Húsvét a világ körül
Ha húsvétra gondolunk rendszerint a húsvéti nyuszi, a locsolkodás, és a tojások jutnak eszünkbe. A keresztény világ legnagyobb ünnepét azonban sok különböző szokás, hagyomány övezi világszerte.
Dánia
Régi dán szokás a tojásgörgetés, melynek lényege, hogy a tojásokat keményre főzik, és egy domboldalról legörgetik, majd ott helyben elfogyasztják. A hagyomány szerint az esetleg kipattanó tojássárgája az örökélet szimbóluma.
Továbbra is főszerepben a tojás, méghozzá a nyers tojás, melyet a dánok a házuk fölött próbálnak úgy átdobni, hogy a másik oldalon sértetlenül landoljon a fűben. A görgetés-dobálás után, ha még nem fáradtak el részt vesznek a húsvéti futáson, eredete a középkorig vezethető vissza nemcsak Dániában, hanem Közép-Európában is.

Firenze, Olaszország
350 éves húsvéti hagyományt ünnepelnek a helyiek, a „Scoppio del Carro” -t, vagyis a szekér robbanását. Húsvétkor az emberek feldíszítenek egy szekeret, amit tűzijátékokkal pakolnak teli, s ezzel vonulnak végig a város utcáin, színes 15. századi jelmezekben. A séta a firenzei dómnál ér véget, ahol is az érsek a húsvéti mise közben meggyújtja a kanócot, majd a szertartás végén körbeállják a „felrobbanó” szekeret, s gyönyörködnek a tűzijátékban.

Spanyolország
A spanyoloknál a húsvétot megelőző Nagyhét számít a legfőbb ünnepnek, nem a húsvét napja. Virágvasárnaptól kezdve a településeken vallásos körmeneteket tartanak, legnagyobb látványosságai a gazdagon feldíszített trónokon körbevitt Mária-, és Jézus-szobrok.
Hangos jókedvvel feledtetik a Semana Santa, a Nagyhét bánatát: flamencót táncolnak vidéken, városban egyaránt. Nagycsütörtökön éjféltől a hagyományos „haláltáncot” járják, mindenki jelmezt ölt, és félelmetes csontvázaknak öltözött emberek dobozban viszik a hamut.


Guayana
A guayanai tengerpartokat húsvétkor tarka papírsárkányokat eregetők tömegei lepik el. A sárkányeregetés minden keresztény ünnepük része. A sárkányokat otthon készítik el, a legkülönbözőbb formákban és színekben.

Anglia
Húshagyókedden több helyszínen is palacsinta versenyeket rendeznek. Az eredete egy kis angol városka nevéhez Olney-hoz fűződik, ahol is 1445-ben egy háziasszony annyira belefeledkezett a palacsintasütésbe, hogy már csak a harangszóra eszmélt fel. A misét nem szerette volna lekésni, így palacsintasütővel a kezében rohant a templomba.
Nincs húsvét Angliában Morris tánc nélkül. Ez az évszázados hagyomány a középkorig nyúlik vissza. Hivatásos férfi tánccsoportok adják elő, akik díszes jelmezekbe öltöznek, s előadásukkal a gonosz téli szellemet ijesztik el.

Oroszország
Paszha-nak ejtjük oroszul a húsvétot, az orosz ortodox egyház legfontosabb ünnepét. Az emberek 40 nappal előtte nem esznek húst, tejterméket, nagypénteken pedig az esti órákig semmit sem fogyasztanak. Pirosra festett tojásaikkal a feltámadást és az újjászületést szimbolizálják. A piros tojások közül pár darabot meghagynak, elcserélnek, mert úgy vélik, ezen tojások segítenek megvédeni a házukat a természeti katasztrófáktól. A leghíresebb orosz tojások a III. Sándor orosz cár által rendelt tömör aranyból készült Fabargé-tojások. A tojások belsejében picike tyúkot találhatunk, a tyúk belsejében láthatjuk a cári korona kicsinyített mását. Összesen 62 ilyen tojás létezését tartják számon a világon, darabjuk megközelíti a több tízmillió dollárt.

Görögország – Korfu szigete
Aki már járt Korfun tudja, hogy milyen csodálatos kis sziget, barátságos lakosokkal. Húsvét vasárnapján pontosan 11 órakor…., amikor is megszólal a Székesegyház harangja, vízzel töltött cserépedényeket: bögréket, kancsókat, embernagyságú amforákat dobálnak le az erkélyről a főutcára.

Franciaország
Délnyugati részén fekszik Haux városa, minden év húsvét hétfőjén óriási rántottát sütnek a település főterén. Sokak szerint a napóleoni időkből ered ezen szokás, amikor a császár erre vonulva óriási adag tojásos ételt rendelt katonáinak. A többmint ötezer tojást már kora reggel elkezdik feltörni, az óriási omlett – mely a tojás mellett szalonnát, hagymát és fokhagymát tartalmaz – ebédre készül el, és mintegy ezer fő lakik jól belőle.
A franciák szerint a harangok nagy szerepet játszanak a csokitojás ajándékozásában, szerintük a Rómából visszatérő harangok tojásokat hoznak a gyerekeknek, melyeket a kertek különböző pontjain találhatnak meg.


Ausztrália
A nyuszi helyett egy sokkal viccesebb állat, a közönséges erszényes nyúl hozza a csokitojást a gyerekeknek. A nyúlméretű, nagy fülű és hosszúkás orrú őshonos erszényeseket mintegy kétszáz éve kezdték kiszorítani az északi féltekéről érkező telepesek házi nyulai. Megmentésükre létrehozták egy alapítványt, kampányukban felhívták a lakosság figyelmét, hogy a házi nyulak nem azok a cuki nagyfülű szőrgombócok, amiknek hiszik őket. Sokkal inkább sajnos környezeti problémát jelentenek az országnak. Az akciónak nagy siker lett, s már a szokásos ábrázolású húsvéti csokinyúl helyett csokierszényeseket készítenek, amik nagy népszerűségnek örvendenek.

Norvégia
Ahol öt napra megáll az élet, s mindenki krimit olvas. Hasonlóképpen a nálunk szokásos tavaszi szünethez, itt sem mennek a gyermekek iskolába, de ez a szünet a felnőttekre is vonatkozik, ők sem dolgoznak. Szerintük lehetséges, hogy a „nagy unalomban” születhetett meg a húsvéti krimi hagyománya. Ilyenkor az egész ország krimi lázban ég, a tévében csakis bűnügyi filmeket sugároznak, s az emberek olyan könyveket olvasnak, amiben minimum egy rejtélyes gyilkosság történik. A könyvek mellett a tejes dobozon titokzatos történeteket találhat a lakosság, ezzel is megszínesítik napjaikat.

Argentína
Fővárosában, Buenos Aires-ben utcai felvonulások, fesztiválok kísérik a húsvét ünnepét. A családok összejönnek, s közösen készítek el híres levesüket, nemzeti ételüket, a locro-t, ami után péksüteményt és néhány pohár vörösbort fogyasztanak. Sokan ilyenkor látogatják meg a világ első keresztény vidámparkját, a Tierra Santa-t, vagyis a Szentföldet, melyet a pápa is megáldott. A vidámpark a Krisztus-korabeli Jeruzsálemet és a Biblia leghíresebb jeleneteit mutatja be.

Finnország
A finn gyermekek húsvétkor elmaszkírozzák arcukat, sálat tekernek a fejükre, tollakkal ékesített fűzfavesszőt tartanak a kezükben, igazi kis boszorkányok lesznek, s csokoládétojásokat kéregetnek az utcán. Az ország nyugati részén húsvét vasárnap máglyarakásokat gyújtanak, ami egy ősi északi szokásra vezethető vissza. Eszerint a lángok elijesztik a Nagypéntek és húsvét vasárnap között seprűn repkedő boszorkányokat.

Amerikai Egyesült Államok – Melyik tojás a gyorsabb?
Ne feledkezhetünk meg az Egyesült Államokról sem. Washingtonban immáron több mint 130 éve rendezik meg a húsvéti tojásgörgető versenyt. A résztvevő gyerekek egy nagy kanállal igyekeznek minél gyorsabban görgetni a színes tojásukat. Rendszerint más sporteseményekkel, tojáskereső játékokkal és különböző kézműves programokkal színesítik az ünnepéget.

Források:
https://allaboutdenmark.wordpress.com/2009/04/12/husveti-nepszokasok-daniaban/ (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Argent%C3%ADna (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://skandinavhaz.wordpress.com/2012/04/02/husveti-erdekessegek-norvegiabol/ (letöltés dátuma: 2021.03 22.)
http://ausztralia.network.hu/blog/ausztralia-szerelmesei-hirei/husvet-ausztraliaban (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://francianyelv.net/francia-tanulas-blog/husvet-franciaorszagban (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
http://gorogmania.hu/2016/04/26/nagyhet-es-husvet-esemenyei-korfu-szigeten/ (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://hu.traasgpu.com/hogyan-uenneplik-husvet-oroszorszagban/ (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://www.angliaikisokos.com/husvet-angliaban/ (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Guyana (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
https://www.kulturtapas.hu/kultura/spanyol-husvet-vallasi-es-vilagi-hagyomanyokkal/ (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
http://firenze-latnivalok.hu/husvet-firenzeben-szeker-robbantasa (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
http://finnorszag-unkari.hu/index.php/home/elet-finnorszagban/145-husveti-szokasok-finnorszagban-paasiaisen-perinteet (letöltés dátuma: 2021.03.22.)
http://eletamerikabanesutana.blogspot.com/2015/04/amerikai-husvet.html (letöltés dátuma: 2021.03.22.)