A folyó elgondolkodott…Sokmillió éve kanyargott itt. Felrepült és a magasból nézte a kék csillogást. Mennyi mindent átélt… Földmozgások, mikor új medret kellett keresni. Évszázadokig tartó fagy. Vándorló, új otthont kereső vadak, emberek. Átélte a nagy hódító temetését, mikor lezárták az útját, hogy a mederbe temethessék Attilát. Csípős szelet küld rájuk, és kacag a buta embereken, akik megpróbálják fellelni a sírt. Egészen máshol volt a meder, mint ahol most gondolják! Csak a szabályozás óta folyik egy mederben.
– Jajj, fáj is ez az egyhangúság egy magamfajta folyónak- sóhajtott fel, nyújtózkodott egy nagyot és fodrozódni kezdett a víz felszíne.
Akkoriban szabadon járhatta be az Alföld zegét-zugát. Volt, hogy a Dunával is összeért a habjuk. Hatalmas tokhalak úsztak fel egészen a hegyekig. Már az sincs… Csak a szűk meder és a gátak. Szerencse, hogy néha az emberek kiülnek a folyó partjára, és meséikkel szórakoztatják szegény, megzabolázott folyót.
Elmesélem az egyik kedvenc történetemet. Évszázadok óta szállítják ide a hegyekből a sót. Kereskedők jönnek-mennek. Néha szerelembe esnek. Ez a történetet 105 éve hallottam.
Akkor már sok évszázada hozták a sőt az erdélyi hegyekből. Ott hegyekben áll a só még ma is. Az embereknek kellett a só, hiszen avval tudtak tartósítani. Húst, bőrt, zöldséget. Elengedhetetlen volt a só. Itt tudták leghamarabb szekerekre rakni, hisz ideáig egy merő mocsár volt az Alföld a Szamos, a Maros, a Kőrös és persze a Tisza miatt. Innen már biztonságosan lehetett szekereken továbbszállítani. Nem véletlenül épült ide a második magyarországi vasútvonal. A szállításban nagy szerepet játszottak az erdélyi zsidók. Ortodoxok voltak , kalapban, pajesszal, cicesszel, betartott hagyományokkal, és értetlenkedve nézték a magyar zsidókat, akik mindezt elhagyva úgy néztek ki mint egy goj! Ők évszázadok óta tutajon hozták a hatalmas sótömböket. A tutajon volt egy kis fedett zug, ahol meghúzódhattak. Úgy indultak, hogy péntekre Szolnokra érjenek, és a sábeszt itt töltötték, és a szombat kimenetele után indultak haza. Általában ketten utaztak egy tutajon, de a tapasztaltabbak, mint hősünk, egyedül is boldogultak. Josi Klein vagy százszor végighajózta már ezt az utat. Először a nagybátyjával, később a bátyjával, majd mikor a bátyja is elmenekült a háború elől, egyedül.
Elgondolkodva figyelte a folyót…Szerette erre a tájat.. A hegyet először szemből pillantotta meg…majd oldalt került , majd mögé, és kis idő múlva újra előtte volt a magyarok ikonikus hegye Tokaj. Tokaj szőlővesszein…Tényleg jó bor, bár nem búfelejtő. Arra csak a vörösbor jó. Nem megy többet vissza a szülőfalujába. Pogrom. Tudta, mit jelent, de most volt tanúja először. Már elmentek a románok, mikor hazaért, de a füstölgő falak és a halott rokonok látványát nem felejti el soha. Senki sem maradt életben. Az a néhány túlélő, aki valamiért nem volt otthon, és túlélte a borzalmat,, na az sem lesz ép ember soha , csak ha el tudná felejteni amit látott, de az nem fog sikerülni. Szombatra időzítették a támadást, tudván, hogy aki csak teheti elmegy a zsinagógába szombat reggel.
Eszeveszetten rohangált a halottak között. Mindenkit megtalált. Holtan. Persze, pészah volt, senki sem hagyta volna ki a rabbi ünnepi beszédét. Ő egy cimborájánál volt a szomszéd faluban. Egy lovas hozta a hírt hogy megtámadták a szülőfaluját. Nem hitt a szemének…
Kitántorgott a faluszéli tisztásra, ahol gyerekként elbújtak a nagyanyjuk vagy a tanító elől.
Átölelte egy fát, okádott, majd rugdosni kezdete szegény tölgyet, mintha ő tehetne róla.
Hazament, a elbúcsúzott eddigi életétől és elindult a tutajért. Nem várta meg a román rendőrséget. A kikötőben talált egy kereskedőt. Eladta neki a tutajokat rakománnyal együtt. Egyet megtartott és útrakelt vele. Magyarországon már biztonságban érezte magát. Már a tokaji hegyet kerülgetve, tudta, hogy semmi mást nem tehetett. Kikötött Szolnokon, eladta a sót, a tutajt. Szédülten sétált a Tisza parton. Azt tervezte, hogy bemegy a zsinagógába és kaddist mond a családjáért. Egészúton azt mormolta, de úgy érezte, hogy egy a zsinagógában is el kell mondania. Ám a román pénz húzta a zsebét, meg akart szabadulni tőle.
A kikötőnél egy magyar menyecske álldogált. Kiflit, zsömlét árult, a kosarat a csípőjére csúsztatva a vízbe révedt.
– Drága Tündérem…Lökj nékem egy párt… rossz egyedül..
A folyó emlékezett a lányra. Kiskora óta itt játszott, itt élt. Arra is emlékezett, mikor egy hajnalon csecsemőként a szülőanyja egy pokrócba tekerve kitette a kikötői bakok mellé a fűbe, és elrohant. Szegény gyermek órákig sírt, mire megtalálták.
-Lökjek! -morgolódott magában a folyó – Könnyű azt mondani! A múltkor is löktem! Rá sem hederitett…a férfiak java meghalt a nagy háborúban…Lökjek…könnyű azt mondani!
Ám a dolgok néha csakúgy maguktól megtörténnek. Josi megállította a lányt.
– Kisasszony, nem tudja véletlenül, merre van a pénzváltó?
Rózsa zavartan fordult a fiatalember felé. Ismerte a tutajosokat, de még soha nem beszélt velük.
– Milyen szépen beszél magyarul! És milyen szép a szeme! – gondolta magában.
– Ha a vállam fölött elnéz balra, megláthatja, persze, de ha a szememet nézi soha
nem fogja megtalálni! -folytatta immár fennhangon.
Josit meglepte a lány. – Ki vagy te, felvágott nyelvű Kiflitündér?
– Pék Rózsa a tisztességes nevem! És én önben kit tisztelhetek?
Klein József, sószállító, kisiparos, tisztelettel! – fordította le a nevét menet közben Josi.
– Á, tutajos?
– Tutajos bizony! Elkísérhetem? – ajánlkozott Josi megkönnyebbülve egy kicsit, hogy nem a belső sebeire kell figyelnie.
– El, ha nem röstelli..
– Ilyen gyönyörű menyecskét? Megtisztel!
Nem sokáig andaloghattak, mert a sarkon túl egy nagydarab asszony toppant eléjük:
– Mit csinálsz te céda! Andalogsz egy zsidóval! Takarodj a házamból!
– Ő nem az igazi anyám. A Tisza partján találtak rám csecsemő koromban.
– Nem lettek meg az igazi szüleid?
– Nem, soha.. Ők nem is tekintettek édes gyermeküknek. Cselédnek használtak
Ne menj vissza! Maradj velem! -szólt a fiú.
Így történt, hogy pár nap múlva hősünk kést vesz elő, és némi hezitálás után levágja a pajeszát.
– Klein József a múlté, a szívemben őrzöm tovább! Íme Kiss József! Leszel a
párom Pék Rózsa?
Jelige: Tutajos
