Miért kell nekem maci?
Régen nem szerettem macikkal
aludni,
Hogy miért? Konkrét választ
nem tudnék adni.
Valahogy az éjszaka során
lelöktem és a földre kerültek,
Majd reggelig csak a poros
padlón hevertek.
Nem adtam nekik nevet, nem
beszéltem hozzájuk,
Pedig kedves kabaláinknak
annyi kreatív nevet kitalálunk.
Valahogy nem éreztem őket
fontosnak, hogy ott legyenek,
Nem kellett a nyugtatás éjjel,
hogy van valaki velem.
Hisz nem féltem a sötétben,
tudtam, hogy szörnyek nem
léteznek,
Miért is kellett volna nekem egy
maci, hogy megvédjen.
Most így visszagondolva
bánom, hogy nem volt ilyen
társam,
Akivel a gyerekkoromat
tölthettem volna és szép emlék
lehetne mára.
De akkor mi szükségem van
most rá, ha akkor nem volt?,
Egy ötéves gyerek bátrabb
lenne, mint én most?
Igen, valószínűleg, hisz előtte
még annyi ismeretlen állt,
És nem félt belevágni, ment
előre, miközben kihúzta magát.
Hisz megvolt neki minden,
nem kellett egy társ,
Csak díszként pihent ott az
ágyon, porfogónak jó tárgy.
Feltenném újra a kérdést…
Miért kell nekem egy maci?,
Miért olyan félelmetes a
magány, amikor tudom, hogy
van mellettem valaki.
Valahogy manapság az estéim
fénypontja lett, amikor
hozzábújok,
Olyankor újra gyerek lehetek,
akit semmi teher nem nyom.
Biztonságot ad, és egyszerre a
társam is,
Aki nem néz hülyének, ha
elkezdek neki mesélni.
Ha nevetnem kell, eltakarhatom
vele a számat, hogy ne legyek
hangos,
De a hulló könnyeim
elnyelésére is nagyon hasznos.
Vajon hogy nevezzek el egy
ilyen fontos tárgyat az
életemben?
Hisz csak egy esélyem van rá,
és tökéletesnek kell lennie.
Valahogy mindig törekszem a
különlegességre,
De végül az a név nyer, ami
megnevettet.
Így lett a macim neve franciául
Zsák,
Amit bár Sacnak kell leírni,
kiejteni úgy kell, hogy Száty.
Esküszöm utoljára kérdem
meg… Miért kell nekem egy
maci?,
Röviden és szimplán nem is
lehet megfogalmazni.
Mert puha és aranyos? Nem, ez
túl közhelyes,
Talán azért, hogy mindig ott
legyen, bármi történjen… Na, ez
már lehetséges.
