfelügyelő. Jász redemptus családból származott. Jászberényben végezte a gimnáziumot, majd Pesten jogot tanult. Kiváló képességeit és sokoldalúságát bizonyítja, hogy ügyvédi, tanári és mérnöki diplomát is szerzett. 1876-ban az akkor alakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánjává választották. Jászsági kötődése ellenére alispáni kötelezettségeinek a legnagyobb mértékben igyekezett eleget tenni. A szolnoki megyeháza felépítése érdekében tanusított érdemeit a törvényhatósági bizottság jegyzőkönyvében örökítették meg. 1882-ben Bihar vármegye tanfelügyelőjévé nevezték ki, ezért Nagyváradra költözött. 1903-ban vonult nyugalomba, ekkor visszaköltözött Szolnokra. Tagja volt a városi képviselőtestületnek és a vármegyei törvényhatósági bizottságnak, a szolnoki választókerület országgyűlési követének is megválasztották. Az 1933. május 3-án megalakult Könyvtár- és Múzeumegyesület a közkönyvtár egyik alapítójaként tartotta számon 96 db kötetbe43 mű adományozásával.
	Zrumetzky Viktor (1880-1925) Szolnok polgármestere volt 1921-1925 között. Családja pusztamonostori nemesi családból származott. Apja, Zrumetzky Béla előbb Jászberényben, majd Szolnokon nyitott ügyvédi irodát. Zrumetzky Viktor a szolnoki Főgimnáziumban  érettségizett 1897-ben, majd Kolozsvárott tanult jogot. Személyére kortársai mint sovány, beteges külsejű, azonban szívós, munkabíró és jellemes tisztviselőként emlékeztek, aki „szerénységével mindig hivataltársait igyekezett előtérbe helyezni.” Nagy szerepe volt az első világháborút követő károk helyreállításában. Halála után értékes magánkönyvtárát Szolnok város megvásárolta. Az 1933. május 3-án megalakult Könyvtár- és Múzeumegyesület a közkönyvtár egyik alapítójaként tartotta számon 574 db kötetben 283 mű adományozásával.
	Dr. Gergelyffy Géza (1889-1958) a középiskolát Szolnokon végezte. A jogi diplomája megszerzése után 1913-ban, majd 1917-ben a Szolnoki Törvényszéken szolgált. Végül egy pancsovai kitérőt követően, mint „nyugalmazott királiy ügyész” két évtizeden át folytatott ügyvédi gyakorlatot Szolnokon. Újabb kitérőt követően 1943-tók 1947-ig törvényszéki tanácselnök volt a megyeszékhelyen. Mint a város közéletének fontos szereplője, tekintélyével hozzájárulhatott ahhoz, hogy amikor felesége közéleti szerepet vállalt 1937 tavaszán, a város VI. kerületének képviselőjeként, bekerülhetett a városi képviselő-testületbe. Az 1933. május 3-án megalakult Könyvtár- és Múzeumegyesület a közkönyvtár egyik alapítójaként tartotta számon 141 mű adományozásával.

Tárgykatalógus [PDF]