Szolnok – az alkotás bölcsője, a művészet otthona, erről tanúskodik az esten két meghívott vendég életet is. Zalán Tibor József Attila-díjas Szolnokon született, majd Abonyban töltötte gyermekkorát, ott élt családja, sok emlékképe fűződik ide. Endrei Judit televíziós bemondó, szerkesztő-műsorvezető szintén szolnoki születésű, s Zalán Tiborhoz hasonlóan egy közeli kis faluban töltötte a gyerekkorát. Emellett nagyon sokat volt Szolnokon, imádott nagyszüleinél, sőt, érettségi után két évig ott lakott, ott dolgozott. A program a személyes, lokális érintettség mellett az élet további, alkotói sanctumait keresi irodalmi kapcsolódásokkal. A két fellépő mellett a program harmadik vendége a Zalán Tibor verseit megzenésítő, és az íróhoz alkotóként kapcsolódó Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes, aki a programra egy Verseghy-feldolgozást is hoz. A Sanctum segíti az elmélyülést, a megérkezést a felismerésbe, hogy mi vagyunk saját kortársaink.
Műsorvezető: Juhász Anna irodalmár
Időpont: augusztus 31. 17.00
Résztvevők: is. Zalán Tibor József Attila-díjas költő, Endrei Judit televíziós bemondó, szerkesztő-műsorvezető, Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes