A gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A nemzetközi gyermeknap (általában június 1.) megünneplése Törökországból ered és ezen a napon különösen a volt kommunista országokban vált népszerűvé. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített egyetemes gyermeknap (Universal Children’s Day) intézménye. Magyarországon az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot, ha nem is minden évben.

A húszas években vált rendszeressé, hogy május vagy június valamelyik napját gyermeknappá nevezték ki. 1931-től már egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek, többnyire május első felében, mégpedig 1943-ig Nemzeti Gyermekhét néven. Ez 1944-ben nem került megrendezésre. 1945-ben júniusban, 1946-ban februárban, 1947-ben május 4-től tartottak gyermekhetet. 1948-ban már a kommunista párt befolyása alatt álló MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) rendezett Országos Gyermekhetet június 20. és 27. között.
1948. novemberében a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai tanácsülésén úgy határozott, hogy
„a jövőben június hóban a világ minden olyan államában, ahol a Nemzetközi Nőszövetségnek szervezete van, gyermeknapot rendeznek, amely minden országban a politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően a gyermekek érdekeit fogja szolgálni. Az imperialisták befolyása alatt álló országokban a gyermeknap főtárgya a gyermekek kizsákmányolása elleni harc lesz, továbbá a gyermekek egészségvédelme és a tanulási lehetőségek megjavítása. A Szovjetunió asszonyai példát mutatnak az igazi hazaszeretetre, a békés építőmunka szeretetére való nevelésben.” A fenti határozatnak megfelelően Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot.

 Versek, mondókák:

https://www.poet.hu/kategoria/Gyermeknap

http://elvonultan.hupont.hu/29/gyermeknapragyermekeinkrol

http://kovacsneagi.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1111790

 Játékok, kézműves ötletek gyermeknapra:

https://jatsszunk-egyutt.hu/10-otlet-otthoni-gyereknapra/

https://hu.pinterest.com/Ancsapancsa71/gyermeknapi-%C3%B6tletek-kids-day/

https://eletszepitok.hu/jatek-a-szabadban-otletek/

https://hu.pinterest.com/zldnek/j%C3%A1t%C3%A9k%C3%B6tletek-gyereknapra-otthon-fellelhet%C5%91-dolgokb/

http://oviselet.blogspot.com/2013/05/jatekok-gyereknapra.html

https://www.nagyszuloklapja.hu/unnepek/905/gyermeknapi-jatekotletek.html

https://zoldneklennijo.hu/10-gyereknapi-otlet/

https://hu.pinterest.com/erikazoranyi/gyereknap/

 Finomságok gyermeknapra:

https://adriskitchen.hu/gasztromagazin/olvasas/gyereknapi-finomsagok

https://www.mindmegette.hu/valogatas/inycsiklando-desszertek-gyereknapra-698/

https://izeselet.hu/videok/gyereknapi-moka-bananos-edessegek-csigo-zita/

https://www.nosalty.hu/ajanlo/10-nagyon-szines-edesseg-gyereknapra-ami-minden-vattacukornal-finomabb

https://hu.pinterest.com/pin/38491771793965929/