Zrumetzky Viktor (1880-1925) Szolnok polgármestere. Édesapja, Zrumetzky Béla, aki előbb Jászberényben, majd Szolnokon folytatott ügyvédi praxist, pusztamonostori kuriális nemesi családból származott. Zrumetzky Viktor a Szolnoki Főgimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait és 1897-ben itt tette le az érettségi vizsgát, majd jogot tanult Kolozsvárott.

Zrumetzky Viktor - MNL JNSZ Vármegyei Levéltár
Zrumetky Viktor – Fotó: MNL Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltár

Szolnokon, mint királyi közjegyző-helyettes működött. Valószínűleg nagyapjával, Zrumetzky Ferenccel és apjával, Zrumetzky Bélával dolgozott együtt, akik Szolnokon közjegyzői állást is betöltöttek. 1912. január 26-án rendhagyó módon, a hivatali ranglétra alsóbb fokait kihagyva élethosszig tartó időre Szolnok főjegyzőjévé választották meg.

Főjegyzői működésének legnagyobb része rendkívül nehéz időszakra, az I. világháború és a forradalmak korára esett. A megoldhatatlannak tűnő közellátási problémák leküzdésére minden erejét összpontosítani kellett, különösen, hogy a katonai behívások miatt csak kevés tisztviselő segíthette a munkáját. A Tanácsköztársaság hónapjaiban is a városházán dolgozott. Ugyanis a direktórium és a munkásokból lett új vezetők nem nélkülözhették a közigazgatásban jártas tisztviselőket. 1919. május elején a fehér lázadás leverése után nagyon sok polgártársának életét mentette meg azzal, hogy a szolnoki Fehér Gárda ottfelejtett névsorát elégette, mielőtt Szamuely pribékjei megtalálták volna.

A városi képviselőtestület Zrumetzky Viktort Spett Ernő lemondása után, 1921. május 21-én közfelkiáltással, egyhangúlag megbízta a polgármesteri tisztség betöltésével. A város vezetése valójában már közel egy éve Zrumetzky kezében összpontosult, mivel Spett Ernő folyamatosan Mezőtúron tartózkodott. Az új polgármester kiváló érzékkel választotta meg munkatársait. A város pénzügyi egyensúlyának biztosítása, Trianon következményei, mint például a szolnoki fafeldolgozó ipar csődje és az ideáramlott menekültek nagy száma miatt állandósuló szociális problémák, közélelmezési nehézségek megoldása elsősorban a polgármesterre nehezedtek. Zrumetzky és tisztviselőtársai rövidesen mégis sikereket könyvelhettek el maguknak. Helyreállították az 1919-ben súlyos károkat szenvedett középületeket, a vártemplomot, a jelenlegi Varga Katalin Gimnázium tömbjét, ahol a posta működött, a Művésztelepet, a felrobbantott tiszai közúti és vasúti hidat. Második emelettel bővítették a pénzügyi igazgatóságot. Felosztották és kezdték beépíteni a Vásárteret, ahol városi szegényház, korszerű kórház és bábaképző intézet, továbbá sporttelep is létesült. A nincsteleneknek és törpebirtokosoknak földet osztottak a szandai uradalomban, megindult a városi autóbusz és autótaxi közlekedés. A háborús károk miatt korábban magyar Görz-nek emlegetett Szolnokon az 1920-as évek közepére mindenütt a fejlődés és a modernizáció jelei mutatkoztak. Zrumetzkyre, a város vezetőjére kortársai mint vézna, beteges külsejű, ám szívós, munkabíró és jellemes tisztviselőre emlékeztek vissza, aki „szerénységével mindig hivataltársait igyekezett előtérbe helyezni.” Polgármesteri teendői mellett igazgatósági tagja volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparfejlesztő RT-nek és a Nemzeti Hitelintézet RT szolnoki fiókjának, igazgatója a Vármegyei Kaszinónak és vezető egyénisége a Szolnoki Tiszai Evezős Egyletnek. Az evezés szerelmesei között tartották számon, aki ezt a sportágat jó ideig versenyszerűen űzte.
Zrumetzky Viktor hosszú ideig betegeskedett, állapota 1925 tavaszán súlyosra fordult és két hetes klinikai kezelés után elhunyt Budapesten. Két nappal halála után a szolnoki városháza dísztermében ravatalozták fel, majd a Kossuth téren tartották meg a temetői szertartást. Az elöljáróság és a tisztviselők nevében dr. Tóth Tamás főjegyző, a képviselőtestületi tagok részéről Wollek Géza gimnáziumi igazgató, Zrumetzky egykori iskolatársa búcsúzott tőle. 1926 és 1950 között utcanév, a jelenlegi Mikszáth Kálmán utca elnevezése őrizte emlékét.

Forrás:

Zrumetzky Viktor volt polgármester emlékezete. Városok Lapja (1935.05.15.)

Zrumetzky Viktor halála. Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok (1925.4.30.)

Szolnokiak. Írások (1933.09.)

A tulajdonjegyet tartalmazó kötetek a Verseghy Ferenc Könyvtár gyűjteményében:

Jász-Nagykun-Szolnokmegye szabályrendeletei. Szolnok : Bakos István könyvnyomdája, 1880