Az égen a telihold ragyog S körülötte a szikrázó csillagok. Nekik suttogom, Milyen boldog vagyok. Tökéletes nyári éjszaka. De nem az évszak maga, Amitől szárnyal a lelkem. Hanem a szeretet – s szerelem. Voltak nehéz időszakaink, Okoztunk egymásnak Nem kevés kínt. Sírtam miattad Éjszakákon át, De a szerelem Mindig vitt tovább. Terveinket mindig Együtt szőttük;…
Nincs menedék,tudom,hogy vége, nem rajtam múlott az egész. Csak lenne már a lelkemben béke, és lennék egy kicsikét merész. Nagyon fáj a hiányod, nem véd meg tőle semmi. Szembenézek az űrrel védtelen vagyok ezzel A magányos keseremmel. Szeretni téged jó volt, a szívemben éreztem a tavaszt. De most a szívemen ezer folt, és közönyöd húsba…
Puha ágakon lebegek, Virágzom. Érzem, amit lehet. Lecsapódik a pára, Didergek. Mulandó, mint minden. Átszelem a tisztást, Őz lábának megyek. Születni, csak életből lehet. Villám robajlik, Hangoskodom. Majd holnap pihenek. És még mindig nézem a naplementét, Próbálok azonosulni vele. Látni a képmásom. Biztos csak a tükröződés miatt tűnik idegennek. Jelige: Örökség
Szeretetből szerelem szerelemből szeretet újra, újra és újra megfogod a kezemet, elengedhetlek, ellökhetlek számtalanszor hibázhatok, elronthatom újból felemelsz. Megkeresel és megtalálsz hiába bujkálok nem tudok elrejtőzni önmagam elől, mert olyanok vagyunk mint, két bújócskázó kisgyerek játszunk a kihívásokért. A kalandot keressük és közben mindketten rádöbbenünk, hogy az igazi kihíváshoz ahhoz hogy, megtanuljuk egymást szeretni maga…
Lövés. Elhangzott egy újabb, ahogyan lelőttem a célpontomat. Ölni első alkalommal félelmetes tud lenni, de egy idő után megszokja az ember. A szétloccsanó vér, kifröccsenő szervek, a csúnya seb, amit a golyó hagy maga után, részévé válnak a hétköznapoknak. Ma is így volt. – K-kérlek, k-kímélj meg! – dadogta célpontom, ahogyan rászegeztem pengémet. – Hmm,…
1. fejezet Bmm, bmm, bmmm. Megszólalt az ébresztőm. Morogva kikapcsoltam és megnéztem az időt, 8:47-et mutatott. – A francba! – rögtön kipattant a szemem. Felkeltem az ágyból. A nagy rohanásban még szegény Puszedlit – a macskámat – is sikerült lelöknöm az ágyról. Kapkodva felvettem a ruháimat. Lementem a földszintre megkeresni a szükséges irataimat, hogy igazolhassam…
A nézőtér elhalkul, az egyetlen fény rá irányul és elkezdődik. Az ugrásai, a forgásai, minden mozdulata lágy és kecses. Gyönyörű vörös haja loknikban omlik a vállára és az összes lépésénél követik feje csinos mozgását. A közönség lélegzetvisszafojtva figyeli egyedül őt, abban a csodaszép levendula színű ruhában, az opera óriási színpadán. De számára egyetlen dolog számít…
Hideg, téli éjszakára ébredek, A szemem lefagyott, a testem remeg. Csíp a kezem, a lábam, a fejem, Nem tudom mi történt velem. Szétnézek a kietlen vidéken, A fák csupasz ágai halkan recsegnek, A hóban szánkóznak deres falevelek, Fehér színbe öltözött a kikelet. Fejemre esik egy piciny hópehely, Mint könny, végigszalad a testemen. Követem remegő tekintettel…
Az életem, ha nincs remény, csak szürkeség, nincs otthon többé már, a szívemet, a lelkemet féltve nyújtom át. Sok fájó könnycsepp tova száll már ezután, te segíts utamon most már. Védj a bajtól, óvj a gondtól, sorsom bízom rád, megtanítasz oly sok szépre, feltekintek rád. Így mesélsz majd, kéz a kézben, újra szép lesz a…
Új nap virradtával fémláncok csörögnek, A rabok sorsában nincs helye örömnek, Bádog tányérjukban ma sem lakik bőség, És minden rezdülést figyel éber őrség. Eltérő figurák, ezerféle vétkek, Egységes a státusz: mind-mind elítéltek, Egynek sincsen neve, csak ruháján száma, Gyehennaként őket várja a kőbánya. Itt vagyok közöttük, egy senki a sorban, Valaha nekem is részem volt…
