Hallgatag az utca, s a buszmegálló.
Néha napján mindent látni a körhintáról.
De van, hogy én is elfáradok.
Körbenézek, és meg-megállok.
Szemed talán kinyithatnád,
Kezed talán megmoshatnád.
Válaszol az igazság félve.
Mely hibáinktól úgy szenvedünk,
Csúf hangjától mind rettegünk.
Egy hely, mely őrzi darabjait.
Hamvaiból felkiált a csend, s azt feleli:…
…„Én vagyok az, kit elfeledtetek,
Az árny, ki köztetek lépkedett.
A szó, mit sosem mondtatok ki,
Az emlék, mit jobb lett volna tudni.
De most csak álltok hangtalan,
S a múlt marad köztetek hontalan.
Hiába mosod kezeid tisztára,
A bűn nem válik semmivé mostanára.”
S a szél, mint tanú, továbbrohan,
Szemében visszfény, arcotokban nyom.
Az igazság nem ordít, csak rebben,
De örökre ott honol majd szemetekben.
Jelige: Minden mozdulat egy új ritmus
